Üzenet, 1939 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1939-01-01 / 1. szám
1 Szerkeszti: FRIEDRICH LAJOS Megjelenik minden második vasárnap Az újrakezdés bölcsesége Írta : Dr. Кар Béla püspök Hiába mondogatják, hogy az idő évekre tagolása emberi alkotás csupán, az égitestek elhelyezkedésének életfolyamatunkra való egyszerű átvitele, emberkéz által emelt kőoszlop az idő folyójának mindig egyforma medrében, a valóság mégis az, hogy tele van isteni céllal és örökké zengő bölcseséggel. Isten azt mondja az újév küszöbét átlépő embernek: mögötted múltba temetkezik vágy, valóság, álom, küzdés, csalódás, gyarlóság, nagyság, erény és bűn, de én lehetővé teszem számodra, hogy újra kezdj mindent. Mérd le az óesztendő romjait, alkotásait, árnyékait, és világosságát, azután kezdj újra mindent! Az újrakezdés bölcsesége azt követeli, hogy tudjunk temetni. Nem lehet újrakezdeni, míg az ember meg nem szabadul bizonyos terhektől. Az újrakezdés mindig befelé tekintés és értékfelérés, önvizsgálás és számadás. Ennél az orvosi és bírói tevékenységnél azonban nem állhatunk meg életünk felszínes vizsgálatánál. A dolgok gyökerére kell mennünk. El kell jutnunk életünk első nagy tanulságára. A fájdalom, csapás, kudarc, eredménytelenség nem létrehozó ok, hanem következmény és jelenség. Eredő gyökere a bűnben és bűnösségünkben van elrejtve. Újrakezdésünk csak akkor lehetséges, ha nem élünk nyitott koporsók mellett. Temessük el bűnös vágyainkat, szenvedélyeinket és önzésünket. Zárjuk koporsóba gyűlölködésünket, haragunkat, elégedetlenségünket és irigységünket. Az újrakezdés bölcsesége: tagadd meg bűnödet, mely Istennel szemben hitetlenség, emberekkel szemben .. r . .n. önzés! Az újrakezdés bölcsesége attól függ, hogy mit viszünk magunkkal az új esztendőbe az óesztendő történéseiből. Sokan feljajdulnak, összetört embert viszek magammal. Csalódottságot, embergyűlöletet, keserűséget. Nem érdemes küzdeni! Taposó malom lelkevesztett rabszolgája vagyok! Összetört szívet viszek magammal, mondják mások. Sokat vesztettünk! Lelkünkön a magunk és mások könnyének égő sebe vérzik. Ahogy átlépünk a küszöbön, halotti szemfedő árnyéka csapódik elénk. Összetört önbizalmat viszünk magunkkal! Nehéz az embereiben csalódni. Nehezebb önmagunkban csalódni. Okosságunk, erőnk, előrelátásunk, erkölcsünk, jellemünk, ellenállóképességünk sokszor csődbe került. Nehéz tehertételek ezek. Mindegyiket magunkkal visszük! M és mégis egyiket sem tekinthetjük elbírhatatlan tehernek. Mindegyiknek meg kell tisztulnia keresztyén életbölcsességünk füzében. Az emberi összetörésnek, az összetört szívnek, az összetört önbizalomnak Istenhez kell elvezetnie. A változások felett lássuk meg az Istent. Csalódások és veszteségek között ismerjük fel az elveszíthetetlen kincset. Saját összeomlásunkban lássuk meg az erőtlenségünkben megjelenő kegyelmet. Sok mindentől azért válunk meg ideigóráig, hogy azt mint örökkévalót visszakapjuk. Ezer kifosztatás után, megaláztatások és kereszthordozások között, megtaláljuk önmagunEvangélikus lap IV. évfolyam 1. szám Kecskemét, 1939 január 1 kat az Istenben. Nem vagyunk a meghátrálás emberei, hanem a hit emberei és tudjuk, hogy életet nyerünk! Az újrakezdés bölcsesége azt követeli: legyünk tisztában azzal, hogy mit akarunk! Csalékony tervezgetés színesíti az emberek állmait. Ködképeket rajzolgatnak valóságérzék nélküli számítgatással. Elgondolják egy esztendő küzdelmének célját, hogy mit akarnak önmaguknak elérni. Mit akarnak családjuk számára biztosítani. Miként akarnak dolgozni gyülekezetük, egyházuk, nemzetük javára. A bölcseség pedig ez: azt kell akarnunk, amit Isten akar! Keresnünk kell Isten akaratát. Isten pedig arra rendelt minket, hogy üd- A haldokló hattyú --év éjjelén Sötét van, Est van. Szétterült ködöt Fuvail a mély... Reánk csend hömpölyög. A mérhetetlen űrben valahol Haldokló hattyú száll fel és dalol: Az Év... Két szárnyát halkan tárja ki, Tollat hullajtnak el a szárnyai. Fehérlő tollak hullnak ott... Azok Emlékek, tiszták, fényes szép napok. Emilt esőzik sok sötét pehely. A vétkeink... S a lélek vezekel. Köröttünk minden szörnyen kavarog, Rohanvást jönnek emlékcsapatok. Halott emléket támasztva fel — S a hattyú fönt, az Év csak énekel. Ne hajtsad még le, hattyú, szép fejed ! Emeld szárnyad, dalold el éneked . Hálánk’ az Urnák, hogy nékünk adott!... Most már mehetsz. Lehullhatsz, szép halott! Kutas Kálmán.