Kecskeméti Friss Ujsag, 1900. szeptember (1. évfolyam, 53-77. szám)
1900-09-01 / 53. szám
Egyes szám ára 2 fillér. Előfizetési ár: helyben, házhoz hordva Negyedévre . . 2 korona Félévre.............4 korona Vidékre postán küldve Negyedévre. . . 3 kor 50 fii. Félévre............7 kor. — fil. 1. évfolyam. 53. szám. 1900. szombat, szeptember I. 1 krajczár (2 fillér.) Megjelen minden nap. Szerkeszőség és kiadóhivatal : Budai-nagy-utcza 151. sz., hova a lap szellemi és anyagi részére vonatkozó összes dolgok intézendők. Kiadó: a Részvény-nyomda. KÉSGSELISMETŐ : FRISS ÚJSÁG / (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉKLAPJA) VEGYES TARTALMÚ NAPILAP. Társ-szerkesztő: Pelelos szerkesztő . Iromnunk E társ ! Dl. 3 sz.a.3-7- MIHÁLY. Ifj. TÓTH ISTVÁN. sz. kovács pATI. Csatorna Kecskemét mellett. (Két czikk ) I. Kecskemét, aug. 31. Pár éve már, mióta sűrü időközökben olvashatunk arról a tervről, hogy a Dunát egy hajózható csatornával összekötik a Tiszával. Az előmunkálati engedély erre ki is adatott és ma már arról írhatunk, hogy az előmunkálatok nem sokára be is fejeztetnek. A csatorna a soroksári Dunaágnál kezdődnék és Csongrád alatt kapcsoltatnék össze a Tiszával. Körülbelül 40 millió írt költségre van szükség a munkálatok teljesítésénél, amelyeknek legnagyobb részét az államkincstár fedezné, egy részét pedig az érdekelt városoktól akarja a vállalkozó társaság, illetve a kormány beszerezni. Megbízható forrásból úgy vagyunk értesülve, hogy Hegedűs Sándor kereső. miniszter a legnagyobb lelkesedéssel karolta fel az ügyet és az ő közreműködése teszi lehetővé, hogy az előmunkálatok gyorsan haladnak és csakhamar be is fejeztetnek. A miniszter nemcsak ismeri, de mérlegelni is tudja azt a közgazdasági nagy előnyt, amely a tervezett csatornával az ipari és mezőgazdasági élet föllendülésével elmaradhatlan lesz, ugyanezért mindent elkövet, hogy a parlament a szükséges összeget megszavazza és a csatorna mielőbb kiépíttessék. Ennek a csatornának a létesítése minket, kecskemétieket is közvetlenül érdekel. Sajnos, az a vágyunk aligha valósulhat, hogy a főcsatorna határunk nagy részén keresztül menjen, mert azon kell törekedniük, hogy a föld lejtésével minél kevesebb költséget vegyen a csatorna létesítése igénybe. Nekünk valószínűleg csak mellékcsatornával kell beérnünk, ami szintén kiszámíthatlan előnyöket nyújthat. A tervezet szerint Bugacz Monostornál érintené határunkat, ahol a város birtokait keresztül metszené, továbbá Szent Királyon Szekerczés tavától a pusztaház előtt menne Jakabszélbe, azután a Ferenczi tanyánál Monostoron kétfelé ágazik és az egyik megy Kisteleknek Szegedig, a másik pedig Félegyháza határán keresztül Csongrádig. o . A terv szerint Félegyházán a téglagyártól kezdve átvezetnek egy szárnycsatornát a Gátérbe."ennek a medrén végig húzódnék és innen jönne Kecskemét alá egészen a gazdasági iskola telepéig. A kikötő itt terveztetik. Erre nézve két terv van. Az egyik az, hogy a zöld- míves iskola telepén létesíttessék. A másik költségesebb, ez úgy volna keresztülvihető, hogy a vasúton áthozatnék, a vágóhíd és a fülöpszállási vasút közötti füzeserdei lapos használtatnék föl erre a czélra. Ha ez a terv valósulhatna, akkor legyező alakban építtetnék a rakodópart, egyik felén a vasúti sínek és raktárak, a másik felén a csatornás kikötő lenne. Kocsiutak vezetnének ezekhez a területekhez, amelyeket műúttal lehetne a várossal összekötni. Meg kell jegyeznünk, hogy a csatorna olyan széles, hogy azon két uszályhajó kényelmesen elférhetne. Mindazokon az utakon, ahol átvezettetnék, komphidakat alkalmaznának a közlekedés akadálytalan biztosítására. Ez a terv, melynek helyszíni előkészítését az itt működő mérnökök a napokban be is fejezik. Amikor így elgondolkozva megállunk e nagy terv előtt, egyik gondolat a másikba kapaszkodik