Kecskeméti Közlöny, 1919. december (1. évfolyam, 69-92. szám)
1919-12-02 / 69. szám
ai) név kiss és leli írt-ÉR. it álial gép,örut ara ny 20 gnaöjsáron . Kéissák anyiapon, gyek. lor ezett -u. 7. van. iségsabb z ajtárközidealá 1919 december 2. KECSKEMÉTI KÖZLÖNY NAPI HÍREK. — A fővezér Kecskemét«!!. A nemzeti hadsereg bevonulása alkalmából Kecskemét város társadalma, mint megírtuk, Horthy Miklóshoz meleg hangú üdvözlő iratot intézett. Dr. Zsitvay Tibor kormánybiztos a napokban személyesen adta át az üdvözlést a fővezérnek, aki ígéretet tett arra, hogy még a folyó évben meglátogatja Kecskemétet. A Magyar Nők Szövetsége Katonaünnepélyét folyó hó 3-án, szerdán tartják meg. A délelőtti és délutáni előadásra egyaránt fényes műsort állapítottak meg és remélhető, hogy mindkét alkalommal nagyszámú közönség gyűlik egybe. Jegyek a Mintsek-féle drogueriában előreválthatók. — Adventi estélyek. A Kath. Egylet minden évben szokásos adventi estélyeit ez évben is megtartja. Az első estély december 7-én, vasárnap délután 5 órakor lesz a Kossuth-téri kath. bérház dísztermében. Az első estélyen megnyitó beszédet mond Révész István pápai praelátus, dr.Thomek Vince kr. főgimnáziumi tanár pedg a keresztény ifjúság neveléséről tart előadást. Szerepel azonkívül a kr. főgimnáziumi énekkar s Herédy Szabó Imre vezetése alatt egy 16 tagú vonós zenekar, továbbá szavalat is a műsorban. A nagysikerűnek ígérkező estélyek jövedelme felerészben a Keresztény Ifjúságot védő Egyesület, felerészben a piaristák tápintézete alapját illeti. A polgári leányiskola igazgatósága kéri az érdekelt szülőket, szíveskedjenek f. évi december hó 2-án, kedden d. u. 3 órára a polgári leányiskola épületébe szülői értekezletre fölfáradni, hogy a szénszünet hátrányainak csökkentése ügyében mindent megpróbáljunk, ami Kecskemét th. város hazafias érzésű családjai gyermekeinek első rangú érdeke szempontjából kívánatos. — A keresztény szocialita párt múltkor közölt új tisztkarának névsorából kimaradt Tóth László társelnök, vaskereskedő neve, aki a kecskeméti kereskedőket képviseli az elnökségben. — A Szociális Nővédelmi Missió szerdán, folyó hó 3-án délután fél 4- kor közgyűlést tart, melyre úgy a választmányt, mint összes tagjait megjelenésre kéri az Elnökség. — Házasság. Gere Ferenc takarékpénztári tisztviselő házasságot kötött Demcsák Hússal. — Szivszélhüdös. Lőrincz István ismert fogteknikus tegnap este hirtelen roszszul lett és éjjel fél kettőkor elhunyt. Az unokaöccse azonnal jelentette az esetet a rendőrségnél és a megejtett orvosi vizsgálat szerint szívszélhüdés ölte meg. 142 esküvő volt szombaton. Mint minden háború után, úgy most is szokatlanul sok házasságkötés történik. Már ebben az évben több mint 120 pár esküdött egymásnak örök hűséget, amennyi máskor 3 esztendő alatt is elég lett volna. Az esküvők rekordnapja azonban az elmúlt szombaton volt, amikor 42 pár jelent meg az anyakönyvvezető előtt s úgy itt, mint a templomokban még délután egyketted két órakor is egymást érték a házasulandó új párok. A KTE győzelme. Izgalmas mérkőzés színhelye volt a széktói sporttelep tegnap délután. Kevés, de lelkes nézőközönség előtt folyt le a szegedi I-ső zászlóalj, football csapata és a KTE közötti barátságos mérkőzés. Eredmény 5:2 a KTE javára. Goalokat, Boda (1) Tóth (1) és Hegedűs (3) rúgták. Hegedűs hosszabb idő óta most játszott először. A szegediek két goalját a center csatár és a jobb összekötő rúgták. Aki népbiztos akart lenni. A rendőrség előállította Bocsán Tibor 17 éves kereskedősegédet, ki hónapok óta csavargott a város területén foglalkozás nélkül. A kártyaasztalok körül forgolódott állandóan és egyéb óhaja nem volt, minthogy népbiztos lehessen. — A Kath Legényegylet estélyéről irt referádánkat helyszűke miatt holnap közöljük. * Gárdonyi Géza a színházban Jövő héten 3-án, szerdán eleveníti fel a színtársulat Gárdonyi kiváló falusi életképét a „Borz“. Alig van, darab, amely olyan diadalmasan hódított mint úgyszólván első reális népszínmű, amelyből hiányzik a régi népszínművek egyik fő kelléke a „nótázás“. Gárdonyi Géza ma a keresztény magyar irodalom büszkesége. A „Bor“ előadása megelőzi Muray Károly pompás darabját, a „Huszárszerelmét“, amelyre, mint azt már jeleztük erősen készül a társulat. Jövő hét műsorán szerepel a Munulus leány Operette M. Turcsányi Olga asszonnyal a címszerepben. Ugyancsak felújításra kerül a Felhő Klári régi értékes népszínmű a publikum kedvelt vendégszereplőjével Molnár Mihállyal. — Eljegyzés. Orbán Mariska és Losonczy István jegyesek. (Minden külön értesités helyett.) — Adomány a nemzeti Hadseregnek. Mizsey Péter lajosmizsei földbirtokos a nemzeti hadsereg céljaira a mai napon lapunk utján 20,000 koronát adományozott kék pénzben. Minden kecskeméti ember kövesse a nemes adakozó példáját, mert a nemzeti hadsereg ma minden reménységünk s azt támogatni minden magyarnak szent kötelessége. — A háztulajdonosok gyűlése. A kecskeméti háztulajdonosok kedden délután 5 órakor a felőkerületi 48-as kör helyiségében sérelmeik orvosolásának megbeszélése végett, gyűlést tartanak s kérik a háztulajdonosokat, hogy minél többen jelenjenek meg. A kőműves, ács, szobafestő, mázoló, épület-asztalos, lakatos és rokonszakmabeli munkásokat felkérjük, hogy a keresztényszocialista szakszervezetek megalakítása végett kedden délután 5 órakor a Keresztényszocialista Párt Arany János utca 6. sz. (átjáró-utca, Kecskeméti Közlöny kiadóhivatala fölött, I. emelet) minél nagyobb számban jelenjenek meg: Szekeres János építő, Szalay Antal kőműves, Hatvani László mázoló, Orosz Imre festő, és Kovács László kőműves munkások és Bodócs Gyula ker. szoc. szakszervezeti titkár. — Elütötte a vonat. Göröcs István 31 éves Mezei utca 31. szám alatti lakost tegnap este 5-6 óra között a tiszaugi vonat 46-os szelvényénél holtan találták. A test teljesen szétroncsolva a vágány mellett, a fej távolabb összezúzva feküdt. A megejtett vizsgálat után beszállították a városi kórház hullaházába. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, ismerősöknek és jóbarátoknak, akik feledhetetlen jó édes anyánk özv. Teleky Jánosné sz. Kaján Terézia vasárnap délelőtti temetésén megjelentek s a ravatalra koszorút helyeztek s ezáltal mérhetetlen fájdalmunkat enyhítették, ezután is fogadják hálás köszönetünket. Kecskemét, 1919. december 1. A gyászoló család. Anyakönyvi kivonat. — 1919 nov. 11-20. — Születések: Kovács András rk., Nagy Kálmán rk., Szilvási Erzsébet rk., Hegedűs János rk., Melnyikov László rk., Sebián Márton rk., Szarvas István rk., Méhesi István