Kecskeméti Közlöny, 1923. június (5. évfolyam, 122-145. szám)
1923-06-02 / 122. szám
2 Emelkedik a gyapjutermelés. Egy vagon gyapjú 30 millió korona. Hivatalos megállapítás szerint Csonka, magyarország ez évi gyapjutermelése jóval nagyobb mennyiségű lesz, mint az előző évben volt. A tavalyi termelés mennyisége 4 millió kilogramm volt, ezzel szemben az ez évi felül fog emelkedni az ötmillió kilogrammon. Az igen kedvezően emelkedő kilások következtében a kereskedő körökben élénk mozgalom indult meg, hogy kellő időben külföldre szállíthassák a gyapjút a külföldi konjuktúrák kihasználására. Külföldön is élénk érdeklődéssel figyelik a gyapjutermelésünket, de elsősorban az olaszok igyekeznek biztosítani maguk számára a termelés egy részét. Vevőknek jelentkeztek már a felvidéki és a cseh-morva posztó gyárak is. Az évről-évre emelkedő gyapjutermelés, illetőleg juhtenyésztés fő oka épen a nagy külföldi kereslet. A juhtartó gazdák legtöbb helyen ma már a kimustrált állatot sem ölik le, nehogy a gyapjúját elveszítsék. A belföldi gyapjú minősége is egyre javul, melyet az állandó keresztezési eljárásokkal érnek el. A gyapjú ára urasági tételben 3100, kisebb uradalomban 3000, a szedett gyapjúé 2700, a nehezebb homoki gyapjúé 2600— 2700 korona. Tavaly óta az árak majdnem megháromszorozódtak. Az elmúlt évben 260 koronánál kezdődött a gyapjú ára és egészen 1100 koronáig drágult. Tavaly kétmillió korona volt egy vagon gyapjú, addig idén a jó minőségű gyapjú vagonja harmincmillió korona. Kis hírek a Nagyvilágból. Münchenben május 22—27-ig bőrgyógyászati kongresszus volt, amelyen több magyar orvos is részt vett. — Az olasz sajtó erélyesen követeli, hogy Itália, a közös érdek rolnh, szorosabb kapcsolatokat teremtsen Magyarországgal. — Párisban letartóztattak egy oroszt s a vizsgálat nyomán beigazolást nyert, hogy széles hálózatú orosz kémszervezet működik Franciaországban. — Csehországban a belpolitikai egyenetlenségek eltüntetésére, Benesék szélsőségesebb nemzetközi belpolitikai útra léptek, mely erősen kacérkodik a bolsevizmussal. — A Párisban megjelenő Roppel című francia lap nagy cikket közölt Magyarország mellett és a kisantant ellen. — Poincaré francia miniszterelnök csütörtökön este Strassburgba utazott, hogy részt vegyen a Pasteur centennárium alkalmával rendezett ünnepségen. Kis hírek Magyarországból. Megírtuk, hogy a megszállott Felvidékről s igy Komáromból is több bencés tanárt kiutasítottak a csehek. Most mozgalom indult meg ezeknek az érdekében, hogy újra visszatérhessenek előbbi állomásaikra. — Az erdélyi magyar párt nagygyűlést tartott Marosvásárhelyt, amelyen tiltakoztak a román elnyomatás ellen. — Bethlen István miniszterelnök szerdán d. c. fogadta a keresztény ellenzék vezéreit, hogy külföldi útjáról s az igy előállott politikai helyzetről informálja őket. — A budapesti evangélikus főgimnázium június 9 én ünnepli meg százéves felállásának évfordulójét. — Kolozsvár új költségvetésében a városi tisztviselők fizetését erősen redukálták, miért is az összes tisztviselő lemond állásáról. — A pénzügyminiszter szombaton tárgyal az ellenzékkel a tisztviselő kérdésről. AA/VV\AA/S/\A/VVVVVVVVVV*/VV\A/VVVVVVV'^**VVVVVVVN^V*\A — A János Vitéz technikai akadályait a rendezőségnek fáradalmat nem ismerő buzgósággal sikerült elhárítani, úgy hogy az előadás mindössze néhány napi halasztást szenved. Minthogy a szereplők már az eredetileg kitűzött terminusra teljesen elkészültek, ez a kényszerű halasztás, melyet további próbákra használnak fel, még inkább fokozni fogja az előadás tökéletességét. A rendezőbizottság az előadás napjául végérvényesen június hó 7 ét és 8-át (csütörtök, péntek) tűzte ki. Az eredetileg 2 óra váltott jegyek a 7 iki, a 3 ikára váltott jegyek a 8 iki előadásra érvényesek. Kecskeméti Közlöny 1923. június 2 Napi hírek. — A Nemzeti Szövetség ülése. A