Kecskeméti Közlöny, 1920. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1920-06-05 / 127. szám

2 ánykör működéséről. A Polgári Daloskör pedig Kremán Sámuel vezetésével énekszá­mokat adott elő kiváló tudással és tanult­­sággal. A műsor második számaként Borbély Andor két, saját szerzeményű, mély érzés­­sel megírt gyönyörű költeményét adta elő nagy tetszés mellett. Majd Takács László Tannhäuserből és Fausztból énekelt nagy művészettel. Meleg baritonja hatalmas sikert aratott. Énekszámait Kremán Sámuelné kisérte zongorán nagy megértéssel. Takács László szereplésének értékét az is növelte, hogy tanulóéveit városunkban töltötte. — Lacher Erzsébet Sajó S. „Magyar énekét“ szavalta el lendületesen és mély átérzéssel. Befejezésül a műsor legnagyobb ér­deklődéssel fogadott számát, Muraközy Gyula „Az élők és a halottak“ című két felvoná­­sos színművét adták elő Szabó Ambrus ren­dezésében. A magyarság rettentő sorstragé­diája, de egyben hatalmas összetartó ereje, leláncoló, magához vonzó hatása szolgálta­tott alapeszmét a lendületes, izzó házasság­tól áthatott darab megírásához, amely pro­paganda szolgálatában is elsőrangú értéket képvisel. A tót tanító hiába szédül meg a hatalom csillogásától, nem talál igazi nyu­galmat és boldogságot, visszahúzzák az élők és a halottak a magyar haza keblére, a száműzetés nyomorúságába. Az előadás tom­boló sikert aratott, percekig tartó, zúgó taps­­orkánnal jutalmazták a szerzőt és a szerep­lőket. A női szereplők Füvessy Rózsika, Sárközy Mariska, B. Kiss Aranka ép úgy, mint a férfiak Szabó Ambrus, Bodor József és Csipkés­ Ernő fényesen megállták a he­lyüket. Kifogástalanul játszottak és a sikert teljesen megérdemelték. H. Ö. STRÓFÁK A HÉTRŐL. Figyeljenek csak ide kérem. Majd elitélem, A nyárelő szenzációt. S bár nincs sok hol hó itt, Neki készülök És szülök Egy pár kim­imbe bujtatott Versszakot. Hogy a nyár elgyütt, A tavasszal együtt Szegény diáknak is Minden öröme elfogyott. Nyakába rogyott A bá, a baj a gond . . . Mint vakond. Könyvét bújhatja már. S amit a sok tudós szamár összeírt, lopott, Azt mind szedje szegény a fejébe, És a tetejébe, Okosodjék is tőle, Mert ami a versben a rithmus. Az az életben a Logaritmus . . . És Kepler úr nélkül, A sok csillag egymásba szédül... Arra nevelni ad ifjat. Hogy a szive, esze helyén legyen Minek is!. .. Úgy is előre megyen, Na van, ami a szekerét tárja, Jó protekciója. Lám, lám, ha nekünk is. Jó kecskemétieknek, Protekciónk­ lett volna, Másként szólna A miniszteri leirat!... De mint jó vidékieknek, Vigalmi adóval Fizetnek . . . S ha eddig sírva vigadt a magyar. Ezután vigadva sírja, Amig bírja: Húzd rá cigány az áldóját. Én fizetem az adóját... És már is Aktuális, Hogy, ,Húzzad, húzzad, csak azért is. Ha mindjárt az ingemért is!‘ ... Szinte előre látom most, Hogy a sok hadimilliomost A böjtnapon látni nem fogom. Mert az okon. Hogy nem lehet enni. Majd kereket old valamennyi ... De bánja A fránya, Ha el is viszi őket a bánya, Csak az obulusokat, Még pedig sokat, Jó előre fizessék le. S aztán mehetnek szegények jólakni A vidékre. VÉN HEGEDŰS. KEe*KEftS6£Yt MÖZUSíCü5 1920, junius 5. Eis 1M a fíagyallágból. A békét ma pénteken délelőtt 10 óra­kor írják alá. — Az angolok és franciák kö­zött ellentétek vannak az orosz tárgyalások miatt. — Az osztrák keresztényszocialisták megegyezést keresnek Magyarországgal. — Bécsben nagy az izgatottság az antant leg­újabb jegyzéke miatt. — A cseh parlament­ben Körmendy képviselő magyar nyelven tartott beszédet, amelyet a németek