Kecskeméti Friss Ujsag, 1902. május (3. évfolyam, 86-107. szám)

1902-05-01 / 86. szám

IIi. évfolyam. 86 szám. 1902. csütörtök, május I. 1 krajczar (2 fillér.) Eg y«t szán ára 2 fillér. Előfizetési ár: helyben, bábN hordva 4tfy«déno . .­­ I korosa. ‘Wm ...... 4 korosa. Vidék»» psorán MMv« *e«yedéno. . . I kor. M 8L Fáién»............T kor. — KIBCSHÜEUHÉITI ! FRISS ÚJSÁG (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉKLAPJA) VEGYES TARTALMÚ NAPILAP. Megjelen minden ai,v Szarkesztőség és kiadó- hivatal: Budai-nagy-óteza ISI. «a, hova a lap szallemi is «*»*41 fisáért vonatkozó crswn dolgok iméz*od& Kiadó: a RészVén­­nyoia'S*. Az igazi hivatás. — április 30. Manapság, midőn a haladás kor­szakát éljük, igen sok téren találunk oly intézményeket, melyek idővel be­­láthatlan hátrányára lehetnek társadal­munknak. Nem célom a bevégzett tények ellen lázítani, de kötelességem a ferde­­ségekre rámutatni. Avagy nem fel­tűnő visszás állapot­a az, hogy egy anya, kinek már a természettől fogva is a gyermekeinek nevelése volna a főfeladata, hivatalba jár s a családban, a mi pedig az ő birodalma volna, alig tölt nappal 3—4 órát. A gyermekek nevelése pedig, a mi az anyának ada­tott s a mit csak ő tudhat helyes érzékkel végezni, rá van bízva a cse­lédségre. Hol van itt most már a ren­­des állapot? Tekintsünk csak vissza a 40 év előtti időre, milyen volt akkor a nő munkaköre és viselkedése és milyen most! Nem egyedül a leányokat hibáz­tatom ebben, hanem a szülőket és leg­inkább a társadalmat. Háziasság és a házi teendők vég­­zése ma már teljesen felesleges, a fő a legújabb divat szerinti öltözködés, a bálokon és más nyilvános helyeken a gyakori szereplés. Az anyák üdvös szokásait a leány nemcsak nem kö­veti, hanem lenézi, sőt követeli és parancsolja, hogy az ő hóbortjainak bálványozzon. S ha a szülök mégis­­ elég vakmerőek volnának a család kis zsarnokának csak egy óhaját is nem teljesíteni, akkor kezdődik a szemre­hányás, a­mi azzal végződik, hogy ő vele nem törődnek semmit, míg a szomszéd lányának még a gondola­­­­tát is lesik, hogy kedvében járhassa­nak szülei. Nem ritkaság, hogy a leány, midőn 16 éves már és még mindig pártában­­ van, magánúton tanul valamit s lesz belőle hivatalnoknő, mert most a fele­ségnek is kenyérkeresőnek kell lenni és igy könnyebben férjhez veszik. A férjhezmenés után pedig első sorban­­ hivatalnoknő s csak azután feleség vagy anya. Hogy ez így van, tapasz­talhatjuk mindenfelé. Ki a hibás most már ebben? Nőnevelésünk rendszere,­­ és korunk megmételyezett felfogása. ■ A férfi, ha hivatalnoknőt vesz feleségül, nem akarja a családfentartás kötelességét másra hárítani, de a nő, mert hát iskolázott, — csak nem elé­gedhetik meg azzal, hogy férje havon­­kint csak 70—80 frtot költ családjára. Jól esik tehát egy kis pótlék s továbbra is megmarad hivatalnoknőnek. S mert iskolázottsága is van és mert ő is keres, csak nem függhet férjétől, ha­nem tesz, a­mit akar s ily módon s folyton viszálykodás van köztük. S ez így tart akkor is, ha jönnek az utódok. Nézzük csak az anyaméhet a kap­­tárban, mily odaadóan felel meg fel­adatának. S kérdem, a herék helyette­síthetik e az anyaméhet? Van-e még anyai szeretet, s olyan alkotású-e a mostani anyák szíve, mint hajdan volt? Avagy a hivatalnoknő lel­külete durvább és érzékenyebbe, mint más nők belső világa? Ha áll az, hogy a tanult ember lelkülete is nemesebb, akkor a hiva­­talnoknőknek, mint anyáknak, még inkább példát kellene venni az anya­méhtől. A hivatalnoknő, ha anya is, vagy az egyikben, vagy a másikban sok kívánni valót hagy hátra, vagy mind a családban, mind a hivatalban csak félmunkát végez, ami egyformán me­rénylet és kigúnyolás a társadalmi kívánalmakkal szemben. Valaki legyen vagy hivatalnoknő, vagy anya, de bár­melyik feladatot vállalja magára, tel­jesen töltse be hivatását. A­ki, mint anya, híven betöltő szerepét, nagyobb érdemet szerzett, mint bármely férfi, mert a nemzet meg­erősítésének eszméjét szolgálta. Avagy a Grackusok anyja, Szilágyi Erzsébet, Zrínyi Ilona, stb. azért lettek e törté­nelmi hirnévűek, mert jó hivatalnokok voltak ? Nem ! Hiven teljesíték anyai kötel­meiket. Mert sok minden változhatik az életben, de nem változhatik soha a nő hatásköre és rendeltetése. -i-y. 5#" T­A. M­C­Z­A: A vén leány bosszúja Nem szoktam keresni, sőt kerülöm­­ a házbeli szomszédokkal való ismerkedést.