Kecskeméti Közlöny, 1920. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1920-09-16 / 212. szám

2 KEesKCMcn­mmam 1920. Szeptember 16. Kecskeméti leányiskolák. Az angolkisasszonyok már negyedik éve tanítanak Kecskeméten, vezetésük alatt há­rom leányiskola áll: leánygimnázium, tanító­­nőképző és ezzel kapcsolatban gyakorló elemi iskola. Már régóta nélkülözte a kecskeméti keresztény társadalom ezeket az intézeteket, az apácák működése fontos szerepet tölt be városunk leánynemzedékének nevelésében. Az 1917-ben megnyílt leánygimná­zium a jelen tanévben már a teljes alsó tagozattal, négy osztállyal működik, a nö­vendékeinek száma harminccal (21 °­ C) gya­rapodott. 140 tanuló tanulta végig az 1919/20. tanévet, az augusztus végén megtartott be­iratások alkalmával pedig 176 leányt vet­tek föl. Felvételi vizsgára jelentkezett 43 növendék, közöttük 3 zsidó (7 százalék), valamennyien megfeleltek. Az egész inté­zetben csak 15 zsidónövendék van (8­5%)­A tanítónőképző teljes, e tanévben nyílt meg a negyedik osztálya is . 56 tanító­­nőjelölt nyer elméleti és gyakorlati kikép­zést, részükre egy hat osztályú gyakorló elemi iskola van felállítva 30 tanulóval. Az intézetek tanerői angolkisasszony­­tanárnők, kegyesrendi tanárok és világi tanárnők. A polgári leányiskola 363 tanuló­val nyílt meg az idén, a növendékek száma a tavalyit tekintve csökkent; a múlt tanév­ben 405 növendék iratkozott be, az apadás tehát 42 (10%)­ Nyolc osztályban párhuza­mosan folyik a tanítás, osztályonként átlag 50 növendékkel. Zsidó tanuló volt tavaly 70 (17%), az idén csak 50 (14%), csökke­nés 3%. A polgári iskola mellett elemi leány­iskola is áll fenn szintén nyolc, párhuza­mos osztállyal. Míg a polgáriban délelőtt egyhuzamban folyik a tanítás, az elemiben délelőtt és délután váltakozva. A tanulók száma növekedést mutat, a múlt tanévben 417 volt a létszám, most 450, a gyarapo­dás tehát 33 (7­8 százalék). Az elemiben is kevesebb a zsidó növendék, mint tavaly, számuk 41,­ a múlt tanévben 50 volt, a csökkenés 9 (18 százalék). Értékes újítást hozott be a polgári iskola igazgatósága a növendékek számára felállított kertgazdasági szaktanfolyammal. Ezáltal nagy lépést tett a gyakorlati neve­lésben s a növendékek nagy érdeklődésé­vel találkozott, kik szorgalommal látogat­ják a tanfolyam heti két óráját. A gyakor­lati oktatás a Rudolf-laktanya állami kert gazdasági telek e célból kiutalt fél holdnyi területén folyik, rossz időben elméleti órá­kat tartanak. A tanfolyam decemberben és januárban szünetel, a nyáron át azonban egész lelkesedéssel folyik a munka. Az országos szénbizottság, melynek feladata volna a polgári iskola tüzelőanyag­gal való ellátása, az igazgatóság ismételt sürgetése dacára még nem utalta ki a szük­ségelt mennyiséget. A kollégium második emeletén elhe­lyezett ref. tanítónőképző immár harmadik éve működik, három osztálya van, a jövő tanévben válik teljessé. A tanítónőjelöltek száma a tavalyi 34 ről 47 re szaporodott. A képzőnek e hóban megnyílt a gyakorló elemi iskolája is 20 növendékkel. A két iskola tanulói között zsidó nincs. A kecskeméti középfokú leányiskolák­ban tehát, ideszámítva a női felsőkereske­delmi iskola népességét is, összesen 757 növendék nyer oktatást, a zsidóságot 78 tanuló, azaz 10 százalék képviseli. Orosz-lengyel helyzet. Pétervárott újabb ellenforadalom tört ki. Hat népbiztost is vízbefojtottak. A városban röpcédulákat terjesztenek a szovjet kormány ellen. — A lengyelek átlépték a Curson vonalat és a vonalon túl három várost meg­szállottak — Az ukrán felkelés egyre terjed, eddig 10,000 paraszt fogott fegyvert a szov­jet ellen. A felkelők állítólag megszállották Kiev és Charkov városokat.