Kecskeméti Friss Ujsag, 1903. február (4. évfolyam, 24-43. szám)
1903-02-03 / 24. szám
2. oldal KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG 1903. február 3. cukron sodorta el Goliad várost, 200 halottja volt, átrohant pedig az a vihar 4 államon. SZÍNHÁZ. Heti műsor. Kedd: febr. 3-án. Ember tragédiája. Páros bérlet. Szerda: febr. 4-én. Litelotte. Itt először. Párazatlan bérlet. Csütörtök : febr. 5 én. Litelotte. Másodszor. Páros bérlet. Péntek: febr. 6-án Katalin. (Fél helyárakkal.) Szombat: febr. 7-én. Farmicza. Páratlan bérlet. Vasárnap , febr. 8-án. Ember tragédiája. Bérlet szünet. Előkészületben. Új darabok: Bob herceg, kis fészek, A bajusz. Régi darabok : Az én Lipótkám, Az apósok, Angot. Mulatságok. Febr. 7. Kereskedő ifjak táncmulatsága. Febr. 14. A Jótékony Nőegyesület tréfás táncestélye a Kaszinó termeiben. Febr. 21. Cipésziparosok táncmulatsága az Ipartestület vendéglős helyiségében. Febr. 22. Polgári Kör felolvasó estélye táncmulatsággal saját helyiségében. (Klapka utca.) Febr. 14. Az Iparegyesület táncestélye, az egyesület helyiségében. Március 7. A Rongyos Egyesület teaestélye a a Kaszinó helyiségben. HÍREK. febr. 2 Farsangkor. Még folyjon a bor, még zengjen a dal, Mámor öleljen lágy karjaival. Csattanjon a csók, hevüljön az ajk, Feledjük a bút, feledjük a bajt. Csattanjon a csók, a lány szeressen, A szív dobogjon tűzszerelemben, Ma még örömre van az alkatom, — Tiéd, Karnevál, ma a hatalom. Ma még örüljünk, ma még vigadjunk, Ma még egymásnak teli pohárt adjunk, Ma még az ajtónk hagyjuk kitárva : — Jöjjön a vendég, jöjjön a házba. Kedvre derüljön, mosoly fakadjon A borús arcon, — mindenik arcon. Ma még a lelkünk gondtalan legyen, A jókedv lángja lobogva égjen. Mámoros szóra, dalra örömre Úgyis egyszer majd bánat köszön be. Hamvazni állunk össze remegve, A mikor a csók, a lány feledve. Mellünket verjük: o, mea culpa, Szivünk elmerül végtelen bubá’. Szemünkre fátyolt terítünk sírva, Mintha borulnánk letarolt sírra . . . Azért folyjon, a bor, még zengjen a dal, A lány öleljen lágy karjaival. Csattanjon a csók, hevüljön az ajk, Feledjük a bot, feledjük a bajt. Ma még egymásnak teli pohárt adjunk, Ma még kacagjunk, ma még vigadjunk, Ma még örömre van az alkalom, Mert tied, Karnevál, a hatalom! . . . Juhász Sándor. — A Kaszinó közgyűlése. Január 25-én tartotta a Kaszinó-Egyesület rendes évi közgyűlését. A gyűlést, mely igen népes volt, a választmány jelentésével nyitották meg. Azt a közgyűlés tudomásul vette. Azután az elnök terjesztette elő jelentését, melyben megemlékezett az egyesület ez évben elhunyt tagjairól, kifejezvén fölöttük nagy fájdalmát s kérte, hogy azt jegyzőkönyvbe is iktassák. 2. A választmány jegyzőkönyveit átvizsgálták. 3. A számvizsgáló bizottság jelentését tudomásul vették. 4-ik pontul a vagyoni leltár jelentését vették elő, mely szerint a Kaszinó múlt évi jövedelme 11296 kor. 07 fillér, a költségek 9454 korona 59 fillér volt. Vagyon 1902. január 1 én 113878 korona 50 fillér, ehhez jön 1841 korona 59 fillér, tehát vagyon 1902 december 31-én 16720 korona 09 fillér. 5. A jövő évre előirányzott költségvetés szerint bevétele lesz az egyesületnek 10168 korona 60 fillér, kiadása 9530 korona — így a jövedelem 637 korona 60 fillérrel lesz több a kiadásoknál. 6. Megbíztáka főkönyvtárost, hogy azon tagok ellen kiknél huzamosabb idő óta vannak könyvek künn, azon könyvekért, illetve azok ellenértékéért a községi bíróságnál pert indítson, s mindaddig míg vagy a könyvet, vagy annak árát be nem adják, illetve le nem fizettik, könyvet ne adjon ki. 7. A tisztikar lemondván, Laukó Károlyt kérték föl az ülés további vezetésére. Az ő elnöklete alatt aztán megtörtént a tisztikar választás. Elnökké egyhangúlag Pacsu Mihály választatott. Alelnök Mészáros János, igazgató dr. Horváth Mihály, pénztárnok ifj. Katona Zsigmond, jegyző Füvessy Imre és ifj. Zimay Károly, ügyész dr. Szabó Iván, főkönyvtáros Deák Gyula, könyvtáros Kiss Béla lett. Választmányi tagok ifj. Bagi László, Darányi Ferenc, Dékány László, Fekete László, Gyenesi Gyula, Györffy Balázs, Hollóssy Zsigmond, Kada Elek, Katona Mihály, Kerekes Ferenc, dr. Kiss János, Korizsánszky János, Kovács Sándor, Mészáros József, Molnár János, dr. Molnár Károly, Muraközy Jenő, Nagy Lajos, dr. Nagy Mihály, Papp Sándor, dr. Stipl Károly, Szabó József, Szabó Márton, Szalai László, Szappanos István, Szegedi György, Szokolai Mihály, Tatay Jenő, dr. Tóth