Nemzeti Szövetség tegnap délután fé hét órakor ülést tartott a városháza közgyűlési termében, melyen a központ kiküldöttje Kőrössy Endre is megjelent. Fáy István főispán elfoglaltsága miatt Marton Sándor nyitotta meg az ülést. Berde János a Menekültek Egyesülete nevében a menekültek csatlakozását jelentette be, melyet mint Marton Sándor válaszában kifejtette a választmány elé terjeszt. Kőrössy Endre tartotta meg ezután beszédét. Mély értelmű s gazdag színezetű beszédét lelkesedéssel hallgatták és sokáig tapsolták. A gyűlés a Himnusz eléneklése után egynegyed kilenc órakor véget ért. — Doktorrá avatás. Bóka Papp Ernő törvényszéki joggyakornokot ma avatták a jogtudományok doktorává a szegedi Ferenci József tudományegyetemen. — A Katholikus Nővédelmi misszió rendes havi gyűlését június 5 napján, kedden délután 4 órakor tartja A gyűlés a június 10 iki kerti ünnepély előkészítésével is foglalkozik, miért is a tagoknak, valamint a Leányklub tagjainak minél nagyobb számban való megjelenését kéri az elnökség. — Nincs krumpli a piacon. Pár nappal ezelőtt a csispánzó emberek mondhatni egyedül megvásárolható élelmiszere, a burgonya teljesen eltűnt a piacról és azóta nem kapható. A hatóság ugyanis fokozott figyelemmel kiséri a piaci árakat s meggyőződést szerzett arról, hogy a krumpli kilóját túlmagas áron adják. A legmagasabb beszerzési árat vették alapul s kiszámították, hogy az árusok a megengedett haszonnal együtt legfeljebb 40 koronáért árulhatnák a krumpli kilóját. Ezzel szemben Kecskeméten már 45 korona volt a burgonya. A hatóság tathíta az árusok figyelmét, hogy a lehető legmagasabb áron, vagyis 40 koronáért mérjék ki készletüket. Miután nem voltak hajlandók ezt megtenni, a rendőrség lefoglalta az árut és kimérette. Erre az intézkedésre természetesen viszahatás következett s a hatósági beavatkozás óta nincs krumpli a piacon. Megjegyezni kívánjuk, hogy a helybeli nagykereskedők 34 koronás áron adják a viszontárusításra a burgonya kilóját. A hatóság a piaci krumpliárusok ellen feljelentést tett átdrágításért az ügyészségen. A Kat. Legényegyletma este 8 órakor a kisnyiri kirándulás programmjának részletes megbeszélése végett tagértekezletet tett. A tagok feltétlen megjelenését kéri az Elnökség. — A Katholikus Pusztai Misszió tiszaughi elnökasszonya Seer Ferencné bárónő egész családjával XI. Pius áldását és fényképét kapta Rómából, dr. Hanauer István váci megyéspüspök közbenjárására. Úgyszintén a misszió lelkes, önfeláldozó vezetője, Berecz Erzsébet hitoktatónő is hasonló kitüntetésben és ajándékban részesült. Leszállították a lisztkivételi illetéket. Mint megírtuk a kormány 20 kg ban állapította a lisztkiviteli illetéket. A külföldi lisztárak alakulása azonban szükségessé tette, hogy a kormány enyhítéseket eszközöljön az eredeti rendelkezésen. A tárcaközi bizottság úgy határozott, hogy egyes esetekben, ha az exportőr előre befizeti a Devizaközpontba az exportból eredő külföldi valutát, úgy a kiviteli engedély kivételesen öt kilogrammban is megállapítható. Az államjegyforgalom. A magyar királyi Állami Jegyintézetnek a követelések és tartozások május 23 iki állásáról közzétett kimutatása szerint az államjegyforgalom az utolsó héten 3.235,286,796 koronával if1 milliárd 634.109,180 koronára emelkedett. Az államjegyforgalomban gyarapítását elsősorban az állam részére folyósított 3 milliárd tette szükségessé, de hozzájárult a magánhiteligények kielégítésére fordított 1060.410,069 korona is. A kimutatás szerint az egyéb követelések 39 milliárddal, az egyéb tartozások pedig 37 milliárddal emelkedők. — Köszönetnyilvánítás. A Magyar Aszszonyok Szövetsége hálás köszönettel nyugtázza az Egyesült Gőztéglagyár rt. 3000 K. adományát. — A Baross Szövetség tegnap délután 5 órakor választmányi gyűlést tartott az Iparos Otthonban. A gyűlés egyedüli tárgya a június 29-én tartandó