Kecskeméti Közlöny, 1920. október (2. évfolyam, 225-251. szám)
1920-10-19 / 240. szám
AMtlumél, 1920. Október 19. 8£sdc« II. évfolyam, 240. szám » SJ ELŐFIZETÉSI ÁRAi u u ■■ 14 évi** — — — — — — 120 korona. 9«a;«d é*r* - — — — — 60 korona. 10| liira— — — — — — 20 korona. Felesé* szerk.: Dr. KISS ENDRE. Egye* szám ára I korona. Megjelenik minden nap. Szerkesztőségi III. ker., Szabadság-tér I. szám, II. emelet, 3 ajtó. Telefon ISO, Kiadóhivatal ■ Széchenyi-tér 5. Horthy Milliós a politikusok, a jogrendről és e királykérdésről. Horthy Miklós Magyarország kormányzója folyó hó 17-én, vasárnap Székesfehérvárt a nemzeti hadsereg bevonulásának évfordulóján tartott ünnepségen a következő beszédet tartotta: „Egy évvel ezelőtt tulajdonképen e helyen fejeződött be egy sötét szégyenteljes időszak és innen indult előre 400 éves álmunk megvalósulása, a szebb magyar jövőnek záloga a nemzeti hadsereg. Fehér vármegye hazafias közönsége szobrot emelt e történelmi helyen oltárul hazaszeretetének, hadseregünkbe vetett bizalmának és reménységének és örök tilalomául a destructiónak és a széthúzásnak. Ez az emlékszobor késztet az emlékezésre és ha visszagondolok az elmúlt esztendőre, sok szép és nagy alkotás jelzi egy új, szebb, dicsőbb korszak virradatát. Van megbízható hadseregünk, az alkotmányos élet helyreállott, a külföld kezd bennünket megismerni, értékelni és megbecsülni, az építő és termelő munka pedig már éledezik az egész vonalon. És ha én még ma hazánk egén nem a napfényt, hanem a fellegeket látom, annak oka az, hogy nem minden alakult úgy, ahogyan egy évvel ezelőtt Szent István városában elképzeltem és óhajtottam. Azt hittem, hogy a nemzet annyi megpróbáltatás, szégyen és megalázás után egészen eggyéforradt a haza megmentésében. Ez nem történt meg, az emberek nem tudják levetkőzni a forradalmi mámort, mindenki vezetni akar, de senki sem akar vezettetni, mindenki politizál s mindenki, de különösen egyes csoportok egymaguk akarják az összes kérdéseket megoldani, mégpedig azonnal, egy csapásra, sorrend nélkelül, meggondolatlanul, előkészítés nélkül vetik bele a közvéleménybe a legnagyobb problémákat, ami nem vezethet megoldásra és megnyugvásra, csak izgalmakra s az alig visszaszerzett belbéke megrendítésére, még akkor is, ha ezek a törekvések különben jóhiszeműek és hazafiságból erednek. Egy jogállamban tömegek, felelőtlen elemek nem diktálhatnak, csak az alkotmányos fórumok, melyeknek vezetését mindenki respektálni tartozik, ezek a fórumok kell, hogy kibírjanak minden igazságos, pártatlan, főleg hivatott kritikát, de nem engedhetem meg, hogy a politizálást és hívatlan kritikát egyesek oly mértékben űzzék, hogy az már a tömegek lázításába csapjon át. Elhatározott akaratom, hogy a magyar nép végleges megnyugvása érdekében a demagógiát egyszer s mindenkorra elnémítsam. Újabban mind sűrűbben lehetett észlelni olyan törekvéseket, amelyek a király személyének kérdését igyekeztek előtérbe tolni. