Kecskeméti Közlöny, 1922. május (4. évfolyam, 99-124. szám)

1922-05-01 / 99. szám

2 zött különbséget, feltéve, hogy van becsü­lete. Fegyvert akarok a becsületes magyar­ság kezébe adni, mert hogy Kossuth sza­vaival szóljak: „Veszélyben a haza!" S utána kiáltom mindjárt Petőfi halhatatlan igéjét: „Talpra magyar!" A haza megint oly súlyos helyzetben van, mint volt az ő idejükben. Megint pártátok támadtak el­lene. E pártütők ellen kell fegyvert fog­nunk. E harcban nem kardra, puskára van szükségünk. Lelkünket kell összekovácsolni. Fajszeretet, erkölcs, műveltség és amint Pekár Gyula mondotta, józanság kell ne­künk. A mi új szabadságharcunk a józan­ság harca a részeg forradalom ellen, (úgy van!) a hit harca a hitetlenség ellen, harc minden idegen ellen. Ehez a harchoz csak magyar erőt használhatunk. Mi más ide­gen segítő erőt nem kérhetünk. Egyik oldalon a józanság, másik ol­dalon a forradalmiság. Akadhat-e magyar ember, aki egy pillanatig is tűnődik azon, hogy melyik táborba álljon? Az egyik tá­bor a rend tábora, amelyik azt akarja, hogy itt nyugalom,­­rend legyen, hogy azt a sebet, amelyet idegenek ütöttek rajtunk, meggyógyíthassuk, hogy munkánk gyümöl­csét mi magyarok, magunk élvezhessük. E tábor az egységes párt! Minden más párt, akármelyik párt is legyen az, forra­dalmi ! Andrássy az Ausztriával való kö­zösséget hirdette mindig, mert azt vallotta, hogy Magyarország a maga lábán meg nem állhat! Aki ilyen tételt állít fel, az nem lehet jó magyar ember. A királykérdés. A forradalmi pártok a nemzetre ár­talmas fegyverekkel küzdenek. András­­syék a király­kérdést hozták elő. Pedig erről a kérdésről nem lehet vitázni. A ki­rálykérdés nagyon világos kérdés. Magyar­­ország mindig királyság volt. Nekünk ma­gyar nemzeti független királyság kell. De evvel nem akkor fogunk foglalkozni, mi­kor ellenségeink diktálják. Előbb szabad­ságunkat vívjuk ki. Visszaállítjuk orszá­gunkat, hogy méltó keretbe hozhassuk a királyt, akinek függetlennek kell lennie mindenkitől, mert a magyar király, felett csak az Úristen lehet! (Úgy van ! Éljen !) Közénk dobták az osztályharc gon­dolatát, a legaljasabb gondolatot s foglal­kozás szerint pártokra bontották a nemze­tet. Pedig nem a foglalkozás teszi az­ em­bert, hanem hogy becsületesen végzi-e hivatását. Nem haladhatunk, míg vala­mennyi osztály le nem mond az osztály­harc gondolatáról. Mi valamennyien test­vérek és magyarok vagyunk. A bujtoga­­tókra nem szabad hallgatnunk. Azért jár­nak ma is közöttünk, hogy saját bűneik­ről eltereljék a figyelmet. Az egységes párt nem osztályharcot hirdet, hanem olyan programot akar megvalósítani, amelyik a munkást érdeme szerint felemeli. A királykérdésen és osztályharcon kívül még egy harmadikkal is dolgoznak a forradalmi pártok. Ez a felekezeti kérdés. Ennek a felvetése még aljasabb, mint az előbbi kettőé. Felekezeti kérdés keresz­tények közt nem lehet. A zsidókérdést pedig nem számítom ide, mert az faji kér­dés. Akik Krisztust szeretik, egymást is kell, hogy szeressék, járjanak akármelyik templomba. A felekezeti megértés dolgá­ban nem Hock János és Baltazár, hanem Ravasz László, Raffay Sándor és, Pro­­hászka Ottokár példáit kell követni. (Éljen !) A negyedik eszköz, amivel a maguk céljaira akarják megnyerni a magyar né­pet a forradalmárok, Kossuth eszméinek kisajátítása. Kossuthoz merik hasonlítani, második bujdosó turini remetének merik mondani Károlyi Mihályt! (Le vele!) Kos­suth Lajos a nemzeti királyságnak volt a híve, nem tagadta meg, mint Károlyi, kor­mányzója lett Magyarországnak és nem köztársasági elnöke. A külföldi kormányok­nál árulkodó Károlyi és hívei ma is a népköztársaságot akarják visszaállítani. Kos­suth szabadságunkért küzdött, Károlyi el­lenségeinkkel paktál. Kossuth