Kecskeméti Közlöny, 1920. augusztus (2. évfolyam, 175-199. szám)

1920-08-07 / 180. szám

1920. augusztus 7? KECSKCMÉTÍ 3 — Tanulságos és tragikus sors. A hivatalos la,p közli, hogy a közoktatásügyi miniszter ár. Székány Béla középiskolai ta­nárt a proletárdiktatúra alatt tanúsított vi­selkedése miatt állásvesztésre Ítélte és 6 évig semminemű intézetben nem taníthat. Lehetetlen ezen ítéletnél egy pillanatra nem elmélkedni -az emberi sors felett. Székány Béla, aki sokáig volt a kecskeméti főreál­­iskólának is tudós, ambiciózus tanára sze­gény sorsból küzdötte • fel magát s megta­karított fillérein járta be Afrikát, Ázsia egy részét s idehaza éjjel-nappal csak a tudo­mánynak élt. Ő csinálta meg Kecskemét csillagászati földrajzát. A liberális korban, amikor ez nem volt konjunktúra, a keresztény­iránynak volt hosszú éveken át bátor har­cosa s emiatt sokat kellemetlenkedtek neki. Nehéz harcai voltak Szántó Kálmánnal, a kecskeméti szabadkőműves métely főforrá­­-sával. A kommün alatt a Ludovika tanára lett s ott olyan modorban tanított, ami miatt bűnhődnie kellett. Nem szólunk a büntetés ellen, mindenkinek meg kell kapni, aki vét­kezett, de mindenesetre alkalmas az elmél­kedésre egy megtévedt ember ilyen súlyos bünhődése, mig az évtizedek mételye, a forradalmi' pusztítás zsidó előkészítője, aki­vel annyit harcolt, mindössze egy áthelye­zéssel megúszna a büntetés. — A Szemere-bizottság csütörtökön délután népes értekezletét tartott, melyen a bizottság Csipkés Ernő százados és Füvessy Imre h. főkapitánnyal határozta el magát kiegészíteni. F. hő 17 én, kedden délután a bizottság a golyófogóhoz (Izsáki ut) tanul­mányi kirándulást rendez, úgy a céllövészet mint a cserkészet betanulására. Erre minden­kit szjvesen látnak s minél nagyobb számú érdekl ődő részvétele kívánatos is. Jelentkezni aug. 15-ig kell a különböző helyi ifjúsági vagy sportegyletek vezetőségénél, vagy pe­dig D aly Zoltán rendőrkapitánynál a város­házán. Ugyan e helyen jelentkezzenek mi­előbb a céllövészetet kultiválni akarók is, . amit még augusztus folyamán el kezd a bizottság a helyi laktanyák egyikében. Kí­vánatos, hogy e végtelenül fontos sport-ág művelésére városunkban tűinél Több jelent­kező akadjon. — A Morning Post szenzációs cikk­sorozata a zsidókérdésről. A Morning Post cimü angol világlap Causes Of Wordl Un­rest „Világ forrongásának okai“ címmel egy immár 11 folytatásban megjelent hatalmas cikksorozatban foglkozik az egész emberi­ség békés fejlődését fenyegető forradalmi mozgalmak okaival és adatok alapján meg­döbbentő módon világit rá arra a szoros kapcsolatra, amely az egész világ szervezett zsidósága és a békétlenségek, a Marx féle szocializmus és a bolsevizmus között fenn­áll. A szenzációs cikket, amelyből a zsidó­népbiztosok névsorát a napokban közöltük s amellyel inég, sajnos, a magyar sajtó nem foglalkozott, legközeíebb részletesen ismertetjük. _ a joghallgatók egyesülete f. hó 9-én, hétfőn délután 6 órai kezdettel az egyesületi helyiségben ülést tart, amelyre tekintettel a tá'rgy fontosságára, minden tag megjelenését kéri az elnökség. — Népmozgalmi adatok. Julius hó­ban Kecskeméten 117 születés történt. E közül 1 halvaszületett. Az újszülöttek közül rom. kaíh. volt 94, ref. 25, ág. h. ev. 1 és 1 zsidó. Ezzel szemben 98 halálozás tör­tént. A lakosság szama tehát 16 al szapo­rodott. A halálozási esetek az egyes fele­kezetek között a következőképen oszlott meg : rém. kath. 69, ref. 25, ág, h. ev. 1, zsidó. 