Kecskeméti Közlöny, 1919. december (1. évfolyam, 69-92. szám)
1919-12-04 / 71. szám
Kecskemét, 1919 december 4 ______________Csütörtök___________________ I. évfolyam 71. szám KECSKEMÉTI KÖZLÖNY Előfizetési ára: Felelős szerkesztő: Dr. KISS ENDRE Szerkesztőség: Arany János-u. 6. sz. Egész évre...........................120 kor. , --------- Kiadóhivatal: Arany János u. 6. sz. Félévre.................................60 „ Egyes szám ára 50 fillér Megjelenik minden nap Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Magyarok! Halljátok? Az erdőn átfutó szél zúgásában, a rónán ringó vetés susogásában, az utca porát verő minden esőcsepp koppanásában, az égnek szálló madár dalában, minden kis zajban, morajlásban a szent magyar föld szól hozzátok ... Ilyenkor ez az elhagyott, megvert, letört, kifosztott szent magyar föld panaszkodik : bitang kezekre adtatok, árulók és orgyilkosok prédájává... De a hatalmas Isten ismét kardot adott a kezünkbe. Kárpátok védte, négy folyam szelte magyar haza, nem kell már szenvedve tűrnöd, sziveink titkos dobbanása, elrejtett vágya életre kelt. Sasok tollával ékes nemzeti hadseregünk végre bevonult, hogy a haza megszentelt földjén a rendet, személyünk és vagyonunk épségét, országunk jövőjét biztosítsa. Város és falu ! Támogassátok mindenben a nemzeti hadsereget, mert az a tiétek! Fogadjátok szeretettel, testvéri érzéssel, magyar gondolattal a nemzeti hadsereg minden katonáját, mert ez a ti katonátok! Legyetek büszkék, ti ifjak, ti meglett férfiak, akiket a nemzeti hadsereg alkalmasoknak és méltóknak talált arra, hogy tagjai közé sorozzon, mert ez a ti legszebb hazafias kitüntetésiek. Nem a régi kényszerszolgálat ez, nem, ne is tekintsétek annak. Igazságos, hatalmas karddá kovácsolt szent akarat ez, hogy Mátyás király „hollós“ seregeinek régi dicsősége még egyszer újra tündököljön hegyektől a tengerig, a magyar rónán, a magyar vizek felett... De hisszük, hogy ezt ti ép úgy érzitek, mint mi. Budapest, 1919. évi november hó 24-én. Gróf Ráday Gedeon, kerületi kormánybiztos. Adventi sorok. Lassan emelkedünk a mélységből ... Hogy ezt fejnélküli veszett iramot, ezt a halálba való szédületes rohanást elsősorban a saját gyengeségünk okozta, azt már beláttuk. De, hogyközelebbről nézve miben állott ez a gyengeség, azt még ma sem akarjuk belátni. Most már felébredtünk a kábultságból és éppen ezért jó lessz visszanézni és rámutatni azokra a hibákra, hogy el tudjuk kerülni. Tamások vagyunk a jóslatokkal szembeni Részint rövidlátásunk és önimádásunk, részint pedig a nagy dologban való kicsinyeskedés, a kicsinységekben való nagyzolás, az elmélyedésben való felületesség, a társas életnek szeretet, megértés nélkül való élése tesz azzá. „Én ember vagyok és nekem az a fontos, hogy szépen beszéljek az embertársaimmal, ha mindjárt a lelkébe is taposok bele.“ Más is ember és rajtam kívül még így gondolkozik száz közül kilencvenöt. Aki nem így gondolkozik, mint mi, hogy fő a külsőség, az bolond és excentrikus, vagy beszámíthatatlan. Természetesen ezt nem hangoztatjuk nyíltan még ma sem, csak eszerint igazodunk az életben. Mert ez a nyílt vallomás már megértés volna azok iránt, akik nem olyanok, mint mi, hanem születésüknél fogva kálváriajárók, mert Magyar kát. állomásparancsnokság Kecskemét. Parancs. 1. A katona ruha viselése csak azon egyéneknek van megengedve, kik hatóságilag igazolni tudják, hogy más ruhájuk nincs, katona sapkák viselése semmi esetre nem engedélyezhető. 2. Kecskemét város területére érkező, egyes katonai egyének, mint osztagok, különítmények stb. parancsnokai a katonai állomásparancsnokságnál (Csányi utca 3.) személyesen jelentkezni kötelesek. Átvonulási szállások és előfogatok csak a katonai állomásparancsnokság útján vehetők igénybe. 