és emel bennünket arra a magaslatra, ahonnan Kecskemét jövő fejlődését jobban áttekinteni lehet. Holnap lesznek majd följegyezni valóink. TA JA G .Z A. -T A jó alkalom. Irta : Vértesi Arnold. (Folytatás.) A terv eleinte az volt, hogy kocsin mennek föl, mert elég jó kocsiút vezet föl a hegyre, majdnem a menedékházig. Az út, amit gyalog kellett, volna megtenni, egy órányi sem lett volna. Azonban a három fiatal asszonynak olyan bolondos kedve támadt, hogy ők nem ülnek kocsira, gyalog mennek föl egészen. Bogdán Miklós szerette volna őket lebeszélni. Rémizgette is tőle telhetőleg, hogy milyen fáradságos nagy út, de az egyik fiatal asszony hamar letorkolta: — Ha maga fél, hát itt hagyjuk. Bogdán Miklós tiltakozott. Az ember restellt bevallani az imádott hölgy előtt, hogy az ő lábai már nem igen alkalmasak négy-öt órai hegymászásra. Csak himelt-hámnolt hát. Ő nem magáért beszél, ő felmegy a Csimborasszó tetejére is , de a hölgyeknek nem lesz túlságosan fáradságos ? — Nem, nem — jelentette ki nagy tűzzel mind a három hölgy. S Bogdán Miklósnak úgy rémlett, mintha valami kicsinylő pillantás szállna feléje a Lászlóné szeméből. Semmiképp sem lehetett tovább erőltetni a kocsin való fölmenetelt. Elindultak hát gyalog. Rekszenő hőségben, már délután fél háromkor. Forróbb napot nem lehetett volna kiválasztani, akkor sem, ha keresve keresték volna. Roszabb utat sem. Olyan gyalogösvényre csaptak, mely kivágott erdőn vezetett át, alacsony bokrok, cserjék közt. A tüzes nap folyvást ott sütött a fejük fölött. Az ember majd elolvadt a hőségtől, amint fölfelé kellett menni ezen a sokhelyütt ugyancsak meredek, követ : esés után. Igaz, hogy itt több alkalma nyílt az embernek apró szolgálatokat tenni, de.. Isten verje meg azokat az apró szolgálatokat. Bogdán Miklósnak már egészen belefásult a dereka a sok hajlongásba. — Jaj, de gyönyörű eper! Jaj de szép virág! — lelkesedtek egyre másra a hölgyek. S tépni kellett a virágot, szedegetni az epret, melylyel közben közben sűrűn tele volt borítva a vágás. Bogdán Miklós azt gondolta : no már ebből elég volna. De az ilyen gondolatot gavallér ember nem szokta mondani. Az asszonyok pedig telhetetlenek voltak ; még több virág, még több eper kellett nekik. Az epret legalább megették, de a virágot minduntalan elhullajtották, amint újabb virágra találtak, mégis zaklatták szegény Bogdán Miklóst. Még a másik két asszony is, akinek ott volt a férje: — Bogdán, maga az egyetlen gavallér, maga az egyetlen fiatalember itt, szakítsa le, kérem, azt a szép harangvirágot. Vagy ezt vagy amazt .Mindig volt valami, amiért Bogdán Miklósnak le kellett hajolni vagy egy árkon átugrani. Az a lovagias kötelesség természetesen mindig neki jutott, hogy a hölgyeket átsegítse egy-egy gázlón, ahol kiálló szikladarabokon kellett átszökdelni. Már majd halálra fáradt s nagyon megörült, mikor a vezetők megszólaltak, hogy ne tessék már epret szedegetni, mert bizony nem jutunk föl a menedékházba, ránk borul az éjszaka. Akkor a nők neki iramodtak. Helyre akarták ütni a sok elvesztegetett időt s olyan versenygyaloglást kezdtek, hogy még a két fiatal férj is megsokalta s egyre tartóztatták a feleségeiket: — Lassabban ! Lassabban ! Bogdán Miklós nem szólhatott. Nőtlen gavallér létére természetes, hogy a hölgyek pártjára kellett állnia s iparkodni, hogy versenyt tartson velük, ahogy csak az ina bírta, így haladtak vagy egy óra hosszat fölfelé. Akkor megszólalt az egyik nő: — Jaj, nem állom ki tovább! Csak legalább egy korty víz volna. Elepedtek a SZomjúságtól. (Folyt. köv.) — A „gabona-uzsora“ a bíróságok előtt. Köztudomású dolog, hogy Dél- Magyarországot hosszabb idő óta állandó izgatottságban tartják ama bűnvádi perek, melyek számos gabona-kereskedő ellen az úgynevezett elővételi üzlet útján gyakorolt uzsoráskodás miatt indítottak meg.