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy ez az ország meg nem tagadja ezeréves múltját, mint királyság folytassa életét a nemzetek nagy közösségében és mindnyájan szeretnék Szent István koronáját régi fényében tündökölve látni, odáig azonban még nagy külpolitikai feladatok és az első konszolidáció nehéz munkáinak befejezése állanak előttünk. Azok, akik a király személyének kérdését idő előtt bolgatják, a nemzet egységét bontják meg, az ország polgárainak lelkét forradalmasítják, megakasztják a belső konszolidációt és ezzel bénítják külpolitikai cselekvőképességünket is. Jól tudom, hogy vannak olyanok is, akiket nem a múlt hagyományaihoz való ragaszkodás vezet, hanem önző célok, vagy egyenesen azzal a gonosz szándékkal tartják ébren az ily kérdéseket, hogy ezáltal megzavarják és megakasszák azt a gyógyulási folyamatot, amelyre a nemzetnek a háború és a forradalmak pusztításai után szüksége van, sőt akadnak, akik zavarkeltés végett a rágalmak és gyanúsítások piszkos eszközeivel dolgoznak, nem kímélve rosszhiszeműleg az én személyemet sem, holott mindenkinek tudnia kellene, hogy Magyarországnak a királyi hatalom gyakorlása szünetelésének idejére a nemzetgyűlés által a legfőbb hatalom helytartójául megválasztott kormányzója nem élhet vissza e hatalommal, nem nyúlhat a királyi trón után. Én így fogom fel kötelességemet, értsék meg kötelességüket mások is, aki nem érti meg azt, azzal meg fogjuk értetni, aki nem alkalmazkodik a jogrendhez, az bűnhődni fog. Az első év küzdelmei után a második évet az imperatív megnyugtatás jegyében óhajtom megkezdeni, amelynek Isten segítségével idővel gazdag és hatalmas Magyarország lesz az eredménye, koronás királylyal az élén, akit a nemzet lelkesedve fogad tárt karokkal. Illán, pofon hiteles története. ---------mr^Ju Héjjas IváncaE ~ Közel egy hónap óta figyeljük azt a kétségbeesett erőlködést, amely bizonyos, soha teljes egészében nem létezett s utóbb teljesen letört népszerűség feltámasztása iránt a „homokoldalon“ kifejtésre került. Figyeltük erősen. Kezdetben dicsőítő cikkek jelengettek. A próbálgatás rövidesen „kannibáli“ kacajba fúlt. Taktikát változtattak odaát s keresztét, buzogányt s egyéb jókat suhogtattak Kecskemét intranzigens népe felett az „összetört hármas halom“ épsége ügyében. Burkolt rágalmakat szórtak — nyíltan tenni bátor férfiak dolga — sok derék önzetlen magyarra, kik magyar fajiságuk lobogó erejéről az ötágú csillag fennragyogása idején, a román megszállás szégyenes sorában mindent kockára téve dolgoztak a hazáért, akik dolgoztak s készítették elő a talajt mások számára, akik ugylátszik könnyebben felejtik a szent fogadást, amelyet a vörös és román megaláztatás imaszóra gyújtott minden igaz magyar ajkon. A rágalmak az ő fejükre hullottak mégis a homokfoglalók részéről, kalandoroknak, reszkető Pató Páloknak, Kun Bélát éltetőknek nevezték őket. Nem nyíltan, név szerint, csak úgy szűz alatt még Héjjas Iván acélos egyénisége felé is szurkáltak a mérgezett tollal. Figyelésünket kettőztük — s a dolgot — mely úgyis nyilvánosság kizárásával jelent meg, nem regisztráltuk. A cikk megjelenése után két hétre néhány csattanó pofon hangzott el egy szerkesztőségben. A pofonok adója Héjjas Iván, elfogadója pedig Bakács Lajos a „Homok“ szerkesztője volt, aki annak idején számos tanú előtt kijelentette, hogy egyenesen Rubinek Gyula miniszter úr Őexellenciája felkérésére jött Kecskemétre Homokot szerkeszteni. A Homok szombati száma a nyilvánosság előtt oldozgatja sérülésének kötelékeit. Felkerestük, tehát Héjjas Ivánt, hogy az eset rugóit és hiteles történetét megtudjuk. Tőle a következő felvilágosításokat kaptuk : A „Homok” 41. száma burkolt, durva támadást intézett személyem ellen. A cikk szerzője után kérdeztetve, Bakács Lajos, mint felelős szerkesztő, vállalta a felelősséget s ez alkalommal kijelentette elégtételadási készségét. Az ügyet lovagias útra tereltem A megbízottak első tárgyalása azonban meddő maradt, mert Bakács megbízottai az elégtételadás kért módját megadni hajlandók nem voltak és visszaadták felüknek a megbízást. Megbizottaim erre újra érintkezésbe léptek Rakácscsal, aki segédeinek megnevezését különböző ürügyek miatt október 8 tól — mikor az első tárgyalás megakadt — 16 -ig halogatta. Megbízottaink végre új tárgyaláshoz kerültek. E tárgyalás során az ügyet Rakács megbízottai a nem ténylegesek becsületbíróságához akarták utasítani, amely eljárás formalitásai esetleg hosszabb ideig elhúzták volna az elégtételadást. Tekintettel azon körülményre, hogy a sértés a sajtóban követtetett el, amely úton elkövetett sértéseknél csakis az azonnali reparáció bír értékkel, ezen újabb halogatáshoz annyival is inkább nem járulhattam hozzá, mert a sértegetések Bakács lapja részéről tovább folytak. A megbízottak ennek következtében megbízatásukat visszaadták. — Újabb megbízottakkal való tárgyalásfelvétel ismét csak késedelmet okozott volna. Nem állt tehát más út rendelkezésemre, mint ami történt. Valótlan az, hogy revolvert használtam. Hazugság az, hogy fegyveres katonával az utat eláltattam. Ellenkezőleg, ő kapdosott revolvere után, de tanácsosabbnak látta azt elő nem venni, így az egész ügy puszta kézzel történt s csupán ökleim dicséretére szolgál, hogy revolveragynak érezte. A rajta esett sérülések onnan erednek, hogy az arculcsapásoktól a szekrénynek esett. Közben mentegetőzött, hogy felsőbb utasításra irta, amit irt. S ezt kérésemre írásban adta. Az egész ügyet minden állítólagos felsőbb utasítás dacára is magánügynek tekintem s ennek megfelelőleg intéztem el és semmiesetre sem tartom alkalmasnak arra, hogy közügynek állítsák be. A nyilvánosság elé is csak a tényeknek a sajtóban történt valótlan beállítása kényszeritett. Eddig az interjú. Egyidejűleg a következő nyilatkozatot adta át közlés végett: Nyilatkozat. A „Homok“ címen Kecskeméten megjelenő napilap folyó évi okt. 17 iki 53-ik számában „A béke ratifikálása" feliratú cikk utolsó bekezdésében az foglaltatott, hogy „megjelent a szerkesztőség helyiségében egy magát Héjjas Iván főhadnagynak nevező egyén, aki, miután fegyveres katonával az ajtót eláltatta, revolverrel támadt a magánosan és védtelenül dolgozó szerkesztőnkre, őt revolveraggyal a fején több helyen megsebesítette, majd revolvert a homlokához szegezve, egy nyilatkozatot íratott alá, hogy a várost 24 óra alatt elhagyja.“ Mivel ez a cikk több rendbeli valótlanságot tartalmaz, szerzője ellen a bűnvádi feljelentést megtettem. Addig is, míg a valódi tényállást az illetékes bíróság megállapíthatja és nekem a királyi bíróság is az elégtételt megadhatja ezen újabb aknamunka és kútmérgezés miatt, kijelentem, hogy Takács Lajos felelős szerkesztőt igenis többször pofonvágtam, amire ő kijelentette, — elfelejtkezvén a szerkesztésért felelős voltáról, — hogy miért őt bántalmazom, hiszen ő mások rendeletére írta azokat a cikkeket, amiért Bakácsot más után sikertelenül kíséreltem meg felelősségre és elégtételadásra vonni.