Kecskeméti Közlöny, 1920. augusztus (2. évfolyam, 175-199. szám)
1920-08-08 / 181. szám
2 KECSKEMÉTV MIOWSV 1920 augusztus 8 1i NAPIJHIREK. — A vasárnapi vonat. A Kecskemétit Jósmizse-Budapest között közlekedő új vasárnapi vonat f. hó 8 án indul meg. Budapestről indul 6 óra 50 perckor, Kecskemétre érkezik 11 óra 30 perckor. Kecskemétről indul 12 óra 43 perckor, Budapestre érkezik 5 óra 30 perckor. — Kíméletlen kritikát, igazságot szerettünk volna már régen hallani a magyar politikai és társadalmi életről. Azonban az újságok hallgatnak vagy liberális maszlagot terjesztenek és a közvélemény irányítás nélkül marad. Két lánglelkű, fanatikus magyar azonban meghurcolja a véres kardot az országban. Lendvai István a poéta és Kádár Lehel az író most közénk jöttek és beszélni fognak Kecskemét lelkéhez. Vasárnap d. u. 6 órakor a városháza közgyűlési termében előadást tartanak a magyar külső és belsőpolitikai helyzetről. Az előadáson ott kell lenni Kecskemét minden igaz magyarjának. Jegyeket Szél, Fekete könyvkereskedők és az újságterjesztő könyvesboltjában lehet előreváltani. — Kajetán napja. A millenium évében augusztus 7-én éjjel ítéletidő volt Kecskeméten. Óriási vihar, jégesés és villámcsapások pusztítottak, mérhetetlen károkat téve házakban, fákban, jószágban s szőlőkben egyaránt. Házfedeleket sodort le az orkán, fákat csavart ki ezerszám, Kecskemét környékének régi gyümölcsfái akkor pusztultak el, a szőlőket letarolta a jég, a még lábon álló termést tönkreverte, a villám pedig szünet nélkül csapdosott s gyújtogatta a házakat. Az 1896 iki Kajetán-napra úgy emlékezik vissza a város lakossága, mint a nagy földrengés rémséges istencsapására. — A miniszterelnök a bolsevik offenziváról. A nemzetgyűlés aug. 5 iki ülésén Somogyi István meginterpellálta a miniszterelnököt a bolsevikok előnyomulása tárgyában. A miniszterelnök válaszában kijelentette, hogy „Magyarországot nem fenyegeti közvetlen veszedelem, egyébként teljesen fölkészülve várjuk az eshetőségeket. A nagyhatalmak, különösen Franciaország részéről már támogatásban is részesülünk.“ Ez a válasz megnyugvással tölt el bennünket, annál is inkább, mert az oroszok támadása a legyelek ellenállásán már Galicia határain megakadt. Figyelmeztetünk tehát mindenkit, hogy ne üljön föl azoknak a kosza híreknek, melyeket a zsidók terjesztenek. — Holnap lesz a nyári vásár. Holnap vasárnap tartják meg Kecskeméten a nagy nyári vásárt, amelyre Köncsög és Ágasegyháza kivételével mindenünnen felhajthatók hasított körmü állatok is. Amennyiben az időjárás kedvező marad, a vásárnak nagy forgalma lesz. — Cserkészmozgalont Kecskeméten. Fekete István a Gyál-pusztán táborozó „31. Kossuth-cserkészcsapat“ helyettes parancsnoka, ki a IX. kerületi Mester utcai felsőkereskedelmi iskola 30 növendékéből megalakult cserkészcsapat kiképzését nemrég fejezte be, Paulovics István cserkésztársával tegnap városunkban járt, hogy tárgyaljon az illetékes sportkörökkel egy Kecskeméten megindítandó cserkészmozgalomról. Mint értesültünk, vasárnap a cserkészszövetség kiküldöttei jönnek Kecskemétre s egy előadás keretén belül ismertetik a cserkészmozgalom eredetét és célját. A román megszállás által okozott károk bejelentői felhivatnak, hogy amennyiben a kártérítési igényük alapjául feltüntetett árak időközben lényeges változásokat szenvedtek volna, az ebbeli változásokat a magyar jóvátételi bizottsághoz (m. kir. honvédelmi minisztérium Budapest) mielőbb jelentsék be. — Megkezdik a tőzegkutató fúrásokat. Nemrégiben megírtuk, hogy a Téglatelepen nagyobb mennyiségű tőzegrétegre bukkantak. A város kérelmére a földmivelésügyi miniszter utasította a Duna—Tisza csatorna talajkutató fúrásait eszközlő kirendeltséget, hogy a pótfúrások befejezése után a tőzegréteg felkutatására szükséges fúrásokat a város költségére azonnal ejtse meg. A barátok