Kecskeméti Ellenőr, 1904 (3. évfolyam, 79-155. szám)
1904-01-03 / 79. szám
111. évfolyam, 79. szám._______________________Kecskemét, 1904. január 8. Kecskeméti Iiányk FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. A lap szellemi részét illető közlemények előfizetések,hirdetések és nyílttéri közlemények G. Fekete Mihály könyvkereskedésében (Deák tér) fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Felelős szerkesztő: DR. RÁDY LAJOS. H. szerkesztő és kiadó-tulajdonos: G. FEKETE MIHÁLY. Főmunkatárs: IFJ. BENDE LÁSZLÓ. ELŐFIZETÉSI ÁRÁK: Egész évre. . . . •• • 8 korona Fél évre .... ..A . . . „ Negyedévre . . . (ÁV ... 2 , Egyes szám ára . .'y,- KffijV-*. ... 20 fillér. Előfizetési felhívás. Az újév elérkeztével előfizetést nyitunk lapunkra. Programmun marad következetesen a régi, vagyis hazánk függetlensége kivívásának nehéz harczában mi is kiveszszük a részünket; az eddig lezajlott magyar nyelvért vívott harczban is mindig a törhetetlen igaz hazaszeretet vezette tollunkat; nem csekély része volt lapunknak városunk közérdekű dolgainak tárgyilagos megvitatásában is. Személyes politikát nem űztünk eddig sem s ezután is üldözni fogjuk a személyeskedő klikkek uralmát, zászlónkra hazánk függetlensége, városunk előre való haladása van felírva, aki e nemes törekvésünkben támogatni óhajt, azokat kérjük lapunkra a jövőben is előfizetni. Lapunk minden előfizetőjének egy értékes könyvvel és egy napitömb naptárral kedveskedünk, — aki most/2 évre előfizet az lapunkat újévig ingyen kapja. Előfizetési árak: Negyed évre 2 korona Fél évre 4 korona Három negyed évre 6 korona Egész évre 6 korona. Kecskemét, 1903. december hó. §. (Fekete Mihály. §. Ridy ,Lajos. H. szerk. és kiadótulajdonos. Felelős szeik. A Kecskeméti Ellenőr eredeti tárcája. A Vetélytárs. Azt olvastam éppen az újságban — beszélte Rigyács Ferenc — hogy kineveztek segédtanárnak. Majdnem sírva fakadtam örömömben. Boldogabb ember nem volt akkor széles nagy Európában nálam, ámbátor Ázsiát akartam mondani. Mert hát Európa a többihez képest meglehetősen koca kis földrész csak. Első lelkesedésemben a legelső fővárosi étteremben akartam vacsoráim, hanem meggondoltam magamat. Pipára gyújtottam és elkezdtem a szalonnámat pirítani odahaza. Akkor kopogtatott be hozzám egy talpig feketébe öltözött hölgy. Első pillanatra megijedtem. Nekem tetszik tudni, nem volt se húgom, se néném már ezen a világon s hogy mindannak dacára mégis hölgylátogatóm akadt, az kicsit zavarba hozott. Hozzáteszem természetesen, hogy a leányokkal sem igen árultam egy gyékényen. Szegény diák, ki leckeadásból szerzi a mindennapi kenyerét, dehogy ér rá amolyan vászoncselédekkel sokat foglalkozni. Mikor megpillantottam, fölállottam és elébe mentem. Ő szívélyesen köszöntött s azt mondta, ne zavartassam magamat. Helyet foglaltunk mind aketten. Még mindig kiváncsian vártam, mi lészen ennek a dolognak tulajdonképpen a vége ? Persze az elejéből se sokat láttam meg, éppen csak egy negyven és ötven között botorkáló asszonyi ábrázatot. — Pataky Lászlóné vagyok — szólott az asszony. — Rigyács Ferenc volnék parancsára — mutatattam be én magamat. — Öt esztendeje vagyok özvegy. — Én ma dél óta segédtanár. — Gratulálok, kedves