nagy tetszéssel kisértek. — A tót önkéntesek vé­res harcot vívnak a cseh regionárusokkal. — A lengyelek újabb győzelmet arattak a bolsevisták felett. Lengyel jelentés szerint az orosz offenzíva befejezettnek tekinthető. A vörös csapatok semmi jelentősebb sikert sem értek el, a lengyelek ellenben elfog­lalták és erősen tartják Kievet. — Ausztria magyar gabonát akar. — Törökország moz­gósít. — A török hadsereget mozgósították a görögök ellen. — Kétszázmilliárd kárté­rítést követel Franciaország. — Az arabok állandó pogromot rendeznek Palesztiniában. Kis 1M Magyrországból. Tegnap Budapesten nagy néma ünnepi tüntetés volt a „béke“ ellen. — Kész a ter­mésrendelet. Nyolc kilós fejadagot állapí­tottak meg. — Törvényhozás szabályozza majd a zsidókérdést. — A Hivatalos Közlöny szerint újabb fürdőkedvezményt adnak a közal­kalmazottaknak.— Italmérési engedélyt csak megbízható ember kaphat. — Kun Béla szöktetőinek ügyét tárgyalják Budapesten. — Tót önkéntesek véres harcot kezdtek a csehek ellen. — Újpesten keresztény gaz­dasági párt alakult. — A tőzsdén ismét lanyhult az élet. ___ _ MAPI HÍREK. — Jótékony eső. Az utóbbi időben oly nagymérvű szárazság uralkodott, hogy terméskilátásaink lényegesen rosszabbak let­tek. Sokáig hiába vártunk kedvező fordu­latra, míg végre csütörtökön délután és az éjszaka megeredtek az ég csatornái. Az eső meglehetősen későn jött, de így is igen so­kat használ a kapásnövényeknek, de a ga­bona fejlődésére is jótékony hatással van. Amint látszik az eső az egész országra ki­terjedt és egy gazdasági szempontból mér­hetetlen hasznot jelent. — Űrnapi körmenet. Diadalmasan, mélyen zúgnak a harangok, az ünneplő szi­vek mélyén megcsendül, felfakad a buzgó áhitat: Hála néked Uram, csak ezt a szent napot megengedted érnünk! Tavaly meg­tiltották az őszinteséget, csak titkos fohász, elnyomott sóhaj, néma kívánság, rejtett vágyakozás szállhatott az Ég felé, de meg­hallgatásra talált, mert most büszkén és diadalmasan ünnepelhetünk. A nagytem­plom előtti téren valósággal hullámzik a templomból kijövő hívek sokasága, ott van a város katholikus híveinek apraja-nagyja. A tér egy részét díszszázad foglalja el. Szálas, délceg legények. Az ünnepség alatt ők adják a dísztüzet. A hatalmas tömeg ünnepélyes lassúsággal hömpölyög tova. Középen a diszes baldachin, alatta Révész István prelátus a virágkoszorúval körülvett Oltáriszentséggel, segédkező papok, körü­lötte fegyveres huszárok. Előtte a Kath. Leányklub fehérruhás tagjai, utána pedig tisztek, főtisztviselők és a hívek megszám­lálhatatlan sokasága halad. A barátok tem­ploma előtt szent beszédet tartanak, majd a szokásos helyeken felállított zöld lomb­bal és virággal feldíszített sátorokban el­végzik az ünnepi szertartásokat. Az áhítatra buzdító, felemelő ünnepély véget ér, a je­lenlévők megnövekedett bizalommal és meg­erősödött hittel távoznak. — Nemzeti demonstratio a béke alá­írása napján. Budapesten a béke aláírásá­nak napján a menekültek felvonulást ren­deznek, a templomokban 10 órakor könyörgő istentiszteletet tartanak, a munka szünetel, a villamosok 10 percig nem közlekednek, a vonatok 5 percre megállnak. A harangok 10 órától kezdve fél órán át zúgnak az egész országban.