Kecskeméti Közlöny, 1923. október (5. évfolyam, 223-248. szám)

1923-10-02 / 223. szám

1923 október 2. Ki­ssését! Közlé­«n ­ Gömbös Gyula fajvédelmi program­­mot adott Friedrich István vasárnap délután tartlta Budapesten, a régi országházion beszámolóját A beszámolón, melyet több mint 4000 ember előtt tartottak meg, felszó­lalt még Gömbös Gyula és Lendvai István is. Gömbös Gyula a mai politikai kérdések­kel foglalkozva, kijelentette, hogy a mai középutas politika helytelen és ma idényre nem vezedhet, mert az intranzigens és a szociáldemokrata szélsőségek között kom­pro­­nisszum sohasem jöhet létre. Vagy az in­tranzigens irány győz, vagy az ellenk­ező is, de az aranyközéputas kiegyezés lehetetlen. Bele k­ell vinni a tömegbe a faji kultusz és a faji öntudat voltát. Azután a külföldi köl­csönnel foglalkozott és kimutatta, hogy az egész ügy megvalósíthatatlanul illuzáris. Vé­gül kifejtette, hogy a numerus clausust ne csak az iskolákra terjesszék ki, hanem­ mielőbb ki kell fejleszteni azt a gaz­dasági és ipari téren is. Gömbös fejtegetése nagy tetszéssel találkozott. —­il Kath: Legényegylet szüreti mulat­sága. Igen jól sikerült már»«eta szüreti mulat­ságot rendezett tegnap a Ka­t Legényegylet ügybozgó vezetősége. A megjelentek a leg­kellemesebb hangulatban villanyoltásig ma­radtak együtt. — Előadás az Urániában. Bonchérré Kerekes Irén vasárnap délután 6 ek­kor tar­totta meg előadását az Uránia teremben, Anyák és kisdedek címen. A megjelent szép­számú hallgatóság mindvégig érdeklődéssel hallgatta a lebilincselő előadást" — a az Urak Thária Kongregációja f. hó - án tartja évmegnyitó gyűlését. Tagjait ez­úton meghívja. Gyülekezés a nagytemplom sekrestyéjében este fál 7 órakor. —­él búza és termékeinek legmagasabb ára. A minisztérium rendeletet adott ki, amely szerint a kormány által közfogyasztás cél­jaira szánt túzából, rozsból és kétszeresből előállított hatósági lisztért a közvetlen fogyasz­tást szolgáló forgalmon kívül követelhető legmagasabb ára m­éternázsánként a követ­kező: búzadara és finom tésztaliszt 80.COO, főzőliszt 50.000, búzakenyériszt, egységes rozsliszt, va­lmint e lisztek bármilyen keve­réke 24 000 korona. A rendelet október 1­én lép életbe. — Hadreá intézőbizottsága október hó 2-án kedden d. u. 6 órakor intézőbizott­­sági ülést tart, melyre feltétlen megjelenést kér az Elnökség. — Felemelt szakértői szemledijak. A földmivelésügyi miniszter a szállításoknál eszközözött állatorvosi szakértői d­jakat fel­emelte. Az uj szemledij vagononként 6400­­korona. — Agyonszurta a barátját. Az augusz­tusi félegyházi vásár alkalmával B. Nagy Antal és Bajárd István félegyházi lakosok elvégezvén a vásárban dolgukat betértek egy korcsmába s a késő délutáni órákig ott iddogáltak. A legteljesebb egyetértésben bal­lagtak kifelé alkonyat tájban, jó berúgott állapotban tanyáikra. Útközben azonban a fejük ismét csak a korcsmába vitte őket. Jó darabig voltak ottan, midőn egy csekély dolog miatt nézeteltérés támadt közöttük, mi hangos szóváltást majd verekedést idézett elő. Birokta kel­ek s egymást ütlegelték. A dulakodás hevében B. Nagy Antal előrán­totta bicskáját s kétszer Bajáki felé s­ujtott. Mindkettő a fején és nyakén el­élt