Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. június (2. évfolyam, 107-127. szám)
1901-06-01 / 107. szám
II. évfolyam. 107. szám. 1901. szombat, junius I. 1 krajczár (2 fillér). Egyes szám ára 2 fillér. k-möfeKHL ArjJMLfalTX jp Megfelel minden nap. rniQC illOáp rnr. tsr-uizr rmdd UVOAÜ (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉKLAPJA) KUJ4. .......’te a VEGYES TARTALMÚ NAPILAP. Tár9-Mark*sxtó: Felelős szerkesztő: I / Főmpaketti : Dr. MIHALT. If j. TÓTH ISTVÁN. Issz. KOVACS T»_A_L. Vidék» pwfán Midre Szövetkezés a városok között. Győr város polgármestere a június hó 24 én Aradon tartandó polgármesteri értekezlet meghívójával együtt egy indítványt is küldött Kada Elek polgármester címére. Az indítványt ő szerényen csak gondolatnak nevezi. De olyan gondolat az, amelyből férfias akaraterővel nevezetes dolgot lehet teremteni a városok javára. Alább közöljük az indítványt, amely arra irányul, hogy a városok alakítsanak szövetkezetet anyagi érdekeik kielégítése végett. Magyar természetünket és gondolkozásmódunkat ismerve, tudjuk azt, hogy ez lesz a legelső megjegyzése mindenkinek: ugyan találnak-e még el bolondabbakat ? Majd visszatérünk még erre a fontos indítványra, most csak ismertetni akarjuk. Az ellenmondást azzal kényszerítjük a megfontolás sánczai mögé, hogy száz és ezer kitűnő gondolatra mondtuk már rá, hogy ugyan miféle bolondság az ? — és aztán később mégis áldást hozónak tartottuk. Íme az indítvány : Gondolat a városok kölcsönszükséglete tárgyában. A társulás régóta mint erőkifejtésre alkalmas mód ismeretes. Újabb időben vagyoni érdekek előmozdítására , kiválóan felhasználtatik. A városok alakíthatnának szövet-kezetet, melynek kötvényei révén olcsóbban elégíthetnék ki hitelszükség-eteiket. A szövetkezet tagjai lehetnének nemcsak a törvényhatósági, de más városok is. Minden város vagyonához mért számú üzletrészszel vehet részt a szövetkezetben. Az üzletrész nagysága lehetne 1000 korona és ez esetben Győr például 20 üzletrészszel léphetne be a többi résztvevő város aránylagos számú üzletrészszel. Azon városok, amelyek a szövetkezettől hitelt nyernek, a hitelösszeg egy kis százalékát üzletrészek vételére tartoznának fordítani A fentiek szerint vagyonaránylag és a kölcsönvett összeg arányában be- fizetendő üzletrészek képeznék a szövetkezet vagyonát, mely elsősorban szolgálna fedezetül a szövetkezet által kibocsátandó papíroknak. További fedezetét képezné vagy a szövetkezet tagjainak vagyona vagy az állam garan- tcziája, vagy mindkettő. Szükséges, hogy a szövetkezet papírja bélyegilleték- és adómentességben részesüljenek és hogy óvadékképességgel bírjanak (1897 XXXII. t.-cz. 22. §-a) és maga a szövetkezet az 1898. évi XVIII. t.-czikkben a Központi Hitelszövetkezetre megállapított kedvezményekhez hasonlókat nyerhessen. E tekintetben külön törvény volna hozandó. Ebben egyúttal a szövetkezet szervezete is megállapítható lenne, mert a minél hatékonyabb felügyelet és ellenőrzés úgy az üzletrészeknek, mint a szövetkezet papírjainak tulajdonosaira nézve csak megnyugtató hatással lenne. A szövetkezet idő múltával maga is erőteljes intézménynyé válhatik, mert a tagok hitelszükségleteit legalább részben a saját erejéből lesz képes kielégíteni. TÁRCZA. Vetélytársak. — Irta : 22. 