Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. február (2. évfolyam, 24-43. szám)

1901-02-01 / 24. szám

A városi középosztályról * (Két közlemény.) Irta: Bernát István. I. Budapest, jan. 31. Azok között a gyanúsítások és rágalmak között, a­melyeket időnként a túlsó tábor az agráriusok ellen szórt, nem a legutolsó, bár éppen olyan alaptalan, mint a többi, az, hogy az agráriusok ellenségei minden ipar- és kereskedelemnek Sokszor kimutattuk, hogy nincs úgy és a­kik vissza akar­nak emlékezni, tudni fogják, hogy például az 1895-ik évi nagy gazda­kongresszuson mily behatóan foglal­koztunk főleg a kisiparnak érdekeivel. Megragadtuk mindenkor az alkalmat, mikor az csak kínálkozott, hogy utal­junk a kisipar hanyatlására és olyan javaslatokat tegyünk, melyek nézetünk szerint alkalmasak voltak arra, hogy a kisiparosok vergődő százezreit talpra állítsák. A magyar agráriusok vannak annyira hazafiak, hogy szívükbe tud­ják zárni a nemzet minden osztályá­nak jogosult érdekeit; tanultak, lát­tak és tudnak annyit, hogy méltá­nyolni tudják az iparnak és kereske­delemnek fontosságát és szükségét mindenütt. Tudják, hogy ezek harmo­nikus fejlesztése nélkül nagy és erős nemzetek nem is létezhetnek, de nem hajlandók tűrni azokat a visszaélése­ket, melyek míg egyrészről a kisipar becsületes munkáiéit pusztítják el, más­részről a kereskedelmet megfosztják attól a prestig­etől, melyet művelői különben maguknak bátran igényel-­­ hetnek. Sajnálattal kell bevallanunk, hogy az a nagy hézag, mely Magyarország fejlődését évszázadokon keresztül jel­lemezte, t. i. a kifejlett városi élet hiánya, betöltve ma is alig van. Po­zsonytól Kassáig a Felvidéknek nincsen egyetlen nagyobb városa sem és ha e kettőhöz hozzáfűzzük Miskolczot, a mely egyébiránt e tekintetben elég rövid múlttal dicsekedhetik, kimerítet­tük azoknak számát, a melyeket mint nagyobb városokat fölhozni lehet. Miskolcz és Kassától se egészen Er­­r­délyig újból nem találunk az or­szág perifériáján egyetlen nagyobb városra sem s az Alföld emelkedő, de kevéssé városias centrumait leszámítva. * Aki közgazdasági kérdésekkel csak úgy mellé­kesen is foglalkozik, az előtt Berndt István dr. neve nem ismeretlen. Mint a Szövetkezés­nek és a Magyar Gazdák Szemléjé­nek szerkesztőjétől tanultunk lelkesedni közgazdasági elhanyagolt ügyeinkért. Szíves volt e köz­leményt átengedni, amit ajánlunk olvasóink figyelmébe.­­ Szerk. némi módosítással ugyanez a helyzet az egész országban. Nem lehet azt mondani, hogy ezeket a hézagokat elődeink ne érez­ték volna , de betöltésük nem sikerült, daczára annak, hogy azt, a mi mód­jukban állott, megtették. A legutolsó idők fejlődése gazda­gabb virágzást ígért; azt lehetett hinni,­­ hogy a városi elemek, a­melyek nyu­gaton a harmadik rendet alkották, az új korszakban Magyarországon is na­gyobb virágzásnak, biztató fejlődésnek indulnak. Bizonyos tekintetben így is volt. A városokban több vagyon, több intelligenczia pontosult össze, mint előbb s ezek sokat nyertek kényelem és a társasélet örömei tekintetében is.­­ Elől jár természetesen a főváros és messze utána, sajnos, sokáig nem következett más. A hit azonban a fejlődésnek külső, sokszor éppen nem megbízható jelei el nem kápráztatnak, a­ki szeret a dolgok mélyébe teki­­tve helyes ítéle­tet alkotni, az kénytelen arra a követ­keztetésre jutni, hogy városaink fejlő­dése sok tekintetben mesterséges és egészségesnek éppen nem mondható. Városaink népességének emelkedése, ha a bevándorlást figyelmen kívül hagyjuk, meglehetősen gyenge, a­meny­nyiben 24 törvényhatósági joggal fel­ruházott város népessége 1850-től 1890 ig 513.000-ről csak 842.000 lakosra emelkedett, tehát 40 év alatt nem bírja magát megkétszerezni. Még gyengébb szaporodást találunk a