Kecskeméti Közlöny, 1920. május (2. évfolyam, 100-123. szám)
1920-05-01 / 100. szám
2 KECSKEMÉTI KÖZLÖNY 1920. május 1. Noll József kevés témát dolgoz ki, de ezeket jól megválasztja. Legjobb képe a „Virágzó gyümölcsfa“. A kitűnő képen elömlő tavaszi hangulat, a virágzó fa élethűsége kiváló összhangban találkoznak. Különösen figyelemre méltó ez a kép azért is, mert a virágzó fa élethű ábrázolása a legnehezebb stúdiumok közé tartozik. A „Ferencrendiek“ és a „Városháza“ című városunk legérdekesebb témái figyelemreméltók. A „Zászlószentelés“ a háttér monumentális ábrázolásával, a „Nemzeti hadsereg bevonulása Kecskemétre" pedig történelmi jelentőségével hat. A pastellt kitűnően kezeli. Král Ervin tollrajzainak újszerűsége ragadja meg elsősorban a nézőt. Ilyesmit Kecskeméten még nem igen láttak, ebből érthető, hogy sokan még nem tudják kellőképen méltatni. Tárgyait az ezeregyéjszaka meséinek világából veszi. A mélységeket és távolságokat érzékkel domborítja ki. A „Tél” hangulatban, mások pedig rajzban kifogástalanok. Vörös illusztrációi kitűnő karakterizáló érzékre vallanak. A „Kis mosónők“ vázlatszerű, de élethű. A „Beteglátogató“ kompozíciójával hatásos olajfestményei is tehetségről tanúskodnak. H. Ö. Kis hírek a nagyvilágról. A sanremói értekezlet befejezte tárgyalásait. — A törököket meghagyták Konstantinápolyban. — Biztosították a törökországi kisebségek védelmét. — Fölkérték Amerikát, hogy vállalja el Örményország mandátumát, vagy állapítsák meg ennek az országnak határait. — Németország akkor kapja vissza Frankfurtot és Darmstadtot, ha hadseregét a megállapított létszámmaximumra csökkenti. — Németország jan. 10. után csak 10,000 rendőrt tarthat a semleges zóna területén. — A birodalmi kancellárt nem hívják meg a szövetségesek gyűlésére. — Posenban sztrájkoló munkások és a lengyel katonaság között véres összeütközés volt. — A Ruhr vidék még mindig forrong. A fegyverek beszolgáltatása nagyon hiányos.— Párisi jelentések szerint a szövetségesek minden erejükkel kényszerítik Németországot a feltételek elfogadására, ha kell újabb német területeket szállnak meg. — Volhiniában és Podoliában a lengyel csapatok megtörték a bolsevik sereget, elfoglalták Arvucs, Krevno, Vilszk és Kudnov helységeket. — Gomperz amerikai munkásvezér szerint az egész világ szociáldemokratái egyesülnek a kommunizmus ellen. — Az orosz bolsevikok hajlandók Lengyelországgal a békéről tárgyalni. — Nemzetközi keresztény kongresszus készül Genfben. — A jugoszlávok sztrájkja még mindig tart. — — Romlik az oláh hadsereg fegyelme. — Belgrádban véres zavargások vannak napirenden. — A szerbiai Prilepben fellázadtak a politikai foglyok. —Millerand meg van elégedve a sanremói eredménnyel. Kis híveit Magyarországból. Friedrichék megcáfolják azt a hírt, mely szerint fuzionálni akartak volna a kisgazdapárttal.— Olasz szociáldemokraták izgattak a hajmáskéri táborban.—A nemzetgyűlést elnapolták május 17-ig. — A kisgazdapárt Rupprecht Rezső indítványára egyhangúlag a botbüntetés ellen foglalt álláspontot. — A keresztény szocialisták dolgoznak elsején. — Ulain, a Szózat szerkesztője kisgazdajelölt lett Tiszántúl. — A gazdák tiltakoznak az ellen, hogy a termésátvételhez zsidó ügynököket küldjenek. — Zsidóügynökök 600 dollárért szállítják ki fejenként a magyarokat Erdélyből. — A nemzetgyűlés keresztényekre bízza a szállításokat. — A csehek a felvidéki választások előtt letartóztatták a keresztény szocialista párt vezetőit is. — Röszke községben egy 18 éves szép