Kecskeméti Friss Ujsag, 1902. november (3. évfolyam, 216-236. szám)

1902-11-01 / 216. szám

Ili. évfolyam. 216 szán 1902. szombat, november I. 1 krajczar (2 fillér.) Etyas szén ára 2 fillér. y «»fljeleo mind«« Mf, r nioo ii ioá|­rH“ S if rnioo UJoAu * tor. s» «L (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉK­LAPJA) Kiadd: _____VEGYES TARTALMÚ NA­P [L­AP._______ Közgyűlés, Kecskemét, okt. 31. Nagy érdeklődés nyilvánult meg a törvényhatósági bizottság mai köz­gyűlése iránt. A városatyák mindkét oldalon sű­rű tömegben töltötték be a padsorokat. A polgármesternek a la­­josmizsei vasút ügyében jelzett felszó­lalása okozta ezt a szokatlan érdek­lődést. A gyűlés megnyitása után Papp György jegyző olvasta fel a közigaz­gatás múlt havi állapotáról szóló je­lentést. Már e jelentés végső passzu­sában említés volt téve, hogy Wéber Edének a lajosmizsei vasút ügyében közreadott cikke miatt a tanács több rendbeli pert indít. Nyomban a jelentés elhangzása után szólásra emelkedett Kada Elek polgármester. Beszéde kezdetén ki­emelte, hogy Weber Ede írása elle­nében szükségesnek tartja most a közgyűlésén való részletes nyilatkozást. Mert a tanács a Weber írása miatt pert indít ugyan, de a­míg e per lefolyik, az nagyon sok időbe kerül. Ez ideig pedig a nagy közöség csak folytono­s bizonytalanságban lesz az ügy felöl, minél fogva bizalmatlansága megnövekszik és elmérgesedik. Ily féle bevezetés után áttért a Wéber cikkének cáfolására. Pontról 1 pontra haladt a cikk vádjainak tag­­­­lalásában. Mindenik vád ellen hivata­­­­los akták sorozatával bizonyított. A­­ szenzáció erejével hatott mindenik bizonyítás. Kül­önösen lesújtó volt a vasutügy miatt fellebbezőkre, mikor a polgár­­mester az ő állításaiknak legfőbb ki­­s indulási pontját tette tönkre. A felleb- I­bezésben ugyanis az foglaltatik, hogy­­ Wéber Edének a vasútépítésre vonat­­■ hozó ajánlatát illetékes fórumok nem­­ tárgyalták, s hogy Török és Gerster vállalkozók ajánlatával szemben mel­­l­­őzték Wébert, holott ez a maga­­ ajánlatát soha vissza nem vonta.­­ Ebből az állításból kiélesedik a fölleb­­­­bezőknek az a rejtett vádja, hogy a város intéző körei Wéberrel szemben elfogultak. A polgármester erre az állításra bemutatta Wéber Edének a tanács­hoz intézett egyik beadványát. E be­adványból, mindenki hallhatta, hogy Wéber Ede még 1898-ban visszavonta ajánlatát. A tanács e visszavonás foly­tán kézbesítette is neki az ajánlatot és az ehhez csato­t iratokat. Ezt a kézbesítő revény felmutatásával iga­zolta a polgármester. Sőt felmutatott egy másik hivatalos iratot is az 1898 ik . esztendőből, mely iratban Wéber saját­­ kezeírásával elismeri, hogy ajánlatát és terveit valósággal visszavette. Rendkívül érdekes volt ezután a maga nagy igazságával a polgármes­ter beszédének az a részlete, melyben Szappanos Istvánt, mint a »Függet­lenség« szerkesztőjét aposztrofálta. Ebben az aposztrofálásban foglaltatott , benne Wéber ama számításának bírá­lata, hogy Török és Gerster 160 ezer forintot nyernének a vasút kiépítésé­ből. Kérdezte a polgármester Szappa­nos Istvántól, a szerkesztőtől, hogy Wéber cikkének e részleténél nem gondolkozott-e így: »Kedves uröcsém 40 ezer forinttal olcsóbban kínálkozik a vasútépítésre. Hát akkor uröcsém ugy­e csak 120 ezer forintot akar nyerni a vasúton. Édes uram öcsém, akkor ebben az ügyben mégse lehet olyan önzetlen a város iránt, mint a­milyen fennen hangoztatja azt hozzám adott cikkében.