Kecskeméti Ellenőr, 1938. március (2. évfolyam, 48-72. szám)
1938-03-27 / 69. szám
1938. március 27. KECSKEMÉTI ELLENŐR NAPI HÍREK Március 27., vasárnap. R. kat.: Laetare, prot. : Hajnalka. A NAP kel 5.53, nyugszik 18.21. A HOLD kel 1.18, nyugszik 0.36. Éjszakai gyógyszertárak márc. 16-tól 31-ig Tóth István (Széchenyi-tér), Fördös Lajos (Ku■,Tuc-körút), Zimay Pál (Nagykőrösi utca). Milyen idő volt Kecskeméten ? A Gazdasági Szaktanítóképző jelentése : Az elemúit 24 órában a hőmérséklet maximuma -1- 13, minimuma -1- 4, talajmentén -1- 3, ma reggel 7órakor 6 fok volt. — Időjárás jelentés: Nyugati, északnyugati szél, változó felhőzet, egyes helyeken eső. Budapesten a hőmérséklet csökken. * ÁLLÁSHOZ JUTHAT, ha gépírással rendelkezik. Ezt Ön is könnyen elsajátíthatja, mert előnyös feltételek mellett vásárolhat írógépet, illetőleg bérbe vehet. Alföldi írógép servicnél. Kebermann Jenő ■cégnél. Körösi utca 5. sz. — sr. Révész László felkérése. Tegnap a kisgazdapárt nagyobb küldöttsége kereste fel dr. Révész László ügyvédet, melynek nevében Győrffy Pál kérte fel, hogy vállalja a párt ügyvezető elnöki tisztségét. Dr. Révész László meghatottan mondott köszönetet a bizalomért és a tisztséget vállalta. A párt elnökválasztó közgyűlése holnap, vasárnap délután 5 órakor lesz. * JÉG KAPHATÓ minden mennyiségben Szilágyi István »Polgári« Szíkvízgyár, Sör- és Jégraktárban. Telefon: 257. — A Stefánia Szövetség vasárnap délelőtt 11 órakor az Anyák Iskolája sorozatában a Városi Moziban előadást rendez. Előadó: dr. Merétey Sándor főorvos, szerepel, még az elemisták Vöröskereszt csoportja. * EREDETI Vermorei permetezőt, Hoffher lókapát gyári áron Dom jártnál.* KÁRPITOSMUNKÁK elsőrendű kivitelben Molnár bútorüzletben készülnek. Kárpitosműhely vezető Stefkó József. Kesztyűt, harisnyát, selyem fehérneműt, férfi inget, nyakkendőt, fűzőket Kecskemét LEGOLCSÓBB üzletéből Remény kesztyűt és fűzőkészítőnél vásároljon. MEGBÍZHATÓ. JÓ MINŐSÉGEK SZAKÜZLETE a fléjjas harisnyaház. * FÜGGÖNY FELHELYEZÉSEK, kárpitosmunkák és javítások gyorsan és pontosan készülnek Molnár bútorüzlet kárpitos műhelyében. Munkavezető Stefkó József. — Szelei Mihály halála, őszinte, mély részvéttel vettük a lesújtó hírt, hogy Szelei Mihály p. ti. titkár, földbirtokos, emléklapos százados pénteken éjjel rövid szenvedés után 48 éves korában, boldog házasságának 21. évében elhunyt. Kedves modorú, szerény férfiú volt, kiváló nagy munkaképességű, mindig az igazságot és méltányosságot szem előtt tartó tisztviselő, akinek elvesztése a város társadalmában is érzékeny űrt hagyott maga után, özvegye, három gyermeke, kiterjedt, nagy rokonság gyászolja. Temetése vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a Farkas kápolna elől a rkat. egyház gyászszertartása szerint. * KÁRPITOS BÚTOROK, paplanok, szőnyegek, linóleumok és vaságyak legolcsóbb bevásárlási forrása ifj. Szarul kárpitos cégnél, O kollégium mellett. (Áruforgalom). A FEJFÁJÁS ÉS A MIGRÉN, akkor, ha ezek a bélműködés és a gyomoremésztés zavaraiból erednek, gyakran már egy kis pohár természetes »Ferenc József« keserűvíz használata után is megszűnnek. — Kérdezze meg orvosát. * TENISZÜTŐK: A világhírű Slazengers Angol ütők, melyek a múlt évben oly keresettek voltak, s amelyekre panasz egyáltalán nem volt, újra megérkeztek. Hangszerház. Pálinkás. Koháry utca. * HARMAVIZ: a szénsavval telített gyógyhatású ásványvíz minden fűszerüzletben kapható. A BUCZKÓ úriszabósághoz a tavaszi újdonságok megérkeztek. — Ráfizet a gazda a paradicsomtermesztésre. Már a tavalyi 4 filléres ár mellett sem volt haszna, az idei 3,6 filléres megállapított ár pedig biztos ráfizetést eredményez. Csak a nagycsaládúak foglalkozhatnak vele, akiknek nem kell napszámot fizetni. Biztosra vehető, hogy az idén kevesebb paradicsomot termesztenek, mint tavaly. De mit termesszenek helyette?... * KÉRJE MINDENÜTT a Magyar Világ édes barna páratlan sörkülönlegességet. Kizárólagos főelárusító: Szilágyi István »Polgári« Szíkvízgyára. Sör- és Jégraktára. Telefon: 257. — Kihirdetett jegyespárok: Gajdácsi József urasági kanász rk. és Szabó Erzsébet rk. — Filó István gépgyári munkás rk. és Gábor Gabriella Gizella rk. — Gábor István rm. napsz. rk. és Filó Julianna rk. — Molnár József kőműves rk. és Fülöp Ilona ág. ev. — Rozgonyi Béla könyvelő rk. és Bakay Teodóra rk. — Kelemen János kárpitos rk. és Szeley Julianna rk.