Kecskeméti Közlöny, 1923. április (5. évfolyam, 73-96. szám)
1923-04-19 / 87. szám
1923 április 19. Kecskeméti Közlöny — A mezőgazdasági hitelkérdés. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület kedden délután ülést tartott a mezőgazdasági hitel kérdéséről és a következő nagyfontosságú határozati javaslatot fogadta el. Az OMGE a mezőgazdasági termelés zavartalansága és belterjességének biztosítása érdekében elkerülhetetlenül szükségesnek tartja a mezőgazdasági hiteligények sürgős kielégítését. E célból követeli a hosszúlejáratú beruházási hitel kérdésének akként való sürgős megoldását, hogy a gyakorlatban jelenleg nem érvényesülő záloglevél-kölcsön rendszere helyett a beruházási földhitel új, megfelelő alapra helyezessék. Még ennél is égetőbb a mai tőkehiány mellett a rövidlejáratú mezőgazdasági üzemi hitel biztosítása. Minthogy a kérdés helyes és kielégítő rendezéséhez a gazdaközönség létérdeke fűződik, az OMGE ennél a gazdaközönség döntő befolyásának érvényesülését követeli. Evégből az OMGE, a GyOSz kötelékébe tartozó gazdasági egyesületek, a Magyar Gazdaszövetség és a mezőgazdasági kamarák képviselőinek bevonásával bizottság kiküldését javasolja, amely felhatalmaztatnék a mezőgazdasági hitelkérdéseknek a kormánnyal való tárgyalására és ugyanakkor felkéri az OMGE a kormányt és a magyar királyi állami fegyintézet vezetőségét, hogy a megoldás mikéntjét és a keresztülvitel módozatait a gazdatársadalom álláspontját képviselő bizottság bevonásával állapítsa meg. A Kecskeméti gyógyszerész kapta Szolnok hetedik gyógyszertárengedélyét. Bárány Pál okleveles gyógyszerész, aki hosszú idő óta működik Kecskeméten gyógyszerészsegédi minőségben, most engedélyt kapott a szolnoki hetedik gyógyszertár megnyitására. Az engedélyt rendkívül érdemes gyógyszerész kapta s ez kortársai és ismerősei körében is osztatlan örömet keltett, vele a gyógyszerész lapok is megértő szimpátiával foglalkoznak. A közigazgatás reformja ügyében holnap ismét értekezletet tartanak, hogy a tervezetet politikai szempontból is megvitassák. A belügyminiszter erre az értekezletre a politikai életnek körülbelül ICO képviselőjét hívta meg. Meghívót kapott dr Zsitvay Tibor Kecskemét nemzetgyűlési képviselője is. — Köszönetnyilvánítás. A Kada Gyermek Otthon vezetősége hálás köszönettel nyugtázza a Keresztény Munkások Szövetségének 5000 és a Kecskeméti Bőriparosok Anyagbeszerző Szövetkezete 1000 koronás adományát. Levélgyűjtő szekrények útján április 25-ig a régi portázás mellen lehet leveleket feladni. A kecskeméti postára a múlt hét végén érkezett le az új postatarifára vonatkozó rendelet. Amint közöltük, az új postai díjszabás hétfőn, 16 án életbe lépett. A postához érkezett rendelet szerint az új postai díjszabás életbelépése a levélgyűjtő szekrényeket nem érinti. Amint a postán közölték velünk,kivételesen megengedték, hogy a levélgyűjtő szekrény utján április 25 ig feladott küldeményeket nem fogják megportázni és így a levélgyűjtő szekrények utján április 25 -ig jelenlegi bérmentesítés mellett lehet feladni a leveleket. A postán feladott express és ajánlott küldemények után azonban már az új tarifa szerint szedik a bélyegilletéket. A csomagszállítási díjszabás május hó elsején lép életbe. Azok a telefon előfizetők, akik nem akarják elfogadni az új telefondíjszabást április 30 ig felmondhatják a telefonelőfizetést. A telefon kikapcsolásán kivül