3. A hadügyminiszter 14.550—evr. 31. számú rendeletére . Minden tiszt, (tisztjelölt), hadapródjelölt és hasonállása köteles az igazoló eljárást önmaga ellen az állomásparancsnokságnál megtekinthető minta szerint írásban kérni. A kérelem az állomásparancsnokságnál írásban nyújtandó be. Kérelem benyújtásának határideje 1919. évi december hó. 4. Mindennemű rekvirálás csak a katonai állomásparancsnokság által írásban megbízott közegek által a városi hatóság kiküldöttjeivel együtt hajtható végre. Önkényes rekvirálók letartóztatásuk végett a legközelebbi katonai parancsnokságánál feljelentendők. 5. Felhívom a lakosságot, hogy a birtokában levő kincstári bútorokat, tiszti étkezdei evőeszközöket, katonai felszereléseket, fegyvert, ruhákat stb. az állomásparancsnoksághoz haladéktalanul szolgáltassa be, mert esetleges házkutatások alkalmával előtalált ily cikkek elrejtői ellen a törvényes eljárás létetik foganatba. Kecskemét, 1919. évi december 2-án. Diendorfer sk., alezredes, kat. állomásparancsnok. ______________________________________ látnak. A látók szava nálunk ezért volt mindig a pusztába kiáltók szava. Nem hallotta és nem értette meg senki, mert Tamások vagyunk, így vesztettük el legtehetségesebb költőnket, ami egyike legnagyobb bűnünknek, és így vesztettük el Széchényit, aki figyelmeztetett, hogy Magyarország elvesz, ha az emancipálással a nyakunkra ültetjük a legveszedelmesebb nemzetrontó fajt. Mi nem hittük, mert Széchényit nem tartottuk embernek azokkal szemben, akik oly szép emberi előkelőséggel tudnak hajlongani, kalapemeléssel köszönni, szemben dicsérni — és ugyanakkor a vérünket kiszívni. Ezeket közelebb állóknak éreztük magunkhoz, mint a legnagyobb magyart, akit élve temettünk el meg nem értésünkkel. De nem is kell annyira visszamennünk, csak maradjunk a mai nemzedéknél. 1911-et irtunk. A csapás, ami a sír szélére vitt, már fenyegetett. Voltak akik látták és a fülünkbe kiáltották, hogy csak az egész keresztény magyarság összefogása, szervezkedése mentheti meg hazánkat az összeomlással fenyegető vörös rémtől. „Nem mind szentírás, ami írva vagyon“, gondoltuk és elengedtük a hangokat a pusztába. Egyedül a zsidó sajtó értette meg a hangot és újabb harci fegyverrel, még szemérmetlenebb hangon lépett fel. Felénk dobták a „klerikális“ szót, amit mi szégyenkezve, pirulva, de együtt kiabáltunk azután velük a meglátókra, akik a nemzet jövőjéért aggódva figyelmeztettek bennünket kötelességünkre: a védekezésre. Nem hittünk nekik és megtagadtuk őket! „Ne féltsük a piros-fehér-zöld trikolórt. A pózőrködőknek mástól kellene félteni ezt a zászlót, egy más szimbólumtól: a vörös lobogótól, amely alatt szegény, fanatizált lelkek éneklik a Marseillaiset. A mi szemünk látja, hogy most hazánkban a vörös lobogónak csinálnak propagandát“ . . . írja Kóródi Katona János 1911-ben, „A fenyegető vörös egységet megelőzheti a lelkek fehér egysége“, olvassuk egy folyóiratban 1912-ből. Majd ugyancsak ez a folyóirat feltárja azt a veszedelmet, amit a szabadkőművesek és internacionalisták térhódítása jelent a keresztény magyarságra és így folytatja: „Okosságot mindig jobb mástól, mint a magunk kárán tanulni.“ Sajnos, most már ott vagyunk, hogy csak a magunk kárán tanulhatunk. Tanulhatunk, igen, de csak akkor, ha észreveszszük a mulasztást. Mennyi szenvedéstől, csapástól, vérhullástól menthettük volna meg szegény hazánkat, ha akkor felhagyunk a kishitűséggel és keresztény magyar egységben összeforrva küzdünk a nemzetrontók terjeszkedése ellen. Mennyi bajtól, meghurcoltatástól tartottuk volna távol magunkat, ha megértjük és hűen követjük Széchenyi gondolatát! Ha akkor egyesült erővel összetörjük ezt az utunkba hengeretlen sziklát, mennyi vagyont.