Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. szeptember (2. évfolyam, 173-192. szám)
1901-09-03 / 173. szám
jelentését szelidítette és részben meg is változtatta. Utána Bartha Miklóst kívánta hallani a közönség, aki engedett az óhajnak és belefogott annak bizonyítgatásába, hogy az alsókerület választópolgársága még nem is olyan rég Ugront ismerte el vezérének, hiszi, hogy most ismét Ugron-párti képviselőt fog választani és ajánlotta Várossy Gyulát. Beszéde közben 12 órát harangoztak és a hallgatóság legnagyobb része eltávozott, az ott maradottak Várossyt és elvbarátait lelkesen éljenezték. — A sok jelölt. Vasárnap, a kistemplomtéren elhangzott programmbeszéd alkalmával a kiváncsi közönség között nem kevesebb, mint 9 képviselő, volt képviselő és képviselőjelölt volt: Bartha Miklós, dr. Nagy Mihály, dr. Horváth Ádám, dr. Kovács Pál, Rapcsányi István, Szappanos István, Eötvös Nagy Imre, Förster Aurél és Szendrey Gerzson. Az a nagyszámú közönség nem mind elvbarát volt tehát. Mikor csak képviselőjelölt van, mennyi lehet az a választó, aki másra szavaz. És mennyi lehet főleg az, aki egyáltalában senkire sem szavaz, azon egyszerű oknál fogva, mert nem engedik az urnához. — Dalegyesületek csoportfelvétele. Annak örömére és emlékére, hogy a helybeli dalegyesületek Kassáról díjakat hoztak és a 22 versenyző daloskor között kitűntek, elhatározták, hogy a működő tagok, az elnökök, zászlóanyák csoportosan lefényképeztetik magukat. A Kecskeméti városi Dalárda múlt szombaton akart menni a fényképészhez, de az elnök elfoglaltsága miatt nem jelenhetett meg, így a felvétel kedve maradt. A Polgári Dalkör vasárnap megjelent Dékány fényképésznél és a megkoszorúzott zászló alatt lefényképeztette magát. A déli órákban vonultak végig a Kőrösi-utczán, piacztéren és a festői csoportnak sok nézője akadt. — Esküvő. Ma, kedden esküdött örök hűséget Tatay Imre nyug. pénzügyi titkár kedves leányának Tatay Erzsike tanítónőnek Bartha József helybeli tanító. — A diákbörze. Tegnap már hangos volt a diákbörze, amelyet délelőttönként a kath. főgimnázium előtt tartanak meg minden iskolai év kezdetén. A használt könyveket itt adják veszik és sok diák kitünteti magát élénk üzleti szellemével. Az eladó is, a vevő is. Vannak élelmes fiúk, akik az iskolai év berekesztésekor olcsón megveszik a könyveket és ilyenkor jó áron túladnak azokon. Némelyik a félévi tandíjat kiárulja. — A behatások. Szeptember hó 1-től 7-ig folynak a behatások a főgimnáziumokban és a főreáliskolában. Tegnap is, ma is élénk sürgés-forgás volt mindenfelé, a szülők igyekeznek jókor elhelyezni fiaikat és „szorongó kebellel“ hagyják itt kedves magzatukat. Tudnák csak! Még alig érnek ki a határból, fiuk olyan merész tettet követ el pajtásai környezetében, amit otthon meg nem mert volna cselekedni. Hiába, nem lehet ez ellen tenni. A szabadság ma szabadosságá fajult, a szülők sem tarthatják vissza gyermekeket, mert hát ők adják a példát. Ők is — igen-igen nagy tisztelet a kivételeknek — nem a családi életben keresik örömeiket, hanem a társas összejövetelekben. És ez nem kivétel aztán, hanem állandó, mint az elégedetlenség. Lehetetlen ilyen viszonyok között, hogy a mai fiatalság is könnyelmű ne legyen. Ámbár — ez is igaz — nagyon sok szülő ártatlan fiának könnyelműségében. De hát majd kordába fogják őket az igazgató urak és a tanár urak, így aztán csak mutassák ki magukat az iskolai év megkezdése előtt, eleget sóhajtozhatnak majd 10 hónapig. — Zavarok a világítás körül. Múlt szombaton ránk esteledett a szerkesztőségben és a nyomdában, sem a betűt nem tudtuk vetni a papírra, sem a szedők nem tudták olvasni a kéziratot szekrényeik előtt. Világosságot akartunk, de hát a villamos lámpák megtagadták ezt. Egy órai időbe került, amíg a szerelő rendbe hozta a vezetéket, addig pedig a sürgős munkaidőben bizony egyikünk sem imádkozott. Úgy tudjuk, másutt is voltak ugyanekkor ilyen zavarok. — A szabadelvű párt tanyája. A választási előkészületekhez tartozik, hogy minden párt tanyát keres magának, ahol az egy gondolkozásuak összejönnek és biztatják egymást. Megesik biz az minden párton, hogy nem ugyan egy gondolkozásunk az emberek, de hát választásokkor nem is az a fő, hogy egyforma legyen a gondolkozás, hanem hogy egyforma legyen a voks. A szabadelvű párt a Beke Imre vendéglős