Kecskeméti Friss Ujsag, 1902. július (3. évfolyam, 128-150. szám)
1902-07-01 / 128. szám
_ ____________„Tt. ................................. ..I, t|y*t szán árt 2 fillér. JjPimZ ~ffl»€E3553EiSL]K53S^ ggfcarerea mínuta és* Előfizetési ár : E §gf^gffn § H JgMM fln jS**rke«*tr5ség és kiadón§ FRISS ÚJSÁGA *H7«*~---bor-Mu (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉKLAPJA) k77Tö: ......»*«•«• VEGYES TARTALMÚ NAPILAP. Új keresetforrás. — június 30. Ilyenkor, aratás előtt, sokat eltűnődünk azon, hogy mily ingatag alapon áll a mi gazdasági életünk. Gazda, páros és kereskedő egyaránt a felhők járását figyeli. Kezdünk arra gondolni, hogy ipart teremtsünk, amely függetlenít az időjárás szeszélyeitől s a mezőgazdaság esetleges deficitjét fedezheti. Hogy mikor valósul meg a magyar nagyipar eszméje, a jó Isten a megmondhatója. De, hogy a mezőgazdasági munkások, az apró parasztbirtokosok már most rászorulnak valami oly keresetre, amely az időjárás szeszélyeitől független, azt mindnyájan tudjuk és érezzük. A felhők járását senki sem figyeli oly aggodalommal, oly szívszorongva, mint ők, akiknek néhány heti keresménye, egy kis földdarabocska termése adja meg az egész esztendőre való megélhetés lehetőségét. S ha nincs, vagy' rossz a termés, ha nincs, vagy kevés az aratási kereset, rázuetul ezekre az apró exisztenciákra , és családjaikra a száraz kenyér, a betevő falat rettenetes gondja. A magyar földmívesnek erős és csodálatosan munkabíró keze van. A kiszámíthatlanul szeszélyes éghajlathoz alkalmazkodva, hihetetlenül rövid idő alatt végeznehéz munkát és éjjelen- s kint még annyi időre sem pihen, hogy tenyerének sajgása elmúlhasson. Sokan azt mondják, hogy a nyári félév nehéz munkájában kimerül a magyar földmivelő nép energiája; télen már nem szívesen foglalkozik. Hát ez nem áll. Eddigelé, igaz, nagyon kevés és rövid múlttal bíró kísérletek történtek a földmivelőnép téli foglalkoztatására. De már ezek eredményéből is konstatálható, hogy a magyar földmives család, férfi, aszszony, gyermek egyaránt képes a jobb fajta háziipari munkákra. A kérges tenyér elég ügyesen kezeli a veszszőt, háncsot, szalmát, fonalat Egy kis iskolázás, egy kis gyakorlat és a magyar gazda keze megsokszorozza azt télen, amit nyáron keserves verejtékkel kapartki a földtől. A földmivelési kormány által rendezett háziiparkiállítás, amely pár évvel ezelőtt arra szolgált, hogy e tekintetben tájékozást nyújtson, valóban bámulatos tanulságokat nyújtott. Láttuk, hogy a nép a neki először bemutatott munkát hamar megtanulta és nemcsak primitív tömegárukat, de valóságos dísztárgyakat is produkált. Láttuk, hogy ahol a társadalom felkarálja a nép foglalkozását, ahol. .inmabb, fejlettebb ízlés irányítja, buzdítja és támogatja a népet, ott annak kezéből oly tárgyak kerülnek ki, amelyeket megirigyelhet bármely nyugati, százados átörökléssel finomított házi iparos nép. Arról nem is kell szólnunk, hogy anyag, amely háziipari feldolgozásra kerülhet, bőven van mindenütt s könnyedén, potom áron juthat hozzá minden munkáskéz. Maga a mezőgazdaság is nagy fogyasztója lett a háziiparnak. Gyümölcs , szőlő-, zöldségtermelésünk forgalma jelentékenyen megnőtt, milliókra megy kosárszükségletünk A nagyipari vállalatok seprőt, káka- és háncsfonadékot óriási tömegekben fogyasztanak. A nagy áruházak legkelendőbb árui a fonott, szövött háziipari dísztárgyak és háztartási cikkek. Ezeket olcsón, csekély költséggel, csekély haszonra termelni csak a háziipar képes, a melynél apraja-nagyja dolgozik s a különben ki nem használható munkaerő is értékesítést nyer. Bátran állíthatjuk tehát, hogy nem oly nehéz dolog a magyar földmivelő népet a háziiparra szoktatni s téli keresetét mindjobbn