évi rendes tisztújító közgyűlés előkészítése és programmjának megállapítása volt, melyre megválasztoták a jelölő bizottságot is. — Június 4 én kezdődik a THIzNSz második szövőanfolyama. A Magyar Asszonyok Szövetsége tudatja mindokkal, akik a második szövőanfovamra jelentkeztek, hogy a tanfolyam e hét én délután öt órakor kezdődik meg a zálogház udvarán levő nagy teremben. — Veszedelmes sáskajárás a Dunántúlon. A Dunántúli mezőgazdaságot óriási veszedelen fenyegeti. A vasvármegyei Kisnyom és Gyöngyöshermán község hadrából óriási tömegű sáskahad indult meg Szombathely felé. A pusztító férgek többszáz méteres szélességű és másfélméter mélységű tömeget képeznek. A rettenetes had eddig több mint 300 hadat lepett el A dunántúli hatóságok mindent megtettek a veszedelem feltartóztatására. — Tisztelegjünk az utcán a nemzeti zászló előtt. A Magyar Nemzeti Szövetség legutóbbi ülésén határozatot hoztak, hogy felhívást intéznek a közönség minden egyes tagjához: tisztelegjen minden magyar ember a nemzeti zászló előtt. Szükség van e felhívásra, mert bár 2 évvel ezelőtt már a Társadalmi Egyesületek Szövetsége felszólította a közönséget a nemzeti zászló előtt való tisztelgésre, még mindig fennáll az a szégyenletes állapot, hogy midőn egy egy katonai csapat által vitt nemzeti zászlóval találkoznak egykedvű közömbösséggel nézik végig. Németországban, Olaszországban a férfiak kalap levéve tisztelegnek, Franciaországban kalapvéve hangos éljenzéssel Üdvözlik a zászlót, még Angliában az egyházi körmeneteknek kijáró tiszteletadás a kötelező. Felhívnak tehát minden magyar férfit és nőt, hogy bárhol is találkoznak egy magyar katonacsapattal, amely nemzeti lobogó alatt vonul, tiszteletadásuk jeléül álljanak meg, forduljanak arccal a lobogó felé, a férfiak vegyék le kalapjukat. Ez a lobogó kifejezője a nemzeti eszmének, amelynek minden polgárt át kell halnia, hogy egy nagy nemzettestté forrhassunk össze. — Az állatorvosi díjak felemelése. A földmivelésügyi miniszter 3254 számú rendelete az állatorvosi magángyakorlatra az 1920. évi 95.000. F. M számú rendeletben foglalt díjtételeket azok háromszorosára emelte, a fuvarköltségre pedig a közalkalmazottakra érvényes rendelkezések alkalmazandók. — Megegyezés az erdélyi magyar birtokok sorsára nézve. Még él az emlékezetben a népszövetségnek az az ülése, amelyen tárgyalni kezdték a román megszállás alá eső erdélyi magyar kisebbség ügyét. Az értekezlet előadója és a magyar érdekek lelkes védője Adacsi japán nagykövet volt. Az értekezlet akkor megállapodás nélkül oszlott szét, mert Románia nem akarta elismerni a népszövetség illetékességét a magyar kisebbségi ügyekre nézve. A legújabb értesülésünk szerint azóta Adacsi mindent elkövetett , hogy e kérdésre nézve megállapodást hozzon létre és sikerült a magyar-oláh vitás ügyet elintéznie. A részletek még hiányoznak. — Iparos és kereskedő tanoncok részvétele a sportünnepélyen. A Testnevelési Bizottság és a fenti iskolák igazgatóságai ezúton is értesíti a tanonctartó munkaadókat, hogy a tanoncok teljes számban részt vesznek a sportünnepélyen és a főpróbán, miért felkéretnek, hogy tanulóikat szombat és vasárnap d. u. 2 órára bocsássák el az iskola udvarára. — Elrendelték az ebzárlatot. Figyelmeztetem a lakosságot, hogy a legújabban előfordult veszettség miatt az egész idő állategészségügyi kerületben, amelyben a város egész belterülete benne van, a legszigorúbb ebzárlatot rendeltem el, ennélfogva a befogott ebek azonnal kiirtatnak, így tehát az ebek köive tartását vagy szájkosárral való ellátását a lakosság saját érdekében hajtsa végre. Füredy Lajos tanácsnok, mint I. fokú állategészségügyi hatóság. il Seit malma elől kér Bővebb szolgál Ért ,lazít majd általános 1. évidea 9 - 15-ig agyünk idő alatt is Akinek őrlést sz kérjük, idő eltelt A mason tetéseiról, hogy közönségához fiszkel ecskm malén