helyiségben ütötte föl tanyáját, még meg sem indultak úgyszólván az igazi korteshadjáratok egy pártnál sem, máris nagyszámban látogatják a helyiséget. Különösen délután 5 órától 7 óráig van ott nagy élénkség. Meg aztán tart ez tovább is, de hát jó alkalom ez, mert férjem uram bátran hivatkozhatik odahaza arra, hogy alkotmányos kötelességét teljesíti, a haza iránti szeretet megköveteli, hogy ilyenkor buzdítsuk egymást. A választás megejtéséig ez már igy megy. — Berber. Az öregek igy szokták mondani, mikor már szeptember hónap is elkövetkezik: itt van a berber. A szeptember, október, november, december, amikor előbb a hűvös, azután a hideg ellen panaszkodunk. A szeptember jól kezdődik, jó őszi esővel köszönt be, amelyre bizony nagy szükség volt már mindenfelé. Azt a hűvöset is szívesen eltűrjük, hadd viduljon föl a csöndes eső után a határ, aztán lesz még majd meleg idő is. Ha előbb nem, a vénasszonyok nyarán. * A vakok iparfoglalkoztató műhelyében (Templom utcza 96. sz.) minden nádszék és kosárfonói munka jutányosan eszközöltetik. Kaphatók : különféle alakú kézi kosarak, továbbá ruhás-, fás-, papír- és gyümölcsszállító-kosarak, ezenkívül mindenféle alakú kisebb kosár, utazó-bőrönd és fehér kocsik. KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG 1901. szeptember 3. 3. oldal. Gazdasági közlemények. Tolnavármegye szőlőrekonstrukcziója. Tolnavármegye gazdasági egyesülete, hogy a szőlőrekonstrukcziójának nagyobb lendületet adjon, pályadijakat tűzött ki ama kisgazdák jutalmazására, kik okszerűen telepítik szőlőiket. A hirdetett pályadijakra 60 kisgazda folyamodott. A bírálóbizottság most járja be a szőlővel beültetett új területeket és nemcsak az érdemes szőlősgazdák kitüntetése és megjutalmazása a czélja, hanem a gyakorlati útmutatások adása is. — Íme, mindenfelé a szőlők felújításával foglalkoznak, az okszerű kezelést a mi szőlősgazdáinknak is meg kell tanulniuk. Ingatlanok forgalma. — Szeptember 2-án. — Csömősz József nyiri dűlő 8 hold 1409 D-ös földjét megvette Hegedűs Mihály és neje 3600 koronáért. Szabó Mihály széktói 1 hold 151 □ ös szőlőjét megvette dr. Szabó László ügyvéd 2550 koronáért. Csűrik József és Juliánna öreghegyi dűlő 778 □-ös szőlőjét megvette özvegy Berényi Péterné Kemény Juliánna 1600 koronáért. Festő Magdolna városföldi 3 hold 146 □-ös földből '/* rész illetőséget megvette Nagy József és neje Bencsik Magdolna 400 koronáért. Anyakönyvi kivonat. — Szeptember 1-én. — Születések. Habran Magdolna rk. — Kecskés István ref. — Mészáros Erzsébet Katalin rk. — Zilahi Erszébet ref. — Bajda Erzsébet rk. — Farkas Mihály rk. — Babák Mária rk. — I. Szabó Antal rk. — Pogány Terézia ref. — Juhász József rk. — Nagy Dömötör rk. — Virág István rk. — Farkas Mária, Jusztina rk. — B. Tóth István rk. — Sz. Nagy Ilona rk. — Hajagos István rk. — Márton László rk. — Dubecz Terézia rk. — Szabó László rk. Halálozások: Ország Magy József rk. 14 hónapos. — Poczó József rk. 13 hónapos. — Márfi Anna rk. 8 éves. — Tormási Terézia ref. 1 hónapos. Kihirdettettek: Tóth Mihály ref. Csapó Erzsébet ref. — Szeptember 2-án. — Születések: Szabó József rk. — Kecskés István ref. — Benkő Terézia ref. Halálozások: Tóth Etel rk. 1 hónapos. — Harkai János rk. 8 hónapos. — K. Varga József rk. 40 éves. —Adácsi Józsefné Szíjártó Rozália rk. 56 éves. Kihirdettettek: Fábián István rk. Berta Mária rk. — Sváb Kovács István rk. Szabó Juliánna rk. Házasságot kötöttek : Timinár (recze Kremenár) Mihály rk. Takács Terézia rk. Barta József rk. Tatai Erzsébet, Julia, Róza ref. — Kökény István rk. Dunai Etel rk. prósát gr. Hiba. Lili: Elemérben megvan minden, ami egy jó feleséget boldoggá tehet , csak egy hibája van. Blanka: És mi az a hiba? Lili: Nem akar megkérni. Piaczi forgalom. Augusztus 31-én. Piaczra hozatott: Eladatott: 850 darab lúd, 350 darab kacsa — drb pulyka, 190 pár csirke, 22 kocsi dinnye. 1800 garaboly alma 0'80 kor. 80 „ körte 0'80 „ 1200 „ szilva 0'75 „ 810 „ szőlő P50 „ 50 „ dió 2'40 „ 20 „ őszi baraczk 210 „ Piaczi árjegyzék. — Augusztus 24-én. — Árammázsánként Korona Tisztabúza 14'40—15’00 Kétszer 1300—13'60 Rozs 1220—12 40 Árpa 12'60—1300 Zab 1220-1280 Tengeri kecskeméti 1240-11*60 „ bánáti 1120—1160 „ csöves 1 ----------Köles 1000—1100 Krumpli út 280—3'20 Széna 400—4’40 Szalma 200—2'40 Szalonna kilója 1'OO—1T2