Kecskeméti Hiradó, 1918. január-június (6. évfolyam, 4-24. szám)

1918-01-28 / 4. szám

Borosin sósborszesz azonnali szállításra kapható Armuthi Márk vezérképvise­lőnél Budapest, Nagymező­­­­ utca 22. KECSKEMÉTI HÍRADÓ 4 szám 3 oldal I H­ÍREK. * Tiszti szemle. Úgy a közös hadse­reg, mint a honvédség és a K. u. k. Land­wehr kötelékébe tartozó azon tisztek és tisztjelöltek (katonai hivatalnokok és hiva­­taljelöltek), akik sebesülten vagy betegség okából háziápolásban vagy szabadságolva vannak, kötelesek folyó évi január hó 29-én délelőtt 9 óra 30 perckor a helybeli állo­másparancsnoknál (Lestár­ tér, városháza mel­lékbejárata) személyesen megjelenni. Azok akik egészségügyi állapotuk folytán gátolva vannak a személyes megjelenésben, kötele­­sek ezt a körülményt katonaorvosi bizonyít­vány csatolása mellett az állomásparancs­noknak írásban bejelenteni. * Új váltópénz és bankjegyek. A pénzügyminiszter már legközelebb törvény­­javaslatot fog beterjeszteni, amely felhatal­mazza a­­kormány, hogy 25 és 50 filléres váltópénzt és 5 koronás bankjegyeket bo­csásson ki. * Hazahozzák az öreg népfelkelő­ket. A honvédelmi miniszter rendkívül ér­dekes és fontos rendeletet küldött a katonai ügyosztályhoz. A rendelet szerint az összes 49 és 50 éves népfölkelők, azokba a váro­sokba helyezendők, ahol legutóbb hosszabb ideig laktak. A rendelet részletesen körvo­nalazza, hogy az öreg népfölkelők a legrö­videbb idő a hadtápterületről, vagy a harc­térről visszahozandók és beosztásuk úgy ál­lapítandó meg, hogy itthon tartózkodási he­lyeiken legyenek foglalkoztatva. A rendelet előírja, hogy a katonai parancsnokságok sür­gősen eleget tenni tartoznak a rendelkezés­nek. Amennyiben a parancsnokságok bár­mily okokból elmulasztanák az intézkedést a népfelkelő családjának joga van közvetlenül a honvédelmi minisztériumhoz fordulni és ott kérvényezheti az áthelyezést, amint a le­hetőség szerint teljesítenek. * A gyapjú ára. Értesülésünk szerint a kormány a­ gyapjú maximális ára föleme­lésének kérdésével foglalkozik, az új be­váltási árak valósinűleg 25—30 százalékkal lesznek magasabbak az eddigi áraknál. * Behívják az 1899—1894. évfolyam felmentettjeit. Bécsből jelentik. A képvi­selőház véderőbizottságának ülésén Czapp honvédelmi miniszter több kérdésre adott választ és kijelentette a többi közt, hogy az 1867-iki évfolyamhoz tartozó katonákat lehe­tetlen szabadságolni. A miniszter közölte ez­után, hogy tervbe vették a hat legfiatalabb évfolyam, az 1899—1894. évfolyam felmen­tettjeinek általános behívását. Nemecz kép­viselő kérdésére kijelentette a miniszter, hogy tudomása szerint nem tesznek különb­séget bánásmód dolgában a különböző nem­zetiségű katonákkal és hogy nem is tűrné ezt. A gyógyíthatatlan betegek és a rokkan­tak elbocsátására vonatkozó kérdésre azt fe­lelte a miniszter, hogy szigorú rendeletet adott ki az ilyen egyéneknek a hadsereg kö­telékéből való elbocsátására és hogy szigo­rúan ügyel ennek a rendeletnek a végre­hajtására. * Tilos katonaruhát eladni a tu­lajdonosnak is, a belügyminiszter a közös hadügyminiszter vonatkozó rendelet folytán rendeletileg tudatta a