3. Erőszakos halállal múlt ki 2 egyén. (1 gondatlanságból vizbe, 1 párnába fulladt.) — A MOVE kecskeméti főosztálya felkéri azon tagjait s mindazokat, kik a sport bármely ágát a MOVE színeiben óhajtják folytatni, hogy folyó hó 7-én, szom­baton este háromnegyed 7 órakor a Város­háza, II. em., 8. szám alatti hivatalos helyi­ségében a sporíosztály gyűlésén szívesked­jenek megjelenni. — Az elnökség. — Cipőtalp a MOVE tagjainak. A MOVE Szövetkezete értesíti tagjait, hogy üzlethelyiségében megkezdte a kedvezmé­nyes áru cipőtalpak árusítását. — Rövidesen forgalomba kerül az uj pénz. Jó forrásból vett érte >ülésünk alap­ján az uj pénzről és forgalombahozataláról a következőket közölhetjük: Az uj pénz­egység ezután is i korona lesz. A 20 koro­násokat a Franklin Társulat készíti, a kisebb értékű államjegyeket a* államnyomda. Az 50, 100 és 1000 koronások Svájcban készül­nek. — Rövidesen rákerül a sor a pénzügyi. törvényjavaslatokra és ezeknek letárgyalása után azonnal megkezdik az uj áliamjegyek forgalombahozatalát. . — A tisztek és hivatásos altisztek beszerző csoportjában (Koháry u.l) gyer­mekharisnyák minden számban, női haris­nyák 61 koronás árban, valamint férfi (maco) zoknik 45 koronás árban kaphatók. Move tagok részére is. Ugyanitt naponta friss házi kenyér kgja 14 korona. — A rendzavaró lapok betiltása. A m. kir. minisztériumnak az egyes belföldi időszaki lapok megjelenésének és terjesz­tésének eltiltásáról kiadott rendelete újból hatályba lép azzal a kiegészítéssel, hogy a belügyminiszter olyan belföldi időszaki la­pok megjelenését és terjesztését is betilt­hatja, amelyeknek közleményei az ország belső-rendjét, közbiztonságát, esetleg külső politikáját veszélyeztetik. — A Szent István napi népmulat­ságot a hadi fogságban sínylődök haza­hozatalának javára aug. 20 án a mükertben tartják meg. A rendezőség, tekintettel a hazafias célra, mindent elkövet, hogy a népmulatság úgy kiállításban, mint látvá­nyosságban az előző éveiket messze túl­szárnyalja. A rendezőség felkéri azokat, kik' a népmulatság napján a "mükertben árusí­tani szándékoznak, pl. pék, cukrász, vírslis stb., hogy ebbeli szándékukat, valamennyi díjazás felajánlása mellett, írásban f. hó 18-ig Szél Nándor könyvkereskedésében je­lentsék be, — Külföldi honosok figyelmébe. A 30035/920: sz. belügyi rendelettel a külföldi honosoknak elrendelt jelentkezése a f. évi augusztus 6 án lejárt, figyelmeztetem a je­lentkezésre kötelezett it^gen honosokat va­lamint azok szállásadóit es házigazdáit, hogy amennyiben a jelzett határidőig jelentkezési kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, az illetők ellen kihágás miatt az eljárást a leg­szigorúbban meg fogom indítani. — Daly Zoltán rendőrkapitány. — Számlabélyeget hoz a Tevéi for­galomba. A Területvédő a Baross Szövet­séggel együit uj számlabélyegeket hoz for­galomba, melyekre előre is felhívjuk keres­kedőink és iparosaink figyelmét. A számla­bélyegekkel mindössze egy pár fillért adunk a legszentebb célra, amit nem érez meg Senki és ha állandóan e Tevél-bélyegeket használjuk, jelentékeny összeg megy a Liga céljaira. * Meghivó. Folyó hó 8-án, vasárnap este 7 órai kezdettel jótékonycélu táncmulatság lesz is­mét Batthyány-utca 30. szám alatti (volt Halasi nagy-utca) vendéglő kenhelyiségébe, szépség ver­sennyel egybekötve. Kitűnő magyaros gulyás, adagja 1Ó korona. Jégbehütött italokról, elsőrendű zenéről gondoskodva van Mi már csak ismét felkeressük a Józsi bácsit mert igazán csak ott lehet sírva vigadni. Belépődíj 15 korona. Szives pártfogást kér: Szegedi József vendéglős. * Elveszett folyó hó 4-én, szerdán délben 12 és 1 óra között a törvényszék­től a szakszervezeti otthonig egy gyémánt kövekkel kirakott arany gyűrű. A becsüle­tes megtaláló 1000-kor. jutalom ellenében jutassa el a törvényszéki épület II. emelet, 75. ajtószámu helyiségébe. HH MOZGÓKÉP HÁZ jÜf| Ma a — A Kecskemet! Háztulajdonosok választmányi tagjait felhivatnak, hogy hét­főn, f. hó 9 én délelőtt 11 órára a város­háza folyosóján teljes számmal jelenje­nek meg. — Az elnökség. * Cirkusz Henry. Ma este a nagy­szerű sláger-műsor keretében díszes elő­adás