Kecskeméti Friss Ujsag, 1903. február (4. évfolyam, 24-43. szám)

1903-02-03 / 24. szám

2. oldal KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG 1903. február 3. cukron sodorta el Goliad várost, 200 ha­lottja volt, átrohant pedig az a vihar 4 államon. SZÍNHÁZ.­ ­ Heti műsor. Kedd: febr. 3-án. Ember tragédiája. Páros bérlet. Szerda: febr. 4-én. Litelotte. Itt elő­ször. Párazatlan bérlet. Csütörtök : febr. 5 én. Litelotte. Má­sodszor. Páros bérlet. Péntek: febr. 6-án Katalin. (Fél helyárakkal.) Szombat: febr. 7-én. Farm­icza. Pá­ratlan bérlet. Vasárnap , febr. 8-án. Ember tragé­diája. Bérlet szünet. Előkészületben. Új darabok: Bob herceg, kis fészek, A bajusz. Régi darabok : Az én Lipótkám, Az apósok, Angot. Mulatságok. Febr. 7. Kereskedő ifjak táncmulatsága. Febr. 14. A Jótékony Nőegyesület tréfás tánc­estélye a Kaszinó termeiben. Febr. 21. Cipésziparosok táncmulatsága az Ipar­testület vendéglős helyiségében. Febr. 22. Polgári Kör felolvasó estélye tánc­­mulatsággal saját helyiségében. (Klapka­ utca.) Febr. 14. Az Iparegyesület táncestélye, az egye­sület helyiségében. Március 7. A Rongyos Egyesület teaestélye a a Kaszinó helyiségben. HÍREK. febr. 2 Farsangkor. Még folyjon a bor, még zengjen a dal, Mámor öleljen lágy karjaival. Csattanjon a csók, hevüljön az ajk, Feledjük a bút, feledjük a bajt. Csattanjon a csók, a lány szeressen, A szív dobogjon tűzszerelemben, Ma még örömre van az alkatom, — Tiéd, Karnevál, ma a hatalom. Ma még örüljünk, ma még vigadjunk, Ma még egymásnak teli pohárt adjunk, Ma még az ajtónk hagyjuk kitárva : — Jöjjön a vendég, jöjjön a házba. Kedvre derüljön, mosoly fakadjon A borús arcon, — mindenik arcon. Ma még a lelkünk gondtalan legyen, A jókedv lángja lobogva égjen. Mámoros szóra, dalra örömre Úgyis egyszer majd bánat köszön be. Hamvazni állunk össze remegve, A mikor a csók, a lány feledve. Mellünket verjük: o, mea culpa, Szivünk elmerül végtelen bubá’. Szemünkre fátyolt terítünk sírva, Mintha borulnánk letarolt sírra . . . Azért folyjon, a bor, még zengjen a dal, A lány öleljen lágy karjaival. Csattanjon a csók, hevüljön az ajk, Feledjük a bot, feledjük a bajt. Ma még egymásnak teli pohárt adjunk, Ma még kacagjunk, ma még vigadjunk, Ma még örömre van az alkalom, Mert tied, Karnevál, a hatalom! . . . Juhász Sándor. — A Kaszinó közgyűlése. Január 25-én tartotta a Kaszinó-Egyesület rendes évi közgyűlését. A gyűlést, mely igen né­pes volt, a választmány jelentésével nyi­tották meg. Azt a közgyűlés tudomásul vette. Azután az elnök terjesztette elő jelentését, melyben megemlékezett az egyesület ez évben elhunyt tagjairól, ki­fejezvén fölöttük nagy fájdalmát s kérte, hogy azt jegyzőkönyvbe is iktassák. 2. A választmány jegyzőkönyveit átvizsgálták. 3. A számvizsgáló bizottság jelentését tudomásul vették. 4-ik pontul a vagyoni leltár jelentését vették elő, mely szerint a Kaszinó múlt évi jövedelme 11296­­ kor. 07 fillér, a költségek 9454 korona 59­­ fillér volt. Vagyon 1902. január 1 én 1­13878 korona 50 fillér, ehhez jön 1841 korona 59 fillér, tehát vagyon 1902 de­cember 31-én 16720 korona 09 fillér. 