Kecskeméti Közlöny, 1919. december (1. évfolyam, 69-92. szám)

1919-12-04 / 71. szám

Kecskemét, 1919 december 4 ______________Csütörtök___________________ I. évfolyam 71. szám KECSKEMÉTI KÖZLÖNY Előfizetési ára: Felelős szerkesztő: Dr. KISS ENDRE Szerkesztőség: Arany János-u. 6. sz. Egész évre...........................120 kor. , --------- Kiadóhivatal: Arany János­ u. 6. sz. Félévre.................................60 „ Egyes szám ára 50 fillér­­ Megjelenik minden nap Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Magyarok! Halljátok? Az erdőn átfutó szél zúgásában, a rónán ringó vetés susogásában, az utca porát verő minden esőcsepp kop­­panásában, az égnek szálló madár dalában, minden kis zajban, moraj­lásban a szent magyar föld szól hoz­zátok ... Ilyenkor ez az elhagyott, megvert, letört, kifosztott szent magyar föld pa­naszkodik : bitang kezekre adtatok, árulók és orgyilkosok prédájává... De a hatalmas Isten ismét kardot adott a kezünkbe. Kárpátok védte, négy folyam szelte magyar haza, nem kell már szenvedve tűrnöd, sziveink titkos dobbanása, el­rejtett vágya életre kelt. Sasok tollával ékes nemzeti had­seregünk végre bevonult, hogy a haza megszentelt földjén a rendet, szemé­lyünk és vagyonunk épségét, országunk jövőjét biztosítsa. Város és falu ! Támogassátok mindenben a nem­zeti hadsereget, mert az a tiétek! Fogadjátok szeretettel, testvéri ér­­zéssel, magyar gondolattal a nemzeti hadsereg minden katonáját, mert ez a ti katonátok! Legyetek büszkék, ti ifjak, ti meg­lett férfiak, akiket a nemzeti hadsereg alkalmasoknak és méltóknak talált arra, hogy tagjai közé sorozzon, mert ez a ti legszebb hazafias kitüntetésiek. Nem a régi kényszer­szolgálat ez, nem, ne is tekintsétek annak. Igazságos, hatalmas karddá ko­vácsolt szent akarat ez, hogy Mátyás király „hollós“ seregeinek régi dicső­sége még egyszer újra tündököljön hegyektől a tengerig, a magyar rónán, a magyar vizek felett... De hisszük, hogy ezt ti ép úgy érzitek, mint mi. Budapest, 1919. évi november hó 24-én. Gróf Ráday Gedeon, kerületi kormánybiztos. Adventi sorok. Lassan emelkedünk a mélységből ... Hogy ezt fejnélküli veszett iramot, ezt a halálba való szédületes rohanást elsősor­ban a saját gyengeségünk okozta, azt már beláttuk. De, hogy­­közelebbről nézve miben állott ez a gyengeség, azt még ma sem akarjuk belátni. Most már felébredtünk a kábultságból és éppen ezért jó lessz visszanézni és rá­mutatni azokra a hibákra, hogy el tudjuk kerülni. Tamások vagyunk a jóslatokkal szem­­beni­ Részint rövidlátásunk és önimádásunk, részint pedig a nagy dologban való kicsi­nyeskedés, a kicsinységekben való nagyzo­­lás, az elmélyedésben való felületesség, a társas életnek szeretet, megértés nélkül való élése tesz azzá. „Én ember vagyok és ne­kem az a fontos, hogy szépen beszéljek az embertársaimmal, ha mindjárt a lelkébe is taposok bele.“ Más is ember és rajtam kívül még így gondolkozik száz közül kilencvenöt. Aki nem így gondolkozik, mint mi, hogy fő a külsőség, az bolond és excentrikus, vagy beszámíthatatlan. Természetesen ezt nem hangoztatjuk nyíltan még ma sem, csak eszerint igazodunk az életben. Mert ez a nyílt vallomás már megértés volna azok iránt, akik nem olyanok, mint mi, hanem születésüknél fogva kálváriajárók, mert Magyar kát. állomásparancsnokság Kecskemét. Parancs. 1. A katona ruha viselése csak azon egyéneknek van megengedve, kik hatósági­lag igazolni tudják, hogy más ruhájuk nincs, katona sapkák viselése semmi esetre nem engedélyezhető. 2. Kecskemét város területére érkező, egyes katonai egyének, mint osztagok, kü­lönítmények stb. parancsnokai a katonai ál­lomásparancsnokságnál (Csányi­ utca 3.) sze­mélyesen jelentkezni kötelesek. Átvonulási szállások és előfogatok csak a katonai állomásparancsnokság útján vehe­tők igénybe. 