Kecskeméti Friss Ujsag, 1900. szeptember (1. évfolyam, 53-77. szám)

1900-09-01 / 53. szám

Egyes szám ára 2 fillér. Előfizetési ár: helyben, házhoz hordva Negyedévre . . 2 korona­ Félévre.............4 korona Vidékre postán küldve Negyedévre. . . 3 kor 50 fii. Félévre............7 kor. — fil. 1. évfolyam. 53. szám. 1900. szombat, szeptember I. 1 krajczár (2 fillér.) Megjelen minden nap. Szerkeszőség és kiadó­hivatal : Budai-nagy-utcza 151. sz., hova a lap szellemi és anyagi részére vonatkozó összes dolgok intézendők. Kiadó: a Részvény-nyomda. K­ÉSGSELISMETŐ : FRISS ÚJSÁG / (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉKLAPJA) VEGYES TARTALMÚ NAPILAP. Társ-szerkesztő:­­ Pelelos szerkesztő . I­romnunk E társ ! Dl. 3 sz.a.3­-7- MIHÁLY. Ifj. TÓTH ISTVÁN.­­ sz. kovács pATI. Csatorna Kecskemét mellett. (Két czikk ) I. Kecskemét, aug. 31. Pár éve már, mióta sűrü időkö­zökben olvashatunk arról a tervről, hogy a Dunát egy hajózható csator­nával ö­sszekötik a Tiszával. Az elő­munkálati engedély erre ki is adatott és ma már arról írhatunk, hogy az előmunkálatok nem sokára be is fejez­tetnek. A csatorna a soroksári Dunaágnál kezdődnék és Csongrád alatt kapcsol­tatnék össze a Tiszával. Körülbelül 40 millió írt költségre van szükség a mun­kálatok teljesítésénél, a­melyeknek leg­nagyobb részét az államkincstár fedezné, egy részét pedig az érdekelt városok­tól akarja a vállalkozó társaság, illetve a kormány beszerezni. Megbízható forrásból úgy vagyunk értesülve, hogy Hegedűs Sándor kereső. miniszter a legnagyobb lelke­sedéssel karolta fel az ügyet és az ő közreműködése teszi lehetővé, hogy az előmunkálatok gyorsan haladnak és csakhamar be is fejeztetnek. A minisz­ter nemcsak ismeri, de mérlegelni is tudja azt a közgazdasági nagy előnyt, a­mely a tervezett csatornával az ipari és mezőgazdasági élet föllendülésével elmaradhatlan lesz, ugyanezért mindent elkövet, hogy a parlament a szükséges összeget megszavazza és a csatorna mielőbb kiépíttessék. Ennek a csatornának a létesítése minket, kecskemétieket is közvetlenül érdekel. Sajnos, az a vágyunk aligha valósulhat, hogy a főcsatorna határunk nagy részén keresztül menjen, mert azon kell törekedniük, hogy a föld lej­tésével minél kevesebb költséget ve­gyen a csatorna létesítése igénybe. Nekünk valószínűleg csak mellékcsa­tornával kell beérnünk, a­mi szintén kiszámíthatlan előnyöket nyújthat. A tervezet szerint Bugacz Monos­tornál érintené határunkat, a­hol a város birtokait keresztül metszené, továbbá Szent Királyon Szekerczés ta­vától a pusztaház előtt menne Jakab­­szélbe, azután a Ferenczi tanyánál­­ Monostoron kétfelé ágazik és az egyik megy Kisteleknek Szegedig, a másik pedig Félegyháza határán keresztül Csongrádig. o . A terv szerint Félegyházán a tég­lagyártól kezdve átvezetnek egy szárny­­­csatornát a Gátérbe."­ennek a medrén­­ végig húzódnék és innen jönne Kecs­kemét alá egészen a gazdasági iskola telepéig. A kikötő itt terveztetik. Erre nézve­­ két terv van. Az egyik az, hogy a zöld-­­ míves iskola telepén létesíttessék. A másik költségesebb, ez úgy volna ke­resztülvihető, hogy a vasúton áthozat­nék, a vágóhíd és a fülöpszállási vasút közötti füzeserdei lapos használtatnék föl erre a czélra. Ha ez a terv valósulhatna, akkor legyező alakban építtetnék a rakodó­part, egyik felén a vasúti sínek és rak­tárak, a másik felén a csatornás kikötő lenne. Kocsiutak vezetnének ezekhez a területekhez, a­melyeket műúttal lehetne a várossal összekötni. Meg kell jegyeznünk, hogy a csa­torna olyan széles, hogy azon két uszályhajó kényelmesen elférhetne.