templomában vasárnap délelőtt a 10 órai misén Roicr Pál, a diósgyőri dalárda híres tenoristája Senger Gusztáv „Ave Maria“-ját énekli hegedű- és orgona-kísérettel. — Megjutalmazott munkások. A kecskeméti gyufagyár igazgatósága legutóbbi ülésén Tauber igazg.indítványára elhatározta, hogy a gyárban 10 év óta dolgozó 5 munkásnőt — buzdításul szorgalmukért — 1000— 1000 korona jutalomban részesíti. A jutalmat ma, szombaton kis ünnepség keretében adták át a munkásoknak, Zaboreczky Ferec alelnök és Sárközy László felügyelőbizottsági tag jelenlétében. A megjutalmazott munkásnők a következők: Szabó Lászlóné, Balog Teréz, Barmos Anna, Forró Anna és Barna Mária. A gyár egyébként is példát mutat a munkaadóknak a munkások természetbeni ellátása terén. Legutóbb az összes munkások 600 koronáért kaptak egy öltözőruhát, melyet hetenként kisebb összegben vonják le a fizetésekből. Az új vasúti tarifa. A 200 százalékkal felemelt vasúti személytarifa f. hó 11-én, szerdán éjjel 12 órakor lép életbe. E szerint a régi menetdíjak háromszorosát kell fizetni. Budapestre az első osztály menetdíja úgy a fővonalon, mint Lajosmizse felé 180 kor., a másodikon 105, a harmadikon 60 kor. Szegedre első osztály 147, második 87, harmadik 30 K. Izsákra első osztály 48 második 36, harmadik 21 K. Fülöpszállásra első osztály 81, második 48, harmadik 27 K. Tiszaugra első osztály 48, második 27, harmadik 15*60 K. A Testnevelési Bizottság kéri a sportbizottságot és a sportegyesületek torna- és athletikai szakosztály vezetőit, valamint a Szemere-bizottságot, szíveskedjenek f. hó 9 én este 7 órára a ref. főgimnázium tornatermében feltétlenül megjelenni. Tárgy: a folyó hó 2- án megtartandó úszóverseny és a szeptember 5 iki torna- és athletikai ünnepély megbeszélése és rendezése. — Háziipari kerületi felügyelőség Kecskeméten. Deák Imre, a Pest, Heves és Nógrád vármegyék területén működő háziipari kerületi felügyelő lemondása folytán a földmivelésügyi miniszter a kerületi felügyelői teendőkkel Márialaky Kálmán m. kir. gazdasági tanárt bízta meg, Kecskemét székhellyel. — Lisztkiutalás. A közélelmezési miniszter augusztus hóra az ellátatlanok szükségletére 10 vagon lisztet utalt ki a városnak. — a joghallgatók egyesülete f. hó 9-én, hétfőn délután 6 órai kezdettel az egyesületi helyiségben ülést tart, amelyre tekintettel a tárgy fontosságára, minden tag megjelenését kéri az elnökség. — Felhívás a helybeli állami főreáliskola tanulóifjúságához. Tekintettel arra, hogy a jövő hét folyamán feltétlenül át kell költözködnünk az új épületbe, felhívom az ifjúságot, hogy a hurcolkodás részleteinek megbeszélése végett folyó hó 9-én, hétfőn délelőtt 9 órára az intézet régi épületének udvarán pontosan megjelenjék! Az intézet igazgatója. — Orvostanhallgatók gyűlése. Fölhivatnak a Csaba bajtársi szövetség kecskeméti csoportjának tagjai, hogy szerdán d. u. fél 6 órakor a jogakadémia előadói termében jelenjenek meg. A leendő orvostanhallgatók saját jól felfogott érdekükben szintén jelenjenek meg. A közalkalmazottak beszerzési csoportjának vezetősége felhívja azon tagjait, akik a kedvezményes tűzifa vásárláshoz szükséges „igazolványt" ezideig még nem állították ki, illetve át nem vették, hogy azok átvétele végett a kir. törvényszék II. e. 76. ajtószámu helyiségében f. évi aug. 9. és 10. napjain délután 3—5 óra között föltétlenül jelentkezzenek. — A Protestáns Ifjak Egyesülete hétfőn este fél 9 órakor az egyesület helyiségében taggyűlést tart igen fontos ügyben, amelyre a tagok teljes számú megjelenését kéri a vezetőség. A Ragályos betegség július hóban 26 fordult elő: 6 diftéria, 1 halálozással, 6 hastífusz 3 halálozással, 11 kanyaró halálozás nélkül és 3 szamárhurut halálozással. — Meghívó. A községi iskolaszék t. tagjait van szerencsém a folyó 1920. évi augusztus hó 9. napján délután 4 órakor a városházi