Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. június (2. évfolyam, 107-127. szám)

1901-06-01 / 107. szám

II. évfolyam. 107. szám. 1901. szombat, junius I. 1 krajczár (2 fillér). Egyes szám ára 2 fillér. k-möfeKHL ArjJMLfalTX jp Megfelel minden nap. rniQC illOáp rnr. tsr-ui­zr rmdd UVOAÜ (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉKLAPJA) KUJ4. .......’te­ a VEGYES TARTALMÚ NAPILAP. Tár9-Mark*sxtó:­­ Felelős szerkesztő: I / Főmpaketti : Dr. MIHALT.­­ I­f j. TÓTH ISTVÁN. I­ssz. KOVACS T»_A_­­L. Vidék» pwfán Midre Szövetkezés a városok között. Győr város polgármestere a június hó 24 én Aradon tartandó polgármes­teri értekezlet meghívójával együtt egy indítványt is küldött Kada Elek pol­gármester c­ímére. Az indítványt ő szerényen csak gondolatnak nevezi. De olyan gondolat az, a­melyből férfias akaraterővel nevezetes dolgot lehet teremteni a városok javára. Alább közöljük az indítványt, a­mely arra irányul, hogy a városok alakítsanak szövetkezetet anyagi érde­keik kielégítése végett. Magyar természetünket és gon­dolkozásmódunkat ismerve, tudjuk azt, hogy ez lesz a legelső megjegyzése mindenkinek: ugyan találnak-e még el bolondabbakat ? Majd visszatérünk még erre a fontos indítványra, most csak ismer­tetni akarjuk. Az ellenmondást azzal kényszerítjük a megfontolás sánczai mögé, hogy száz és ezer kitűnő gon­dolatra mondtuk már rá, hogy ugyan miféle bolondság az ? — és aztán később mégis áldást hozónak tartottuk. Íme az indítvány : Gondolat a városok k­ölcsönszükséglete­ tárgyában. A társulás régóta mint erőkifej­tésre alkalmas mód ismeretes. Újabb időben vagyoni érdekek előmozdítására , kiválóan felhasználtatik. A városok alakíthatnának szövet-­­­kezetet, melynek kötvényei révén ol­csóbban elégíthetnék ki hitelszükség-­­­­eteiket. A szövetkezet tagjai lehetné­nek nemcsak a törvényhatósági, de­­ más városok is. Minden város vagyo­nához mért számú üzletrészszel vehet részt a szövetkezetben. Az üzletrész nagysága lehetne 1000 korona és ez esetben Győr például 20 üzletrészszel léphetne be a többi résztvevő város aránylagos számú üzletrészszel. Azon városok, a­melyek a szö­vetkezettől hitelt nyernek, a hitelösszeg egy kis százalékát üzletrészek vételére­­ tartoznának fordítani A fentiek szerint vagyonaránylag és a kölcsönvett összeg arányában be-­­ fizetendő üzletrészek képeznék a szö­vetkezet vagyonát, mely első­sorban szolgálna fedezetül a szövetkezet által kibocsátandó papíroknak. További fede­zetét képezné vagy a szövetkezet tag­jainak vagyona vagy az állam garan- t­cziája, vagy mindkettő. Szükséges, hogy a szövetkezet papírja bélyegilleték- és adómentesség­ben részesüljenek és hogy óvadék­­képességgel bírjanak (1897 XXXII. t.-cz. 22. §-a) és maga a szövetkezet­­ az 1898. évi XVIII. t.-czikkben a Köz­ponti Hitelszövetkezetre megállapított kedvezményekhez hasonlókat nyerhes­sen. E tekintetben külön törvény volna hozandó. Ebben egyúttal a szövetke­zet szervezete is megállapítható lenne, mert a minél hatékonyabb felügyelet és ellenőrzés úgy az üzletrészeknek, mint a szövetkezet papírjainak tulaj­donosaira nézve csak megnyugtató hatással lenne. A szövetkezet idő múltával maga is erőteljes intézménynyé válhatik, mert a tagok hitelszükségleteit legalább rész­ben a saját erejéből lesz képes ki­elégíteni. T­Á­R­C­Z­A. V­etély­társak. — Irta : 22. 