Kecskeméti Közlöny, 1920. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1920-02-21 / 42. szám

Kecskemét, 1920. február 21. Szombat ____ _I. évfolyam, 42. szám.. S3 it ii ELŐFIZETÉSI ÁRA . ................ Felelős szerk.: Dr. KISS ENDRE. Szerkesztőség­i III. ker., Szabadság-tér Egész évre . ............................120 korona. Egyes szám ára 50 fillér. I. szám, II. emelet, 3 ajtó. Telefon 128). Fél évre..........................................60 korona. Megjelenik minden nap. Kiadóhivatal : Széchenyi­ tér 5. (udvar). Középosztályunk jövője. A magyar társadalom legnagyobb tör­ténelmi felelősségű osztálya, az értelmiségi középosztály, a legutóbbi évtizedek folya­mán sokat vesztett azokból a nagyszerű életerőkből, amelyekkel feladatainak teljesí­téséhez hozzáfogott. Rövid idő alatt annyi idegen elemet vett föl magába, hogy ösz­­szetételében szerfölött meglazult. Igen nagy százalékában nem is volt már magyar, ha­nem zsidó. A középosztályba fölvált zsidó­ság pedig sohasem szolgálta a magyarság érdekeit. Öntudatosan vagy öntudatlanul annak a faji kényszernek engedelmeskedett, amely évszázadok hosszú során keresztül szerte a világon a meglevő ellen ösztö­kélte. A zsidóság mindenütt a bomlás mag­­vát hintette széjjel és alkotó munkát a maga hitevesztett szivével, mélyebb elgon­dolásokra alkalmatlan koponyájával soha­sem végzett. A végeken fokozta a bajokat az is, hogy a magyar stipendiumokon ne­velt nemzetiségi értelmiség elfordult az el­­zsidósodott magyar középosztálytól és az országhatárokon túlra kezdett figyelni, mert onnét várt új és ép erőket, egészségesebb műveltséget. Az itteni magyarság szörnyű magárautaltsággal védte a magyarság iga­zát és sorsa már eleve eldöntetett, mert az ország belsejéből nem kapott támogatást. Hogyan is kaphatott volna. A szent szabad­­elvűség lassú féreg­munkával őrölte, őrölte a magyar hajó bordáit és a víz lassú szi­várgással ereszkedett már befelé. Az emancipált zsidóság óriási anyagi erőket vetett latba, hogy hatalmat szerez­zen magának. Kisajátították az ipart és a kereskedelmet és a második vagy harma­dik generációval már az értelmiségi közép­­osztályba dobták föl magukat. A szabad pályákat zsidó fiúk árasztották el és a kö­zéposztály magvát alkotó gentry a sineku­­rák gondatlan világába szorult vissza. Rö­vid idő alatt zsidó kézen volt a sajtó és ezzel az ország közvéleményét is megnyer­ték. Amilyen mértékben fogyott a tulajdon­­képeni magyar középosztály életereje, olyan mértékben hangosodott a másik tábor. Vi­gasztalan világ volt az­ egyedüli remény­ség az alsóbb társadalmi osztályokból föl­törekvő magyar ifjúságban volt. Ezt az ifjú­ságot a hosszatűrő magyarság épen idejé­ben dobta küzdőporondra. Nagyszerű erők acélosodtak és az új egészséges magyarság testvéri szeretettel igyekezett magához ka­rolni a lustaságba és nemtörődömségbe, jó magyar néven liberalizmusba betegedett öregeket. Azonban nem volt már idő arra, hogy a zsidóság két ellentétes jellegű, de ugyanazon fajuralmi célokért erőszakolt for­radalmát megakadályozzák. A két forradalomnak megvolt az a haszna, hogy a hagyományos magyar test­­vérgyűlölet veszített hevességéből és most a magyarság szervezésének gondolata ki­sért a tettekben. E hatalmas szervezés el­végzése az értelmiségi középosztályra há­rul. Nagy