Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. augusztus (2. évfolyam, 150-172. szám)

1901-08-01 / 150. szám

II. évfolyam. 150. szám. 1901. csütörtök, augusztus I. 1 krajezar (2 fillér.) Egyes szám ára 2 fillér. TJaJStaL jpr Megfelel minden nap. — : CD ICQ II IC AB -3.“ r nico in­joftu — Vidítod pomUn ktdldTv ■ ■ ■ ■ dolgok Segrrfé*... .3 kor 50 in. (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉKLAPJA) K,, d 6. rélév" Tk—A VEGYES TARTALMÚ NAPILAP. a Részvény-nyomda. Társ-szerkesztő: Felelős szerkesztő :­­ Fémrnkatár* : E­­r. ^x:E£A.Xa-sz. : Ifj. TÓTH ISTVÁN. i sz. kovács Magyar kiállítások. E czím alatt a kormány félhiva­talos lapja, a Magyar Nemzet, igen figyelemre méltó czikkelyt írt abból az alkalomból, hogy augusztus hónap­ban Kecskeméten,Makón és Máramaros­­szigeten kiállítás lesz. A kiállítások szükségességét fejtegeti és magasabb szempontokból bírálja el ezt a kérdést,­­ nem pedig az apróbb vonatkozások körül forog, mint a vidéki szoklátkörű­­ség vagy nemtörődömség. A most elmúlt évszázadfordulót — írja — a többi között a kiállítások alkonyának is nevezték, hirdetvén,­­ hogy az 1900. évi párisi kiállítás volt­­ az utolsó nemzetközi, világtárlat. Mennyiben válik be ez a pesszi-­­­mista sejtés, az idők folyama fogja kideríteni. Az bizonyos, hogy a közlekedési viszonyok és eszközök mai káprázatos és még mindig végtelenül haladó irány­zatú kifejlődése mellett, mikor a leg-­­ bonyolultabb, legtávolabb eső keres­kedelmi ügyletek minden közvetlen személyes érintkezés nélkül pár másod-­­ percz alatt lebonyolíthatók, kevés ér­telme van még a cserekorszakra emlé­keztető vásári sokadalmaknak. A vásár­helyi kiállítás, a világ­kiállítás nemzetközi vásár. Az országos és hetivásárokkal pár­huzamba hozható országos és partiku­láris kiállításoknak igenis megvan a­z ő maguk szorosan gazdasági haszna, értelme. Augusztus hó folyamán három jelentős magyar kiállítás lesz: Makón, Kecskeméten és'' Máramarosszigeten. Mikor arról tanakodunk, hogy mit kell csinálnunk a jövendőre való­­ nézve, czélszerű, sőt mellőzhetlenül szükséges előbb számon vennünk, hogy mije van meg a jelennek. Erre az igazlátásra legalkalmasabb, legmegbízhatóbb az a reális, becsü­le­­tes vidéki kiállítás, mely minden szem- , kápráztató látványosság, bódító lárma nélkül arra törekszik, hogy igazmondó­­ tüköre legyen az illető, gazdasági érdek­­közösségben álló országrész mezőgazda­­­sági és ipari tényleges állapotának. Nem mulatós kéjutazás czélpontja,­­ ürügye az ilyen kiállítás, hanem tájé­­­­koztató, oktató és serkentő, komoly akczió, hivatva első­sorban arra, hogy a szférájába tartozó vidéknek anyagi haladását előmozdítsa és igy az egész o­r­r ország gazdasági érhálózatába bizonyos­­ mennyiségű friss, eleven vért hozzon keringésbe. Ez okán és mert teljes mértékben méltányoljuk az épp szóban forgó­­ három magyar kiállítás érdekeltségé-­­ nek országos gazdasági jelentőségét,­­ örömmel üdvözöljük közelgő megnyitó­Nagyon bántotta ez Ribeaud Pétert. Egy ideig tűrte hallgatagon, de végre is kitört belőle a panasz. Átkozta a kutyát, ki mindenét eleszi. Sőt beteg fiát is elki­vánta — minek is hozott ilyen ingyen­élőt a nyakára. Leste is órákig a sötét folyosón, kezében baltával, hogy agyon­csapja a bestiát. De Neró nem mozdult gazdája mellől. Ott feküdt órák hosszat, szép fejét Róbert felé emelte, okos sze­mei reáragyogtak. A beteg, lázban égve, egyik kezével simogatta, dégelgette hűsé­ges barátját. Selymes szőre érintése kéj­jel töltötte el. Nere meg, szelíden nyalta gazdája kiaszott kezét. Valahányszor a beteg bágyadt tekintete a kutyára esett — régi tulajdonosnőjére gondolt. Arra a szép, csábos asszonyra, ki idáig jut­tatta. Az ősz is bekövetkezett, nyirkosan, nedvesen, lesújtó homályos ködeivel. A beteg végét járta már. Az ápolónőt kiker­gette szobájából, az orvossal sem állott szóba, édes