Kecskeméti Közlöny, 1920. július (2. évfolyam, 148-174. szám)

1920-07-10 / 156. szám

S» KECSKEMÉTI KÉLCRI 1920 julius 10. keserűségtől hozzájuk szólani, de mi, jó­kedvet színlelve, szólítottuk meg őket: — Hová atyafiak? Erre ők minden látható ke­serűség nélkül, szinte vidáman kiáltották vissza a jelszavunkat „domoj!“ (haza) atya­fiak. Még nevettek is a nyomorult állapo­tukon s szinte humorosan, büszkén adták elő, hogyan szöktek meg Omszkból, ahol a magyar elvtársak letartóztatták s fogva tartották őket, de a székely góbé esze csa­varos, azon nem könnyen fognak ki, mondta nevetve a szánkóban ülő invalidus. Élelmük, ruhájuk volt elegendő, jó s a székely tré­fásan kiáltott utánunk, mikor elhagytuk őket, csak iparkodjanak, mert még elhagy­juk magukat! Omszkot jól elhagyva, felkaptunk egy kitérőállomáson az induló személyvonatra, amelyen igazolvánnyal ellátott utasok utaz­hattak csak marhakocsikban, oda be nem juthattunk, hanem az első kocsi fékjén hú­zódtunk meg nagy csendesen, hogy az utasokat vizsgáló ellenőrök észre ne vegyenek bennünket. Itt nagy szerencsnk volt, ameny­­nyiben a marhakocsik utasai között föl­tűnt óvakodó viselkedésünk egy magas katonai állásban levő úri­embernek, aki folyton figyelt bennünket, hogy miért ug­rálunk mi le az állomások előtt a mozgó vonatról, majd előre szaladunk s az állo­másról kiinduló vonatra, ugyanarra a fékre felugrálunk. Végre kijött az öreg úr hozzánk a fékre, kérdezte, kik vagyunk, hova akarunk utazni ? Udvarias megszólítása bizalmat kel­tett bennünk s elmondtuk, hogy mi mene­külő magyar tisztek vagyunk s a reánk va­dászó magyar vörös gárdistások elől buj­kálunk. Este ismét kijött hozzánk a fékre, két pohár forró teát hozott a részünkre s kérdezte, hogy meddig akarunk mi a hideg, zivataros időben a féken utazni, hisz ott megfagyunk. Mi mosolyogva válaszoltuk neki, hogy legjobban szeretnénk akár Moszkváig a féken ácsorogni, ha ebben meg nem gátolna az őrség, amely minden befutó vonatot át­vizsgál s minden hadifoglyot lehúz a vo­natról s kényszermunkára visz. Ettől kezdve az öreg úr minden na­gyobb állomáson bevitt magával a kocsi­jába, ahol tekintve magas állását, nem igen oiy sem vádolom őket a kárörömmel, de látszott, hogy a dolgot nem tekintik rá­juk tartozónak) s a román megszállás — fesztelen barátkozások ideje — egyformán megmutatták. És tiportatásunk máig tartó napjaiban várjon hol volt és van az a nem­zetközi zsidó összetartás, amely pedig oly eredményesen tudta megmozgatni a nyu­gatot az állítólagos antiszemita atrocitások miatt, hogy segítene a magyaron, amely­nek országában pedig kényeztetettebb álla­­potja volt, mint a művelt világon akárhol is? És hol van az a zsidó, aki a bojkott­ban ne az ő malmukra dolgozó vizek meg­indulását triumfálta volna belsejében, ha­nem lázadozott volna tűrő kénytelensé­­günkben ránk nehezedett ez újabb galád­­ság ellen? Mindezt — persze csak homályosan — úgy látszik, Herman Ottó is megérezte. Ezért követelte, ezt már teljes határozott­sággal, hogy „a zsidóságnak idegen ország­ból való beözönlése teljesen megszüntettes­­sék“ stb. Mindent összevéve: Lambrecht könyve korrajzokban oly szegény irodalmunk jelen­tős nyeresége. Csodálatos azonban, hogy Herman élete egy-egy érdekes epizódjáról krónikási tiszte teljes átérzése dacára is megfeledkezik, így pl., hogy a Füzesséry— Polonyi affér kapcsán 1883-ban Herman volt az, aki legélesebben