Kecskeméti Ellenőr, 1941. március (5. évfolyam, 27-49. szám)

1941-03-01 / 27. szám

194­1. március 1. Kecskeméti Ellenőr Apróságok »A veszély' csökken* — ,jelentettek az elmúlt héten Fülöpszállásról. A kecskeméti mentőcsapatok fele már vissza’«is tért a vá­rosba, a két teherv­onat-szerelvény közül az egyik már valahol az országban fut. Az egyik azonban még ott áll a Fülöpszállási állomá­son, ha­jlékot ad körülbelül száz árv­ízkáro­sultnak. Kecskemét szíve diadalmaskodott: be­bizonyította, hogy bármelyik pillanatban rendelkezésére állnak a kecskemétiek a baj­bajutott magyar testvéreknek. —o— A Kormányzó­­­r a Zeneművészeti Fő­iskola tanári karában dr. Kodály Zoltánt az, V. fizetési osztályba kinevezte. —o— Az egyik vidám kecskeméti társaság autón »körútra« indult, a várostól nem mesz­­ezire tiltott területen haladtak át. Termé­szetesen igazolás lett a vége. Azután egy vas­úti átjárónál jártak pórul. A korlátot elfe­lejtették leereszteni, az éppen akkor keresz­tülfutó vonat csaknem horzsolta a társaság autóját. Feltűnően sok Csepel segédmotoros ke­rékpár fut máris az utcákon. Körülbelül 600 ilyen kerékpáron közlekednek. Érdekes, hogy egyre több rendőr lesz csepel­ tulajdonos. —o— A rendőrség egyik lovát önkéntes ló­­verésen akarták eladni, 700 pengős ki­kiáltási áron. Az árverés résztvevői csak 400 pengőt ígértek, így a paripát majd a már­ciusi vásárban adják el. _V/_ S\ Legutóbb izgalmas sakkverseny játszó­dott le a Beret vasban: a tét 10 pengő volt, a drukkerek majd szétpukkadtak az izga­lomban, amikor kiderült, hogy az egyik partner a sakktábla fölé hajolva­­ elaludt. Ugyancsak kávéházban hallottuk: az egyik kereskedő a Felvidéken egy nap alatt 3 ezer pengőt keresett egy merész, de jól­bevált üzleten. A vonatkorlátozások miatt »szétnézett­ két felvidéki városban és eköz­ben elköltötte­­ a nyereségét. — o— A kecskeméti tejcsarnokok egymás utám térnek át a cukor, liszteláru­sításra. Már kettő teljesen »átnyergelt«, fűszer- és csemegeke­ * déssé változott át. — o— Megírtuk, hogy a kecskeméti ipartestü­­let székely tanoncok közvetítésére vállalko­zott. A székely tanoncok iránt a kecskeméti iparosok körében örvendetes érdeklődés nyil­vánult meg, olyanok jelentkeztek eddig, akik­nél a tanornc­g tényleg családtag lesz. — o— A nagy­­belvizek valóságos ezertó or­szággá változtatták a kecskeméti határt. A károsult gazdák észrevették, hogy sok »tó­ban« halak szaporodnak. Kosárral fogják a halakat — főként a ménteleki, hetényegy­­házi határban és a »prédát« kocsikon árusít­ják a budai kapuban, illetve a halpiacon. Egy -két héten belül három kecskeméti festőművész közös kiállítást rendez. —X — A­­ városi szeszfőzde új, hivatalos címe: Kecskemét thj. város Bor- és Gyümö­­­csszesz­­főzdéje, rum- és likőrgyára. Kecskemét, k­slsőszabadság-út 19. Tele­f­on 22. , —X— # A rehabilitációs törvény a mai napom életbe lép. Mint mondják jogász körökben, a törvény életbelépése után egymás után kérik a »priuszos«-ak a régi, már »elfelej­tett«, de a nyilvántartásban még mindig sze­replő büntetésük törlését. —o— —-o— —X— Keresse fel még ma a Festő­ utca 6 sz. alatti cseret könyvtárt hol kiolvasott könyveit megveszik, becserélik. Használt és új könyvek olcsón kaphatók. 3 oldal int fiámdaráló kell a kávéfőzéshez. Az egyik az, amellyel a kávét megdaráljuk. A legszegényebb házi­­asszonynak is nélkülözhetetlen segítőtársa ez. A másik az a kávédaráló, amely a im­melt­­cikóriakávé jól ismert kék­ barna dobozán látható. Ez is ajánlatos, mégpedig minden kávéitalhoz! Ez adja szép, sötét, barna színét, különleges, tökéletes ízét és azt a kiváló zamatát, amely mindennapi kávénkat előttünk olyan kívánatossá teszi. . Ja Ha csak rágondolunk, máris érezzük annak tipJgH* pompás illatát. mm ESI 7 r­/ TI A megbízhatóság / / K­­­A ^ !­S A X/kA / M­JTJJIjjjj(i f)( *

Next