Kecskeméti Friss Ujsag, 1902. május (3. évfolyam, 86-107. szám)
1902-05-01 / 86. szám
IIi. évfolyam. 86 szám. 1902. csütörtök, május I. 1 krajczar (2 fillér.) Eg y«t szán ára 2 fillér. Előfizetési ár: helyben, bábN hordva 4tfy«déno . . I korosa. ‘Wm ...... 4 korosa. Vidék»» psorán MMv« *e«yedéno. . . I kor. M 8L Fáién»............T kor. — KIBCSHÜEUHÉITI ! FRISS ÚJSÁG (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉKLAPJA) VEGYES TARTALMÚ NAPILAP. Megjelen minden ai,v Szarkesztőség és kiadó- hivatal: Budai-nagy-óteza ISI. «a, hova a lap szallemi is «*»*41 fisáért vonatkozó crswn dolgok iméz*od& Kiadó: a RészVénnyoia'S*. Az igazi hivatás. — április 30. Manapság, midőn a haladás korszakát éljük, igen sok téren találunk oly intézményeket, melyek idővel beláthatlan hátrányára lehetnek társadalmunknak. Nem célom a bevégzett tények ellen lázítani, de kötelességem a ferdeségekre rámutatni. Avagy nem feltűnő visszás állapota az, hogy egy anya, kinek már a természettől fogva is a gyermekeinek nevelése volna a főfeladata, hivatalba jár s a családban, a mi pedig az ő birodalma volna, alig tölt nappal 3—4 órát. A gyermekek nevelése pedig, a mi az anyának adatott s a mit csak ő tudhat helyes érzékkel végezni, rá van bízva a cselédségre. Hol van itt most már a rendes állapot? Tekintsünk csak vissza a 40 év előtti időre, milyen volt akkor a nő munkaköre és viselkedése és milyen most! Nem egyedül a leányokat hibáztatom ebben, hanem a szülőket és leginkább a társadalmat. Háziasság és a házi teendők végzése ma már teljesen felesleges, a fő a legújabb divat szerinti öltözködés, a bálokon és más nyilvános helyeken a gyakori szereplés. Az anyák üdvös szokásait a leány nemcsak nem követi, hanem lenézi, sőt követeli és parancsolja, hogy az ő hóbortjainak bálványozzon. S ha a szülök mégis elég vakmerőek volnának a család kis zsarnokának csak egy óhaját is nem teljesíteni, akkor kezdődik a szemrehányás, ami azzal végződik, hogy ő vele nem törődnek semmit, míg a szomszéd lányának még a gondolatát is lesik, hogy kedvében járhassanak szülei. Nem ritkaság, hogy a leány, midőn 16 éves már és még mindig pártában van, magánúton tanul valamit s lesz belőle hivatalnoknő, mert most a feleségnek is kenyérkeresőnek kell lenni és igy könnyebben férjhez veszik. A férjhezmenés után pedig első sorban hivatalnoknő s csak azután feleség vagy anya. Hogy ez így van, tapasztalhatjuk mindenfelé. Ki a hibás most már ebben? Nőnevelésünk rendszere, és korunk megmételyezett felfogása. ■ A férfi, ha hivatalnoknőt vesz feleségül, nem akarja a családfentartás kötelességét másra hárítani, de a nő, mert hát iskolázott, — csak nem elégedhetik meg azzal, hogy férje havonkint csak 70—80 frtot költ családjára. Jól esik tehát egy kis pótlék s továbbra is megmarad hivatalnoknőnek. S mert iskolázottsága is van és mert ő is keres, csak nem függhet férjétől, hanem tesz, amit akar s ily módon s folyton viszálykodás van köztük. S ez így tart akkor is, ha jönnek az utódok. Nézzük csak az anyaméhet a kaptárban, mily odaadóan felel meg feladatának. S kérdem, a herék helyettesíthetik e az anyaméhet? Van-e még anyai szeretet, s olyan alkotású-e a mostani anyák szíve, mint hajdan volt? Avagy a hivatalnoknő lelkülete durvább és érzékenyebbe, mint más nők belső világa? Ha áll az, hogy a tanult ember lelkülete is nemesebb, akkor a hivatalnoknőknek, mint anyáknak, még inkább példát kellene venni az anyaméhtől. A hivatalnoknő, ha anya is, vagy az egyikben, vagy a másikban sok kívánni valót hagy hátra, vagy mind a családban, mind a hivatalban csak félmunkát végez, ami egyformán merénylet és kigúnyolás a társadalmi kívánalmakkal szemben. Valaki legyen vagy hivatalnoknő, vagy anya, de bármelyik feladatot vállalja magára, teljesen töltse be hivatását. Aki, mint anya, híven