polgármesterrel, hogy katonai ruhát és felszerelést még az esetben is tilos kereskedőnek vagy zsibárusnak eladni, még ha az illető tulajdonát képezték is s a vevők ez esetben sem fognak jóhi­szemű szerzőknek tekintetni. Erre a rende­letre a katonai ruhákkal és felszerelési tár­gyakkal űzött visszaélések indították a ha­tóságokat. Aki el akarja adni a jogos tu­lajdonát képező tárgyakat, azt adja be a katonai raktárakba. * Az élet tartalma. Tudományos megfigyelések szerint százezer ember közül, aki 25 éves korában teljesen egészséges volt, 40 ezer éri el a 70-ik, 12 ezer a 80-ik 740 a 90-it é 5 a 98-ik s 1 ember a 100-ik esztendőt. Az újszülötteknek negyedrésze élete első évében elhal s 25 év után felénél több elpusztul. Az átlagos életkorokból azt következtetik, hogy aki 25 éves korában egészséges, még 38 évet, aki 30 éves ko­rában egészséges, még 34-et, aki 40 éves korában egészséges, még 26 at, aki 50 éves korában egészséges, még 13-at, aki 70 éves korában egészséges, még 8 at, a 80 éves 4-et, a 90 éves 2 őt remélhet, a 100 éves­nek csak hónapjai vannak hátra. — Az ál­latok közül az elefánt 150—200, a szamár 106, a bálna 100, a ló, medve 40—60, a kutya, macska, oroszlán 35—40, a szarvas­­marha sertés 20—25, az egér 6 évig él. * A vasúti altisztek és szolgák egyenruhája. A textil áruk nagy hiánya az államvasutaknál is érezhető. Itt az altiszti és a szolgaszemélyzet ugyanis a szolgálati jár­­műruhát természetben kapja. Eddig is nagy nehézségekbe ütközött az ilyen szolgálati ru­hák, öltönyök beszerzése. Az államvasút most úgy segít magán, hogy a nyári ruhá­zatot, valamint a munkások védőruházatát svéd nvéd nátron cellulózéból készült szö­vetből fogja előállítani. A beszerzésre vonat­kozó intézkedéseket már minden irányban megtették úgy, hogy a személyzetnek ruha­­hiány miatt való aggodalmát már eloszlatták. Az ilyen papiros szövetekből készült ruhák eléggé tartósak, ha azok mosásánál kellő óvatosággal járnak el. Ezeket a papírszöve­­teket polgári ruhák készítésére is be lehetne szerezni. Mindenesetre a városnál valakinek kezébe kellene venni az ügyet, a város la­kossága hálával fogja fogadni a róla való gondoskodást. Ha az államvasutaknál a ne­héz, állandó mozgást követelő szolgálatok közben a papírszövetek eléggé ellenállóknak bizonyultak, mindenesetre a napi használatra is meg fognak felelni. * Lóárverés: Február hó 5-én és 10-én délelőtt 8 órakor a kecskeméti lókór­háznál (Solnoki-út) lóárverést tartanak. El­adásra kerül 220 ló Honvédelmi miniszteri rendelet értelmében, ha az elárverezett lovak közül 14 napon belül valamelyik a vevő önhibáján kívül elhull, vagy hatóságilag ki­­irtatik, az illető vevő a honvédelmi minisz­ter engedélyével egy hason kikiáltási áru lovat, mint az elhullott lova volt — árverés nélkül választhat magának és azt fogja meg­kapni díjtalanul. * Az egykoronás cukorrépa pré­mium. Köztudomású, hogy az 1918. évi cukorrépa ármegállapító rendelet külön egy­koronás prémiumot juttat annak a gazdának aki az idén is hasonló területen termel ré­ igazgató-választmánya előzetes döntést kért pár, mint a múlt esztendőben, az OMGE a