magyar lányt, másutt kocsistól, lovastól gazdákat hurcolnak el a szerb csendőrök. — Mosonmegye határozatiig követeli a szabadkőművesek országrontó forradalmárok eltávolítását. Befalazott német tisztek hulláját találták meg a brassói fellegvárban. STRÓFÁK A HÉTRŐL. Üdvözöllek, óh fehér május! Uj korszak hajnala. . . A Vén hegedős dala Neked szól, neked . . . A te éneked Mi lenne más ma, Mint hozsánna. Hogy ismét úgy jössz el, mint régen Szűzi fehéren . . . S míg ajkadon dal csendül, Ásó, kapa pendül. . . A munka ég! A gyászba borult honnak, A megtévesztett magyaroknak, Derül az ég!... Hanem a beígért busalásom Megfeneklett a képkiállításon. Annyi ott a fény, a derű, a levegő, A fű, a fa, a legelő És a csendélet, Hogy forog a terem véled . .. Amint ott ülök, Elém ugrik egy sonkacsülök .. . És egész rege, Olajban, vízben feltálalt csemege. Hát még a meleg, ami ott van. Érezhető az aktokban . . . És csak a strófák miatt Nem nézem még ma is Őket, A fürdöző nőket. Az élet különben lendül nálunk. Mióta kölcsönkönyvtárunk Gazdát cseréle. Véle A magyar kultúra Hirös városunkba vonul. Azzal is haladunk, Hogy majd mindennap van vonatunk, És nyárra. Sózott heringek módjára Többet utazhatunk. Pestre, Budára . . . A kis kutya Tudná megmondani, merre, hova. Amikor úgy meg vagyunk szállva, Hogy ki sem látszik a hajunk szála. . Ma, holnap úgy leszünk. Hogy egy ,szál" dohányt veszünk Bérbe, Üveg alatt pontosan mérve, Részvénytársasági alapon, S igy néha napon, Majd én is áhítattal szagolhatom, Mert kommencióban Eztán, még a redakcióban Sem kapom A finom, „gyenge“ cigarettát, Amitől úgy jött az ötlet Néha, Hogy még az egyből is öt lett, S mind el is szítta a léha. VÉN HEGEDŐS. NAPI JfflIREK. Hirdetmény A magyar királyi belügyminisztérium leirata alapján a következőket rendelem el: Május hó 1. és 2. napján általános szesztilalom. A jelzett napokon tilos mindenféle szeszesital kimérése, eladása vagy bárminemű forgalombahozatala. Április hó 30-án, május 1-én és 2-án a zárórát éjjel tíz órára állapítom meg. Egyúttal az úgynevezett internacionalista szervezetek jelvényét képező vörös zászlónak és ugyanilyen színű díszítményeknek bárminemű vonatkozásban való használatát eltiltom. Ezen tilalom ellen vétők kihágást követnek el és 2 hónapig terjedhető elzárással és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendők, mely utóbbi behajthatatlanság esetén elzárásbüntetésre változtatható át. Kecskemét, 1920 április 29-én. Az államrendőrség vezetője : Jánosay Gyula, főkapitány. — A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja április 3- án, pénteken d. u. 4 órakor rendes helyiségében fontos ügyben választmányi ülést tart. — A piackorlátozó intézkedések. A városi tanács felterjesztést intézett a belügyminiszterhez, amelyben kérte, hogy a lakosság életszükségleti cikkekkel való zavartalan ellátása érdekében adjon engedélyt a városi tanácsnak arra, hogy a piacon a helyileg szükséges intézkedéseket saját hatáskörében láthassa el. Egyben kérte, hogy az 1915 iki piaci szabályrendelet korlátozó rendelkezéseit az összes életszükségleti cikkekre kiterjeszthesse. A belügyminiszter ma érkezett táviratában teljesítette a tanács kérelmét. — Májusi ájtatosság. A kath. hívek óhajára az idén a szent ferencrendiek is tartanak májusi ájtatosságot. Az első május 1-én lesz, 7 órai kezdettel. Vasárnaponkint szentbeszéd előzi meg. — A m. kir. államrendőrség eskütétele. A m. kir. államrendőrség tisztikara tegnap a közgyűlés keretében, ma pedig az