a postának az uj intézkedés szerint joga van a telefont leszerettetni. — Országos vásárok. Soltvadkerten ápr. 23 én, Nagykátán pedig 23-án tanának országos vásárt. Mindenféle állat felhajtható. — Dr Szabó Kálmán előadása Budapesten. A Magyar Néprajzi Társaság április 25 én Budapesten az akadémia kistermében ülést tart, amelyen Magyar Kizmér a magyar szűzről, dr Szabó Kálmán kiváló múzeumőrünk pedig a kecskeméti subáról olvas fel. — A Prot. Ifjak cserkészcsapata f. hó 22-én, vasárnap d. u. 6 órakor az Új kollégium dísztermében közkívánatra megismétli ünnepélyét bővített műsorral. A tiszta jövedelem a nyári táborozás céljait szolgálja. A műkedvelők zenekara szimfonikus koncertjének műsorából a hangverseny napján, csütörtökön délelőtt pont 11 órakor nyilvános főpróbát tart a középiskolai ifjúság részére. A koncert holnap, csütörtökön este pont 8 órakor kezdődik az új (Tisza István) Collégium dísztermében. Jegyek a helyszínen is 7 órától válthatók 200 koronás árban. A közölt műsor teljes egészében előadásra kerül, Beethoven hegedű koncertjének szóló részeit Vásárhelyi Zoltán hegedűművész játsza. — Tehenek a járdán. Bár szigorú rendelet tiltja, hogy az utcákon legeltetni nem szabad és a rendőrbíróság nem is egyszer érzékeny bírságban marasztalja el a tilalom ellen vétőket, mégis egyesek nem respektálnak semmiféle törvényt, rendeletét. A Külső Széchenyi-köruton nem egyszer — különösen kora reggel — falkaszámra látunk birkákat, teheneket legelni, amelyek az ősszel ültetett kis fákat letapossák, az ottani szőlőkerítésekben károkat okoznak, felmennek a gyalogjárókra, bepiszkítják azokat, sokszor a közlekedést is megakadályozzák. Nem ártanak néha-néha szigorú razziát tartani azok között, akik az utcákat is birtokukba veszik. I (Beküldetett). — Hirdetmény. A román államvasutak,vasúttechnikai okokból kifolyólag folyó évi ápr. hió 1. után sem fogadnak darabáru küldeményt Biharkeresztes, Nyirábrány, Kötegyán és Lökösháza állomásokon át Románia rendeltetéssel. Ebből kifolyólag Biharkeresztes, Nyirábrány, Kötegyán és Lökösháza állomásokra átmenetben a román és csehszlovákromán forgalomba rendelt darabáru küldemények felvétele azonnali érvénnyel a további intézkedésig beszüntettetett. A Német birodalom, Saar vidék, Cehszlovákia, valamint Ausztriában feladott, Romániába rendelt darabáru küldemények sem vihetők át határállomásainkon. — Az ásványolajtermékek bejelentése. Az ásványolaj (petróleum) termékek bejelentés alá esnek. Mindazok az ásványolajkereskedéssel vagy feldolgozással foglalkozó egyének, cégek és jogi személyek, akiknek birtokában vagy őrizetében 1923. évi áprilió 15 én 10 méter mázsát meghaladó mennyiségű ásványolajtermék, um: benzin, petróleum, gázolaj, fűtőolaj, könnyűolaj, parafin és vazelin készlet van, kötelesek azt a tárolási hely pontos megjelölésével a pénzügyőri szakaszon két példányban tiszta papíron legkésőbb 1923 ápr. 21 ig bejelenteni. — A selyemgubót búzaárban fizetik A selyemtenyésztési költségek növekedésére való tekintettel a földmivelésügyi minisztérium az 1923. évi selyemgubóbeváltási árak jelentős felemelését határozta el. A selyemgubók idei beváltási ára minőség szerint és kilogrammonkét 800, 500 és 200 korona. A minisztérium biztosítja a tenyésztőket, hogy ezeket a beválási árakat is fölemeli a gubóbeváltás megkezdése előtt, legkésőbb azonban június hóig ez akkori, esetleg magasabb búzaárnak