rk. Halálozások: Pogány János ref. 74 éves, Darin Margit rk. 18 éves, Ország Ilona rk. 9 éves, Mónik Róza rk. 10 éves, Micsonai Györgyné ref. 54 éves, Adler József izr. 29 éves. Házasságok: Boros László ref. és Gyarmati Juliánna ref., Nagy István rk. és Németh Erzsébet rk., D. Kiss József rk. és Antal Rozália rk., Varga István rk. és K. Szabó Etelka rk., Gubcsó Mihály rk. és K. Kis Anna rk., Bedecz Ferenc ág. h. ev. és Káló Viktória rk., Csontos Pál rk. és Bozó Margit rk., Lajos László rk. és Horváth Ágnes rk., Ónodi János rk. és Bobán Piroska rk. 3 * Aranyfogak, aranyhidak és minden e szakmába vágó munkák elkészítését eszközli Neufuss F. fogműterme Nagykőrösi utca, Merkadó fényképész műterme helyisége mellett. Karácsonyi órányelal legszebb, legolcsóbb és legalkalmasabb egy eredeti festmény, amely a kecskeméti művésztelep festőinek állandó kiállításán a legméltányosabb árakon szerezhetők be: László Károly u. 11. szám alatti irodában és a kölcsönkönyvtárban (Széchenyi-tér I. szám alatt). Szilárd spirituszé kocka, mely tökéletesen pótolja a denaturált szeszt, füst nélkül égő parafin pohár mécses kapható az Általános Fogyasztási Szövetkezetben. 777—3 Villámvilágítási berendezések szakszerű készítése ismét megkezdődött. Megrendelések jutányosan eszközöltetnek Kellermann Bernét cég üzletében Kath.bérpalota(Tóth patika mellett). Villám és carbid lámpák nagy választékban. Ugyanott tanonc felvétetik. 814—3 Bihari Lajos fényképész készít fényképes igazolványképtől életnagyságú fényképnagyitásig mindenféle formájú képeket és levelezőlapokat. Fényképnagyításokat rövid idő alatt készít fekete, barna vagy színes kivitelben Ugyanott az ifjúság részére „Laternamagicá“-hoz kidolgozott filmek méterenként és vetítésre mulattató diapozitívek színezve is kaphatók. Bihari Lajos N.-Körösi utca 30. (Aszódi-ház.) Erdőmunkások bármily számban a városi erdőhivatalban tűzifa termeléshez azonnali belépéssel felvétetnek. Közelebbi részletek naponta a hivatalos órák alatt az erdőhivatalban megtudhatók. 7305 Erdőhivatal, FalsStiflA Mária-hegyben volt Zimay kapitány kBön&HU úr szomszédságában U A hold szőlő, — betegség miatt — eladó. Értekezni lehet VII ker., Sziget-utca 7. szám alatt. 806—3 Német laány ki a házi doß°nclllcl szcSályokat is elvégezné azonnal felvétetik Gergely lzs~postaépület. 828—2 Házvezetőnőnek, tesnek, esetleg családhoz egy két gyermek mellé ajánlkozik fiatal úrinő, kisfiával. Vidékre is elmegy szerény fizetésért. Ajánlatot „Megbízható“ jelige alatt a kiadóhivatalba kér. 825—1 Rokkant katona vagyok, szücsiparomat ismét megkezdtem. Jutányosan elvállalok mindennemű javítást, alakítást, kész munkák is kaphatók. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve vagyok kir. tisztelettel Kir. Imre szücsmester, Akácfa u. 7., a Mária-körut mentén. Értő HA a Nagykőrösi-utcán egy földszintes ház is.ld.UU Értekezni lehet Mezei-utca 11. sz. alatt. Megvételre keresek Ölseffi való szerszámot. Takarmányozásra árpa szalmát, répát továbbá más szalmát veszek a helyszínen átvételre is. Dr. Szabó Lajos Fráter-utca 16. 816—3 kunemar 25-én kedden délben a LIVGSZC11 Budai- és Batthyány-utcák között terjedő útvonalon fél pár szattyán barna selyemharisnya. Becsületes megtaláló jutalomban részesül a kiadóhivatalban. 816—1