ren­dezett tanácsú városoknál, melyeknek a lakossága 1850 ben 739.000, 40 évre rá pedig 1.108.000. Lehetetlen azt mondanunk, hogy ez egészséges hely­zet. Ha bár nem rendelkezünk alapos kutatásokkal, melyek a hanyatlás okait pontosan földerítenék, még azt is lehet mondani, hogy két ok van, a­mi döntő szerepet játszik; egyik a köz­egészség, másik a közgazdasági hely­zet. Bizonyos az, hogy városainkban a halálozás rendkívül erős; vannak vidéki centrumok, melyekben például kétszer több ember hal meg évenként, mint például Párisban vagy London-­­ ban, ennek oka bizonyára az, hogy kevés figyelmet fordítottunk városaink egészségessé tételére. A jó ivóvízzel való ellátás, úgyszintén a csatornázás csak legeslegutóbbi időben kezd szere­pet játszani s a földmivelésügyi minisz­térium egészségi mérnöki osztályának jelentése szerint ma is mindössze né­hány város van, mely vízvezetékkel és kifogástalan csatornázással dicse­­­­kedhetik. Ezeknek a mulasztásoknak kifeje­zésre kell aztán jutni az aránylag rövid élettartamban és nagy halandóságban. Ennek köszönhető, hogy a városok­ban alig vannak olyan családok, me­lyek családfájukat évszázadokra tudnák visszavezetni, a­melyek az úgyneve­zett patriciátus elemei lehetnének. Azok, a­kik az ipar higiéniájával foglalkoz­tak, tudják, hogy ebben a tekintetben minálunk milyen qualifikálhatlan a hely­zet. Bizonyosnak látszik, hogy a vidéki bevándorlás nélkül városaink fejlődése még gyengébb lenne s azt nem egy helyen apadás váltaná föl. — Rudolf trónörökös haláláról. Teg­nap volt évfordulója Rudolf trónörökös halálának. A Berliner Tagblatt legutolsó száma egy füzetkéről emlékezik meg, a­mely „Rudolf trónörökös meggyilkolta­tása“ — egy beavatott leleplezés czímmel Frankfurtban látott napvilágot. A füzet egyebek közt két levelet tartalmaz, amely­nek hitelessége állítólag, könnyen bebizo­nyítható. Ezek a levelek az igazsághoz híven mondják el az elhunyt trónörö­kösnek tragédiáját. Az egyik levelet Albrecht főherczeg 1889. január 31-én írta egy H.-val jelzett urnak. Kedves H.! A rettentő sorscsapás, amely a császárt és bennünket is annyira lesúj­tott, teljes valómban megrendített, oly­annyira, hogy már saját gyermekem halálával szemben is fásult voltam. — Egy másik dolog is elfoglalja azonban valómat: ugyanis annak a végleges meg­határozása, hogy „hogyan“ halt meg a trónörökös. Öngyilkosság volna , tény­leg a legalkalmasabb arra, hogy a föl­­háborodást enyhítse? A­burgban nem volt alkalmam arra, hogy erre nézve véleményt mondjak , illetve ezt a kér­dést egyáltalán szóba hozzam. Jöjjön tehát még ma a meghatározott időben okvetlenül hozzám, hogy engem tájé­koztasson, mert ön bizonyára teljesen ismeri a részleteket. Akkor aztán meg­hallja az én véleményemet. Bécs, 1889. január 31. Az ön Albrecht-je. II. Lipót belga király levele testvéré­hez, Fülöp flandriai grófhoz 1899. feb­ruár 3-án. „Kedves testvérem ! Utazásunk nagyon izgató volt és a királyné csak a legnagyobb megeről­tetéssel tudta kiállani. Egészen Strasz­­burgig egy nyugodt pillanata sem volt. Ausztrián való átutazásunk alatt a leg- _____ II. évfolyam. 24. szám. 1901. péntek, február 1. 1 krajczár 2 (fillér.) Egyes szám ára 2 fillér. XoC.JE3C3fi£E5iL3E32VI]EBTFX gr Megjelen minden nap. “­z.. rnioo 111Q A o­rsz Negyedévi» . . . S koroo«. B _'Bt |­| B _ B B H fl 1B hova a lap szellemi és anyagi Félévre.......* koroa*­ §§ fl II BjB fl Ji ILjB B B B B BLV II részére vonatkozó és sms Vidéki» postán ktUdr* B ■ 1 B W Mm dolgok intést Negye*«.... 3 kor. 69 in. (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉKLAPJA) K.. d­r: .........VEGYES TARTALMÚ NAPILAP. a Részvény-nyomda. Társ-szerkesztő: Felelős szerkesztő:­­ Főmű­okatá­s: Dr. I -A. I­f­j. TÓTH ISTVÁN.­­ SZ. KOVÁCS & X*.

Next