megfelelően. A Műkedvelők Zenekapa (Úri Banda) szimfonikus hangversenye április 19-én, csütörtökön este 8 órakor a Tisza István Collégium dísztermében. Tőzsde, 1923 ápr. 18. Budapest. (Ma délig érvényben volt valutajegyzések.) Napoleon 16500, dollár 4525 -4675, font 20950-21550, szokol 134 — 140, leva 34—36, francia frank 304—314, márka 0 215—0 235, lira 228—238, osztr. korona 0 0645—0 0675, lei 22 —24, sv. frank 825—855, dinár 46—48, lengyel márka 0 10 60—0 11 80, Zürich. (Mai nyitás.) Magyar korona 012 oszk. K. 00077, nám. márka 0 028/1, dollár 554, szokol 16 50, font 2578, fr. frank 36 40, lira 2715, dinár 560, lengyelmárka 00125. Budapesti árupiacok Terménytőzsde. (Keddi zárlat.) Búza budapesti 23000—23500, egyéb 22500— 23000, rozs budapesti 14000—14500, egyéb 13500—14000, tak árpi 11000—11500 sörárpa 14500—15000, zab állomáson 14000— 14500, budapesti 15000, tengeri szemes promt 11000—11200, májusra 14600—15200 koronaként. Őrleménypiac. (Keddi zárlat.) Búzaliszt parázs 300—310, duplanullás 295—305, nullás 290—300, kettes 275—285, hatos 265—275, hét és feles 180—190, rozsliszt 180 — 190, korpa 65—68 korona kg-ként Sertéspiac. (Keddi zárlat.) Felhajtás 1100 darab. Árak: 1 rendű 1300—1400, könnyű 1000 — 1100, közép 1100—1300, szalonnás félsertés 1400—1500 lenyúzott hús 1000—1050, zsir 2100, sózott szalonna 1650 korona kg. ként. Sertésvásár. (Mai nyitás.) Felhajtás 747 drb. Árak: könnyű sertés 1100—1190, közép 1170—1250, nehéz 1160—1400 korona kg.kém. Irányzat lanyha. Gabonapiac (Mai nyitás.) Búza 14000, tak. árpa 10500-11000, zab 13000—13100, tengeri 11000 koronaként. MQZl. „Gyönyörök kastélya“ cimil kat részes, 11 felvonásos filmdráma a túlfűtött szerelem mindent elsöprő hatalmát vetíti elénk. Oaszország és Svájc legszebb tájai között játszódik le a történet, melynek külső keretei a legérdekesebb látványosságok. A német filmgyártás legjobb termékei közül való ez a nagyszabású film, mely 2 és fél órás előadásokban (fél 7 és 9 órakor) ma és holnap kerül a kecskeméti közönség elé. A filmet csak 16 éven felüliek nézhetik meg. Házi mázsa Szerda—csütörtök: „Gyönyörök kastélya“ I-II. Péntek—szombat: Zoro va huru. (Dzsungel-film.) Vasárnap—hétfő: Szív törvénye. (Griffith film.) Színházi műsor. Szerdán: Bajazzók, operett. B.színet. Zoltán Sándor bucsuestélye. Csütörtökön: Az árnyék, színmű. Premier b. Pénteken: Az obsitos, operett. A. bérlet Újházi Nusi bucsuestélye. Laptulajdonos és kiadó: DR. KISS ENDRE. ^VVAA/WWvWWsAAAAA^AA^VWSAA/SAAAAAA/VsA/WS/SZíVfeladó szőlő, ház és föld. Városhoz 3 kilométerre a műút mentén 1 hát. hold 1 954 négyszögöl elsőrendű szőlő, melyben 1 pásztó csemegeszőlő Irányár: Kettőmillió háromszázezer korona. Ugyanott 1018 négyszögöl jó termőföld gyümölcsössel. Irányár: Hétszázezer korona. A város központján gyümölcs, szén, vagy bármely kereskedésre alkalmas ház eladó. Papp Zsigmond Kecskemét, 1. ker. Gáspár András utca 12. szám, 7102/923. sz. O. F. B. engedélyével. 1105 300.000 korona árs kerestetik tavi 30.000 korona haszonrészesedés mellett teljes biztosítékkal. Cím a kiadóhivatalban: 1107 3 Jobb lesz, mint volt minden vas, öntvény, réz, bronz, aluminium törött tárgy és géprész, melyet TIRINGER AUTOGÉNNEL MEGHEGESZT Telefoni 265. Tiringer* műlakatos Mikes-utca 3-5. szám. Telefoni 265. Részitnfl, épület és vasszerkezeti munkákat, autó, motor, gösgép és mezőgazdasági gépjavításokat._____44