magasan áll mindenek felett. Károlyi pedig a poklok mélyén. Bűn Kossuth nevét Károlyiéval összevetni. Kedves testvéreim, itt az idő, válasszatok Kossuth és Károlyi között! Az ellenpárt kortesfogásai. Az ellenpárt mindenféle eszközt fel­használ a hiszékenyek megtévesztésére. Azt mondják, ők nem októbristák. De vi­gyázzunk, ezt csak felelőtlen emberek mondják, jelöltjeik közül egyik sem emlí­tette. Battyányiék azonban sohasem ta­gadták, hogy részük volt a gyászos októ­ber felidézésében. Az álnegyvennyolca­soknak ma is ő az elnökük, ő, akinek a rendeletére ürítették ki Magyarországot lépésről lépésre ellenségeink előtt. Jánosi, e párt jelöltje, melyhez Battyányi, meg az itteni jelöltek Horváth és Melha is tar­toznak, Debrecenben programbeszéde al­kalmából épp a napokban vallotta magát büszkén októbristának. Horváth Mihály pedig, mikor annak idején látogatást tet­tem nála, nyíltan kijelentette, hogy ő Lo­­vászy-párti. Ez a Károlyi-féle köztársa­sági párt ölelkezett most még a legitimis­tákkal is, hogy megnehezítse a kibontako­zást. Annak a Károlyinak a pártja teszi ezt, aki most is az antant kegyeiért kö­nyörög és aki kieszközölte, hogy az élő­­állatjóvátételi követelésekkel újabb bajt zúdítsanak a magyarság nyakába. A köve­telések hírét elsőnek az ő lapjaik hozták, hogy a hir nyomán támadt drágasági hul­lámot kihasználhassák a választási har­cokban, így árulják el a hazát önös ér­dekből, pedig Kossuth azt mondta egy ízben, mikor egy honárulót akartak eléje vinni: „Ne hozzátok ide, mert nincs olyan türelmem, hogy megtudjak bocsátani an­nak, aki­­el tudta árulni az árva hazát." Ennek a Kossuthnak szelleme elé idézem őket és vigyázzanak, hogy a nép ítélete homlokukra ne süsse, hogy Kossuth — árulói. Mi rólunk, az Egységes Párt jelöltjei­ről olyanokat hirdetnek, amit sohase tet­tünk. Rólam azt mondták a téli választások alkalmából, hogy legitimista vagyok, most meg a legitimista jelölttel szemben szabad király­választónak hirdetnek. Nyíltan meg­mondtam állásfoglalásomat a királykérdés­ben. Hazugság és rágalom minden más be­állítás és aki ilyesmit hirdet, az nem lehet más, mint köztársasági párti. Egyik kortes­fogás, hogy menekültnek mondanak. Hála Istennek nem vagyok az. De szomorúnak tartom, hogy ezt a jelzőt sértő szándékkal tudják használni akárki ellen. A menekültek Battyányiék és az októbristák áldozatai. Az ő sorsukért ezt a hazaáruló társaságot illeti vád. Szégyen, ha valaki a menekültnek sértésként veti sorsát szemére. Ugyancsak kortesfogás, hogy én az Ébredőknek megválasztásom esetén földet ígértem, amit a nem ébredőktől vennénk el. Ilyet józan eszű ember nem hihet el. A földreform kérdésben nem követhetek más felfogást, mint minden jogos igény ki­elégítésének támogatását. Has­onló fogás, hogy a gazdákat nem tudom hány ezer koronás búzával biztattam. A legszámítóbb gazda se kívánhatja az árak felszökését. Ezt csak az áruüzletekkel foglalkozó nagy­bankok, a Dob­ utcai üzérek óhajtják és idézik elő. Egyik kecskeméti „kiváló" politikus azt mondotta, hogy főispánságom alatt nem védelmeztem eléggé Kecskemét autonómiá­ját. Hol volt ez a derék úr akkor, mikor a nemzeti tanács, munkástanács, katona­­tanács, majd a szovjet ellen kellett volna védelmezni városunk autonómiáját? Rá kell még mutatnom arra, kedves testvéreim, hogy a valódi függetlenségiek mind az egységes párthoz csatlakoztak, amelynek méltó vezére, a kuruc­ ősök iva­déka Bethlen István. (Éljen!) Ő képviseli az igazi 48-as programot a liberálisokkal szemben. Az Egységes Párt programja. Nekünk alkotó munkára van szüksé­günk. Rendnek, nyugalomnak kell lennie, a forradalmi izgatásoknak véget kell vetni. E célból erős többséget kell adni Bethlen István kezébe. Az Egységes Párt legfőbb