Kecskeméti Közlöny, 1919. november (1. évfolyam, 44-68. szám)

1919-11-01 / 44. szám

» # '­­ .­ Censurat: Sub-Locot. Cartis. Kecskemét, 1919 november I Szombat I. évfolyam 44. szám KECSKEMÉTI KÖZLÖNY Előfizetési ára: Felelős szerkesztő: Dr. KISS ENDRE Szerkesztőség: Arany János-u. 6. sz. Egész évre . .....................120 kor. --------- Kiadóhivatal: Arany János-u. 6. sz. Félévre.................................60 „ Egyes szám ára 50 fillér - Megjelenik minden nap Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Ma egy éve pattant el a húr és szakadt át a gát, hogy mindaz a szennyviz, iszap, sár és mocsár, ami a 4 és fél éves keserves háború alatt összegyülemlett az idegen, lármás Budapest kanális­ lelkeiben, reá zúduljon a becsületes magyar vidék útjaira s a kalászos rónák egészséges levegőjét megfertőzze Budapest fajtalanságának miazmáival. Ma egy éve, egy pillanatra, még az okos kétkedők is megbűvölve álltak az őszi­rózsa tengeren úszó tömegben és hitték — mondom, csak egy pillanatra, de hitték, — hogy begyógyulnak a nemes Magyarország fájó sebei, hogy ennek az ötszáz éves bi­lincsekbe vert országnak legendás, dicső felébredése jó. Ma egy éve egy pillanatra lázban égő szemünkből kibuggyant a forró magyar könny, amikor piros-fehér-zöld zászlókkal, ajkukon magyar dallal, világosan a piactérre vonult a honvédezred és szent esküvést tett a magyar hazára, a magyar föltámadásra. És holnap lesz egy éve már láttuk, hogy szélhámos, gaz idegen vérből sarjadt és fattyú magyar brigantik lelkiisme­retlen hálójába jutottunk. A magyar öröm naiv tobzódása egy nap alatt vérfagyasztó döbbenetté vált. Meg­rémült városok, falvak becsületes népét ra­bolták, gyilkolták. Ropogott a fegyver az utcákon át, kipirult nagyhajú zsidógyerekek rohanva, kurjongatva éltették a cirkusszá züllött forradalmat. És holnap egy éve már halva fe­küdt a 6 gyermekes hős Aczél hadnagy, ki egy nappal előbb még a Kossuth-szobor talpánál honvédezredet esküdtetett és halva feküdt Gyalokay Sándor, a nemesszivü ember. Holnap lesz egy éve becsületes, háborús nehéz évek alatt robotoló tisztvise­lők ezrei menekültek otthonaikból, mert már akkor kiadta titkos parancsait a budapesti zsidó-szocialista csőcselék a rombolásra, a becsületes magyar érzés amoralizálására, a vörös zászlónak a forradalom ormára való felhúzására. És holnap lesz egy éve elin­dult a magyar rohanó szekér, hogy gonosz kocsisaival együtt lezuhanjon a feneketlen, örvénylő szakadék legmélyére. És most itt állunk kábultan felesz­mélve, régi nehéz sebei helyett, egy éves ádáz testvérharc után, újabb, fájóbb, keserűbb fajokkal, összetörve, bénán. De most szent hittel hisszük, szívünk minden atomja érzi, hogy a magyar kálvá­riajárás szomorú évfordulóján az igazi meg­újhodás hajnala dereng. Hogy uj, igaz fü­zei gyúlnak minden magyar szívben — nem a cirkuszforradalomnak, hanem a szent magyar testvér­esülésnek. — Három hangverseny a képkiállításon. Szom­bat, vasárnap és hétfőn d. u. fél 5-től fél 7-ig nagy­szabású sétahangverseny lesz az Új Kollégiumban levő képkiállításon a következő műsorral: Szom­baton: 1. Induló. 2. Finálé a Lohengrin operából (Wagner). 3. Keringő, Kiállítási Keringő Railtól. 4. Egyveleg Pacsirtából (Lehár). 5. Műsoron kívüli szám. Vasárnap: 1. Induló. 2. Nyitány, Stradella (Flotow). 3. Keringő a Szerelem körül (A. Strauss). 4. Operette-egyveleg, Ferrás. 5. Műsoron kívüli szám. Hétfő: 1. Induló. 2., Nyitány Varázskeringőből (Strauss). 3. Keringő .Édes öregem“ (Fali). 4. Ma­gyar Táncok (B. Ams). 5. Műsoron kívüli szám.­­ Miután a képkiállítás iránt az érdeklődés roppant fellendült, a kiállítási vezetőség a kiállítást hétfőn este csak abban az esetben zárja le, ha zord idő­járás áll be, bár a kiállítási terem így is kelleme­sen enyhe és meleg. „Ifjúmunkások.