Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. február (2. évfolyam, 24-43. szám)
1901-02-01 / 24. szám
A városi középosztályról * (Két közlemény.) Irta: Bernát István. I. Budapest, jan. 31. Azok között a gyanúsítások és rágalmak között, amelyeket időnként a túlsó tábor az agráriusok ellen szórt, nem a legutolsó, bár éppen olyan alaptalan, mint a többi, az, hogy az agráriusok ellenségei minden ipar- és kereskedelemnek Sokszor kimutattuk, hogy nincs úgy és akik vissza akarnak emlékezni, tudni fogják, hogy például az 1895-ik évi nagy gazdakongresszuson mily behatóan foglalkoztunk főleg a kisiparnak érdekeivel. Megragadtuk mindenkor az alkalmat, mikor az csak kínálkozott, hogy utaljunk a kisipar hanyatlására és olyan javaslatokat tegyünk, melyek nézetünk szerint alkalmasak voltak arra, hogy a kisiparosok vergődő százezreit talpra állítsák. A magyar agráriusok vannak annyira hazafiak, hogy szívükbe tudják zárni a nemzet minden osztályának jogosult érdekeit; tanultak, láttak és tudnak annyit, hogy méltányolni tudják az iparnak és kereskedelemnek fontosságát és szükségét mindenütt. Tudják, hogy ezek harmonikus fejlesztése nélkül nagy és erős nemzetek nem is létezhetnek, de nem hajlandók tűrni azokat a visszaéléseket, melyek míg egyrészről a kisipar becsületes munkáiéit pusztítják el, másrészről a kereskedelmet megfosztják attól a prestigetől, melyet művelői különben maguknak bátran igényel- hetnek. Sajnálattal kell bevallanunk, hogy az a nagy hézag, mely Magyarország fejlődését évszázadokon keresztül jellemezte, t. i. a kifejlett városi élet hiánya, betöltve ma is alig van. Pozsonytól Kassáig a Felvidéknek nincsen egyetlen nagyobb városa sem és ha e kettőhöz hozzáfűzzük Miskolczot, a mely egyébiránt e tekintetben elég rövid múlttal dicsekedhetik, kimerítettük azoknak számát, a melyeket mint nagyobb városokat fölhozni lehet. Miskolcz és Kassától se egészen Errdélyig újból nem találunk az ország perifériáján egyetlen nagyobb városra sem s az Alföld emelkedő, de kevéssé városias centrumait leszámítva. * Aki közgazdasági kérdésekkel csak úgy mellékesen is foglalkozik, az előtt Berndt István dr. neve nem ismeretlen. Mint a Szövetkezésnek és a Magyar Gazdák Szemléjének szerkesztőjétől tanultunk lelkesedni közgazdasági elhanyagolt ügyeinkért. Szíves volt e közleményt átengedni, amit ajánlunk olvasóink figyelmébe. Szerk. némi módosítással ugyanez a helyzet az egész országban. Nem lehet azt mondani, hogy ezeket a hézagokat elődeink ne érezték volna , de betöltésük nem sikerült, daczára annak, hogy azt, a mi módjukban állott, megtették. A legutolsó idők fejlődése gazdagabb virágzást ígért; azt lehetett hinni, hogy a városi elemek, amelyek nyugaton a harmadik rendet alkották, az új korszakban Magyarországon is nagyobb virágzásnak, biztató fejlődésnek indulnak. Bizonyos tekintetben így is volt. A városokban több vagyon, több intelligenczia pontosult össze, mint előbb s ezek sokat nyertek kényelem és a társasélet örömei tekintetében is. Elől jár természetesen a főváros és messze utána, sajnos, sokáig nem következett más. A hit azonban a fejlődésnek külső, sokszor éppen nem megbízható jelei el nem kápráztatnak, aki szeret a dolgok mélyébe tekitve helyes ítéletet alkotni, az kénytelen arra a következtetésre jutni, hogy városaink fejlődése sok tekintetben mesterséges és egészségesnek éppen nem mondható. Városaink népességének emelkedése, ha a bevándorlást figyelmen kívül hagyjuk, meglehetősen gyenge, amenynyiben 24 törvényhatósági joggal felruházott város népessége 1850-től 1890 ig 513.000-ről csak 842.000 lakosra emelkedett, tehát 40 év alatt nem bírja magát megkétszerezni. Még gyengébb szaporodást találunk