programpontja: Magyarország legyen a ma­gyaroké. A föld jusson magyar emberek kezébe. A bankok hagyjanak fel az áru­üzletekkel és álljanak a magyar érdekek szolgálatába. A sajtó nagyobb bűnt egyet­len országban sem követett el, mint miná­­lunk. Vissza kell adni eredeti hivatásának. Nem szabad megengedni, hogy rágalmai­val újabb drágaságot idézzen elő. Ilyen bajokat hagyott ránk az ál 48-asok által visszasírt liberális korszak. A liberális irány­zat, mikor a gazda fülig adósodott, a kis­ipart tönkretette az idegen nagyipar, nem kell többé nekünk. A mai kormányzat sok mindent meg­valósított az akadályok ellenére is. Tör­vényerőre emelkedett a kisiparosok régi óhajtása szerint az új ipartörvény. Meg­valósult a földreform, amelynek végrehaj­tását legsürgősebb feladatomnak tartom szorgalmazni. Aki dolgozni tud és akar kapjon földet, de nem ingyen, mert úgy nem érezheti azt jogos tulajdonának. En­nek a törvénynek végrehajtását eddig ide­gen érdekek keresztezték, de le fogom küz­deni ezeket. Épp így áll az adófizetés kérdése. Kevés adóról beszélni népbolondítás. Az adókat egyszerűsíteni kell, de elterülni­­ nem lehet. Nem az a bűnös, aki az adót leéri, hanem az, aki az adósságot csinálta. A Károlyi forradalom, a kommün, a román megszállás bűnei miatt kell a nagy terhe­ket viselnünk. Az adófizetésnél azt az elvet kell követni, hogy az fizessen aránylag többet, aki munka nélkül jut jövedelemhez. Ez nem azt jelenti, hogy el kell törölni az adót, csak azt, hogy igazságossá kell tenni. A liberális korszakban az adófizető polgárok filléreiből a határszéleken létesí­tettek befektetéseket. Itt minálunk úgy­szólván semmit sem csináltak. A liberális korszak a nemzetiségeknek hízelgett. A tanyai magyarságot mindentől elzárták. Még munkájuk jövedelmét sem élvezhették. Ne­künk is kellenek olyan jó utak, mint a széleken vannak. Kellenek vasutak. A ta­nyának a kulturközösséghez közelebb ho­zására meg kell valósítani a tanyai köz­pontokat. Ennek eszméjét már a tanyai kongresszuson kifejtettem. A tanyai em­ber nem lehet a világ legelhagyottabb ár­vája. A közigazgatást úgy kell berendezni, hogy a tisztviselő keresse fel a tanyát és a dolgozó gazdának ne kelljen időt veszí­tenie. Épp igy járjon ki az orvos, lelkész is, hogy minden ügyét otthon elintézhesse. Fontos kérdés a vízlecsapolás kér­dése. Mezőgazdaságunk fejlesztése érde­kében e téren vár reánk a legelső teendő. Mezőgazdaságunkat úgy kell kiépíteni, hogy alapja lehessen a mezőgazdasági iparnak. Az új ipartörvény nagy haladást jelent ezen a téren, mikor jogos előnyöket biz­tosít a képzett kisiparosoknak. A kisipa­rosság érdekében a közszállítási szabály­zatot is revízió alá kell venni. Elsősor­ban a helybeli iparosok ajánlatát kell fi­gyelembe venni. Csak a kisemberek meg­élhetésének biztosítása teheti naggyá Ma­gyarországok A kiskereskedőket eddig el­nyomták a nagybankok és a nagykeres­­kereskedők. Ez az oka a drágaságnak. Ebben csakis a láncosok, az áruüzlettel foglalkozó nagybankok a bűnösök. Drágulást idéz elő az is, aki min­den indok nélkül eldugja a pénzét. Az el­dugott papírnak nincs értéke. A pénz csak úgy ér valamit, ha forgalomban van. Az eldugott pénzt újabb kibocsátású pénzzel kell pótolni. Minél több a kibocsátott pénz, annál kevesebb az értéke. A pénzelérték­telenedés baját pedig nemcsak mi érez­zük. Fáj az egész Európának. Nem ide­gen kölcönnel kell ezt a bajt kuruzsolni. A világnak tudomására kell hozni, hogy mi nem vagyunk szegények, ha visszaad­ják a tőlünk elrabolt területeket és egész Európának megjavul a sorsa, ha a Páris és környéki békeszerződéseket megváltoz­tatják. Ez az igazság és aki mást mond: kuruzsló. Idegen segítségre nincs szük­ségünk. Kecskeméti Közlöny 1922 május 1.

Next