őrszemélyzet a kormánybiztos főispán és a rendőrség tisztikara előtt a város közgyűlési termében ünnepélyesen letette az esküt. Dr. Zsitvay Tibor kormánybiztos meleg szavakkal üdvözölte a megjelenteket, fejtegette a magyar alkotmány és a szent korona magasztos eszméjét, kitartásra és hazafiságra buzdította az államrendőrséget. Utánna a főkapitány felolvasta az eskü szövegét és a közgyűlési termet megtöltő magyar királyi államrendőrség lelkesen keményen férfias hangon tette az esküt a kormánybiztos főispán kezébe. Eskületétel után Jánossy Gyula főkapitány ünnepélyesen megígérte az államrendőrség nevében, hogy az államrendőrség részt kér az újjáteremtés munkájából, amely erős támasza lesz, s nemcsak szavakkal, hanem tettel fogja bebizonyítani keresztény magyar lelkületét. Hymnusz eléneklése után az ünnepélyes aktus véget ért. — A MIVÉ előadásának műsora. A Keresztény Magyar Ifjúságot Védő Egyesület (MIVÉ) 1920. május 8. és 9. napján, este fél 8 órai kezdettel, a Katona József színházban, a MIVE céljaira ifjúsági díszelőadást rendez a következő műsorral: 1. dr. Meczner Sándor: Ébredj magyar. Előadja a középiskolák növendékeiből alakított vegyeskar Kremán Sámuel vezetésével. 2. Megnyitó beszédet mond : dr. Kiss János kúriai biró, a MIVE elnöke. 3. Orbán Emma: „A Kárpátok meséje“. Előadják: Bodócs Etelka községi tanítónő és Zimay Károly elemi iskolai II. oszt. tanuló. .4. Rosellen : „Revérie“. Zongorán előadja: Losonczi Erzsébet, az angolkisasszonyok leányközépiskolájának növendéke. 5. a) Beliczay Gyula: „Himnusz“. A „Műkedvelők Zenekara“ rézfúvósainak kíséretével előadja a kegyesrendi főgimnázium énekkara. Karnagy: Rassovszky Gyula, b) „Népdalegyveleg.“ Előadja a kegyesrendi főgimnázium énekkara. 6. Élőkép tánccal. Bemutatják a ref. tanitónőképző növendékei. 7. Pósa Lajos: „A gerlice lakodalma". Szavalja: Orbán Nándor elemi iskolai IV. oszt. tanuló. 8. „Intézetben“. Vígjáték egy felvonásban. Irta : Heverdle Margit. 9. Erkel Ferenc: „Bánk bán“. Nyitány. Georges Lamoth : „Indische Post“. Zongorán előadják: Meczner Teréz és Szabó Kata női felsőkeresk. isk. növendékek. 11. „Szondy két apródja“. Arany Révytől. (Gyermekkar, szavalat, magánének, zongorakisérettel.) Előadják : a m. kir. áll. főreálisk. tanulói. 12. a) Szergyakorlatok korláton. Bemutatják a ref. főgimnázium tanulói, b) Iskolavívás. Bemutatják a középiskolák növendékei. 13. a) Bajza— Perényi: Ébresztő, b) Csokonai Lavotta: A reményhez, c) Népdal. Előadja a női felsőkereskedelmi iskola énekkara. 14. Vörösmarty: Az élő szobor. Szavalja Füvessy Margit, az angolkisasszonyok tanitónőképző intézetének III. é. növendéke. 15. Erkel: Himnusz. Előadja a középiskolák növendékeiből alakított vegyeskar. — Helyárak : Proscénium páholy 100 kor. Földszinti és I. emeleti páholyok 80 korona. Szinészpáholy 60 korona. Földszinti ülőhely (I—XIV. sor) 15 korona. Erkélyülések 8 korona. A diák- és állóhelyek a szereplő ifjúságnak vannak fentartva. Felülfizetéseket a nemes célra való tekintettel köszönettel fogadnak és hirlapilag nyugtáznak. Jegyek előre válthatók Mintsek Géza drogueriájában és este a pénztárnál. — A színházi pályázatok beadásainak határideje ma jár le. A pályázat kedvező eredményéről holnap részletesen referálunk. — Adományok. Rosenberg Albert fűszerkereskedő a menekült tisztviselők részére 10 kg tiszta grizt küldött kiadóhivatalunkba. Az adományt illetékes helyére juttattuk. Tantó Sándor pénztáros 50 koronát adományozott a 3-as ikrek édesanyjának, lapunk útján.