támadta hajdani fegyvertársát, Verhovayt s a Függetlenséget, amelyet alig 3 éve átmenetileg maga is szerkesztett, most „rovott múltú egyének“ írásait hozó újságnak nevezte az orsz. füg­getlenségi pártklub gyűlésén. Herman Ottó­nak, mások szerint egy ismeretlen altere­­gójának az 1899-iki Petőfi ünnep alkalmá­ból a segesvári síkon való rejtelmes meg­jelenéséről (lóháton!) sem történik említés. kutattak és éjjelre pedig a vonatparancsno­kot rávette, hogy engedje meg nekünk a vonat konyhájában átéjjelezni. így tettünk meg vonaton igen kényelmesen mintegy 1000 km. t, nappal a féken s éjjel a kony­hában. Ez az útrészletünk négy napig tartott s ez idő alatt minden nap szaporodtunk 1—2 lemaradt s tovább szökő hadifogoly­társunkkal úgy, hogy a negyedig napon már kilencen voltunk a féken s éjjel a konyhában. Nagy volt az öröm s az elbiza­­kodás, amikor vigyázatlanságunk miatt föl­­fedeztek bennünket egy éjjel a vörös gár­distások a konyhában, ahol rajtunk kívül még 10—12 orosz utas is szorongott s dacára annak, hogy az orosz utasok előbb kéréssel, majd szitokkal próbálták a magyar vörös gárdistásokat letartóztatási szándé­kuktól elállítani, mi magunk kértük az orosz utasokat, ne fenyegessék tovább az őrsé­get, igy is sok piszkot, leköpdösést s bi­zony ütleget is kellett volna eltűrnünk, ha eddigi tapasztalataink nyomán nem követ­tük volna régi módszerünket. Szépen bele­nyugodtunk mindenbe s fáradtságot és meg­bánást mutatva engedtük magunkat a köz­ség parasztjai közt munkára szétosztani. Mekkorát kacagtunk, amikor másnap éjjel a hosszú gyaloglás után a Kurgán alatti nádasokban csaknem mindannyian összetalálkoztunk s mindnyájan ugyanegy módon hagytuk ott gazdáinkat. Nyugodtan munkába állottunk a parasztnál, fát vágtunk, udvart takarítottunk stb. s éjjel szépen meg­szöktünk. Ris­ha a nagyvilágból. Folytatják, sőt szigorítják a Magyar­­ország elleni bojkottot. — A bécsi villamos alkalmazottak azért sztrájkoltak, hogy a bojkott következtében beállott szénhiányt ezzel eltussolják. A villamosok ugyanis amúgy is megállottak volna. — A lengyel-orosz északi szakaszon heves harcok folynak. — Németország gazdasági helyzete nem en­gedi a gyors leszerelést. — A hadsereget 15 hónapon belül fokozatosan szállítják le százezer főre. — A német delegátusok ki­jelentették, hogy a legnagyobb összeg, ame­lyet fizethetnek, 50 milliárd arany márka. — Az oláh kormány népszerűséget hajhász. Az állami üzemekben a fegyelem megszűnt. Az új tartományokban a gazdasági vállala­tok idegen kézbe kerültek. — Albániában teljes a felfordulás — Valona állítólag olasz kézre került. — Csehországban négyszer akkora a drágaság, mint nálunk. — Görög­országban kultúrharc indul. — A spaai ér­tekezlet tart. A német kancellár kijelentette, hogy a német nép békés érzésektől van eltelve. — A magyar kiküldöttek Párisba érkeztek, hogy részt vegyenek a július 7-én kezdődő nemzetközi közlekedésügyi érte­kezleten. Kis hírei­ Magyarországból. Bethlen István gróf, dezignált minisz­terelnök kabinetalakításról tárgyal a pár­tokkal. Az új kormány külügyminiszteréül Botlik Józsefet emlegetik, Bethlen azonban Szmrecsányi Györgyöt szeretné erre az ál­lásra megnyerni. A lista szerint földmive­­lésügyi miniszter Nagyatádi Szabó István, kereskedelemügyi Rubinek Gyula, közokta­tásügyi Pekár Gyula, külügyi Gratz Gusz­táv, pénzügyi Popovics Sándor, honvédelmi Sréter, igazságügyi Hencz Károly, közélel­mezési pedig Mayer János lesz.