Rigyáci úr. — Igen szépen köszönöm. — Ön lássa, kedvesem, csodálkozni fog azon, mit keresek én itt önnél. Hanem ha megmondom, hogy mi itt fönn az első emeleten lakunk, önt régóta ismerjük, hogy úgy ne mondjam, megszerettük ... — Kik laknak még nagyságos aszszonyon kívül az első emeleten ? — kérdeztem szinte otromba kíváncsisággal én. De nem tehetek róla, úgy szaladt ki ez a kérdés a számon, tudni, kik szerettek meg engem ebben a házban. — Hát a lányom —■ volt a csodálkozó válasz. — Ah ! hát a leánya — hagytam rá gépiesen és erősen kezdtem motozni emlékezetem nagy magazinjában, hogy hát izé, milyen formája is lehet a többi között ő nagysága leányának. Vendégem észrevette, min töröm a fejemet s nyomban segítségemre sietett. — Oh! hát nem emlékszik arra a magas, szőke omló hajra ? ... de hát mit dicsérjem én a leányomat, elég, ha mások dicsérik. Tavaly a beregi megyebálon ő volt a bálkirálynő. És különös ha agyonvernek, akkor sem emlékezem arra a híres szépségre. Mindössze most kezdtem felöltöztetni csak a képzelet tündéri lenge ruhájába. És ahogyan magam elé képzeltem, bizony szép volt. A magamfajta ember bátran beleszerethetett volna. De hát már mondanom is kellett valamit. Az imént megütötte fülemet a 1903. I. Az idő végtelenségében ismét egy újabb határjelzőhöz értünk; illik tehát, hogy midőn az újév mesgyéjén állunk, visszapillantást vessünk a múltra. Hagyatékából kevés öröm csekély biztatás, de annál több fájdalom maradt ránk. De ha nem tekinthetünk is reá vissza fájdalmas érzések felszakadása nélkül, múltban mégis van egy biztató fénysugár, van egy pont, amelyre örömmel tekinthetünk, amit elmúlt év históriai eredményének nevezhetünk. Gyakran ismétlődő históriai jelenség történelmünkben hogy a nemzet a küzdelmekben kimerül s egy-egy nagyobb nemzeti küzdelem után mintha lethargiába sülyedne, a nemzeti élet szükséges megnyilvánulásai mintegy ellankadnak így volt ez a szatmári békekötés után is a nemzeti ellenállás a Rákóczy Ferenc korszak dicsőséges küzdelmében kifáradt, s a fényes korszak után a legdicstelenebb korszak következett, így volt az 1849 után is, s méltán mondhatjuk, hogy a nemzeti önérzet szunnyadó állapotba jutott 1867 után is. E szomorú jelenségnek oka egyrészt az a közel 400 év óta tartó, soha meg nem szűnő harc, amit a nemzetnek átkos ellenségével, Bécscsel kell vivnia s melynek hosszantartó, nagyobb, erőteljesebb frázisai után ha a nemzet a jobb jövő reményében nyugvó ponthoz ér, a kimerült testnek nyugalmával tespedésbe sülyed s a békés fegyverszünet áldásait élvezni óhajtja. Oka másrészt, hogy sokszor hiányzanak a vezérlő nagy egyéniségek, a történelmet csináló nagy alakok, kikben a nemzeti géniusz nyilatkozik meg. Az 1867-ik évi kiegyezésével a nemzet százados küzdelmében csak egy nyugovó ponthoz ért. Deák Ferencnek ez a műve csak a nemzeti küzdelem fegyverszünetének tekinthető, de nem oly végleges alap, amelyen a magyar nemzeti állam minden attribútumaival együtt kialakulhatna; a mű alkotója sem tartotta tökéletesnek sem véglegesnek, hanem csak olyannak, amely alkalmas arra, hogy legalább ideig óráig békében lehessünk osztrák szomszédainkkal . Magyar ipar pártolása, országunknak haladása.