Kecskeméti Közlöny, 1924. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1924-04-01 / 76. szám
2 Napi hírek. Aényszerkölcsönnél 100 takarékkorónál továbbra is 110 papírkoronában számítanak. A pénzügyminiszter az állami kölcsön előleg takarékkoronéban való befizetését az elszámolás megkönnyítése díjából úgy szabályozta, hogy az április 1élé ig bezáróan történő befizetéseknél minden ICO takarékkorona 110 papírkoronával számíttassék. A miniszter egyúttal figyelmezteti az állami kölcsönelőleg fizetésére kötelezett sda közé kap, hogy a terhükre kivetett állami kölcsönelőleg tartozásának második részletét legkésőbb hétéig, március 31-ig bezáróan fizessék be, mert különben a késedelmesen befizetett összeg után havi 10 százalékos pótlékot fognak felvámlani. A Kecskemétiek sikere egy belmissiós pályázaton A Dunamelléki Egyházkerületi Közlöny írja: A belmisziós pályamunkák fölött a beérkezett bírálatok alapján március 11-én döntött a bíráló bizottság. A beérkezett tizenegy traktusból kiadásra elfogadták a következőket: „A ref. tanító feladatai" szerző Viktor Gabriella kecskeméti tanítóképző int. tanár, „Hogy nevelje a ref. szülő gyermekeit" szerző Viktor Gabriella kecskeméti tan.képző intézeti tanár, „Mit tehetek egyházamért" szerző Kocsis Irén békési ref. kántor. A további traktátusok megírására a bizottság felkére dr. Ravasz László püspököt, dr. Kovács István theol. akad. tanárt, Csűrös István főgian. tanárt, Muraközy Gyula, Bereczky Albert, Tüdy Zolán és Vargha Tamás lelkészeket. Az el nem fogadott pályamunkák kellő igazolás mellett 10 napon belül a püspöki hivataltól visszakérhetőre. — Új termelési igazolványok lépnének életbe 1. évi április 1tól. A finánczsenialitás — amint hírük s már mi is megírtuk — a mezőgazdasági termények forgalmi adózását akarja életbe léptetni. Miután azonban tudja, hogy ez nagy ellenhatást váltana ki, egyelőre a termelési igazolványok egy olyan rendszerét eszelte ki, amelyet, ha a termelőosztály a saját bőrén kitapasztalt, maga fogja kérni a forgalmi adó alá vonását terményeinek, mert az kevesebb vesződséggel jár. A szellemes rendelet, amint hírük, — mert még véka alatt tartják — az újfajta termelési igazolványokra reávetelteli azt, hogy a gazda hány hold búzát, rozsot, árpát, kukoricát, cirkot, burkot, kruapit, babot, zabot vetett, hány szőlőtőkéje, barackfája, alma, körte, birsalmanja van s ezután milyen termése lesz. Hány csirkét, pulykát, fibát, kacsát, gyöngytyukot keltet, hány lova, disznaja, ökre, tehene van s ezek után hány szaporulatra számit. Azt is bele kell irni az igazolványba, hogy hány gyermeke van s kik az állandó cselédjei s kit biz meg az eladással. Ugyanez adatok bejönnek egy nagy könyvbe is. A termelési igazolvány alapján az árulásnál a fináncok ellenőrzik, hogy csakugyan jogosult e az illető árulni, csak annyit árul-e, mint amit bejelentett , ott a piacon bejegyzik az eladott mennyiséget az igazolványba. Ezt azután a termelőnek is be kell jelenteni a nagy könyvbe. Tiszteltetjük a szülőpipáját a rendeletnek. E rendelet végrehajtása után talán a létszámcsökkentésre nem is lesz szükség. Kél kecskeméti borpiacról írt vasárnapi cikkünk kiegészítése képpen az országos árakról a következőkben fagyjuk össze árjelentésünket: Siklós 3000-4000, Nagypukota 3000— 3500, Kanizsavidéki 9 fokos 2000, Készhely (kereskedelmi áru) 2800— 3200, 13 fokosnál erősebb 7000, Badacsony 13 fokon alul 3000— 3500, 13 fokon felül 7600—10000, Leányfalu rizling és mézesbor 3600, Balatonvágos 4000, Kiskőrös 10— 11 fokos, 2400—2600 korona literenként. — nyugtázás. A MIVE elnöksége ezúton köszöni a Kecskeméti Bortermelők Első Pinceszövetkezete, a Kecskeméti Népbank, a Sertéshizlalók Gőzmalma és a Kecskeméti Gőztégligyár 100.000—100.000 koronás adományát. — Köszönetnyilvánítás. A Keda Gyermekotthon vezetősége hálás köszönettel nyugtázza a Sertéshizlalók Gőzmalma 