« Az egész közgyűlésen végighar­sogott az erre támadó kacagás, így ment tönkre a Wéber vastag betűs számítása, minek mindenki olyan köny­­nyen felülhetett volna. De még kiáltóbb volt az érde­kesség, mikor a polgármester amaz állítást vette bonckés alá, melyben Wéber valami ellenlevélről beszél Wé­ber szerint ezt az ellenlevelet Török és Gersternek dr. Nagy Mihály irta, s abban a város érdekeit fenyegetve látta. Ezt a levelet elolvasta folyó év szepember 17 kén, s ugyancsak a folyó év szepember 21 ikén mégis hathatós ! ARCA. ••­5t£r Kegyelet. — lita : Henter Gyula. — Zongnak-bongnak a harangok. Ha­lottak emlékére harangoznak, hosszan, sokáig. A városra ér, sürü sötét borul. Az emberek kint vannak a temetőben. Hiszen mindenkinek van ott eltakarva valakije, aki a szivéhez férkőzött életében. Megyek én is. Szeretteim messze nyugosznak tőlem, hideg sírokra nem bo­rulhatok. Borongós kedélylyel megyek a temetőbe. Ha ott meglátok egy keresztet, egy sírdombot és egy igaz könyet ejtek a sírok közé, azt a csepp vizet bizonyo­san oda vezeti a Teremtő Isten gondos­kodó keze,annak a sírjára, akiért kicsor­dult ... És annak ott messze megköny­­nyebbül a föld. Fásultan lépkedek a temető elhagyott részén, régi sírok között, hol csak egy kis domborulat jelzi, hogy ott is porlad valaki. Egyszerre csak megnyílik előttem egy ilyen régi sír és egy alak emelkedik ki belőle, egy emberi alak. Az ijedtségtől megdermedek. Ő rám néz, kezét válamra teszi és szól: — Ne félj, nem bántalak, én jó szel­lem vagyok. Jer velem. A szellem elől ment, oly lágyan lépkedve, hogy lábai­­alatt nem zörrent meg a sárga falevél. Én követtem őt. A harangok zúgtak, a temető bené­­­­pesült, a sírok fényben úsztak. Egy emelkedett részen vezetőm meg-­­ állt. Onnan belátszott a temető. Mély, bá- ' natos hangon kezdett beszélni. — Nézd a halottak otthonát, olyan e, mint aminőtől félnetek kell? Nyugalom van itt mindenütt, béke. E helyen egymás mellé férnek a gyűlöl­ködők, az ellenségek. E helyen megszű­nik az itt lakók között minden indulat, ami az életben annyi veszedelmet hoz rátok. — Nézd a tömeget, amely ma, egy évben egyszer, előtted nyüzsög. Kísértsd meg leolvasni arcaikról a bánat vonásait, a fájdalom redőit. Mit gondolsz, hányat találsz ? Bizony mondom nem érzitek az igazi kegyeletet. « — Nézd e sok vidám arcot, a kacagó fiatalságot. Látod? Ugy­e érted már, hogy ezek csak azért jöttek a sirok közé, mert ez már szokás, mert ez egy divat. A sir­­kertbe jönnek ma egymást megszólni, egymáson mulatni. Hát ez is kegyelet ? — Nézd e rakoncátlan gyermekse­reget. A sirdombokon keresztül gázolva futkosnak, kiabálnak , a sirdombon meg­­gyujtott és ott hagyott gyertyákat csem­pészik. Cit mond, akad-e közületek egy is, aki ezen megbotránkoznék, ezen fel­jajdulna? Miért nem? Mert egyformák vagytok, mert nem hozzátok ide azt a gyászt, azt az igaz kegyeletet, melyet éreznetek kellene és melyet ha éreznétek megbántaná, megsértené a neveletlenek ilyen viselkedése. A vád ezért a ti feje­tekre hull, mert ti képezitek a társadal­mat. Kegyelet ez? Nézd a temető sétányait. Szólj, mit látsz ? Egy hömpölygő emberáradatot, egy zúgó embertömeget, amely halottak emlékén, harangok zúgása között korzót csinál. Szerelmesek bujkálnak, kéjencek vadásznak, élcelődnek, mindmegannyi fiatal, mindannyi páros, azt hinnéd, nép­mulatságon vagy, szinte várod a konfetti dobálást, a zajongó, a derült tömeg között. Szólj, ez a kegyelet? De menjünk a sírok közé. Itt már láttunk eleget. Ostor kell ide, suhogó os­tor, kiűzni a romlottságot az üdvözültek hangtalan csendes hazájából. Minek jön­nek ide megzavarni a békés nyugalmat, a kegyeletnek egy szikrája nélkül ? Jer, kövess ! Menjünk innen. A sírból felkelt vezetőm lejött a dombról, én gépiesen követtem. Éreztem a vád elszomorító igazságát. Láttam az emberi vadságot, láttam az igaz kegye­letet sárba tiporva. Éreztem, hallottam felsóhajtani fájdalmasan a sírdombok alól, akikkel elmúlásuk után nem törődik többé senki. Felteszik a koszorút a sírkőre, meg­­gyújtják a gyertyákat, letérdelnek és úgy tesznek, mint aki szívből imádkozik. Hogy meg ne szólja senki. Egymás szemébe

Next