betöltő szerepét, nagyobb érdemet szerzett, mint bármely férfi, mert a nemzet megerősítésének eszméjét szolgálta. Avagy a Grackusok anyja, Szilágyi Erzsébet, Zrínyi Ilona, stb. azért lettek e történelmi hirnévűek, mert jó hivatalnokok voltak ? Nem ! Hiven teljesíték anyai kötelmeiket. Mert sok minden változhatik az életben, de nem változhatik soha a nő hatásköre és rendeltetése. -i-y. 5#" TA. MCZA: A vén leány bosszúja Nem szoktam keresni, sőt kerülöm a házbeli szomszédokkal való ismerkedést. S ennek dacára alig egy hétre rá, hogy elfoglaltam új lakásomat. Bejáratos lettem ahhoz a hosszú, száraz vén kisaszszonyhoz, aki ajtó szomszédom lévén, beköltözésem után való napon kisegített egy skatulya gyufával. Innét datál a barátságunk. A többi házbeliekkel nem érintkezett s igy azzal hízelegtem magamnak, hogy Zentay Mária kisasszony rokonszenvével tisztel meg. Nem élt valami bőségben, de a szükségnek se látszott nyoma szerény háztartásában. — Mintegy félévi ismeretségünk után azzal tüntetett ki, hogy elmesélte nekem élete történetét. Nagyon egyszerű, de mégse mondható mindennapinak ez az ósdi történet. — Tizennyolc éves koromban teljesen árván maradtam , kezdte a vén leány. Atyám tanár volt; anyám jó, de teljesen vagyontalan családból származott. Az én koromban nem állt annyi pálya nyitva a nő előtt, mint ma és mikor szüleimet elvesztve anyagilag is minden támasz nélkül állam, nem volt más választásom, mint az, hogy két kezem munkájával, fehérnemű varrással szerezzem meg mindennapi kenyeremet. Még atyám életében ismerkedtem meg Somvay Bélával, a fiatal tanárjelölttel, a ki mint kijelentette tisztességes szándékkal járt házunkhoz s atyám koporsóját jegyesem karján kisértem ki a temetőbe. Az esküvő attól volt függővé téve, mikorra Somvay Béla megkapja kinevezését. Ha atyám életben maradt volna, ez hamarosan megtörténik, mert befolyásos barátai voltak, de halála után csak abban nyilatkozott meg ez a barátság, hogy hatalmas átmérőjű koszorúkat küldtek koporsójára és az illemszobta hosszú ábrázattal állták körül a ravatalt. Ezentúl egyiket se láttam többé. Ők nem kerestek föl és én nem alkalmatlankodtam náluk. Mintegy öt hónappal atyám halála után, azzal a hírrel jött hozzám a vőlegényem, hogy vidéken néz körül, mert a fővárosban már hasztalan lesi kinevezését. Nehéz volt az elválás, szentül fogadta, hogy mindennap ir. — Kezdetben pontosan betartotta ígéretét, később azonban ritkultak a tudósítások, de minden levelében azt ismételte, hogy csak küzd és fárad, s mi életének egyetlen célja: gondtalan jövőt biztosítani számomra. — Több mint egy hónap óta nem kaptam levelet, ami bizony fölötte lehangolt. Tán csaknem beteg?! Letettem a munkát, amelylyel e napon semmire se haladtam. A már kész fehérneműt egy régibb újságpapírba csomagoltam. Ösztönszerüleg tévedt oda tekintetem. Ismerős néven akadtak meg , szemeim. Nem hittem nekik és nagy ideig kétkedve meredtem a sorokra : „Somvay Béla tanár tegnap tartotta esküvőjét . . . megye tanfelügyelőjének Hollendy Ákosnak bájos leányával Margittal.“ A vén leány hangja megcsuklott. Ölébe tette a varrást s láttam mint fogott föl két kibuggyanó könycseppet az a nagy üveg karika a szemén. Folytatta: — Negyvenkét éves történet ez, de mintha most is érezném , hogy szorult össze a szívem, a torkom. Sokáig tartottam kezemben azt a darab újságpapírt, azután letettem és zokogtam . . . zokogtam . Ennyiből állt az egész. — — Hogyan? kérdeztem csodálkozva. A vén leány mosolyogva bólingatta a fejét. És nem gondoltam e legalább az öngyilkosságra ? ezt akarta kérdezni úgy e bár? Tagadólag intett. — Nem, akkor még nem jutott az eszünkbe esése. Ez a mai kor sportja. A mai nők közt alig akad egy is, akinek nem volt legalább egy olyan perce, amelyben az öngyilkosság eszméje megvillant