50.000 koronás adományát. — IV. Károly király emlékezete. Ápr. 1-én 9 órakor boldogult királyunk halálának évfordulóján arkath nagytemplomban ünnepi gyászisteni tiszteletet tartanak,melyre a hatóságokat és híveket ezúton is meghívja a Plébániai Hivatal. — Gyászhir. Részvéttel vettük a szomorú hírt, hogy Salfer Gizella életének 19 ik évében rövid, de kínos szenvedés után márc. hó 3- án elhunyt. Temetése április hó 1 én, kedden dlután 3 órakor lesz a lutheránus temetőben a rkath egyház gyászszertartása szerint A mélyen sarolt család iránt nagy és őszinte részvét nyilvánul meg. A kincstári ületékek és a takarékkorona. A pénzügyminiszter rendeletet adott ki, amely mindazokban az esetekben, amelyekben a kincstárnak a takarékkoronáról szóló okiratok illetékéhez való joga áprilisban nyílik meg, a takarékkoronának a koronára szóló államjegyhez való értékviszonyát így állapíja meg: 100 takarékkorona , 115 koronára szóló államjegy. Ugyanezt az arányt kell szem előtt tartani akkor is, ha takarékkorona összeget a kincstár részére ápilisban megnyitó más (vagyonátruházási, törvénykezési, közigazgatási) illeték megállapítása céljából kell alapul venni. — Az értékhatár felemelése. Az igazságügyminisztérium a pénz értékének csökkenése következtében újra fölemelte a polgári peres eljárásban és a munkaügyi bíráskodásban irányuló értékhatárokat. Ezentúl a járásbíróság hatáskörébe a 25 millió koronát meg nem haladó értékű perek tartoztak s a járásbíróság véglegesen határoz az 500 ezer koronánál nem nagyobb értékű perekben. Szabály szerint nem lesz helye további perorvoslatnak a törvény olyan ítélete ellen, amely 5 millió koronát meg nem haladó értékű pertárgyról határoz. A Kúria elé a sírásbírósági ügyek közül csak azok kerülnek, amelyek tárgyának értéke 25 milliót meghalad, a többiben a harmadfokú felebbvitel az ítélőtábla elé kerül. A munkaügyi bíróság pedig azoknak a bárkavállalóknak ügyében fog eljárni, akiknek évi fizetése 24 millió koronánál nem nagyobb , nem lesz helye a felebbezésnek az olyan ítéletek ellen, melyeknél az érték egy millió koronát nem halad meg. Az erről szóló rendeleteket a hivatalos lap holnapi száma közli. — Spor hírek. Változatos küzdelem tanúja volt a sportpártoló közönség a tegnap délután lejátszott KTE—Szolnoki MOVE meccsen, amely az állandó fölénnyel játszó, jó formát mutatott KTE 2 :0 arányú győzelmével végződött. A KTE már az első félidő elején megszerzi a vezetést s kitartó munkával biztosan győz. Féldő 1:0. A gólokat Nagy és Kovács rúgta. A KTE kár a súlyos beteg Para és Boda helyén tartalékkal állott ki, bizonyította, hogy a KTC elleni győzelme reális volt. A csapatból különösen Bende, Takács, Karácsonyi és Farkas játéka volt elsőrangú, akik mellett Ngy, Markó, Kovács, Szekeres és Mindák járultak hozzá tudásukkal a győzelemhez. — A másik kecskeméti csapat, a KVSC, vasárnap Szolnokon játszott a Szolnoki MÁV csapattal, amely azonban túl erős ellenfélnek bizonyul és teljes fölénnyel 3:0 ra győzte le a kecskemétieket. A mérkőzés szépen indult, de a második félidőben ellaposodott. — Budapesti eredmények: MTK—III ker. 2:0, FTC— BTC 0 : 0 33 FC-UTSE 1 : 0, II. osztály: NSC-RAK 2 : 2, BEAC-TTC 5 : 0, Testvériség— KAOE 0: 0. — 3000 K egy per sör. Márc. 2- től kezdve a sör árát 35 százalékkal emelték. Egy hordó 12 és fél fokos sör 175 ezer koronába, poharanként vendéglőkben 3000 koronába kerül. — A piarista cserkészcsapat parancsnoksága hálás köszönettel nyugtázza az alábbi adományokat: Wiedermann Ferenc 55.000 K, Kecskemét tb. város javadalmi hivatala 50 ezer, Kecskeméti,Sertéshizlalók Gőzmalmi Rt. 30.000, Veroszla Gy. 6000 K. — Köszönetnyilvánuár. A Kath. Legény- Egylet vezetősége köszönettel nyugtázza a Sertéshizlaló Gőzmalom Rt. 10.CGO koronás adományát, melyet az egylet könyvtári. nak céljaira adományozott. — Fábián interpellációja Kecskemétről. Fábián