3. A hadügyminiszter 14.550—evr. 31. számú rendeletére . Minden tiszt, (tisztjelölt), hadapród­­jelölt és hasonállása köteles az igazoló el­járást önmaga ellen az állomásparancsnok­ságnál megtekinthető minta szerint írásban kérni. A kérelem az állomásparancsnokságnál írásban nyújtandó be. Kérelem benyújtásának határideje 1919. évi december hó. 4. Mindennemű rekvirálás csak a ka­tonai állomásparancsnokság által írásban megbízott közegek által a városi hatóság kiküldöttjeivel együtt hajtható végre. Önké­nyes rekvirálók letartóztatásuk végett a leg­közelebbi katonai parancsnokságánál felje­­lentendők. 5. Felhívom a lakosságot, hogy a bir­tokában levő kincstári bútorokat, tiszti ét­kezdei evőeszközöket, katonai felszereléseket, fegyvert, ruhákat stb. az állomásparancsnok­sághoz haladéktalanul szolgáltassa be, mert esetleges házkutatások alkalmával előtalált ily cikkek elrejtői ellen a törvényes eljárás létetik foganatba. Kecskemét, 1919. évi december 2-án. Diendorfer sk., alezredes, kat. állomásparancsnok. _____­_________________________________ látnak. A látók szava nálunk ezért volt min­dig a pusztába kiáltók szava. Nem hallotta és nem értette meg senki, mert Tamások vagyunk, így vesztettük el legtehetségesebb költőnket, ami egyike legnagyobb bűnünk­nek, és így vesztettük el Széchényit, aki figyelmeztetett, hogy Magyarország elvesz, ha az emancipálással a nyakunkra ültetjük a legveszedelmesebb nemzetrontó fajt. Mi nem hittük, mert Széchényit nem tartottuk embernek azokkal szemben, akik oly szép emberi előkelőséggel tudnak hajlongani, ka­lapemeléssel köszönni, szemben dicsérni — és ugyanakkor a vérünket kiszívni. Ezeket közelebb állóknak éreztük magunkhoz, mint a legnagyobb magyart, akit élve temettünk el meg nem értésünkkel. De nem is kell annyira visszamennünk, csak maradjunk a mai nemzedéknél. 1911-et irtunk. A csapás, ami a sír szélére vitt, már fenyegetett. Voltak akik látták és a fülünkbe kiáltották, hogy csak az egész keresztény magyarság összefogása, szervezkedése ment­heti meg hazánkat az összeomlással fenye­gető vörös rémtől. „Nem mind szentírás, ami írva vagyon“, gondoltuk és elengedtük a hangokat a pusz­tába. Egyedül a zsidó sajtó értette meg a hangot és újabb harci fegyverrel, még sze­mérmetlenebb hangon lépett fel. Felénk dob­ták a „klerikális“ szót, amit mi szégyenkezve, pirulva, de együtt kiabáltunk azután velük a meglátókra, akik a nemzet jövőjéért aggódva figyelmeztettek bennünket kötelességünkre: a védekezésre. Nem hittünk nekik és megta­gadtuk őket! „Ne féltsük a piros-fehér-zöld triko­lórt. A pózőrködőknek mástól kellene fél­teni ezt a zászlót, egy más szimbólumtól: a vörös lobogótól, amely alatt szegény, fa­natizált lelkek éneklik a Marseillaiset. A mi szemünk látja, hogy most hazánkban a vö­rös lobogónak csinálnak propagandát“ . . . írja Kóródi Katona János 1911-ben, „A fenyegető vörös egységet megelőz­heti a lelkek fehér egysége“, olvassuk egy folyóiratban 1912-ből. Majd ugyancsak ez a folyóirat feltárja azt a veszedelmet, amit a szabadkőművesek és internacionalisták tér­hódítása jelent a keresztény magyarságra és így folytatja: „Okosságot mindig jobb más­tól, mint a magunk kárán tanulni.“ Sajnos, most már ott vagyunk, hogy csak a magunk kárán tanulhatunk. Tanul­hatunk, igen, de csak akkor, ha észrevesz­­szük a mulasztást. Mennyi szenvedéstől, csapástól, vérhullástól menthettük volna meg szegény hazánkat, ha akkor felhagyunk a kishitűséggel és keresztény magyar egység­ben összeforrva küzdünk a nemzetrontók terjeszkedése ellen. Mennyi bajtól, meghurcoltatástól tar­tottuk volna távol magunkat, ha megértjük és hűen követjük Széchenyi gondolatát! Ha akkor egyesült erővel összetörjük ezt az utunkba hengeretlen sziklát, mennyi vagyont.

Next