Kecskeméti Friss Ujsag, 1902. december (3. évfolyam, 237. szám)

1902-12-02 / 237. szám

III. évfolyam. 237 szám 1902. kedd, december 2. 1 krajezar (2 fillér.) £|yw szia ára 2 fillér. HFUk, iHCMSMEd y Mftfljel­a itundM m* I_r I nlOO U JuliII ASr ----- (A KECSKEMÉTI LAPOK BELÜKLAPJA) Ki.i4. ......»*«•-* VEGYES TARTALMÚ NAPILAP. •^11- 1 A 1A O A. •‘Sggo Vörösmarty és a nők. Ma van százkét esztendeje annak, hogy Vörösmarty Mihály született, de minden magyar ember most is oly lel­kesedéssel énekli az ő Szózatát, mintha csak most írták volna. Többi munkáiban is gyönyörűsége telik mindnyájunknak. Vörösmarty megérdemli, hogy szeretettel olvassuk és hazafias büszkeséggel emlé­kezzünk meg róla. A magyar nőknek nem is szabad róla megfeledkezniük, mert ő a magyar nők erényeit megörökítette mű­veiben és senki lelkesebben nem tanított arra, hogyan becsülje és szeresse minden magyar ember az édes­anyját és a fele­ségét is. A költő édes anyja Csaty Anna volt, tőle örökölte édes képzelődését és költői kedélyét. Példás házasságban élt a költő apjával, ki szintén Mihály volt, és mint Nádasdy Mihály grófnak előbb gazdatisztje, később bérlője egész életét gazdálkodással töltötte Fehérmegyében, Nyéken. A költő anyja férjének valóság­gal jobb keze volt, szabad idejében bo­lyongott a mezőn, az erdőn és ott gyógy­füveket keresett, ő gyógyította a falu betegeit, alamizsnát adott a szegények­nek, a szerencsétleneket megvigasztalta. Később, mikor özvegy lett, ő maga csak az imádságos könyvében talál vigaszta­lást. Erről szól Vörösmarty Mihálynak egyik legszebb költeménye: A szegény asszony könyve. Gyásza nincsen, gyásza rég volt, Még mikor jó férje meghalt; De ruhája mégis gyászol, Szive fél a társaságtól. Majd maga felé varázsolja ezeket az időket. " Hejh nem igy volt hajdanában, Mig nem járt özvegyruhában, Tele kamra, tele pince, S mindig kézben a kilincse , És szegénynek és boldognak Udvar és ház nyitva voltak . . . Bár­mily szűken teng kis vagyoná­ból, megmaradt az a szokása a régi idők­ből, hogy még azt a keveset is, a mije maradt, megosztja a szegényekkel. És mikor az öreg Sára néni imádságos köny­vet kér tőle, ő a magáét kétfelé osztja és az egyik felét ajándékozza. Most a két jó öreg asszony, Hogy semmi jót se mulasszon, Fél könyvből, de nem fél szívvel, Imádkoznak este, reggel, S ha van Isten menyországban, Nem imádkoznak hiában. Mikor a költő sorsa jobbra fordult, első dolga volt édes anyját kiemelni a bajból. De hiába gondoskodott arról, hogy édes anyjának meglegyen mindene a­mit szükséges, hiába rendezett be neki lakást Székesfej­érváron , az özvegy bána­tosan, sokat sírva töltötte napjait mind­addig, míg fia nem szerezte neki vissza a nyéki szőlőt, hol újra gazdálkodhatott és­ gyógyíthatott. Utolsó éveit boldoggá tette fiának hálája és szeretete. Ez a bol­dogság csodálatosan védte meg őt az idő romboló hatásától; hatvan éves korában még fekete volt a haja.­­Anyján kívül két nőnek jutott nagy szerep Vörösmarty életében. Az egyik Percel Sándor földbirto­kosnak leánya, kinek házánál Vörösmarty több éven át nevelő volt. És pedig nem, mint Eötvös Károly tévesen állítja, a leg­ifjabb, hanem a legidősebb leánya Etelka. Ez kiderült a költőnek Zánor nevű ba­rátjához írt leveleiből, melyekben nyíltan emlegeti szíve bálványát. Az ifjú költőt lelkesítette a szelíd, tiszta lelkű leány : róla írta első szerelmi költeményeit, melyek fényes ábrándokkal vannak, így szól hozzá: Miért jelensz meg álmaimnak, Ki tőlem ébren elhajolsz ? A legvidámabb hajnal arcodon, Szemedben a szép csillagok sugara, Ruháid ezüstös fellegek Az est fugalmán ringadozva, így jösz keservim éjjelén, Nyájaid az égnél, a földnél kegyesd ! Etelka szemét így irja le : A szem, melyet én szerettem, Mely szivembe tört