György, Tóth István és Vámos Béla. Eszerint új tagokká lettek Dékány László tanácsnok és Muraközy Jenő. A könyvtár bizottság : Mészáros János, dr. Stipl Károly, Katona Mihály és ifj. Tóth István. Számvizsgáló bizottság: Kiss Ferenc, Bóka Péter és Keller Lajos. Ezután mivel esetleges indítványa senkinek sem volt, a közgyűlés véget ért. — A Gazdasági Egyesület bálja. A szobatesti bál igen szép erkölcsi és TÁRCA. -«US' A szónok. — Irta: Kóbor Tamás. — Egy szocialista gyűlésen ismerkedtem meg vele. Mikor előadását befejezte, melynek cime: tt hontalanok hazája (a kenyeret értette alatta) a tetszésnek valóságos orkánja tört ki. A füstös férfiak fölugráltak helyükről, közükkel, söröskupákkal integettek feléje, ő maga kipirult arccal, de oly kifejezéssel, mint aki undort fojt magába, sietett keresztül a vörös abroszos asztalokon, nem nézve sem jobbra, sem balra, csak ki az ajtón, az utcára. A kalapját sem vitte magával s ezért gondoltam: hátha rosszul van? S utána mentem. A külvárosi utcasarkon virrasztott a lámpa: alacsony, földszintes házak gubbaszkodtak. Az egyik sarkon egy szatócs ütött kopott cégére, a másikon egy tisztító intézeté. Szemben egy vörösfényű függönyös ablak, mely körül egy nőszemély lődörgött. Az én emberemet a korcsmaajtó előtt találtam, könyökét a falra, fejét a könyökére hajtotta. Megérintettem a vállát , fölriadt. — Rosszul van ? — kérdeztem. Durván szólt rám. — Nem,’ részeg vagyok ! Ha szombat este munkás embert a falnak dőlve talál, mi más lehet az, mint részeg? — Ne gorombáskodjék, — szóltam csöndesen — és mindenek előtt ne komédiázzék. Bent voltam és hallgattam az előadását. Ez nem volt józan és ön nem részeg. Megütődött. — Az más, — szólt csöndesebben, — akkor arra kérem, hozassa ki a vendéglőssel a kalapomat, mert — igen rosszul vagyok és nem tudok visszamenni. Szó nélkül visszatértem a korcsmába és kihoztam a kalapját. — Köszönöm, — szólt. A fejébe nyomta és elindult. De csodálkozva megállt, mikor látta, hogy vele tartok. — Minek köszönhetem a Szerencsét ? — kérdi oly hangon, mely világosan mondta, hogy a szerencsét nem tartja szerencsének. — Ne teketóriázzunk — szóltam — én bennem ne lásson se elvtársat, se kapitalistát. A kíváncsiság hozott ebbe a korcsmába és a kíváncsiság visz most magához. Meg akarnám tudni, miért undorodik magától és miért lelkesül a népért? Mikor magában van sok becsületes jó tulajdonság és ebben a népben sok szánnivaló ostobaság és még szánandóbb piszok lakozik ? — Kicsoda az úr? — förmedt rám gyanúsan. — Én se kérdeztem, hogy ön kicsoda. Látja a kabátomon, hogy több hitelem van, mint magának, ha esetleg nincs is több pénzem. S ha azt hiszi, hogy egy név hallatára jobban ismer majd, mint így, hát hívjon a kullogó farkasnak, vagy a gyorslábú poloskának. Célzatosan beszéltem így, mert idegen emberek a gorombaság hangján a legközlékenyebbek. Nem is csalódtam. — Engem meg hagyjon békében. Ha csudát akar látni, menjen az állatkertbe, ha szocialistát akar fogni, a polkcájra. Rongyos a kabátom, ez jogot ad arra, hogy úrral ne menjek végig az utcán, — így már jó, — szóltam, — most már érthetjük egymást. Maga egy közönséges munkás ember, aki a mi mesterségünkben kontárkodik. Mert csak a kapatos osztálynak van joga a népbolondításához. Ha munkás ember teszi, azt — lámpavasra akasztanám, mert nem járja, hogy a nyúl nyúlra vadászszon. A hangja bizonytalanná vált, a tartása kevésbéré dacos volt. — Én bolondítom? — szólt —amit mondtam az igaz. — Csakhogy nem hiszi. Kiéreztem a hangjából és az egész okoskodása olyan volt, mitha önmagát akarná kapacitálni. Aztán láttam, hogy megijed, mikor a többi tapsolt s most tudom, hogy az undor, az előadásától s a hallgatóságától való undor kergette ki a korcsmából. Egész testében remegett. Szeme könyörgően fordult felém, de nyomban, gyáván lesütötte. A beszéde dacos volt, de a hangja alázatos. — Elismerem, hogy ön, mint úriember, sokkal műveltebb és jobban ért a szóhoz, mint a magamfajta munkás. De a nép dolgait mi jobban értjük és csak nekünk van jogunk velük foglalkozni. Rám foghat akármit, de szent nekem a nép ügye és gyűlölöm a fosztogatókat, az egész kabátos, aranyláncos utonállókat. Érti? Gyűlölöm őket s utálok szóba állani velük. Ezért kérem, hagyjon magamra. Szombat este van, ezt az időt még a gyár is nekem hagyta, hát ne lopja el ön se. — Itt a maguk kávéháza — szóltam rá se hederítve a beszédére, — térjünk be fekete kávéra. (Vége következik.)