­­ Lengyelor­szág 200,000 főnyi állandó hadsereget akar tartani, hogy megvédhesse határait az oro­szokkal szemben. His­hireh Mepinárál. Magyarország és Oláhország között tudvalevőleg szünetel a vasúti forgalom. Most oláh részről bizottság érkezik Buda­pestre, hogy a magyar kormánnyal a for­galom felvételére vonatkozó módozatokat megbeszélje. A tárgyalások állítólag 26-án kezdődnek.­­ A közélelmezési miniszter érvényteleníti az eddig kiadott szállítási iga­zolványokat. Csak az általa engedélyezett és sajátkezűleg aláírt igazolványok lesznek érvényesek. — Budapesten nincs járvány. — A keresztényszocialista blokk és az or­szágos földmives szövetség még e héten megalakulnak. — Tetőpontjára hágott a Duna áradása. Az alsó rakodópartot telje­sen elöntötte az árvíz. — A katona főtör­vényszék Stromfeld ezredes ügyében hely­benhagyta az elsőfokú ítéletet. Stromfeldet­­így jogerősen három évi börtönre ítélték. — Friedrich István megerősítette azt a hírt, hogy pártja nagyszabású ellenzéki kampányt indít a Teleki-kormány ellen. — A népbiz­tosok bűnpörében folytatják a tanuk kihall­gatását. — Korányi pénzügyminiszter a nemzetgyűlés tegnapi ülésén nyilatkozott a pénzügyi politikáról. Gaál Gasztonnak is válaszolt. — A csehek eltávolítják a felvi­déki püspököket. Tót püspököket neveznek ki a helyükbe. Bis !, a Rajffvilásig. Triesztben a rend helyreállítására a fellázzadt városrészeket katonacsapatok száll­ták meg, miközben heves harcok voltak, amelyben tüzérség és gépfegyverek is részt vettek. — Tirol és Olaszország között külön határmegegyezés jön létre. — Lékai Leit­­nert Bécsben elfogták. — A corki polgár­mester harminckét napja folytatja az éhség­sztrájkot. Az angol király nem­ lép közbe. — Millerand tanácskozásokat folytatott Take Jone­cuval a Duna bizottság székhelyéről. — Franciaország nem vesz részt a genfi tanácskozáson. — Németországot felveszik a népszövetségbe. — A cseh lapok beisme­rik a Tótföld megbízhatatlanságát. —A bécsi „magyar emigránsok” folytonosan marakod­nak. — A párisi egyiptomi bzottság foly­tatja a harcot Egyiptom igazi függetlensé­géért. WftPi HÍREK. A vár alatt a Magyar utcában lakott beteg édes­anyjával Déván az óvónő. Csöndes, egyenletes ütemű, élet volt az a csön­­des ház falain belül, a korán elsötétedő ablakok mögött. De jött egy idő, ol mily nehéz idő, mikor a kis házban éjfélen túl is égett még a lámpa. A csipkefüggönyös ablakokon át félénk reszketéssel szűrődött ki a fény a néma éjszakába, s benn a lámpa alatt, a régi kerek asztal mellett halálos tusáját vivta az óvónő lelke. Le tegye-e az oláhnak a hűségeskist, vagy megtagadva betegével világgá menjen? Oh, őseitől örökölt büszke magyar vére láza­dozva égett ereiben; tiltó emlékként állt elébe 48 as honvéd nagyapja, az ojlozi hős. Nem, nem, jöjjön bármi, csak a becstelen megalázkodás ne, épen e hitvány gyáva ellenség, az aláh előtt! De ott az ágyon halálosan beteg szívvel, tehetetlenül fek­szik az anya, s a hónap vége közeleg és nincs, nincs semmi pénze! Hosszú nehéz éjszakákon így vívta tusáját a magyar óvónő Déván a vár alatt, s ezért égett még éjfélen túl is a lámpa a máskor oly korán elsötétedő ablakok mö­gött. — Reszketőn kiszüremlő fény a dévai óvónő ablakából, úgy tűnsz fel nekem, mint a hazaszeretet lángolva lobogó tüze a néma és sötét magyar éjszakákon, d.b.j. — Az Iskolaszék gyűlése f. hó 17 én délután negyed 4 kor lesz a tanitóválasztás ügyében, mint lapzártakor sikerült meg­tudnunk. — A közigazgatási bizottság f. hó 21 én, kedden délután 3 órakor tartja szep­tember havi ülését. — Dr. Réthey Ferenc — mosoni fő­ispán. A „Budapesti Közlöny“ szeptember 14-iki száma közli dr. Réthey Ferenc kas­sai jogakadémiai tanár, egyetemi magán­tanárnak Moson