pénzügyminisztertől, hogy a gazdálkodó személyében bekövetkező változás esetében az egykoronás prémium kit illet ? A pénz­­ügyminiszter leírása szerint ez azért is két­séges, amennyiben az egykoronás ártöbblet a rendelet értelmében az 1917. évi termelés többletjének fedezésére fizetendő. Tehát az ártöbblet azt illeti, aki az 1917. esztendőben termelt a cukorgyár részére cukorrépát — Választás. A kecskeméti izr. hit­községnél múlt vasárnap tartották meg a tiszteletbeli állásokra a 3 évre szóló válasz­tásokat. Elnök lett dr. Fodor Sándor, alel­­nök Szemző Sándor, templomgondnokok Goitein Jónás és Kohn Elek, ügyész dr. Do­­náth József, elöljárók Aszódi Samu, Brach­feld Vilmos, Fleischmann Samu,Fuchs Samu, dr. Kenéz Zoltán, Kohn Bernát, Stein La­jos, Rózsa Jenő ús dr. Szekulesz Adolf ús és Varga Adolf. Képviselőtestületi tagok dr. Aszódi Géza, dr. Balázs István, Bleyer Győző uj, Bleyer Ferenc uj, Braun Pál, Fehér Dá­vid, Fekete Adolf, Fekete Zsigmond, Feld­­meier Ignác, Fenyő Sándor uj, Fispán Béla, Forró Lajos, dr. Fodor Jenő, Gál Mór, Goi­tein Miklós, Gichner Jenő, Gross Simon, Heller Jakab, Kardos Sámuel uj, dr. Kecske­méti István, Kovács Jenő, Kozma Mór­­us, Lakos Samm, Littauer Mór, Rothfeld Ignácz Singer Albert, Springer Samu, Spieler Adolf, Sipos Miklós, Schiffer Adolf, dr. Szántó Kálmán, Székely Ignác, Szilágyi Mór, Tárnok József, dr. Virányi Lajos, Wertheim Jenő. * A posta-, táviró- és telefonke­­zelőnök és műszerészek f­zetésemelése. A kereskedelmi miniszter minisztertanácsi fölhatalmazás alapjá rendezte a postakeze­­lőnők és műszerészek fizetését. A miniszter ugyanis 1918. január 1-ével való visszamenő hatálylyal a­z) illetménytáblázatból a BM kimutatásba helyezte át őket és fizetésüket, lakbérüket, családi pótlékukat és háborús segélyüket arányosan szintén magasabb ösz­­szegben állapította meg. Az eddigi 500, 600 és 700 koronás lakpénzt 800, 900 és 1000 koronára, a 242 koronás családi pót­lék pedig családtagonként 400 koronára emelkedik. A magasabb háborús segélyt a felemelt fizetés arányában állapítják meg. A rendelet a II. osztályú kezelői és kezelőnői állásokat, illetve a megszégyenítő három­­évenként évi 100 koronás előléptetési foko­zatokat megszünteti és az eddigi 1000, 1200, 1300 és 1400 koronás fokozatok törlésével 1200, 1400, 1000, és 2000 koro­nás csoportokba osztja be őket. A kedve­zőbb fizetési fokozatok megállapításánál a már eltöltött szolgálati időt úgy számítják, mintha azt az illetők már a B) fizetési cso­portba töltötték volna, vagyis mindenki a szolgálatának megfelelő magasabb foko­zatba kerül. Az újonan megállapított illetmény családi pótlék és háborús segély visszame­nően január elsejétől utalványozandó. A rendezéssel kapcsolatban a posta-, távíró- és telefonnál öt éve szolgáló összes dijnokokat az említett állásokra szintén ki fogják nevezni tehát mintegy kétezer alkalmazott jut rend­szeres fizetéshez. A kinevezéseket a hiva­talos lap egyik legközelebbi száma fogja közölni, mz 1811. évi postai fizetésrende­zés többi sérelmeit a kormány legfelsőbb az 1918. évi állami költségvetés keretében, fogja rendezni.

Next