a rendezett tanácsú városoknál, melyeknek a lakossága 1850 ben 739.000, 40 évre rá pedig 1.108.000. Lehetetlen azt mondanunk, hogy ez egészséges helyzet. Ha bár nem rendelkezünk alapos kutatásokkal, melyek a hanyatlás okait pontosan földerítenék, még azt is lehet mondani, hogy két ok van, ami döntő szerepet játszik; egyik a közegészség, másik a közgazdasági helyzet. Bizonyos az, hogy városainkban a halálozás rendkívül erős; vannak vidéki centrumok, melyekben például kétszer több ember hal meg évenként, mint például Párisban vagy London- ban, ennek oka bizonyára az, hogy kevés figyelmet fordítottunk városaink egészségessé tételére. A jó ivóvízzel való ellátás, úgyszintén a csatornázás csak legeslegutóbbi időben kezd szerepet játszani s a földmivelésügyi minisztérium egészségi mérnöki osztályának jelentése szerint ma is mindössze néhány város van, mely vízvezetékkel és kifogástalan csatornázással dicsekedhetik. Ezeknek a mulasztásoknak kifejezésre kell aztán jutni az aránylag rövid élettartamban és nagy halandóságban. Ennek köszönhető, hogy a városokban alig vannak olyan családok, melyek családfájukat évszázadokra tudnák visszavezetni, amelyek az úgynevezett patriciátus elemei lehetnének. Azok, akik az ipar higiéniájával foglalkoztak, tudják, hogy ebben a tekintetben minálunk milyen qualifikálhatlan a helyzet. Bizonyosnak látszik, hogy a vidéki bevándorlás nélkül városaink fejlődése még gyengébb lenne s azt nem egy helyen apadás váltaná föl. — Rudolf trónörökös haláláról. Tegnap volt évfordulója Rudolf trónörökös halálának. A Berliner Tagblatt legutolsó száma egy füzetkéről emlékezik meg, amely „Rudolf trónörökös meggyilkoltatása“ — egy beavatott leleplezés czímmel Frankfurtban látott napvilágot. A füzet egyebek közt két levelet tartalmaz, amelynek hitelessége állítólag, könnyen bebizonyítható. Ezek a levelek az igazsághoz híven mondják el az elhunyt trónörökösnek tragédiáját. Az egyik levelet Albrecht főherczeg 1889. január 31-én írta egy H.-val jelzett urnak. Kedves H.! A rettentő sorscsapás, amely a császárt és bennünket is annyira lesújtott, teljes valómban megrendített, olyannyira, hogy már saját gyermekem halálával szemben is fásult voltam. — Egy másik dolog is elfoglalja azonban valómat: ugyanis annak a végleges meghatározása, hogy „hogyan“ halt meg a trónörökös. Öngyilkosság volna , tényleg a legalkalmasabb arra, hogy a fölháborodást enyhítse? Aburgban nem volt alkalmam arra, hogy erre nézve véleményt mondjak , illetve ezt a kérdést egyáltalán szóba hozzam. Jöjjön tehát még ma a meghatározott időben okvetlenül hozzám, hogy engem tájékoztasson, mert ön bizonyára teljesen ismeri a részleteket. Akkor aztán meghallja az én véleményemet. Bécs, 1889. január 31. Az ön Albrecht-je. II. Lipót belga király levele testvéréhez, Fülöp flandriai grófhoz 1899. február 3-án. „Kedves testvérem ! Utazásunk nagyon izgató volt és a királyné csak a legnagyobb megerőltetéssel tudta kiállani. Egészen Straszburgig egy nyugodt pillanata sem volt. Ausztrián való átutazásunk alatt a leg- _____ II. évfolyam. 24. szám. 1901. péntek, február 1. 1 krajczár 2 (fillér.) Egyes szám ára 2 fillér. XoC.JE3C3fi£E5iL3E32VI]EBTFX gr Megjelen minden nap. “z.. rnioo 111Q A orsz Negyedévi» . . . S koroo«. B _'Bt || B _ B B H fl 1B hova a lap szellemi és anyagi Félévre.......* koroa* §§ fl II BjB fl Ji ILjB B B B B BLV II részére vonatkozó és sms Vidéki» postán ktUdr* B ■ 1 B W Mm dolgok intést Negye*«.... 3 kor. 69 in. (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉKLAPJA) K.. dr: .........VEGYES TARTALMÚ NAPILAP. a Részvény-nyomda. Társ-szerkesztő: Felelős szerkesztő: Főműokatás: Dr. I -A. Ifj. TÓTH ISTVÁN. SZ. KOVÁCS & X*.