B­tjáki­­nak súlyos sérülést. Eszméletlenes véres arcod terült el a földön. Ismerősei vitték haza, hol szülei gondozták. Egy hónapra a szurkolás után meghalt Családja csak halála­­után jelentene fel B. Nagy Antalt, kit a félegyházi rendőrség nyomban letartóztatott, tegnap előtt pedig a kecskeméti kir. törvény­székre kísérte át. Halált okozó súlyos testi sértés miatt indult meg ellene az eljárás. b­ól fHólNSz kiállítása, a nagyközönség kívánságéra meg további hat napig nyiva marad * Orvosi hir. Dr Szívós József v. bel­klinikai orvos németországi tanulmány útjáról hazaérkezett és rendeléseit IV., Nagykőröst­­urca 13 szám alatt (földszint jobbra) ismét megkezd­i. Telefon 3­46. * Száz millió koronát, hatvan millió, ötven millió, negyven millió koronát is nyer­het az új m. kir. osztálysorsjátékon. Hiva­talos árak : egész 40GC K, fá! 200Q X, ne­gyed 1600 korona. Rendeljen levelező lapon október 5 ig, mert a sorsjegykészlet a nagy kerestet folytán húzás előtt elfogy. A rendelt sorsjegyeket és hivatalos játéktervet azonnal küld Benkő Bánk Részv. Társ. Budapest, VI. Andrássy­ ut 63. közúti — István — Városi — Köb. gőztégla — Déli 159 Dräsche 65o Allamv. 46o Magnezit 32oa Nova 145 Magy. asphalt — Angolb. — MAK 29oo Bős agrár — Kerámiai 24© Iparb. — Nagybáttonyi — Földhitelb. — Újlaki 166o Hermes 75 Urikányi — Horv.­szl. jelz. b. — Athenaeum 385 Ingatlanb. — Franklin — Cseh bank 56 Globus 52 Forg. bank — Kunossy — Keresk. hitel 32 Pallas 62 Magy.-Német b. — Révai test. 135 Közp. jelz. — Rigler — Városi bank 36 Stephaneura — Mercur — Coburg — Nemz. bank — Csáky 64 Keresk. bank­­.35o Gazd. gépgyár 165 Lloyd bank — Fegyver 19oo Be­­v. tak. — Frankl — Lipótvárosi — Ganz-Dan. 41 ooo Egy. Bpest főv. 33o Ganz vill. 3ooo Kőbányai tak. — Gép és vasút — Magy. ált. tak. — Győrffy-Wolff 15o Moktár — Hofherr 23o Pesti hazai 37oo Kaszab — Első m. bizt. — Kühne — Fonciére — Láng 36o Magy.-francia — Lipták 34 lég 185 Mág 96 Nemz. baleset — Magy. acél 286 Pannónia — Magy. -belga 226 Borsod-misk. — Motorgyár — Concordia 96 Ólomáru — Békéscsabai — Vegyipar — I. bpesti gőzm. 252 Waggon 165 Törökszentm. 52 Roussemann — Gizella — Schlick 95 Hungária gőzm. 165 Schuller — Király — Tendloff-Dittr. — Victoria 455 Wörner 26 Transdanubia 1oo Rex Lloyd — Union gőzm. — Interrex — Osztr. légsz. 4o Bauxit 5oo Bárdi 4o Chaudoir 2oo Baróti szesz 21 Mester 45o Bóni 12o Starfilm — Brassói 48o Püspöki — Chinoin — Royal — Danica 145 Schwartzer Diana 14 Szegedi Kender — Égisz 57 Szikra 175 Izzó­­ 536 Stummer — Textil — Telefon — Gyapjú mosó — Temesi sör —­ Papíripar 76 Tokaji bor — Részvénysör 265 Törő* 66 Szövő és kötő 82 Turul — Spódium — Umo — Temesi szesz — Várm. mezőg. 17 Felten lloo Vasm. vill. Fiumei rizs — Vili. pezsgő — Flóra — Zagyvap. — Fev. sör 35 Mer zur fa 19 Goldberger l63 Cserző — Gschwindt 335 Dunaharaszti 32 Haltenyésztő 39 Egy. fa — Hung. miltr. 256 Foresta — Horvát cukor lloo Főmé-gyár — Hung.