­­ A főispán­ titkári teendők ellátá­sával az új főispán továbbra is Kauzler Sándor tb. aljegyzőt bízta meg, aki Zsitvay Tibor mellett is a legnagyobb lelkiismere­tességgel s rátermettséggel, úgy a hivatal főnöke, mint a hivatalt felkereső közönség legnagyobb megelégedésére látta el. — Ezt a hírt örömmel regisztráljuk, mert hely­beli s a viszonyokkal ismerős fiatal tiszt­viselő tölti be a fontos tisztséget. — Gyászhir. Kalocsai Pál, a Németh­­nyomda gépmestere hosszas betegség után 30 éves korában elhunyt. Temetése szom­baton délután 4 órakor lesz a budai­ uti rk. temető halottas házából. — Az uj magyar pénz. Mint értesü­lünk, az uj magyar álamjegyeket, ha az Osztrák Magyar Bank is részt vesz a kibo­­csájtásban, június 15-én, ha pedig csak a közpénztárak, akkor július 1-én kezdik for­galomba hozni. Úgy a kék, mint a postapénzt teljes értékben váltják be. A Svájcban nyo­mott bankjegyek nagy része már megérkezett Budapestre. Az új magyar pénzeket többek közt Sz. István, Sz. László, Rákóczi Ferenc képei díszítik. Az ú­j pénzből 5, 10, 20, 25, 50, 100, 1000 és 5000 koronások készültek. — A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának választmánya ma, pénteken dél­után fél 7 órakor a szokott helyen ülést tart — Az Ébredő Magyarok ma, pén­teken délután 5 órakor alvárosháza közgyű­lési termében az intelligencia részére nagy­gyűlést tart. Minden ébredő magyar ott legyen ! — Milyen lesz a gabonarendelet ? Gál Gaszton nemzetgyűlési felszólalásával élénk vita indult meg a gabonarendeletről Mint Rubinek és Korányi miniszterek hiva­talosan kijelentették , a kormány csak 3 és fél millió méter mázsát akar megsza­bott áron a termelőktől megváltani a köz­­tisztviselők, munkások, katonák, vagyis azon mezőgasági termeléssel nem foglalkozók részére, akik a gabona szabadforgalmi árát nem tudnák megfizetni. Az ezen felüli me­y­­nyiséget szabadforgalom tárgyává teszik. A felesleget állami szervek útján fogja a kormány külföldre juttatni minden nyerész­kedő vállalat kizárásával. A kivitt mennyi­ség a valutajavítás és olcsó ipari cikkek beszerzésének célját fogja szolgálni. A ren­delet ilyen fogalmazása kétségkívül első érdemleges lépés lesz az országnak a mos­tani sanyarú helyzetből való kivezetésére.­­ A KAC sportestélye szombaton este 8 órakor kedődik a színházban. A tar­talmas műsor, mely a legkülönbözőbb sport­számokból van összeállítva, a közönség kö­rében nagy érdeklődést váltott ki. Jegyek Szél Nándornál és este a színháznál válthatók. — A vidéki lakáshivatalok főfelügye­leti jogát, a miniszteri rendelet értelmében ezentúl a lakásügyek miniszteri biztosa fogja gyakorolni. Ezen hatóságok ellen irányuló panaszok ezentúl közvetlenül a fentnevezett miniszteri biztoshoz küldendők. — A Prot. Ifjak Egyesületének ve­zetősége kéri az énekkar összes tagjait, hogy szombaton este pontosan fél 8 órára próbán megjelenni szíveskedjenek. — Ünnepély Szentkirályon. A Pro­testáns Egyesület az Ifjúsági Egyesülettel együttesen vasárnap, június 6-án, a délelőtti istentisztelet után változatos műsorú, haza­fias és vallásos ünnepélyt rendez Szentki­rályon a templom melletti téren, melyre felhívja az érdeklődők figyelmét a rendezőség. — Iparostanonciskolai bizottság ülése. Az iparostanonciskola felügyelő bi­zottsága csütörtökön délután tartott ülé­sén erősen foglalkozott az ipariskola sor­sával, amely még mindig hajlék nélkül van s félő, hogy szeptemberben félezer iparostanuló iskola nélkül marad. Egyben a vizsgálatok idejét is megállapította.­­ Az ingatlanforgalom az utóbbi idő­ben lényegesen megcsappant, ősszel, de különösen a felülbélyegzés előtt pénzétől mindenki szabadulni akart és igy a birtok­változások száma hetenkint 10— 20-ra rúgott. Jelenleg egészen másként áll a helyzet, amennyiben az ingatlanváltozások száma alig éri el az előbbi negyedrészét.

Next