22. — Gyakran találkoztak az állatkertben. A leány nagyon gyöngének, kissé sápkórosnak látszott. A háziorvosuk leg­alább azt állította. De ő jobban tudta, mi a baj. zzivbaja volt, a­­melynek csak egy lehetett az orvossága. Ő rajta nem segít­het se belladonna, se digitálisz, csak ő n­ő, a­kit a szíve minden szerelmével szeret. A háziorvos rendeletére minden nap néhány órát kellett a friss levegőn tölte­nie. Erre az állatkert nagyon alkalmas volt, hisz egész közel volt a villájukhoz. Pontban tizenkét órakor a szobale­ány behozta kalapját és köpenyét — így parancsolta ezt a papa — és a szigorú házvezetőnő ragaszkodott hozzá, hogy pon­tosan teljesítsék a háziúr minden parancsát. Eleinte a leánynak éppenséggel nem tetszett ez a ráparancsolt séta. De a­mikor egy szép téli napon — igazán csak véletlenül — találkozott vele és elmondta, hogy neki két órán át kell minden délben sétálnia s ezután majd minden harmadnap találkoztak — per­sze csak véletlenül, — a leányka már csak szinleg haragudott a sétáért. Ma is a magas, karcsú alakot kereste szemeivel, a finom, átszellemült fejet. Végre befordult egy fasoron és sugárzó szemek­kel sietett a leány felé. Jó barátokként fogtak kezet egymás­sal és egymás mellett haladtak tovább. Most hirtelen megnyugodott az izgatott piczi leányszív. — Tudja e, kisasszony, hogy ma év­fordulót ünnepelhetnénk ? — szólt az ifjú. A leány csak némán intett fejecs­kéjével , véletlenül nagyon nézte a czi­­pőcskéje hegyét. — Ma egy éve mondta nekem az ön édes­apja : teremtsen előbb valamit, ke­ressen pénzt a művészetével. Gondoskod­jék róla, hogy valami megrendelést kap­jon szoborra, ha csak valami egész ki­csire és holmi vidéki városkában is, ak­kor majd még beszélgetünk egymással. Az én leányom gazdag leány és nem adom akármelyik éhenkórásznak. Szerezzen olyan nevet magának, a mely fölér az én millióimmal. — Szegény ! — hangzott a lágy, gyengéd szó, a mely szeretkezés gyanánt érte a fülét. — Oh, az ön óvatos édes­apjának igaza volt, a­mikor nem akarta bennem látni a jövendő vejét. Igen, akkor nem tudtuk ezt megérteni, annyira szétfeszí­tettem a reménység szárnyait, hogy az eget érintettem velük, de Ikarus lebukott. Mi mindent megtettem ebben az évben, hogy az ön édes­apja nagyon is jogos követelésének eleget tegyek ! Mint valami házaló, úgy kínálgattam műveimet, tehet­ségemet. Csak a vállukat vonogatták.. „A plasztikában igazán nincs szükséglet: em­lékoszlopokban, templomszobrokban igen, de hát ezeket rég megkapták a neves mű­vészeti. Ebben még sokára kerülhet csak önre a sor; teremtsen előbb nevet ma­gának. — De, Úristen, hát hogy csináljam ezt? — szóltam a hatalmas urnak. Ad­jon alkalmat, hogy a művészetemet gya­korolhassam. A sok híres nevű ember he­lyett fogadjanak el egyszer fiatal, törekvő erőket, a­kik meg akarják mutatni, hogy mit tudnak ! A művész nagyot sóhajtott. — És mit feleltek önnek ? — A vállukat vonogatták: „Való­sággal elárasztanak bennünket az ilyen­fajta óhajtásokkal. Az új nagytemplom építésénél száznál is több szobrász pályá­zott és csak tizenkettő volt figyelembe vehető.“ — Nagyon kac­agtam. A szigorú férfin fölháborodva nézett rám. Ez a ti­zenkettő, természetesen, mind hírneves ember volt, a­kik közül mindenik egész sereg szobrot kapott, csakhogy a fiatalok, a­kik kiképződtek a művészetben, ne kap­janak semmit. A finom művészarcz a harag tüzé­­ben égett. — Könyörögtem, mint a koldus — szólt elkeseredetten; munkáért könyö­rögtem. A leány könytelt szemekkel nézett rá. Kereste az ifjú kezét és melegen meg­szorította. — És most már elcsüggedt! — Nem kell -e csüggedtnek lennem ! Bajok és veszedelmek szőlőinkben. Ilyen czím alatt figyelemreméltó czik­­kelyt találunk a Nagykőrösi Hírlapok leg­közelebbi számában. Van egy pár passzusa, a­mely éppen úgy ráillik a kecskemétiekre, mint a körösiekre. Közöljük azért belőle a következő részt: A gazdák, a­kitt annyit bajlakodnak a szőlővel, méltán számíthattak jövedel­mező esztendőre. Most már nem számít­hatnak. A sors vagy az idő vagy a gyü­mölcsfáknak rengeteg ellensége keresztül húzta a reményt is, a számítást is veres czeruzával. Fagy se volt és mégis elmondhatjuk.

Next