-szilló — Guttmaan Spor Juta — Hazai fa. 23© Kábel — Honi fa — Karton 262 Kőrösbányai 25 Keglevich 23 Lignum — Keleti — Amer. fa — Királyautó — Erdő — Királysör — Magy. Lloyd 23o ■Mein és fia — Malomsoky 26 Klotild 13o Nemzeti fa — Köl. sör — Lichtig 1? Krausz — Új Ofa 625 Ligetszanat­ — Rézbányái — Cukoripar 446o Slavonia 266 Lámpa 26o Union Nasic 275a Auer — Vikt. bútor 25 M. Kender 14o Zabolai 16o ’ Őstermelő 29o Zentai — Pamutipar 28o Kronperger 27 Ruggyanta 21o Gazzzó — Szalámi 26 Rotthmüller 48 Vasúti forg. 2­ 65 Adria — Marosvás. petr. 17oo Atlantica 93 Mezőgazd. ipar — Levante — Óceán — Búr 28 Olajipar 89 Miskolci — Pannóniai sör — Trust 165 Parbus 72 Dunántúli — Fábián — Dél cukor — Mérleg — Mezőhegy. 396 Lukács — Wander Irányzai tarot'. VVWVVWWVWAVWWWWVWWVWvVvVVVVVVVVVVWW Uptulajdonos és kiadó: DR. KISS n­ííDÍM lUlustot vásárol, AS is, Kr­pányi lítikis, a Pa’uguay cég tisztviselője Kecskemét, Munkácsy­ utca 16. 2918 városi Hétfő, kedd és szerdán 6 és háromnegyed 9-kor Csak 16 éven felőlieknek! A világ legnagyobb állatfémje ! A legsötétebb Afrikában. f. r. A hatott város. II. Fenevada­k feösi. Mind a 2 rész 1 előadásban. A világ legizgalma­sabb és legkalandosabb fil­móriá­ja! Heti műsor: Hétfő—kedd—szerda: Legsötétebb Af­rikában I—II. Csütörtök—Péntek : Legsötétebb Afri­kában III—IV. 1923.04. 1. Tőzsde: 1923.okt. 1. Devitca köz­pont hivatalos árfolyamai! Budapest (Ma délig érvényben vett valuta­jegyzések.) Nanoleon 69000, font 88606—93200, leva 184-195, do­tár 19550—20650 fv. frank 1220-1266, márka 0'060175—0'060275 osztrák korona 0­ 2740— 0 2960, lei 95—108, szoko 1­583—627, sv. frank 3460—3680, dinár 220 -234, lengyel márka 0 0600-0-0765, lira 900-955. Zür­ich (Mai nyitás.) Magya­ror. 0-03011/«, osztrák korona 0 0078*/«, né­met márka 0­ 0000025/«, dollár 560, szokol 16-20, font 2545, francia frank 34-20, Ura 25 521/a, lengyel márka 00017, dinár 6-37/», lei 2-C0, leva 5­40. Budapesti árupiacok. Gabonapiac. (Legutóbbi zárlat.) Búza budapest II.OCO-laCOOO, tiszavidéki 941­00-95500, egyéb 94000—95000, rozs budapesti 71000, egyéb 6­000—66000, sörárpa 69—70600, tak. árpa 60 — 61000, állomáson 61—65000, tengeri promt 66000— 68. CO. őrteménlypisc. (Legutóbbi zárlat.) Baza­ltot parázs 1750—1860, duplanullás 1650—1760, nullás 1560—1660, kettes 1400-1500, hatos 1050— 1150, nyolcas 600—650, korpa 400—450, rozs­liszt 860-900 h. kg.­kint. Sertéspiac. (Legutóbbi zárlat.) Felhajtás 700. I. rez.dü 7900- 8100, közép 7700-7800, könnyű és öreg 7300 - 7500, szalonnás félsertés 8900 -7300, lenyúzott hús 8800—9600, sózott szalonna 8900— 9000. Irányzat élér­k. Gabonapiac. (Mai nyitás.) Búza tisza­­vidéki 98—100600, egyéb 97—IOCOCO, rozs 69-70000, tak. árpa 63—­6606K­, zab 69—70000, tengeri 68— 69000, repce 165—170000 K­g.ként. Érkék papír piac. (Hivatalos megnyitó*árfolyamok ezresekben) Aug. IV Magy. 15o Kiessling — Haz­ai b.­­ 36o Dorogi — Agrárb. — Cinner 15 Magy. hitel — Beocsini 146o Jelzálogh. 68 Borsodi szén — Leszámít. 114 Lőrinci 24o Olasz h. 56 Cement 225 Osztr. hit. 16o Északmagy. — Salgó 655 Szászvári — Rima 186 Ke­hó — _________________________ ...KVtamgBSatBaa«i»WZ158B8KTOllimKlWMgininK»ga»Wti^^ Mb lesz, mint weit minden vas, öntvény, réz, bronz, aluminium, törött tárgy és géprész, ncipf TIRINGER AUZQ&ESMEL MEGHEGESSf Tiringei* aniaial­»fos9 i^läfe©6*wte» 3-5« szám» Telefon n 265. Részit mű, épület és vasszert eseti munteákat, autó, motor, gázgép és mezőgazdasági gépjavítóauto

Next