nevű ifjú demokrata zsidó képviselő szombaton interpellált az igazságügyministernél, s kifogásolta, hogy a kecskeméti kin. törvényszék elnöke Francia Kiss Mihály lakodalmánk jelenlétével tüntetett." Pedig Frnn- Cíia Kiss ellen a törvényszéken ügyek vannak folyamatban. Az igazságügyminiszter langyos és tábifini bizonyára további személyes megsemlítést célzó támadásokra bátorító válaszában kijelentette, hogy nem helyesli a bíráknak társadalmi érintkezését olyanokkal kik elleni büntetőügyek vannak folyamatban. Az elvit helyeseljük. Az igazságügyminiszter azonban sietett a válaszadásait, holott meggyőződhetett volna, hogy Francia Kiss Mihály ellen a kecskeméti kir. törvényszéknél nincs büntető ügy folyamatban. A méltatlan támadás és a válasz Kecskeméten alapos hullámokat vetett. Egy emberöltőnek tiszta és makulátlan munkája, a megközelíthetetlenségnek és a bírói függetlenségnek évtizedes példája, nem elegendő a jlenlegi rendszer vezetőinél arra sem, hogy a legelső zsidó támadásra embereik mellett legalább feltételes választ adjanak. — Díjtalan sírm Szerbiába. A magyar és jugoszláv kormány között megegyezés jön létre, hogy mindazon polgárok, akiknek a másik államban valamilyen vagyonuk, felszerelésük, bútoruk maradt,szabályszerűen kiállított útlevél mellett díjtalalul kaptak vizimot az utazáshoz. A kelvezményt igénybe venni óhajtóknak az útlevél megszerzése mellett a külügyminisztériumál jegyzékbe való vételüket kell kérniök. A megjegyzés szerint májustól kezdve a magysr polgári egyének, június havában a magyar honvédség tagjai, szeptember hónapban a többi magyar közszolgálati tisztviselő és alkalmazott utazhat át Jugoszláviában maradt holmijaiért. — A növényvédelem szervezése. A mezőgazdasági kultúrnövényeket, valamint a szőlőt és a gyümölcsfákat pusztító rovarok és gombabetegségek elleni rendszeres védekezésnek az egész ország területére kiterjedő szervezése Érdekében a földmevelésügyi minisztériumban egy új törvényjavaslaton dolgoznak, mely rövid időn belül el is fog készülni és életbeléptetésével hivatva lesz az országot e réven eddig elért óriási károkat és veszteségeket elhárítani. A törvényjavaslat szerint a vidéki mezőgazdasági kamarák székhelyein szakember vezetése alatt un. növényvédelmi felügyelőségek fognak szerveztetni, az egyes községekben pedig rendes fizetéssel alkalmazott egyének fogják a védekezési eljárásokat irányítani, a gazdaközönségnek a szükséges útbaigazításokat megadni és az irtási eljárások foganatosítását ellenőrizni. A Duna—Tszaközi Mezőgazdasági Kamara ez irányban a szükséges előkészítő munkálatokat, a törvény intendenciójának megfelelőig már most megtette és a növényvédelemnek egyenlőre társadalmi útoni megszervezését megindította E célból a kamara folyó hó 2- án Kecskeméten. Juhász Árpád az Alföldi Mezőgazdasági Intézet igazgatója és Gróf Bea grád, akadémiai tanár közreműködésével s az érdekelt gazdaközönség bevonásával népes értekezletet tartott, melynek befejeztével megalakult a növényvédelmi bizottság. — Ocsó hitel a gazdáknak A Duna— Tiszaközi Körzet Mezőgazdasági Hitelszövetkezet abban a helyzetben van, hogy nagyobb összegű hitelt folyósíthat a gazdáknak. Hitelt kaphat minden megközelítőleg 100 holdas birtokos és bérlő, valamint 10 holdon felüli szőlőbirtokos. A hitel iránti kérvény egyenlőre a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamarához (Kecskemét, Rákóczi-ut 5) nyújtandó be s eltolandó a birtok mai helyzetét feltüntető hiteles telekkönyvi kivonat. A hitelek megszavazása, valamint a folyósítás a legrövidebb idő alatt megtörténik. — AHADROA helyi fiókja április 1 én, azaz kedden intézőbizottsági ülést tart, melyre pontos megjelenést kér az Elnökség. * Lépfene elleni védőoltást Fóris Rudolf t. h m. kir. állatorvos március hó 31-én délelőtt 7 órától kezdve Csongrádi uca 14. szám alatt eszközöl. Krnkswed Kizliny 1924 április.