“ Volt idő, mikor a mester, a segéd, a tanonc békés hajlékban, csendes egyetértéssel boldogan, megelégedetten dolgozott a műhelyben, melyet munka templomává avatott a békesség, a szorgalom. A mester második apja volt a hozzája került inas­gyerekeknek, az pedig apjaként tisztelte a „majszter“ urat. A békés egyetértés meg is teremtette a maga gyümölcsét. Felvirágzott az ipar. Tisztességes, be­csületes, valóban igazi szaktudással bíró segédekből váltak a régi híres mesterek. A vörös rém azonban eleinte gyárakban, majd a műhelyekben bontotta meg az egyetértést. Kapitalista lett a gyáros, kapi­talistának kiáltották ki a legszegényebb toldozó var­gát­ is. A becsületes egyetértés megbomlott, a mun­kás ellenségének kizsákmányolójának tekintette mun­kaadóját, bármily földhöz tapadt szegény legyen is az. Évtizedeken át folyt a szervezkedés. Radikális orrú, lobogó sörényű, „nagytudású“ ifjak járták be az országot s megkezdték a „felvilágosítás“ mun­káját, ez annál könnyebben ment, mert épen a kis­iparosság volt legkevésbbé reászorítva az elméleti tanulásra. Az iparostanoncok nagy része még az elemi iskola négy osztályát is alig végezte el, az iparostanonciskolában pedig nem sokat sajátíthatott el, mert alig látogatta azt, vagy este későn, fáradt elmével még figyelni sem volt képes. Számos olyan tanuló szabadult fel, aki írni, olvasni is alig tudott. Az ilyenek „felvilágosít­ása“ tehát könnyen ment. A kevés intelligenciával bíró segédeket könnyű volt őket mézédes szavakkal oly propaganda szolgála­tába állítani, amely négy hónap alatt valóságos nem­­zetirtássá fajult. A proletárdiktatúra alatt a Marx apostolok különös előszeretettel az ifjúmunkásokra vetették ki hálójukat. Szervezték őket, majd elkezdték oktatni „hasznos ismeretekre“ s lelkükből szorgalmasan gyomlálhatták, amit a szülői házban és iskolában belepalántáltak. Legelsőbe is eltörölték a vallásta­­nítást, kijelentették, hogy nincs Isten, nincs haza, majd „forradalmasitani“ igyekeztek a fogékony lel­keket s úgyszólván minden másodnap folyt az át­képzés, a tanulók legtöbbször otthagyták az előadást és siettek a „Munkás-Otthon“-ba a forradalmasítás munkájára. Nem egyszer az iskolához állított be egy bizonytalan származású elvtárs, elfoglalta a katedrát és maga tartott előadást arról, hogyan zsákmányolja ki a vérszopó maiszter az ifjúmunkást. Az áldozatkész „elvtársak“ áldásos működésé­nek erősen mutatkozott az eredménye. Felbomlott a rend és fegyelem az iskolában, megtagadták az engedelmességet a műhelyekben az öntudatossá váló ifjak. Volt azonban igen sok olyan tanuló, aki meg­mosolyogta a marxapostolok szánalmas erőlködését és megmaradt továbbra is a becsület útján. . Szánalomraméltók azok az ifjak, akiknek lel­kébe sikerült beleoltani a bódító mérget s akik most lelkileg megmételyezve, a társadalom ellenségeivé válnak és könnyen kaphatók a bujtogatás munkájára. Nagy hiba, hogy a négyhónapi nemzetrontó munkát még mindig nem tudjuk ellensúlyozni, nem nyithattuk meg az iskola kapuit éppen azok szá­mára, akiknek a fülében az internacionálé akkordjai csengenek. Az iskolát sürgősen meg kell nyitni. Nem le­het, nem szabad, hogy akadálya legyen a megnyi­tásnak, nem szabad semmiféle áldozattól vissza­riadni, amely lehetővé teszi, hogy félezernél több tanuló ismét a hazafias és vallásos oktatás áldásai­ban részesülhessen s újra énekelhesse a mi nemzeti szent imánkat, a Hymnust. „Művészek tanítsák az ifjúmunkásokat“, ezt mondta egyik kiváló és nagytudásu pedagógusunk, aki szerint nem szabad áldozatoktól sem vissza­riadni, hogy a legképzettebb, legügyesebb tanáro­kat, tanítókat alkalmazzuk az iparostanonciskolánál. A „nincs rá fedezet“ megboszulja magát előbb vagy utóbb. Gondoljunk a jövőre. A háború alatt az ipa­rostanulók százai helyszűke miatt kiszorultak az iskolából, akik nagyrésze írni, olvasni, számolni is alig tud. A kommunizmus alatt ezek lelke volt a legermékenyebb talaj a tévtanok befogadására. Mi­csoda iparosgenerációra és mily iparra számítha­tunk pár év múlva? A reakció be fog következni, ha csak sürgősen nem igyekszünk ellensúlyozni azt az iskolázás lehetővé tételével. Modern iskolát modern tanítókkal iparostanu­lóink részére, legyen jelszavunk. Emellett állítsunk tanoncotthont, a műhelyeket pedig helyezzük meg­felelő ellenőrzés alá. Cselekedjünk sürgősen, csele­kedjünk azonnal, míg nem késő! # 1918- nov. I. A basagliapentai eskü. Lapunk más helyén közöljük a vissza­emlékezést arra a bizonyos forradalomnak kikiáltott múlt évi pucsra. Amikor Károlyi és Hock előtérbe tolása mellett Magyar Lajosok és Kéri Pálok, Göndör Ferencek, Diner,Dénes Józsefek és egyéb galileisták az összes magyarnak csúfolt sajtó örömüvöl­tése mellett adták meg hazánknak az első döfést, s a tömmegsüggesztió hatásával álomba ringatott magyar lelket előkészítették a kommunismus fájdalmas operációjára. Láttuk a cikkből, mint viselkedett ide­haza a lélekmérgező­ sajtó által célzatosan elégedetlenné tett magyar tömeg, láttuk mint vezették azt felbérelt söpredék aljas izgatásai gyilkolásra és rablásra. Látták és átélték önök is a megindult sülyedés korát, napról-napra állandó és fokozatos volt a bomlás­­ a kommunizmus felé. Csodálatosan éré­dem előr­e már régebb idő óta, hogy a nemzetközi-radikális-pátoszos politika bukásra viszi falunkat, be is követ­kezett s az eredményt mindenki szomorúan tapasztalhatja. Amint a bukást előre éreztem, épugy megadatott nekem annak is a látása, hogy mit tett volna a magyar, ha magára hagyva, hivatott, saját fajából származó vezetők által helyes irányban indítva küzdheti meg a nagyszerű harcot a monarchia összeomlása után. Elmondom tehát, hogy akkor, mikor idehaza ma egy éve gyilkolt, rabolt, foszto­gatott a kecskeméti magyar tömeg, mit csi­nált a másik kecskeméti duna-tiszaközi tö­meg , a négy és félévi háborút végigszen­vedett 38-as gyalogezred legénysége. Elmondom a Mollináry-ak esküjének történetét, mely az idegen befolyás nélküli magyar lélek szent megnyilatkozása volt. Hosszú háború, a Piave árvizével való napokig küzdés, egy hetes ütközet, 8 órai pergőtűz után felbomlott a monarchia egy­séges frontja. Vissza, csak vissza­özönlik minden. Négy nap óta csak hátra, égő vágy fogja el az embereket, haza, csak haza. Vár­jon mi lehet ott, hiszen már egy hete múlt, hogy semmi írás, semmi hír. Hogyan is volna hir, minden mozgás csak hazafelé, ki menne már a frontra. Dehát mért is menne oda a magyar. Egy tudat fogja át mindenünk lelkét: itt már nincs mit keres­nünk. Dehát hogyan haza ? Hatszáz­ kilo­méter a határ, riasztó hírek, jugoszláv láza­dás. Hogyan haza ? vonat nem jár, az em­berek fáradtak, testben, lélekben. Nehezen vonszolják a kimerült testet, lassan biztatja a bicsakló inakat az összetört lélek s mégis csak haza, hazafelé. Nehéz a felszerelés, súlyos a fegyver muníció, el vele! Hiszen itt már úgy sem kell, csak haza ... Nincs kötelék, nincs rend, az az ezernyi fő dü­­löngve lóg, trainkocsikra kapaszkodik, kocsi után huzatja magát. Hát így nem érünk haza! Hisz ahoz rend kell. 1918. november 1-én délelőtt 10 óra­kor Basagliapentához érve, fájóan tekint végig az ezredes, két és fél éven jóban­­rosszban társunk — egykor híres csapata roncsain. Belső sugallattól hajtva a templom előtti magaslatnál harsány parancsszóval maga köré gyűjti holtra fáradt embereit. Töli magyarsággal, de kristálytiszta magyar lélek­kel hívja fel az embereket az összetartásra.

Next