­­ A nyu­gati határon harcok folynak a mindinkább szaporodó csempészekkel. — Csütörtökön kezdődött meg a MOVE harmadik orszá­gos tanácsülése. — Csütörtökön szünetelt a népbiztosok bűnügyének a tárgyalása. — Schnetzer kijelentette, hogy ő csak a nép­haraggal szemben ígért bántatlanságot Peidli­­éknak. A törvényes fórum azért felelősségre vonhatja őket. — Stromfeld ügyének tár­gyalása még tart. — Bokányi népbiztos val­lomása szerint „megdöbbent” a diktatúra kikiáltásakor. — Haubrich szerint Szamuelli utcai harcokat akart. — A Felvidék népe végsőkig küzd a vallásszabadságért. — A rutének fellázadtak a csehek ellen. STRÓFÁK A HÉTRŐL. Dúl a Kánikula, Hogy erre vonula A bősz hőhullám . .. 5 hull­ám Az ember, Mint nyüvéskor a kender, A jó kis napszúrástól, Meg a frissítőnek beszedett Szeszes miegymástól!.. . Boldog, Aki már ül benn A hősben . .. Mert kinek van kedve lopni, Ölni, Vagy garral betörni. Ebben A strucctojáskeltő melegben!?... S ha mégis akad oly kába, Aki neki keseredik, És a tikkasztó éjszakába, Ide, vagy oda bekedveskedik, Esküt tesz a vigyorgó holdra, A has habokra, Nem különben a mosolygó csillagokra Nehogy érje még szégyen, Lopni csak oda megyen, Hol a meleg fogadtatás mellett. Egy kis légbehatott aludlejel is Lelhet. Hanem egy rémhírt suttognak Az emberek. Róla dönögni is csak félve merek. Az a magva az egésznek, Hogy újabban a Rákóczi-után Birkák tenyésznek ... Méla­bús kolompszó S tilinkódal járja. Még a holdvilág is Nagyot pirul rája . . . Azonban Ott valahol a torony alatt Minden hallgat!.. . Pedig jó volna észbe kapni, És a rendre, meg a tisztaságra Valamit adni!.. . Mert odafent, az orosz frontról, A kolera, ha egyet gondol. Majd erre térül, S a sok barátságos bacillus helyett. Majd a komabacillus Foglal helyet!. . . Akkor aztán gagyoghatjuk Arany János után szabadon : Mindenki koleragyanús, Aki éli. .. Ugyan a bölcs intézők szerint A kolera is gyanús, hogy él. Mert lehet egyszerű kolerin, és tényleg, Így barackszezon idején kétes a dolog, Hogy mitől korog A has . . . Mert míg van, aki örül, Hogy örül, A szegény kolerás Örülne, Ha békén ülne. Vagy járna, És a komabacillusnak Fittyet hányna . . . Jó lesz hát egy kicsit A köztisztaságra vigyázni, És a komabacillussal Nem komázni!... VÉN HEGEDŰS. NAPI JILLIREK. — Kirendelés. A m. kir. igazságügy­miniszter dr. Révész Béla kunszentmiklósi járási szolgabirót a kecskeméti kir. ügyész­séghez ügyészségi megbízottal rendelte ki. — Gazdasági felügyelőség Kecskemé­ten. A földmivelésügyi miniszter Gajdátsy Jenő m. kir. gazdasági főfelügyelőt meg­bízta a kecskeméti gazdasági felügyelői teendők ellátásával. A gazdasági felügyelő­ség a városházán kap hivatalos helyiséget és az iroda dologi szükségletéről a polgár­­mesteri hivatal saját hatáskörében gondos­kodik. — Közjegyzői áthelyezések. A m. kir. igazságügyminiszter dr. Fésűs György fiu­mei és dr. Völgyessy Adorján Mihály zirczi kir. közjegyzőket Ceglédre helyezte át. Az ébredő magyarok minél nagyobb számban jelenjenek meg a Prónay-zászlóalj football-csapatának érkezésekor, valamint az ebéden és a vacsorán. A bankot a Royal­ban lesz.­­ Az oltási és újraoltási dijak fel­emelése. A munkaügyi és népjóléti minisz­ter az orvosok részére az első és újraoltá­­sért esedékes dijakat folyó évi január 1-től visszamenőleg 10 f.-ről 50 fillérre emelte fel.

Next