— Réti János vasúti pályamunkás rk. és Deák Magdolna rk. * SZŐNYEG, linóleum, viaszosvászon. Gyári lerakat. Közismerten legolcsóbb árak Lantosnál. A Gazdasági Egyesület Leánykörében március 31-én, csütörtökön délután 5 órakor Gesztelyi Nagy László kamarai igazgató tart előadást a gazdanőnevelés fontosságáról. Érdeklődőket szívesen lát a rendezőség. DIVATRETIKÜLÖK, TAVASZI BŐRKESZTYŰK legolcsóbbak a Héjjas harisnyaházban. Ezer vagon rézgálic a szőlőtermelőknél. A földmívelésügyi minisztérium 1000 vagonos rendelést adott a rézgálicot gyártó üzemeknek. Az előző évben körülbelül 1200 vagon rézgálicot használtak fel a szőlőtermelők és így biztosítva van az idei kampány rézgáliz ellátása. A rézgálic ára 56.80 pengő lesz az a gyár, amihez még forgalmi adó járul.. * NYUGÁGYAK, gyermekkocsik, kerti bútorok legolcsóbbak Dóm jártnál. — FIZESSEN ELŐ az Ellenőrre. — Közgyűlés. A Református Egyesület április hó 3-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését saját helyiségében, melyre összes nő és férfi tagjait ezúton is meghívja az elnökség. — A Magyar Bélyeggyűjtő Egyesületek Szövetsége május 22—30-ig rendezi a budapesti Vigadó termeiben a III-ik Országos Magyar Bélyegkiállítást. Az Egyesületekközi bizottság a kiállítás Nagybizottságába Kecskemétről Mikulásik Lajos titkárt delegálta. — Halálozások: Cséplő Mihály fm. napsz. 49 éves rk. — Farkas Ilona 19 éves ref. — Horovitz Edit 1 napos ref. — özv. Baky Bálintné Lukács Anna 83 éves rk. — Harkai János fm. napsz. 32 éves rk. * AMERIKAI ÍRÓASZTAL és kazánkéményeső eladó. László Áruház. — Tombolaestély. A Református Egyesület április hó 18-án, husvét másnapján este rendezi meg szokásos tombolaestélyét, melyre vonatkozó előkészületek már folyamatban vannak. * JÓL BEVÁLT Héjjas cipőt viseljen, aranyérmekkel kitüntetve. Gáspár A. u. 7. — Születések: Turányi János erdőőr és Czirok Etelka fia László ág. ev. — Koltai Péter drótos és Rácz Etelka leánya Anna rk. — Endrósz János fm. napsz. és Kecskés Margit fia József rk. — Csókás Ferenc fm. napsz. és Zana Mária leánya Terézia ref. — Csernák István fm. napsz. és Kanizsai Erzsébet leánya Etelka Piroska rk. — Kovács Menyhért kisbirtokos és Gudricza Mária leánya Emerencia rk. — Kovács Menyhért kisbirtokos és Gudricza Mária leánya Margit rk. — Réfi Antal kisbirtokos és Pákai Ilona fia Antal rk. Molnár János fm. napsz. és Labancz Terézia leánya Mária Terézia rk. — 60 zsákot loptak. Lász Ferenc, Csongrádi út 57. sz. a. lakos, gabonakereskedő feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki az üzletéből 50—60 darab gabonás zsákot ellopott. — Tűz Szarkásban. Micsonai Pál, Szarkás 157. sz. a. lakos talaján egy kocsi szalma kigyulladt és elégett. A tüzet a gazda 4 éves kisfia okozta, aki a szalma közelében gyufával játszott. * NE TEGYEN SZEMREHÁNYÁST utólag saját magának. Mielőtt lakását berendezné, feltétlen nézzen szét Molnár bútorraktárában, mert már 240 P-ért is szép, jó hálószobát kaphat, kedvező fizetési feltételek mellett, úgyszintén sezlonokat, matracokat és rekamiékat rendkívül olcsó áron. — Házasságot kötöttek: Dakó István cipészmester rk. és Malay Julianna ref. (Dakó György, Dakó Antal). — Ferenczi István kőművessegéd rk. és Parrag Margit rk. (Deák Ignác, Parrag György). —Csaplár Sándor feles konyhakertész ref. és Tót Julianna ref. (ifj. Gyulai Mihály, Kökény József). — Szabó József fűszerkereskedő ref. és Miklovits Mária ref. (Szabó Ferenc, Miklovits Pál). — Pólyák István géplakatossegéd rk. és Varga Erzsébet konzerv gyári munkás ref. (Hanzó, Márta, dr. Gyenes Sándor József). AKIKNEK FOGLALKOZÁSA MINDEN EREJÜK MEGFESZÍTÉSÉIT KÖVETELI. igyanak hetenként legalább egyszer, reggel felkeléskor egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvizet, mert ez szabályozza a bélműködést, előmozdítja a gyomoremésztést, fokozza az anyagcserét, élénkíti a vérkeringést az egész szervezetben és ezáltal új életerőt teremt. Kérdezze meg orvosát. 9. oldal Leszállított áron... készítek, divatos tavaszi öltönyöket 6 havi részletre! Tóth Ferenc úriszabó Festő u. 15. (Katolikus Körrel szemben.)