22. — Gyakran találkoztak az állatkertben. A leány nagyon gyöngének, kissé sápkórosnak látszott. A háziorvosuk legalább azt állította. De ő jobban tudta, mi a baj. zzivbaja volt, amelynek csak egy lehetett az orvossága. Ő rajta nem segíthet se belladonna, se digitálisz, csak ő nő, akit a szíve minden szerelmével szeret. A háziorvos rendeletére minden nap néhány órát kellett a friss levegőn töltenie. Erre az állatkert nagyon alkalmas volt, hisz egész közel volt a villájukhoz. Pontban tizenkét órakor a szobaleány behozta kalapját és köpenyét — így parancsolta ezt a papa — és a szigorú házvezetőnő ragaszkodott hozzá, hogy pontosan teljesítsék a háziúr minden parancsát. Eleinte a leánynak éppenséggel nem tetszett ez a ráparancsolt séta. De amikor egy szép téli napon — igazán csak véletlenül — találkozott vele és elmondta, hogy neki két órán át kell minden délben sétálnia s ezután majd minden harmadnap találkoztak — persze csak véletlenül, — a leányka már csak szinleg haragudott a sétáért. Ma is a magas, karcsú alakot kereste szemeivel, a finom, átszellemült fejet. Végre befordult egy fasoron és sugárzó szemekkel sietett a leány felé. Jó barátokként fogtak kezet egymással és egymás mellett haladtak tovább. Most hirtelen megnyugodott az izgatott piczi leányszív. — Tudja e, kisasszony, hogy ma évfordulót ünnepelhetnénk ? — szólt az ifjú. A leány csak némán intett fejecskéjével , véletlenül nagyon nézte a czipőcskéje hegyét. — Ma egy éve mondta nekem az ön édesapja : teremtsen előbb valamit, keressen pénzt a művészetével. Gondoskodjék róla, hogy valami megrendelést kapjon szoborra, ha csak valami egész kicsire és holmi vidéki városkában is, akkor majd még beszélgetünk egymással. Az én leányom gazdag leány és nem adom akármelyik éhenkórásznak. Szerezzen olyan nevet magának, a mely fölér az én millióimmal. — Szegény ! — hangzott a lágy, gyengéd szó, a mely szeretkezés gyanánt érte a fülét. — Oh, az ön óvatos édesapjának igaza volt, amikor nem akarta bennem látni a jövendő vejét. Igen, akkor nem tudtuk ezt megérteni, annyira szétfeszítettem a reménység szárnyait, hogy az eget érintettem velük, de Ikarus lebukott. Mi mindent megtettem ebben az évben, hogy az ön édesapja nagyon is jogos követelésének eleget tegyek ! Mint valami házaló, úgy kínálgattam műveimet, tehetségemet. Csak a vállukat vonogatták.. „A plasztikában igazán nincs szükséglet: emlékoszlopokban, templomszobrokban igen, de hát ezeket rég megkapták a neves művészeti. Ebben még sokára kerülhet csak önre a sor; teremtsen előbb nevet magának. — De, Úristen, hát hogy csináljam ezt? — szóltam a hatalmas urnak. Adjon alkalmat, hogy a művészetemet gyakorolhassam. A sok híres nevű ember helyett fogadjanak el egyszer fiatal, törekvő erőket, akik meg akarják mutatni, hogy mit tudnak ! A művész nagyot sóhajtott. — És mit feleltek önnek ? — A vállukat vonogatták: „Valósággal elárasztanak bennünket az ilyenfajta óhajtásokkal. Az új nagytemplom építésénél száznál is több szobrász pályázott és csak tizenkettő volt figyelembe vehető.“ — Nagyon kacagtam. A szigorú férfin fölháborodva nézett rám. Ez a tizenkettő, természetesen, mind hírneves ember volt, akik közül mindenik egész sereg szobrot kapott, csakhogy a fiatalok, akik kiképződtek a művészetben, ne kapjanak semmit. A finom művészarcz a harag tüzében égett. — Könyörögtem, mint a koldus — szólt elkeseredetten; munkáért könyörögtem. A leány könytelt szemekkel nézett rá. Kereste az ifjú kezét és melegen megszorította. — És most már elcsüggedt! — Nem kell -e csüggedtnek lennem ! Bajok és veszedelmek szőlőinkben. Ilyen czím alatt figyelemreméltó czikkelyt találunk a Nagykőrösi Hírlapok legközelebbi számában. Van egy pár passzusa, amely éppen úgy ráillik a kecskemétiekre, mint a körösiekre. Közöljük azért belőle a következő részt: A gazdák, akitt annyit bajlakodnak a szőlővel, méltán számíthattak jövedelmező esztendőre. Most már nem számíthatnak. A sors vagy az idő vagy a gyümölcsfáknak rengeteg ellensége keresztül húzta a reményt is, a számítást is veres czeruzával. Fagy se volt és mégis elmondhatjuk.