5. A jövő évre előirányzott költségvetés sze­rint bevétele lesz az egyesületnek 10168 korona 60 fillér, kiadása 9530 korona — így a jövedelem 637 korona 60 fillérrel lesz több a kiadásoknál. 6. Megbízták­­a főkönyvtárost, hogy azon tagok ellen kiknél huzamosabb idő óta vannak köny­vek künn, azon könyvekért, illetve azok ellenértékéért a községi bíróságnál pert indítson, s mindaddig míg vagy a köny­vet, vagy annak árát be nem adják, illetve le nem fizettik, könyvet ne adjon ki. 7. A tisztikar lemondván, Laukó Ká­rolyt kérték föl az ülés további vezeté­sére. Az ő elnöklete alatt aztán megtör­tént a tisztikar választás. Elnökké egy­hangúlag Pacsu Mihály választatott. Al­­elnök Mészáros János, igazgató dr. Hor­váth Mihály, pénztárnok ifj. Katona Zsig­­mond, jegyző Füvessy Imre és ifj. Zimay Károly, ügyész dr. Szabó Iván, főkönyv­­táros Deák Gyula, könyvtáros Kiss Béla lett. Választmányi tagok ifj. Bagi László, Darányi Ferenc, Dékány László, Fekete László, Gyenesi Gyula, Györffy Balázs, Hollóssy Zsigmond, Kada Elek, Katona Mihály, Kerekes Ferenc, dr. Kiss János, Korizsánszky János, Kovács Sándor, Mé­száros József, Molnár János, dr. Molnár Károly, Muraközy Jenő, Nagy Lajos, dr. Nagy Mihály, Papp Sándor, dr. Stipl Károly, Szabó József, Szabó Márton, Szalai László, Szappanos István, Szegedi György, Szokolai Mihály, Tatay Jenő, dr. Tóth György, Tóth István és Vámos Béla. Eszerint új tagokká lettek Dékány László tanácsnok és Muraközy Jenő. A könyvtár bizottság : Mészáros János, dr. Stipl Károly, Katona Mihály és ifj. Tóth István. Számvizsgáló bizottság: Kiss Fe­renc, Bóka Péter és Keller Lajos. Ezután mivel esetleges indítványa senkinek sem volt, a közgyűlés véget ért. — A Gazdasági Egyesület bálja. A szobat­esti bál igen szép erkölcsi és TÁ­R­C­A. -«US' A szónok. — Irta: Kóbor Tamás. — Egy szocialista gyűlésen ismerked­tem meg vele. Mikor előadását befejezte, melynek cime: tt hontalanok hazája (a kenyeret értette alatta) a tetszésnek való­ságos orkánja tört ki. A füstös férfiak fölugráltak helyükről, közükkel, sörös­kupákkal integettek feléje, ő maga ki­pirult arccal, de oly kifejezéssel, mint aki undort fojt magába, sietett keresztül a vörös abroszos asztalokon, nem nézve sem jobbra, sem balra, csak ki az ajtón, az utcára. A kalapját sem vitte magával s ezért gondoltam: hátha rosszul van? S utána mentem. A külvárosi utcasarkon virrasztott a lámpa: alacsony, földszintes házak gub­baszkodtak. Az egyik sarkon egy szatócs ütött kopott cégére, a másikon egy tisz­tító intézeté. Szemben egy vörösfényű függönyös ablak, mely körül egy nősze­mély lődörgött. Az én emberemet a korcsmaajtó előtt találtam, könyökét a falra, fejét a könyökére hajtotta. Megérintettem a vál­lát , fölriadt. — Rosszul van ? — kérdeztem. Durván szólt rám. — Nem,’ részeg vagyok ! Ha szom­bat este munkás embert a falnak dőlve talál, mi