Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. március (2. évfolyam, 44-65. szám)
1901-03-01 / 44. szám
8. oldal KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG 1901. márczius 1 A Kohi-noor (Világosság hegye) nevű gyémánt a XIV. század óta izgatja az emberiséget. Kelet-Indiában a Delhi fejedelmei birtokolták, Mohamed sah úgy féltette, hogy a turbánjába varrva folyton magával hordozta. Elárulta ezt a titkot egy három hölgy a győzelmes Nadir sahnak és az süvegcserélés ürügye alatt vette el Mohamed sahtól, a legyőzöttjétől. 1857-ben angol kézre került s azóta az angol királynő, mint India császárnője viselte rendkívüli alkalmakkor. Eredetileg 180 karat súlyú volt, de a mesteri köszörülés 106-ra fogyasztotta súlyát, noha az értékét növelte. Heine is megnézte és kérdezte az őrtől, mennyire becsülik, azt felelte, hogy vagy 10 shillingre , mert amely Koh-i-noort a Towerbe jövő idegeneknek megmutatnak, csak ha utánzat, az igazit a vár pinczéjében egész helyőrség őrzi. Az angol Albert rendnek nagy mesteri ékességén 70 drb gyémánt köríti a herczeg arczképét, akinek neve emlékkére a rendet Viktória királynő alapította. A Hope-féle gyémánt Londonban 1898 ban árverésre került; az eredményt a lapok nem közölték, csak annyit jeleztek, hogy e gyönyörű kékszínű példányért 1880-ban 216.000 frtot adtak. Valamikor Sir Henry Thomes Hope utazó és régiségkutató vásárolta azt a 44 fél karátos darabot. Az orosz czár koronájában 44 drb gyémánt van, a jogart 185 karátos darab díszíti. Lazarev nevű örmény kereskedőtől vette azt Orlov gróf Amsterdamban és 11. Katalin czárnőnek ajándékozta. Alexievits Iván czárnak 1687-ben készült koronáját 300 gyémánt ékesíti, Nagy Péterét 250. (Vége köv.) TÁRCZA. Vasutasok árvái. Tisztelt komoly urak, akik ezt a rovatot soha nem olvassák, hölgyeim, akik oly ritkán érkeznek e rovatba egy pillantást vetni — és kedves, hűséges tárczaolvasó szerelmes leánykák ! — engedjék meg nekem, hogy elmeséljek valamit egy vasutasról és családjáról. Tetszik tudni, csak olyan tárczamese lesz, amint szokták mondani. A minap olvastam egyik helyi lap hasábjain egy vasutas sorait, aki a vasutasok árváinak országos árvaházat óhaj- taná Kecskeméten látni, hát arról jutott eszembe.* Hol volt, hol nem volt — az önöknek végre is mindegy, volt egyszer egy vasutas, annak felesége és négy kis gyermeke. Kicsinyek voltak nagyon, de azért mikor papájuk kifáradva hazajött pihenni, hát édes mamájok puszta intésére is csendesen suttogva beszélgettek és lesték a papát, mikor fog felébredni, hogy azután körül fonják, mint a futó növény az öreg cserjét. Oly ritkán láthatták, pedig úgy szerették , ha elment újból terhes szolgála-tát végezni, mindannyiszor elszomorodtak. De azért mégis boldog volt a kis család, mert hát a boldogság első főkelléke a szeretet, náluk megvolt. Ha a papa nem volt otthon, akkor a két nagyobb gyermek az ő ágyában aludt, egy a mamával, a legkisebb pedig a bölcsőben. Aludtak szépen, csendesen, mialatt a papa a kenyérért küzdött. Egy sötét este — lehetett már éjfél ! — az utczai ablakon hirtelen erős kopogásra riad fel az anya. Erősen veri az ablakot valami ideges kéz. — Ki az ? — Én vagyok Villámné asszony, — szólt egy remegő női hang kívül. Nyissa ! ki kérem az ablakot. Jajj Istenem ! nagy ! szerencsétlenség történt az állomáson. Férjén keresztül ment a személyvonat, talán még él, talán szólhat is! tessék jönni, gyorsan . . . hamar . . . A szegény megrémített fiatal nő előtt egyszerre elborult az egész világ. Mint valami mérgezett hegyes aczél szúrta keresztül szivét e kíméletlenül hozott iszonyatos hír. Alig egy két ruha darabot szedett magára és őrültként futott az állomásra, otthagyva az éj sötétjében apró kis gyermekeit magányosan, egyedül. Azok nem értették, de sírtak mind a négyen, mert hát az egyedüllét oly rémisztő . . . Önmagáról többé mit sem tudva, rohant a szerencsétlen nő a néptelen utczákon. Még nem gondolt semmire, csak férjére, akit megmenthetni hitt megjelenésével. Egyik befordulónál emberek jöttek és valami hosszú kosárfélét hoztak vállaikon. Letették, hogy megpihenjenek. A szerencsétlen asszony ösztönszerűleg odarohant, szétnyitotta tetejét és a gázlángok vörös fényétől megvilágítva, felismerte férjét, a jó családfőt véresen szétroncsolva . . . Egy szívrepesztő sikoltás hasította keresztül az éj némaságát és az ifjú nő egy szó nélkül, holtan rogyott férje hord- kosara elé. Megrepedt a szive. A hordágyat vivő emberek — hiszen ők is vasutasok — könyezve emelték a nőt is férje mellé, így legalább egyesülnek . . . Aztán a megszaporodott teherrel vitték a véres kosarat a kórházba. Harmadnapra egy széles ravatalon két koporsó feküdt egymás mellett és három kis gyermek — mert a negyedik