atyját meg tán el is felejtette, oly rég látta. Csak Neró volt folyton mel­­­lette. Ő is lesoványodott. A nyers hús adagai napról-napra kissebbedtek — meg­dézsmálta őket a gazda fukarsága. Egy nap azután nem mert Neró be­lekóstolni a húsba. Meg volt az mérgezve patkányirtóval. De a kutya ösztöne nem engedte, hogy megegye. Másnap nem ka­pott semmit Neró. A beteg észrevette ko­ruk alkalmából és kívánjuk, hogy minél teljesebb erkölcsi és anyagi siker jutal­mazza a kezdők és keresztülvivők becs­vágyó, önzetlen fáradozását, áldozat­­készségét. A makói magyarság, éppúgy, mint a kecskeméti, munkás, iparkodó, vállal­kozó. Intelligens és gazdag. Meg va­gyunk róla győződve, hogy a­műt szorgalma, leleményessége gyümölcs­képp bemutat a maga speciális kiállí­tásán, azzal bizony nem vallanánk szégyent a világvásárokon sem. Örömet, bizalmat, lelkesedést me­ríteni megy a nemzeti csere ezen soha ki nem apadó, dúsan buzogó forrásai­hoz a magyar lélek. És látván tapasz­talván, mit és mennyit produkált ön­erejéből, fogyatékos eszközökkel, kez­detleges viszonyok közepette, megizmo­sodik reménységünk, hogy mindezen eddig hiányos előfeltételek megszer­zése után itt nemcsak lehető, hanem egyenesen biztos az egész országra nézve a­ nagy értékű siker. Helyes és méltó, hogy az ország egyetemes gazdasági fejlődését komo­lyan, lelkiismeretes hűséggel istápoló kormányunk resszort szerint érdekelt tagjai sietnek ezt a három magyar kiállítást közéleti kihatásában, súlyá­ban az­által is növelni, hogy az erkölcsi és anyagi kormány támogatáson túl Személyes megjelenésükkel is kitüntetik a­tyája hiányát. Odaadta neki saját elede­lét. Egy kis tejet és kalácsot. Neró nem nyúlt hozzá. Nem akarta elenni azt gaz­dája elől. Csak vagy 20 órai éhezés után nyelte el egy óvatlan pillanatban gazdája kiköhögött,a sürü büzhödt vérét. Ugyanazon nap estéjén halt meg Ri­beaud Róbert, a hajdan déli hadnagy. Nem is csináltak nagy hűhót a temetésén. A menet hallgatón kísérte ki a halottat a falusi sírkertbe, mely a Szajna partján terült el. Az apa száraz szemekkel, me­redt arcczal ment a koporsó után. Néhány cselédnép könnyezett. Hátul meg Neró kullogott. A­hogy meghalt gazdája, ott virasztott teteme mellett, a temetésig. Pe­dig már három napja, hogy nem evett egy falatot se. Az öreg paraszt nem merte elűzni, jóllehet már rég bosszút esküdött a sok nyers húsért. Neró szegény fájdal­masan vonitott, farkát lábai közé húzta és busán, fényes szemeit a földnek me­resztve, követte gazdáját­. El is földelték Róbertet. Az új sír fölött még mindig ott nyöszörög Neró. A temető kis kapujánál meg az öreg Ribe­aud les. Lesi a kutyát, mikor hagyja már el a sírt. De a kutya nem mozdul. Egy darab nyers hússal tér vissza Ribeaud gazda. Oda dugja szagát a kutya orra alá, ez végre is enged ösztönének, farklóbászva követi a hús illatát. Mindig messzibb csalja, egészen a Szajnáig. Ott egy csó- A TARCZA. A kutya. Irta: Bányai Sárid.or.­ ­Folyt. és vége.) 2 • Megrémült. A fiú nagyon végét jár­hatta. Sovány volt és halálsáppadt. Sze­mei alatt éles, fekete karikák, haja izzadt, orczái rózsás foltosak és beesettek. Éppen hogy üdvözölte. Nem tett neki szemrehá­nyást, de szeretetet sem mutatott. Csak a kutyára volt dühös, mintha ő lett volna oka mindennek. Minek is a házába ez a , nagy, szürke, levágott fülü dög ? De ezt sem merte fia szemére vetni. Csak — tán az ötödik nap történt — egyszer mikor a sötét folyosón őgyelgett Neró, az öreg , patkós czizmájával nagyot rúgott a kutya köldökébe. Szegény Neró fájdalmasan vonitott és gazdájához menekült. Attól a naptól Róbert ki nem bocsátotta szobájából Nérót. Nála volt egész nap, egész éjjel; ott evett, ivott és aludt. Másnap a beteg szobájába a rendes ételeken kívül egy jó csomó nyershúst is be­vittek. A fiatal úr kívánta úgy és a következő napokon is mindig. A Neró táp- ,­láléka volt ez.

Next