más lehet az, mint részeg? — Ne gorombáskodjék, — szóltam csöndesen — és mindenek előtt ne ko­médiázzék. Bent voltam és hallgattam az előadását. Ez nem volt józan és ön nem részeg. Megütődött. — Az más, — szólt csöndesebben, — akkor arra kérem, hozassa ki a ven­déglőssel a kalapomat, mert — igen rosszul vagyok és nem tudok vissza­menni. Szó nélkül visszatértem a korcsmába és kihoztam a kalapját. — Köszönöm, — szólt. A fejébe nyomta és elindult. De csodálkozva meg­állt, mikor látta, hogy vele tartok. — Minek köszönhetem a Szerencsét ? — kérdi oly hangon, mely világosan mondta, hogy a szerencsét nem tartja szerencsének. — Ne teketóriázzunk — szóltam — én bennem ne lásson se elvtársat, se ka­pitalistát. A kíváncsiság hozott ebbe a korcsmába és a kíváncsiság visz most magához. Meg akarnám tudni, miért undorodik magától és miért lelkesül a népért? Mikor magában van sok becsü­letes jó tulajdonság és ebben a népben sok szánnivaló ostobaság és még szánan­­dóbb piszok lakozik ? — Kicsoda az úr? — förmedt rám gyanúsan. — Én se kérdeztem, hogy ön ki­csoda. Látja a kabátomon, hogy több hitelem van, mint magának, ha esetleg nincs is több pénzem. S ha azt hiszi, hogy egy név hallatára jobban ismer majd, mint így, hát hívjon a kullogó­­ farkasnak, vagy a gyorslábú poloskának. Célzatosan beszéltem így, mert ide­gen emberek a gorombaság hangján a legközlékenyebbek. Nem is csalódtam. — Engem meg hagyjon békében. Ha csudát akar látni, menjen az állat­kertbe, ha szocialistát akar fogni, a polk­­cájra. Rongyos a kabátom, ez jogot ad arra, hogy úrral ne menjek végig az utcán, — így már jó, — szóltam, — most már érthetjük egymást. Maga egy kö­zönséges munkás ember, aki a mi mes­terségünkben kontárkodik. Mert csak a kapatos osztálynak van joga a népbolon­­dításához. Ha munkás ember teszi, azt — lámpavasra akasztanám, mert nem járja, hogy a nyúl nyúlra vadászszon. A hangja bizonytalanná vált, a tar­tása kevésbéré dacos volt. — Én bolondítom? — szólt —amit mondtam az igaz. — Csakhogy nem hiszi. Kiéreztem a hangjából és az egész okoskodása olyan volt, mitha önmagát akarná kapacitálni. Aztán láttam, hogy megijed, mikor a többi tapsolt s most tudom, hogy az undor, az előadásától s a hallgatóságától való undor kergette ki a korcsmából. Egész testében remegett. Szeme könyörgően fordult felém, de nyomban, gyáván lesütötte. A beszéde dacos volt, de a hangja alázatos. — Elismerem, hogy ön, mint úri­ember, sokkal műveltebb és jobban ért a szóhoz, mint a magamfajta munkás. De a nép dolgait mi jobban értjük és csak nekünk van jogunk velük foglalkozni. Rám foghat akármit, de szent nekem a nép ügye és gyűlölöm a fosztogatókat, az egész kabátos, aranyláncos utonálló­­kat. Érti? Gyűlölöm őket s utálok szóba áll­an­i velük. Ezért kérem, hagyjon ma­gamra. Szombat este van, ezt az időt még a gyár is nekem hagyta, hát ne lopja el ön se. — Itt a maguk kávéháza — szóltam rá se hederítve a beszédére, — térjünk be fekete kávéra. (Vége következik.)

Next