vele, Nem volt sem világos égszin, Sem borongó fekete, Nyájasabb a feketénél, Gyenge kéknél tüzesebb, Gyorsabb ennél, hivebb annál, Andalítóbb, csendesebb. Etelkát nemcsak kisebb verseiben dicsőítette, de nagy, hős költeményeinek legszebb alakjaiban Etelkáját irta le. Cserhalomban az agg Ernyős leányát „a szeghaju, nyájas Etelkát, kit László ki­rály ment meg rablóitól,“ igy festi: Asszony nem szülhetett ilyet, Tej nem táplála, hanem élt fenn illatözönnel, Elkerülék őt a szelek és harmatba füröszté " A magyar tőke hazafias rendeltetése. Kecskemét, dec. 1. Erről az érdekes témáról közöl igen tartalmas vezércikket a Budapesti Hírlap. Figyelemreméltó fejtegetései során mindenekelőtt szembe száll azzal a tévhittel, mintha a mi nagyobb vállalkozásainknál csakis külföldre vol­nánk utalva. Megcáfolja ezt a főváros 20 milliós kölcsöne és az a tény, hogy hitelintézeteink a múlt évben közel 20 millió értékű külföldi papírt tartottak birtokukban. Majd így folytatja : A józan közgazdasági fölfogás­nak az a­­követelménye immár, hogy az a két milliárd, aminek hitelintézeti uton kell gyümölcsöznie, lehetőleg nagy részben produktív célokra adas­sák kölcsön, vagyis Magyarországon a pénz megint dolgozó pénz legyen. Nem pusztán azt akarjuk ezzel mondani: vállalkozzunk és dolgozzunk. Mert hiszen ennek a fölhívásnak fo­ganatos volta oldja meg ugyan vég­legesen a kérdést, de a mi viszonyaink között ezt céltudatosan elő kell ké­szíteni. Az ország közgazdasági, különö­sen pedig pénzügyi vezetése aránylag­­ nem nagyszámú vezérlő tehetség meg­­ a kormány kezében van. Az előbb­­ nevezettek kötelessége megkeresni és­­ megtalálni az utakat és módokat, a­­­melyek a produktív munkára szorult­­ társadalmunkat a mostani kereseti­­ petyhüdtségből kivezessék. A kormány mutassa meg irányító és támogató kezét ne csak a tervezett beruházá­sokkal, hanem közvetve szélesebben és mélyebbre hatóan is. Szakiskoláink, a gyakorlati téren pedig pénzintézeteink és iparvállala­taink már oly számos szakerőt nevel-­t­tek, a­kiknek legnagyobb része most eldugott állásokban tölti az időt, hogy a kereső munkának új föllendítése van, mire támaszkodjék. De össze­szedhetünk külföldre szakadt véreink­ből is számos szakerőt, bármiféle vál­lalati célra. Annak az állapotnak, melynek közepette egy sereg tecniku­­j­­unk és szakszerűen képzett iparosunk,­­ az üzemüket megszorított gyárakból f elbocsátva, kenyér nélkül a züllés felé sülyed, mielőbb véget kell vetnünk. Ez táji önfentartásu­­nk egyik fontos követelménye. Mi a tőke erkölcsi fölfogásának megítélésében nem tudunk pesszimis­ták lenni. Hiszen elvégre a magyar tőke oroszlánrészét gazdag arisztokra­­­­táink, vagyonos polgáraink és takaré­kos kis­embereink teszik. Azt hisz­­ik tehát, nem járunk el mosolyra késztő naivsággal, a­midőn a magyar tőké­nek hazafiságára is appellálunk az előtte álló nagy föladat megoldásában. Ideális célok és erkölcsi tartalom nél­kül egyetlenegy kereseti ág sem képes igazi eredményeket elérni. A hazafias fölbuzdulás sokszor nagy számot ir a nemzeti kereset vagyoni lapjára is. Ezt tudják a magyar tőke sorsának intézői, tehát járjanak el annak meg­­felelőleg s vessék teljes erejüket a kitűzött nagy munkára. Egyelőre alig tudunk nagyobb hazafias érdemeket elképzelni, mint azokét a férfiakét, a­kik a magyar tőkét erőt adó vérre változtatják s át­kutatva és áthatva gazdasági életünk egész bonyodalmas szervezetét, véget­­ vetnek a már sorvasztó mértéket öl­tött gazdasági depressziónak. Iparpártoló ifjúság. — Egyenruhás diákok. — Kecskemét, dec. 1. Koós Gábor dr. kereskedelmi aka­démiai tanár emlékiratot adott át a val­lás- és közoktatásügyi miniszternek, mely­ben azt indítványozza, hogy összes nyil­vános iskoláinkban honosítsák meg az

Next