vármegye főispánjává tör­tént kinevezését. Az előkelő s a határszéli viszonyoknál fogva fokozottan felelősség­­teljes állásba emelkedés ezúttal városunk kiváló fiában — jogakadémiánk egykori de­rék professzorában — széles látkört, alapos tudású, kitartó energiájú egész­ embert ért. Természetes tehát, hogy kinevezésének hí­rét Kecskeméten is széles körben örömmel fogadták. — Palotás Fausztin előadása. A könnyen szerzett zsákmánytól vérszemet kapott, falánk ellenségek gyűrűje veszi kö­rül szerencsétlen országunkat. Elérkezett az az idő, amikor végre tisztán látunk, ami­kor kegyetlen iskolák szomorú tanulsága után végre megbizonyosodtunk arról, hogy csak a magunk erejére támaszkodhatunk, a magunk munkájában bízhatunk. Nehéz küz­delmünkben tanult, bátor, fanatikusan ma­gyar emberekre van szükségünk, akik érzik az idő komolyságát és minden erejüket latba vetik a győzelem érdekében. Ilyen ember Palotás Fausztin ezredes is, aki most városunkba jön, hogy itt az Alföld magyarjai előtt mondja el a határokon tett körútja alkalmával szerzett tapasztalatait. A minden tekintetben értékesnek ígérkező be­széd iránt máris hatalmas érdeklődés nyil­vánul a közönség minden rétegében. Az előadást, amelyen a hölgyek lehetőleg ma­gyar ruhában jelennek meg, 16-ikán, csü­törtökön délután 5 órakor tartják meg a színházban. Belépődíj nincs. — Fáy István — főispán. Az ex-lexes időkre emlékeztető kormánybiztos elneve­zést a kormány a konszolidációra való te­kintettel megszünteti és a kormánybiztosok helyébe főispánokat állít. A kinevezések már meg is kezdődtek, amelyek során a Kormányzó Úr Őfőméltósága Kecskemét város főispánjává az eddigi kormánybiztost, Fáy István járási főszolgabírót nevezte ki.­­ A tanító- és tanítónőválasztásnál az a különös eset történt meg, hogy a tan­ügyi bizottság titokban tartja a jelöléseket, sőt a választást megejtő iskolaszéki ülés napja is bizonytalan. Ezenfelül tudomásunkra jutott, hogy kitűnő és hosszabb szolgálat­­tal bíró tanerőkkel szemben,­­ akikről pe­dig általánosan ismeretes, hogy tisztán dip­lomájukra vannak utalva, a jelöltek fiata­labb erőket, akiknél nem létkérdés ez idő­­szerint az állás elnyerése. Sohasem állítot­tuk, hogy a tisztességes uton szerzett va­gyon akadálya legyen az érvényesülésnek, mindazonáltal nem burkolhatjuk hallgatásba azt a jogos észrevételt, hogy a mai rend­kívüli nehéz megélhetési viszonyok mellett az életet és existenciát eldöntő választások­nál elsősorban olyanoknak kenyérhez jut­tatása kívánatos, akik a kenyérért való küz­delemben legjobban támogatásra szorulnak. — Halálozás. Bódogh Mihály tekin­télyes gazdálkodó, törvényhatósági bizottsági tag kedden délután hosszas szenvedés után 62 éves korában elhunyt. Temetése szer­dán délután 4 órakor lesz a Horváth Döme­ utcai gyászházból. Vele a kecskeméti gazdatársadalom egy értékes és kedvelt tagja költözött el az élők sorából.­­ Hat ajánlat érkezett be a városi főgépészi állásra. A Konkoly Dezső nyug­díjaztatása folytán megüresedett városi fő­gépészi állásra hirdetett pályázat határideje ma, 15 én járt le. Az állásra mindössze csak hatan pályáztak, közöttük kettő vidéki. A helybeliek közül pályázott Balogh István gépész is, aki ezidőszerint ideiglenes helyettes. A Vadásztársaság f. hó 24-én, pén­teken délelőtt 11 órakor a városháza köz­gyűlési termében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgy: dr. Papp Dezső és társai fellebbe­zése a nyúl vadászata tárgyában hozott vá­lasztmányi határozat ellen. — Kerékpártulajdonosok figyelmébe. A rendőrkapitányság felhívja a rendes és motorkerékpártulajdonosokat, hogy 17-én, pénteken reggel 9 órakor kerékpárjaikkal együtt feltétlen jelenjenek meg a tűzoltó­­udvarban.

Next