biztosítani. Ha csupán a belfogyasztást tartjuk szem előtt, ez maga is felmenthet bennünket minden nehezebb gondtól a háziipari termékek értékesítése tekintetében. S ha még azt a messzibb célt is figyelembe veszszük, hogy a háziipari nevelés és szoktatás fogja idővel megteremteni a magyar nagyiparnak magyar munkástörzsét, be kell látnunk, hogy egy nagy horderejű, gazdasági életünkre messze kiható eszme megvalósítása az, amire törekszünk. A magyar társadalomnak, az intelligens osztályoknak, legelsősorban azoknak, akik tényezői a nép erkölcsi és szellemi fejlődésének, kötelessége felkarolni a magyar föld népének új foglalkoztatását. S fel kell karolni nemcsak mint vásárlónak pénzzel, hanem mint vezető és irányító. Erkölcsileg, szellemileg kell segítségére menni a magyar földmivelő nép kezének. TAHCZA. Betegek. Irta: Somogyi Endre. Nyári délután a megyei kórház kertjében jártak, üldögéltek a betegek. Nagy csikós vászon köpönyegjük bőven lógott rajtuk s még soványabbaknak látszottak benne. Mint valami reménytelen, kiéhezett hadsereg, olyanok voltak az egyforma ruhában s mint a sétáló rabok, ődöngtek erre-arra a kis fák között. Vagy húszan lehettek fennjárók, lábbadozók, vagy olyanok, akiknek már mindegy, hadd járjanak legalább kint az Isten szabad ege alatt, ha bírják, mielőtt a föld alá kerülnek. Kietlen, szomorú volt a kirt a csenevész kis fákkal, melyeket belepett az országút szürke pora, a kemény, porondos, száradt utakkal s a gyalulatlan lécrácsokkal, melyekre gyéren, ritkásan futott fel a fonnyadt délignyiló. Egyik oldalon a kertnek támaszkodott a halottas ház, a boncoló kamra nyirkos hátsó fala, hosszúkás, rácsos ablakával olyan volt, mint egy csendes sírbolt, néma fenyegetés. De a betegek már megszokták, nem is igen néztek arra. A kert túlsó végén kis lugas állott, a lugasban néhányan kártyáztak, közönséges, szegény emberek mind, vidéken az urak nem mennek kórházba. Petyhüdt képű, kövér férfi keverte a kártyát s megemelii tette a vonalzót, mely ott volt mellette az asztalon. — Maga az első, szomszéd, mindjárt ütök. — Nem, az őrmester ur. Még egy kártyát. Na, áll iiz ütés. Még egyet. Huszonegy, tartsa a körmét. Kormost játszottak huszonegygyel. A szomszéd, egy keresztül kötött fejü, fiatal ember, elveszi a vonalzót s rászámlál tizet a kövér kezére. Az tartja hűségesen. — Na, tovább. Egy két ember rendesen nevet, a többiek csak bólongatnak rá. — Unalmas ezzel a léccel, mondja az egyik, csináljuk kavicsba. Elmegy, felmarkol egy csomó kavicsot az útról s behozza — szétosztja, nem kapkod senki, jut is, marad is, van ebből bőven. Most már élénkebb a játék, van bank, lehet betenni, kivenni. Beszélgetnek. — Születés történt, — mondja egy véres képű az asztal végén. A kegyes asszonynál, az ötösben. — Mikor? — kérdi valaki, de nem igen figyel oda. — Reggel, — válaszolja a verés s a homloka rángatózik. — Na, az is meghal, ha itt született. —* A gyermek ? Miért halna ? Ha nem az asszony, az bizonyos. Erre már figyelnek. A születéssel nem sokat törődnek, itt csak a halál járja. — Mint a lakatos, aki ma jött s ma el is ment. — Hamar végzett, csak ma hozták. — Mi volt vele Molnár úr, kérdi egy kis legény. — Mi volt? azt se tudja? Ráesett a gőzkalapács a mellére. — Az elég! véli a másik. Hát nem, Péter bácsi ? — Nem kell nekem! mondja erre egy elszáradt öreg, mert ő mindenre csak ezt mondja s lógatja fejét jobbra-balra. Két beteg ül a pad végén, nem hallgat a beszédre. Szembe fordulnak s úgy nézik egymást. Fiatal emberek, tüdőbajosok lehetnek. Egyik szőke, bajusza sincsen, sárga arca kopár, fakó, a másik barna, szakállas, ritka, gyenge szakálla csak úgy nőhetett a betegségben, mint a burján, fekete szeme élesen villog elő száraz arcából.