Kecskeméti Ellenőr, 1940. augusztus (4. évfolyam, 174-184. szám)

1940-08-01 / 174. szám

2. oldal KECSKEMÉT! ELLENŐR 1940 augusztus 1. férfi kalapot is legolcsóbban vehet a HÉJJAS HARISNYAHÁZBAN Igen sok igénylést vettek fel a kereskedők Jó időben az utolsó előadás a KERTMOZIBAN. Előadások hétköznap fél 5, háromnegyed­­7 és 9 órakor. Vasárnap egynegyed 3, fél 5, háromnegyed 7 és 9 órakor. Augusztus 1—4. Csütörtöktől—vasárnapig: Csak 16 éven felülieknek! A magyar filmművészet diadalmas alkotása FÖLDINDULÁS Kodolányi János országos sikert aratott színdarabja.. Páger Araul, Eszenyi Olga, Kiss Ferenc döbbenetes erejű alakítása! Magyar és Fox Híradó (péntektől). A tanyai csoportokban is megkezdték a cukorjegy kiosztását A városháza II. emeletének folyosóvé­gén­­petróleumhivatalt állított fel a Köz­­élelmezési Hivatal, hova augusztus 2-ig kö­telesek a kereskedők bejelenteni, mennyi petróleumot igényelt a vevőközönségük. Ma reggel megkezdték az igénylések bejelentését és a kereskedők, illetve még­ A hét végére mindenki megkapja a cukor jegy­ét 30 éves korban. A hadügyminiszter szerint míg Hollandia határát kilométerenként ezer, "Belgiumét 500 katona védte, addig Amerika határát mérföldenként csak 17 katona védi. Anglia 30 nap alatt elvesztheti a háborút és megszállhatják a németek az angol szigetet, elvehetik a flottát, a nagy­mérvű hajóépítéssel sokkal nagyobb hajó­hada lesz Németországnak, mint Ameri­kának, amelynek számolnia kell a másik nagy ellenféllel, Japánnal is. Újabb jelentések Az angol hivatalos hely most ismeri el először, hogy több igen fontos angol­­ki­kötő hosszabb időre lezártnak tekintendő a német támadások miatt. A kínai kormány bezárta a népszövet­ségi irodáját, a hivatalnokok már útban vannak hazafelé. Egy angol torpedóromboló, rajta 10 ágyú és 8 torpedóvető, német légitámadás következtében elsüllyedt. A Török TI cáfolja azt a híresztelést,, mintha Törökország csapatokat küldött volna a kel­eti határra. A szovjet—amerikai kereskedelmi tár­gyalások megkezdődtek. Palesztinában is alakult cseh-sz­lovák hadsereg. Erőszakosan ürítik ki Gibraltárt az an­golok. Gibraltárt tegnap délután két isme­retlen repülőgép bombázta. Japán kijelentette, hogy a mai idők miatt nem méltatja figyelemre az angol tiltakozást. Tovább folyik a Japánban tar­tózkodó angolok letartóztatása. Cáfolják az indokínai Japán partraszállás hírét. A román kormány 9 tábornokot és több tisztet hadbíróság elé állított, mert Bessza­­rábia kiürítésénél csapataikat elhagyva, el­menekültek. A román belügyminisztérium azonnali hatállyal elbocsátotta a zsidó tisztviselőit. Gróf Esterházy­­János, a szlovákiai ma­gyarság vezére táviratot küldött Mach Sa­láénak, az új szlovák belügyminiszternek. A Közélelmezési Hivatal véleménye szerint a hét végére mindenki megkapja a cukorjegyét a város belterületén. Itt főként csak a városszéli településekben és a szőlő­hegyekben nem osztot­ták ki­ a jegyeket. Megírtuk, hogy a Statisztikai Hivatal értesítette a város vezetőségét arról, hogy 1941. januárjában meg kell tartani a tíz­évenként esedékes nagy néDSZ£onlálást A hivatal kéri a város vezetőségét, hogy ál­lítsa össze és sürgősen küldje meg a költ­ségvetést. A hivatalos felszólításban a Statiszti­kai Hivatal megjegyzi, hogy 1929-ben egy­­egy személy népszámlálási költsége 18 fil­lér volt, valószínű, hogy ennél többe most sem fog kerülni. E kérdésben azonban a Statisztikai Hivatal nagyot tévedett, mert a múlt év novemberi részletes népszámlálás­kor már 21—26 fillérbe került egy-egy sze­mély összeírása. Most, mikor jelentős drá­gulás van, egészen biztosra vehető, hogy bizottaik valósággal megrohamozták a pet­­róleumhivatalt. Kiderült máris, hogy Kecs­kemét igen sok petróleumot fogyaszt, egy­­egy kiskereskedő például havi 2—3 hekto­liter petróleumot mér ki. Az igénylések sorsáról rövidesen döntenek. A tanyai csoportokban is megkezdték a kiosztást. Valószínű, hogy a tanyai cukor­­jegyek kiosztása az aratás, illetve cséplési munkálatok miatt kissé elhúzódik, egy-egy személy összeírása 30 -32 fillérbe fog kerülni. Nehéz feladat lesz még a népszámláló biztosok összetoborzása is, mert erre alkal­mas személyek — hála Istennek — már sokkal jobb állásban vannak legtöbb eset­ben, semhogy az alacsony díjazású nép­számlálási bizotsi teendőket hajlandók len­nének elvállalni, ma reggel megrohamozták a petróleumhivatalt. Amikor a Statisztikai Hivatal téved Megkezdték a nagy népszámlálás előmunkálatait Meg­állapítják a liszt­árakat az új búzaár alapján Az új búzaár megállapításával kap­csolatban természetesen a lisztárak kérdése is felvetődik. Az új árakhoz kell majd al­kalmazni a tisztárakat. Az árkormánybiztosság már foglalko­zik ezzel a kérdéssel és meglesz a döntés abban az időpontban, amikor az új liszt kiörlése megkezdődik, illetve piacra kerül. Cipők, kalapok, öltönyök mélyen leszállított áron Kovács Jenő cégnél Cifra-palota Áruforgalom bev. helye Telefon: 736

Next