még nagyon kicsiny — járta körül a szomorú ravatalt és beszélgettek sápadt, merev szüleikhez. — Kedves papám, haragszol ? . . . kedves mamám, mivel bántottunk meg? Ne haragudj ránk, jók leszünk, szólj hozzánk, ölelj meg . . . oly éhesek vagyunk ... A papa és a mama alusznak csendesen, némán, szótlanul örökké . . . * Egy mese ez a száz és ezer közül, amelyek éven át megtörténnek sok-sok változatban. És ki törődik azokkal az árvákkal, azokkal a kis ártatlanokkal — akik midőn a megszokáshoz híven édesapjukat a távozás előtt megcsókolják és soha, soha többé viszont nem látják, csak a ravatalon, — hogy mi lesz belőlök, hogy ki ad nekik meleg szobát, jó ruhácskát, ki ad nekik egy kis darabka kenyeret? ! Szegény árvát ii a vasutasoknak! . . . Az anya, mondják. Hiszen az anya megtenne, megtesz mindent, de a nő karja gyenge, nem birja sokáig, kimerül, elvész és azok az apróságok egyedül maradnak ; egyedül, gyámoltalanul, mint az útszéli vadvirág. És ez így megy ,annyi évek óta és nem jutott eszébe ott fönt a nagyok közül eddig senkinek, hogy egy oly nagy arányú vállalatnál annyi ezer alkalmazottnak egyike a legveszélyesebb foglalatossággal járó kenyérkeresete mellé egy megnyugtató humánus intézetet állíttatott volna fel nyomorult pár ezer forintért a minden pillanatban árvaságra jutható vasutasok gyermekei számára. Ugyebár uraim, hölgyeim és szerelmes kisleányok, ez is tárcza volt, csakhogy önök bizonyosan azt fogják majd mondani: — Ej, de unalmas egy ember! . . . HÍREK. — február 28 — Hivatalvizsgálat. Benitzky Ferencz főispán ma délután hivatalvizsgálatot tartott. Vele voltak: Kada Elek polgármester, Zombory László tiszti-főügyész, Sándor István jegyző, továbbá dr. Horváth Ádám és Dömötör Sándor bizottsági tagok. A főispán és a vele volt bizottság mindent apróra megvizsgált és restancziát nem talált, legfölebb olyanokat, a melyek egy vagy más fontos oknál fogva eddig elintézhetőknem voltak. — Papválasztás. A szomszédos Lajos- Imizse községben ma választották az ev. ref. egyház hivei papot. Szűcs Kálmán volt az adminisztrátoruk és őt hivatalos skodása alatt annyira megszerették, hogy pályázat mellőzésével ma egyhangúlag megválasztották. Az egyházi törvények- nek eleget tett, de törvény nélkül is önszántából kérte az egyházmegyei hatóságot, hogy a választást megelőzőleg elhagyhassa az ideiglenesen gondjaira bízott egyházat és igy cserélt az utóbbi napokban állást Baksay itteni I.-lelkészszel. Az egyházmegye részéről egyházi részről Mészáros János lelkész, világi részről pedig dr. Szeless József tanácsbiró elnököltek a papválasztó gyűlésen, ahol egy-hangúlag megválasztották Szűcs Kálmánt. Jó választást tettek a lajosmizsei hívek, mert papjuk igazi hivatásos ember, aki valóságos atyja lesz híveinek. — Adózási ügy. A pénzügyigazgató referálása szerint ez évi január hónapban 30.498 korona adó folyt be , múlt év hasonló időszakában pedig 35.604 korona. De az idén február hónapban már több adót fizettek be, így a múlt évi eredménynek az idei is megfelel. Érdekes tudni, hogy január hóba sem fizetés halasztás nem kéretett, sem ilyen nem engedélyeztetett. Hány tanító van Kecskeméten? Államilag segélyezett elemi iskoláknál 4 nő, a városi népiskolákban 22 férfi és 21 nő tanító működik , a pusztai iskolákban pedig 26 férfi tanító. Apolgári leányiskolában van 7 tanítónő. Összesen tehát Kecskeméten 7 polgári iskolai és 74 elemi iskolai tanító, illetve tanítónő van. — A Jogakadémiai Olvasókör feloszlása. A Jogakadémiai Olvasókör ma délután ülést tartott magának a jogakadémia igazgatójának, dr. Kovács Pálnak vezetése mellett. Az ülés tárgya az Olvasókör feloszlatásának, illetve a Segélyező Egyesülettel való fúziójának a kérdése volt. Hosszas megbeszélések után egyhangúlag abban állapodtak meg, hogy : 1. az Olvasókör, mint külön egyesület, megszünteti működését; 2. egy 5 tagú végrehajtó bizottság érintkezésbe lép úgy a tanári karral, mint a Segélyző Egyesülettel a végett, hogy a két jogakadémiai egylet összeforrasztását még ebben a tanévben eszközöljék. A fúziót e határozat oly értelemben kívánja létesíteni, hogy az Olvasókör vagyona a Segélyegylet meglevő alapjának gyarapítására fordítassék, hogy ennek fejében a Segélyegylet a maga kebelében egy önképző szakosztályt létesítsen. A végrehajtó bizottság tagjai lettek: Bagi Kálmán, Kovács Lajos, H. Nagy István, Paál Árpád és Végh László. — Tánczestély. A „Rongyos Egyesület“ márczius hó 9 én tartandó tánczestélyére a meghívók szétküldettek. A tiszta jövedelem olyan czélra fordíttatik, hogy arra áldozni mindenkinek emberbaráti kötelessége. A mulatságot a Kaszinó termeiben tartják meg, amelyre jegyeket váltani lehet: Farkas Ignácz, Gyenes Gyulánál és Metzger Béláné üzletében. Henter Gyula.