bizottsági teremben tartandó iskolaszéki ülésre tisztelettel meghívni. Az iskolaszék elnöke. Tárgy : Elmaradt tagok eskütétele, a jövő tanévi berendezkedések, folyó ügyek. — Cséplési eredmény Átokházán. A Szegedi Uj Nemzedék írja: Az átokházi bikatelepen, ahol Szegednek 200 holdas gazdasága van, a befejezett cséplés igen szép eredményeket mutat fel. A holdankénti gabonaátlag hozzávetőlegesen számítva körülbelül 11 g árpa, 9 q zab és nem egészen 6 q rozs. A nyert szalma átlag szintén jobb a közepesnél. — Vájjon a város hires bugaci gazdaságában milyen a cséplési eredmény körömalássan ? — Megnyílt a mézessütemények kiállítása. A méhészeti női tanfolyam hallgatóinak mézes süteményekből rendezett kiállítása pénteken délután nyílt meg az új kollégium dísztermében. A nagyszámú látogatót gyönyörűen feldíszített, mézes süteményekkel roskadásig megrakott asztalok fogadták. A fehér ruhás fiatal lányok igen jól beletalálták magukat cukrásszerepükbe és vidáman kínálgatták a sokféle édességet. A megnyitásnál Pappragány István, Gotthardt Kálmán, Krenedits Ferenc min. tanácsosok és Nagy Géza, a kecskeméti méhészeti tanfolyam lelkes és kiváló vezetője is jelen voltak. A mézeskalácsok készítését Bucsy Z. Jenőné a gödöllői méhészeti gazdaság igazgatójának a felesége tanította és így tanítványainak gyors haladása az 5 kiválóságát dicséri. A kiállítás szombaton délután 5 órától ismét látogatható. Az első nap kitűnően sikerült, előreláthatólag a többi sem marad mögötte... — Futball-mérkőzés. Vasárnap délután fél 7 órakor ismét érdekes mérkőzés színhelye lesz a széktói sporttelep. A KTE I-ső csapata tartja barátságos futball-mérkőzését a Rákosszentmihályi Athletikai Club csapatával. A Rákosszentmihályi Athletikai Club, a III. osztályú bajnokság II ik helyezettje, intelligens és fair játékáról már ismeretes a vidéken is. A KTE teljes tudásával fekszik a küzdelembe, hogy méltó ellenfele legyen a vendégcsapatnak és így szép és élvezetes mérkőzésben legyen része a sportkedvelő közönségnek. Ezt megelőzőleg a katholikus legényegylet Sport-Clubja tartja barátságos mérkőzését a Kisteleki Move csapatával fél 5 órai kezdettel. — Fél 3 órákkor a KTE ifjúsági és a Kossuthvárosi SC az ifjúsági serlegért játszanak. Helyárak : ülőhely 10 K, sportjegy 9 K, Diák- és gyermek jegy 5 K— A Kath. Legényegylet Sport Clubja összes játékosait kérem, hogy szombaton délután fél 5 órakor az egyesület helyiségében minél többen jelenjenek meg a tárgy fontossága miatt, ami elhalaszthatatlan. — i — Bemutató mérkőzést tart a Kath. Legényegylet Sport Clubja a KAC I. kombinált csapatával 10 én délután fél 7 órai kezdettel. Helyárak: ülőhely 8 kor. Sport-, katona- és gyermekjegy 3 korona. — Tűz. Tegnap délután fél 3 órakor a Jókai utca 36. sz. Kubinyi-féle házban tűz ütött ki. A tüzet valószínűleg a kémény átmelegedése okozta s a padláson felhalmozott nagymennyiségű takarmány, majd a tetőzet hamar lángra kapott. A házbeliek azonnal az oltáshoz fogtak s mire a tűzoltóság jó félóra múlva kivonult, a továbbterjedését megakadályozták. A tűzoltóság az oltást rövid pár perc alatt befejezte. A kár tetemes mert a tető és a gerendázat teljesen leégett. * Gyászistentisztelet lesz folyó hó 13-án, azaz pénteken reggel 8 órakor a nagytemplomban megboldogult feleségem, Marsa Józsefné, szül. Halász Juliánna halálának évfordulója alkalmából, lelki üdvéért. Szolgáltatja hű férje és kis árvái. * Urbán bácsi tánciskolája a nagy gőzmalom mellett, volt kath. egylet, Szilády Károly utca 6. szám alatt, Csikai vendéglős házában folyó hó 15 étől kezdve naponta 5 től 7-ig, este 8-tól záróráig. — Adakozzatok a keresztény egyetemi hallgatók étkezdéjének céljaira! Vaiáthi Tiszti a mél közöt tempi van V. he 7. szám Kivái megt a hö párti Vaen Őzt. Ke it, mind SEB Csöng Pét és Hi Szös 9 HEH BÁZIS l 1 • i i 1 Recife! Bíznia m