Kecskeméti Friss Ujsag, 1902. november (3. évfolyam, 216-236. szám)
1902-11-01 / 216. szám
Ili. évfolyam. 216 szán 1902. szombat, november I. 1 krajczar (2 fillér.) Etyas szén ára 2 fillér. y «»fljeleo mind«« Mf, r nioo ii ioá|rH“ S if rnioo UJoAu * tor. s» «L (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉKLAPJA) Kiadd: _____VEGYES TARTALMÚ NAP [LAP._______ Közgyűlés, Kecskemét, okt. 31. Nagy érdeklődés nyilvánult meg a törvényhatósági bizottság mai közgyűlése iránt. A városatyák mindkét oldalon sűrű tömegben töltötték be a padsorokat. A polgármesternek a lajosmizsei vasút ügyében jelzett felszólalása okozta ezt a szokatlan érdeklődést. A gyűlés megnyitása után Papp György jegyző olvasta fel a közigazgatás múlt havi állapotáról szóló jelentést. Már e jelentés végső passzusában említés volt téve, hogy Wéber Edének a lajosmizsei vasút ügyében közreadott cikke miatt a tanács több rendbeli pert indít. Nyomban a jelentés elhangzása után szólásra emelkedett Kada Elek polgármester. Beszéde kezdetén kiemelte, hogy Weber Ede írása ellenében szükségesnek tartja most a közgyűlésén való részletes nyilatkozást. Mert a tanács a Weber írása miatt pert indít ugyan, de amíg e per lefolyik, az nagyon sok időbe kerül. Ez ideig pedig a nagy közöség csak folytonos bizonytalanságban lesz az ügy felöl, minél fogva bizalmatlansága megnövekszik és elmérgesedik. Ily féle bevezetés után áttért a Wéber cikkének cáfolására. Pontról 1 pontra haladt a cikk vádjainak taglalásában. Mindenik vád ellen hivatalos akták sorozatával bizonyított. A szenzáció erejével hatott mindenik bizonyítás. Különösen lesújtó volt a vasutügy miatt fellebbezőkre, mikor a polgármester az ő állításaiknak legfőbb kis indulási pontját tette tönkre. A felleb- Ibezésben ugyanis az foglaltatik, hogy Wéber Edének a vasútépítésre vonat■ hozó ajánlatát illetékes fórumok nem tárgyalták, s hogy Török és Gerster vállalkozók ajánlatával szemben mellőzték Wébert, holott ez a maga ajánlatát soha vissza nem vonta. Ebből az állításból kiélesedik a föllebbezőknek az a rejtett vádja, hogy a város intéző körei Wéberrel szemben elfogultak. A polgármester erre az állításra bemutatta Wéber Edének a tanácshoz intézett egyik beadványát. E beadványból, mindenki hallhatta, hogy Wéber Ede még 1898-ban visszavonta ajánlatát. A tanács e visszavonás folytán kézbesítette is neki az ajánlatot és az ehhez csatot iratokat. Ezt a kézbesítő revény felmutatásával igazolta a polgármester. Sőt felmutatott egy másik hivatalos iratot is az 1898 ik . esztendőből, mely iratban Wéber saját kezeírásával elismeri, hogy ajánlatát és terveit valósággal visszavette. Rendkívül érdekes volt ezután a maga nagy igazságával a polgármester beszédének az a részlete, melyben Szappanos Istvánt, mint a »Függetlenség« szerkesztőjét aposztrofálta. Ebben az aposztrofálásban foglaltatott , benne Wéber ama számításának bírálata, hogy Török és Gerster 160 ezer forintot nyernének a vasút kiépítéséből. Kérdezte a polgármester Szappanos Istvántól, a szerkesztőtől, hogy Wéber cikkének e részleténél nem gondolkozott-e így: »Kedves uröcsém 40 ezer forinttal olcsóbban kínálkozik a vasútépítésre. Hát akkor uröcsém ugye csak 120 ezer forintot akar nyerni a vasúton. Édes uram öcsém, akkor ebben az ügyben mégse lehet olyan önzetlen a város iránt, mint amilyen fennen hangoztatja azt hozzám adott cikkében.« Az egész közgyűlésen végigharsogott az erre támadó kacagás, így ment tönkre a Wéber vastag betűs számítása, minek mindenki olyan könynyen felülhetett volna. De még kiáltóbb volt az érdekesség, mikor a polgármester amaz állítást vette bonckés alá, melyben Wéber valami ellenlevélről beszél Wéber szerint ezt az ellenlevelet Török és Gersternek dr. Nagy Mihály irta, s abban a város érdekeit fenyegetve látta. Ezt a levelet elolvasta folyó év szepember 17 kén, s ugyancsak a folyó év szepember 21 ikén mégis hathatós ! ARCA. ••5t£r Kegyelet. — lita : Henter Gyula. — Zongnak-bongnak a harangok. Halottak emlékére harangoznak, hosszan, sokáig. A városra ér, sürü sötét borul. Az emberek kint vannak a temetőben. Hiszen mindenkinek van ott eltakarva valakije, aki a szivéhez férkőzött életében. Megyek én is. Szeretteim messze nyugosznak tőlem, hideg sírokra nem borulhatok. Borongós kedélylyel megyek a temetőbe. Ha ott meglátok egy keresztet, egy sírdombot és egy igaz könyet ejtek a sírok közé, azt a csepp vizet bizonyosan oda vezeti a Teremtő Isten gondoskodó keze,annak a sírjára, akiért kicsordult ... És annak ott messze megkönynyebbül a föld. Fásultan lépkedek a temető elhagyott részén, régi sírok között, hol csak egy kis domborulat jelzi, hogy ott is porlad valaki. Egyszerre csak megnyílik előttem egy ilyen régi sír és egy alak emelkedik ki belőle, egy emberi alak. Az ijedtségtől megdermedek. Ő rám néz, kezét válamra teszi és szól: — Ne félj, nem bántalak, én jó szellem vagyok. Jer velem. A szellem elől ment, oly lágyan lépkedve, hogy lábaialatt nem zörrent meg a sárga falevél. Én követtem őt. A harangok zúgtak, a temető benépesült, a sírok fényben úsztak. Egy emelkedett részen vezetőm meg- állt. Onnan belátszott a temető. Mély, bá- ' natos hangon kezdett beszélni. — Nézd a halottak otthonát, olyan e, mint aminőtől félnetek kell? Nyugalom van itt mindenütt, béke. E helyen egymás mellé férnek a gyűlölködők, az ellenségek. E helyen megszűnik az itt lakók között minden indulat, ami az életben annyi veszedelmet hoz rátok. — Nézd a tömeget, amely ma, egy évben egyszer, előtted nyüzsög. Kísértsd meg leolvasni arcaikról a bánat vonásait, a fájdalom redőit. Mit gondolsz, hányat találsz ? Bizony mondom nem érzitek az igazi kegyeletet. « — Nézd e sok vidám arcot, a kacagó fiatalságot. Látod? Ugye érted már, hogy ezek csak azért jöttek a sirok közé, mert ez már szokás, mert ez egy divat. A sirkertbe jönnek ma egymást megszólni, egymáson mulatni. Hát ez is kegyelet ? — Nézd e rakoncátlan gyermeksereget. A sirdombokon keresztül gázolva futkosnak, kiabálnak , a sirdombon meggyujtott és ott hagyott gyertyákat csempészik. Cit mond, akad-e közületek egy is, aki ezen megbotránkoznék, ezen feljajdulna? Miért nem? Mert egyformák vagytok, mert nem hozzátok ide azt a gyászt, azt az igaz kegyeletet, melyet éreznetek kellene és melyet ha éreznétek megbántaná, megsértené a neveletlenek ilyen viselkedése. A vád ezért a ti fejetekre hull, mert ti képezitek a társadalmat. Kegyelet ez? Nézd a temető sétányait. Szólj, mit látsz ? Egy hömpölygő emberáradatot, egy zúgó embertömeget, amely halottak emlékén, harangok zúgása között korzót csinál. Szerelmesek bujkálnak, kéjencek vadásznak, élcelődnek, mindmegannyi fiatal, mindannyi páros, azt hinnéd, népmulatságon vagy, szinte várod a konfetti dobálást, a zajongó, a derült tömeg között. Szólj, ez a kegyelet? De menjünk a sírok közé. Itt már láttunk eleget. Ostor kell ide, suhogó ostor, kiűzni a romlottságot az üdvözültek hangtalan csendes hazájából. Minek jönnek ide megzavarni a békés nyugalmat, a kegyeletnek egy szikrája nélkül ? Jer, kövess ! Menjünk innen. A sírból felkelt vezetőm lejött a dombról, én gépiesen követtem. Éreztem a vád elszomorító igazságát. Láttam az emberi vadságot, láttam az igaz kegyeletet sárba tiporva. Éreztem, hallottam felsóhajtani fájdalmasan a sírdombok alól, akikkel elmúlásuk után nem törődik többé senki. Felteszik a koszorút a sírkőre, meggyújtják a gyertyákat, letérdelnek és úgy tesznek, mint aki szívből imádkozik. Hogy meg ne szólja senki. Egymás szemébe