­­ Mind­azokon az utakon, a­hol átve­zettetnék, komphidakat alkalmaznának a közlekedés akadálytalan biztosítására. Ez a terv, melynek helyszíni elő­készítését az itt működő mérnökök a napokban be is fejezik. A­mikor így elgondolkozva meg­állunk e nagy terv előtt, egyik gon­dolat a másikba kapaszkodik és emel bennünket arra a magaslatra, a­hon­nan Kecskemét jövő fejlődését jobban áttekinteni lehet. Holnap lesznek majd följegyezni valóink. T­A JA G .Z A. -T A jó alkalom. Irta : Vértesi Arnold. (Folytatás.) A terv eleinte az volt, hogy kocsin mennek föl, mert elég jó kocsiút vezet föl a hegyre, majdnem a menedékházig. Az út, a­mit gyalog kellett, volna megtenni, egy órányi sem lett volna. Azonban a három fiatal asszonynak olyan bolondos kedve támadt, hogy ők nem ülnek kocsira, gyalog mennek föl egészen. Bogdán Miklós szerette volna őket lebeszélni. Rémizgette is tőle telhetőleg, hogy milyen fáradságos nagy út, de az egyik fiatal asszony hamar letorkolta: — Ha maga fél, hát itt hagyjuk. Bogdán Miklós tiltakozott. Az ember restellt bevallani az imádott hölgy előtt, hogy az ő lábai már nem igen alkalma­sak négy-öt órai hegymászásra. Csak himelt-hámnolt hát. Ő nem magáért beszél, ő felmegy a Csimborasszó tetejére is , de a hölgyeknek nem lesz túlságosan fárad­ságos ? — Nem, nem — jelentette ki nagy tűzzel mind a három hölgy. S Bogdán Miklósnak úgy rémlett, mintha valami kicsinylő pillantás szállna feléje a Lászlóné szeméből. Semmiképp sem lehetett tovább erőltetni a kocsin való fölmenetelt. Elindultak hát gyalog. Rekszenő hő­ségben, már délután fél háromkor. Forróbb napot nem lehetett volna kiválasztani, akkor sem, ha keresve­ keresték volna. Roszabb utat sem. Olyan gyalog­­ösvényre csaptak, mely kivágott erdőn vezetett át, alacsony bokrok, cserjék közt. A tüzes nap folyvást ott sütött a fejük fölött. Az ember majd elolvadt a hőség­től, a­mint fölfelé kellett menni ezen a sokhelyütt ugyancsak meredek, követ : esés után. Igaz, hogy itt több alkalma nyílt az embernek apró szolgálatokat tenni, de.. Isten verje meg azokat az apró szolgála­tokat. Bogdán Miklósnak már egészen belefásult a dereka a sok hajlongásba. — Jaj, de gyönyörű eper! Jaj de szép virág! — lelkesedtek egyre másra a hölgyek. S tépni kellett a virágot, szedegetni az epret, m­elylyel közben közben sűrűn tele volt borítva a vágás. Bogdán Miklós azt gondolta : no már ebből elég volna. De az ilyen gondolatot gavallér ember nem szokta mondani. Az asszonyok pedig telhetetlenek voltak ; még több virág, még több eper kellett nekik. Az epret legalább megették, de a virágot minduntalan elhullajtották, a­mint újabb virágra találtak, mégis zaklatták szegény Bogdán Miklóst. Még a másik két asszony is, a­kinek ott volt a férje: — Bogdán, maga az egyetlen gaval­lér, maga az egyetlen fiatalember itt, szakítsa le, kérem, azt a szép harang­virágot. Vagy ezt vagy amazt .Mindig volt valami, a­miért Bogdán Miklósnak le kellett hajolni vagy egy árkon átugrani. A­z a lovagias kötelesség természetesen mindig neki jutott, hogy a hölgyeket át­segítse egy-egy gázlón, a­hol kiálló szikla­darabokon kellett átszökdelni. Már majd halálra fáradt s nagyon megörült, mikor a vezetők megszólaltak, hogy ne tessék már epret szedegetni, mert bizony nem jutunk föl a menedékházba, ránk borul az éjszaka. Akkor a nők neki iramodtak. Helyre akarták ütni a sok elvesztegetett időt s olyan versenygyaloglást kezdtek, hogy még a két fiatal férj is megsokalta s egyre tartóztatták a feleségeiket: — Lassabban ! Lassabban ! Bogdán Miklós nem szólhatott. Nőt­len gavallér létére természetes, hogy a hölgyek pártjára kellett állnia s iparkodni, hogy versenyt tartson velük, a­hogy csak az ina bírta, így haladtak vagy egy óra hosszat fölfelé. Akkor megszólalt az­­ egyik nő: —­ Jaj, nem állom ki tovább! Csak legalább egy korty víz volna. Elepedtek a SZomjúságtól. (Folyt. köv.) — A „gabona-uzsora“ a bírósá­gok előtt. Köztudomású dolog, hogy Dél- Magyarországot hosszabb idő óta állandó izgatottságban tartják ama bűnvádi perek, melyek számos gabona-kereskedő ellen az úgynevezett elővételi üzlet útján gyako­rolt uzsoráskodás miatt indítottak meg.

Next