feladat, de sikerülni fog neki, ha igaz magyar öntudat hatja át minden tag­jában, ha teljes erejét munkába szegi és ha a nagy harcban fegyelmezni tudja az egész magyarságot. A küzdelem idején sem szabad meg­feledkezni azokról az irányvonalakról, ame­lyeket fajiságunk és szükségleteink diktál­nak. Ezek az irányvonalak kifelé és befelé jelzik tevékenységünk útjait. Egyfelől arra figyelmeztetnek bennünket, hogy az ország régi határait mindenáron visszaszerezzük magunknak, másfelől pedig, hogy keresz­tény és szociális szellemben elvégezzük az átalakítás munkáját. A két harcot egyszerre kell küzdeni és hogy el ne veszítsük, foly­­ton-folyvást arra kell gondolnunk, hogy a kettős küzdelem életre-halálra megy. A középosztály az egész magyar tár­sadalom harcos szerve, mondhatni szel­lemi hadserege. Azonban e mellett azt a másik funkciót is ő végzi, hogy e társada­lom különböző rétegeit egymáshoz kösse. Ebből ránézve az az előny származik, hogy az összes rétegekből harcos erőket vehet föl magába, hogy azok másik feladatának teljesítésében támogassák. Szabad utat a tehetségeknek, — hangzott vég ideje a jel­szó és most elkövetkezett a tettekre váltás pillanata. Azonban ugyanekkor egy másik ve­zérgondolatot is figyelembe kell venni: vissza a tehetségtelenekkel. Ennek a hygié­­nikus kiválasztásnak gyors ütemben kell lefolyni, mert lényegesen megváltoztatja a küzdelem képét. Az erők folytonos eltoló­dását és az ennek következtében beálló kedvező jeleket használjuk már most is arra, hogy az értelmiségi középosztályunk és vele az egész magyar fajtánk jövőjébe vetett hitünket új küzdelmekre erősítsük. A középosztály mai szomorú anyagi hely­zete és szellemi hajnalhasadása lendítsen bennünket egyetemes magyar célok felé. Jel. a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége a kecskeméti asszonyokhoz. Közöltük annak idején a Kecskeméti Magyar Nők Szövetségének a békefeltételek ellen tiltakozó memorandumát, melyet meg­­küldöttek a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének is. A budapesti magyar asz­­szonyok most a következő, hazafias lelke­sedéssel, de egyben fájdalommal teli leve­let intézték a kecskeméti nőkhöz: A Kecskeméti Magyar Nők Szövetségének Kecskemét. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövet­sége február 2-án kelt átiratukat azzal a fel­emelő érzéssel vette kézhez, hogy a magyar föld asszonyai a haza egységét sirató fáj­dalmukban egymásra találtak és a békekon­ferencia égbekiáltó igazságtalansága ellen egy szívvel-lélekkel akarnak küzdeni. Felhívásukat megelőzve a Magyar Asz­­szonyok Nemzeti Szövetsége a mellékelt segélykiáltással fordult a világ asszonyai­hoz, hogy ők is emeljék fel tiltó szavukat és akadályozzák meg a magyar igazság vi­lágtörténeti bukását. A rettenetes összeomlás romjai közül száll a rokontalan magyarság asszonyainak vészkiáltása a nyugati országokban élő asz­­szonytestvéreinkhez. Adja Isten, hogy meg­értsék fájdalmunkat és asszonyszivük ve­zesse rá a férfiakat igazságunk megismeré­sére. — Hazafias üdvözlettel: a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevében: Tormay Cecile, Desseffy Emma, Horváth Gézáné. — Meghívó. A Kecskeméti Cipész, Csizmadia és Papucsosok szakosztálya folyó évi február 22-én (vasárnap) délután 3 óra­kor tartandó évi rendes közgyűlésére. Tárgy :­évi jelelentések, zárszámadás bemutatása és tisztikarválasztás. Határozatképtelenség ese­tén 8 nap múlva fog megtartatni és a meg­jelentek számára való tekintet nélkül hatá­rozat fog hozatni. Elnökség. Látogatás a járványkór­házban és szegénymeny­házban. Féltizenkettő múlt valamivel csütörtökön délben, amikor beléptünk a városi járvány­kórház folyosójára. Mindjárt az ebédet váró betegek csoportja kötötte le a figyelmün­ket, amint sajkájukkal a kezükben a folyo­són a konyha ablaka előtt állottak szép türelmesen és várták, míg rájuk kerül a sor. Ezek voltak a szegényházi szobák étel­hordó megbízottjai. Az egyik szobát egy öreg néni, a másikat egy öreg bácsi kép­viseli, mindegyiknek hat-hét edény a kezé­ben : a lakótársak ebédje. Már messziről halljuk a konyhabeliek szavát, amint sorba kiabálják a kivülvárók névért. Így: Mari néni nyolc, Tini néni hat stb., ki mennyi lakótársat lát el. Zsámboky János kórházgondnokot a konyhában találjuk. Nagy könyv van a kezében, írja a számokat a nevek mellé, kinek hány porció jár. Bemutatkozunk. Na­gyon készséges ember. Csakhamar megtud­juk tőle, hogy hetenként háromszor kap­nak húst a ház lakói és hogy éppen ak­kor húslevest, húst és káposztafőzeléket osztottak. Megkínál minket is. Jó, erős hús­levest, nagy porció, ha jól emlékszem 17 dkg, a hús, a fejadag. Gyorsan ment az ebédosztás, utána a betegszobákat mutatta meg a gondnok. Beszédes ember. Mielőtt az első szegény­házi szobába érünk, megtudjuk, hogy Csabay főorvos is spanyolban van s most Eördögh dr. helyettesíti és hogy nagyon sokba ke­rül a városnak a kórház. Átlag 35 koroná­jában van egy beteg naponta. S ha tudo­másul vesszük, hogy a szegényháznak 102, a kórháznak pedig 50 lakója van, elismer­jük, hogy ez sok kiadást jelent. Na, de gyerünk sorba. Az első szegény­szoba. Itt vannak a munkaképtelen férfiak. Csupa elaggott öreg, kiknek arcán, szaván érezni már a végelgyengülés nyomait. A nők számára is van ilyen szoba. Fáradt hangon fogadják a köszöntésünket, ágyban ülnek, ebédelnek, lassú, öreges mozdula­tokkal. Ez a két szoba csupa élettelenség. A levegő is olyan nehéz súlyú bennük. Az életképesebb, u. n. dolgozó szegé­nyek szobája már elevenebb. Ezek is ebé­delnek, de itt már a falhoz támasztott fű­részek, seprűk az életet jelentik a belépő­nek. Vígabban vannak, beszélnek. Van köz­tük egy gyengeelméjű is, aki fontoskodva siet újságolni nekünk, hogy az éjszaka is telefonon hívták a városba fát vágni. Saj­nálkozva hagyjuk ott szegényt. A vörhenyszobában találjuk a legna­gyobb tisztaságot. Itt csak két beteg van. Két kis értelmes arcú gyerek. Testvérek. Különösen a kisleány nagyon rokonszenves arcú. Gyerekes szomorúsággal van tele a szemük, amint csodálkozva néznek ránk. Már jobban vannak. Innen az elmeosztályhoz jutottunk. Ez a legszomorúbb rész. Mindegyik cella csupa tragédiáról, csupa szörnyű végzetről beszél. Az első szobában a kályha is körül van drótozva. A gondnok magyaráz. Egy Jóska nevű fiatalember tűnik fel először nekünk Az ágyában guggol, fejét takarójával leta­karja. Olyan, mint egy imádkozó muzul­mán. Azt mondják, egész nap így szokott csinálni. A folyosón egy fiatal gyerek sze­gődött hozzánk, folyton a velem együttlevő kollégám kabátját simogatta. 14—16 éves fiú. Hülye szegény. A kecskeméti mende-

Next