­­ S ennek dacára alig egy hétre rá, hogy­­ elfoglaltam új lakásomat. Bejáratos let­tem ahhoz a hosszú, száraz vén kisasz­­szonyhoz, aki ajtó szomszédom lévén, be­költözésem után való napon kisegített egy skatulya gyufával. Innét datál a ba­rátságunk. A többi házbeliekkel nem érintke­zett s igy azzal hízelegtem magamnak, hogy Zentay Mária kisasszony rokonszen­­vével tisztel meg. Nem élt valami bőségben, de a szük­ségnek se látszott nyoma szerény háztar­tásában. — Mintegy félévi ismeretségünk után azzal tüntetett ki, hogy elmesélte nekem élete történetét. Nagyon egyszerű, de mégse mond­ható mindennapinak ez az ósdi történet. — Tizennyolc éves koromban telje­sen árván maradtam , kezdte a vén leány. Atyám tanár volt; anyám jó, de teljesen vagyontalan családból származott. Az én koromban nem állt annyi pálya nyitva a nő előtt, mint ma és mikor szüleimet elvesztve anyagilag is minden támasz nélkül állam, nem volt más választásom, mint az, hogy két kezem munkájával, fehérnemű varrással szerezzem meg min­dennapi kenyeremet. Még atyám életében ismerkedtem meg Somvay Bélával, a fiatal tanárjelölt­tel, a ki mint kijelentette tisztességes szándékkal járt házunkhoz s atyám ko­porsóját jegyesem karján kisértem ki a temetőbe. Az esküvő attól volt függővé téve, mikorra Somvay Béla megkapja kineve­zését. Ha atyám életben maradt volna, ez hamarosan megtörténik, mert befolyásos barátai voltak, de halála után csak abban nyilatkozott meg ez a barátság, hogy ha­talmas átmérőjű koszorúkat küldtek ko­porsójára és az illemszobta hosszú ábrá­­zattal állták körül a ravatalt. Ezentúl egyiket se láttam többé. Ők nem keres­tek föl és én nem alkalmatlankodtam náluk. Mintegy öt hónappal atyám halála után, azzal a hírrel jött hozzám a vőle­gényem, hogy vidéken néz körül, mert a fővárosban már hasztalan lesi kine­vezését. Nehéz volt az elválás, szentül fo­gadta, hogy mindennap ir. — Kezdetben pontosan betartotta ígéretét, később azon­ban ritkultak a tudósítások, de minden levelében azt ismételte, hogy csak küzd és fárad, s mi életének egyetlen célja: gondtalan jövőt biztosítani számomra. — Több mint egy hónap óta nem kaptam levelet, a­mi bizony fölötte le­hangolt. Tán csaknem beteg?! Letettem a munkát, a­melylyel e napon semmire se haladtam. A már kész fehérneműt egy régibb újságpapírba cso­magoltam. Ösztönszerüleg tévedt oda te­kintetem. Ismerős néven akadtak meg , szemeim. Nem hittem nekik és nagy­­ ideig kétkedve meredtem a sorokra : „Somvay Béla tanár tegnap tartotta esküvőjét . . . megye tanfelügyelőjének Hollendy Ákosnak bájos leányával Mar­gittal.“ A vén leány hangja megcsuklott. Ölébe tette a varrást s láttam mint fo­gott föl két kibuggyanó könycseppet az a nagy üveg karika a szemén. Folytatta: — Negyvenkét éves történet ez, de mintha most is érezném , hogy szorult­­ össze a szívem, a torkom. Sokáig tartot­tam kezemben azt a darab újságpapírt, azután letettem és zokogtam . . . zokog­tam­ . Ennyiből állt az egész. — — Hogyan? kérdeztem csodálkozva. A vén leány mosolyogva bólingatta a fejét. És nem gondoltam e legalább az ön­gyilk­o­s­s­á­g­r­a ? ezt akarta kérdezni úgy e bár? Tagadólag intett. — Nem, akkor még nem jutott az eszünkbe esése. Ez a mai kor sportja. A mai nők közt alig akad egy is, a­kinek nem volt legalább egy olyan perce, a­mely­ben az öngyilkosság eszméje megvillant

Next