lesz. Vasárnap kát utolsó és bucsu­­eiőadás délután 4 és este fél 9 órai kez­dettel. * Nagy táncmulatságot rendezek e hó 8-án, azaz a vasárnapi nyári vásár napján este fél 7 órai kezdettel VI. kér., Mezei-utca. 20. sz, alatti vendéglőm helyiségeiben a helybeli rendőrkonyha alapja javára. Belépő- dij személyenhint 15 Korona. Zenét a közkedvelt ilajáki József kiváló magyar bandája szolgálja. Törekvésem a legjobb kiszolgá­lás. Kérem a nagyérdemű közönség becses párt­fogását. Kiváló tisztelettel Lázár József, vendéglős. * Meghivó. A Városi vigadóban f. hó 8-án azaz vasárnap este nagyszabású tánc­­estélyt rendeznek. Beléptijegy ára 20 kor. Kezdete este 7 órakor Tánc reggelig. Jő italokról és zenéről gondoskodva van. — A közönség kegyes pártfogását kéri a Ren­dezőség. * Haliá pajtás. Hatlottad-e már, hogy e hó 8-án, vagyis vasárnap este ismét nagyszabású táncmulatságot rendez a Papi bácsi, melyre mái csak azért is elmegyek, mert a múltkor is nagysze­rűen mulattam. Most meg egy hírneves vidéki válo­gatott cigányzene és a helybeli fuvózenekar szolgál­tatják a jó zenét. Szünidő alatt az ismert vadászkürt szólistája szórakoztatja a jelenlevő közönséget. Jő ételekről és jégbehiitőtt italokról is gondoskodok, Popi Vince vendéglős, Honvéd-tér 10: szám. * Hadirokkantak! A művégtagok ja­vításához szükséges összes anyagokat meg­hoztuk. A művégtagokat díjtalanul javítja Kovács tnülakatos, Zimay László-utca 2., gazdasági gőzmalom előtti téren. — Rok­kantak elnöksége. Halálos ítélet. Mint tegnap megírtuk, a statáriálís bíróság csütörtökön délelőtt két ügyet tár­gyalt. Az Ítéleteket pénteken reggel 9 óra­kor hirdették, ki. Ennek értelmében Pálin­kás József nagykőrösi kocsist, aki gazdáját, Kökény Dezső ügyvédet agyon akarta szúrni, szándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt 15 évi fegyháwa és 10 évi mellékbüntetésre ítéltek. A másik ügy vádlottjait gyilkosság bűntettében mint tettestársakat mondották ki bűnösnek, mert kétségtelenül beigazolást nyert, hogy a náluk lakó Bárok János ny. vasutast julius 18-án hajnalban fojtogatni kezdték és mikor az eszméletét vesztette, a saját szobájában felakasztották. Rémes tet­tük után mindent úgy rendeztek el, hogy öngyilkosság látszatát keltsék. Zsámolyt tet­tek a felakasztott ember lába alá, majd Wiederspán Ferenc anyja tanácsára az aj­tót belülről bezárta és az ablakon keresz­tül távozott. Másnap még a rendőrségnek is jelentést tettek az állítólagos öngyilkos­ságról, de minden kiderült. Kihallgatásuk alatt jogos önvédelemnek szerették volna feltüntetni, azonban nem sikerült. Wieder­spán Ferencet 12 évi fegyházra és 10 évi mellékbüntetésre, anyját Wiederspán József­nél pedig halálra Ítélték. A, halálra Ítélt asszony kegyelemért folyamodott._________ Laptulajdonos és kiadó: Or. Kis« Endec. Keresztény Szocialistákhoz. A kér. szoc. kőműves szakcsoport vezetősége f. hó 7 én, szombaton este 8 órai kezdettel, igen fontos ügyben vezetőségi ülést tart a Cifrapalota dísztermében, miért is kéretnek a tagtársak ponto­san megjelenni. A vezetőség. Felhívom a kér, szoc. feslőmunkásokat, hogy f. hó 7 én, szombaton este a Cifrapalotában rend­kívüli értekezletet tartanak. Kéri az elnökség, hogy saját érdekénél fogva annál is inkább szíveskedjék mindenki megjelenni, mivel munkaügyről lesz tárgy. ___________________________________Elnökség. Anyakönyvi kivonat. 1920. augusztus 5—6. Születések: Rúzsa Anna Mária rk„ Lénárt József rk„ Majtát László ref., Kecskés Magdolna rk., Gálfi Anna rk., Oláh István rk., Csősz Anna rk. Halálozások: Csóri Istvánná rk. 50 éves. Tóth Ferenc rk. 24 éves, Ozv. Varga Elekné rk. 70 éves. Rein Mór izr. 66 éves, özv. Krausz Józsefné izr. 59 éves, Beviz János rk. 58 éves. EnWÄä7:.Ji,Ä“iiÄ*:"^s utca 45. szám. 2720

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék