Kecskeméti Közlöny, 1924. október (6. évfolyam, 225-251. szám)

1924-10-01 / 225. szám

1924. október 1. Kecskeméti Közlöny — A ceglédi csatakiáltás. Vasár­­i nap volt Cegléden Lendvay István beszá­molója, melyre Eckhardt Tibor, Friedrich István, Gömbös Gyula, Ulain Ferenc, Zsi­linszky Endre nemzetgyűlési képviselők és Kádár Lehel és mások is lekisérték. Héjjas Iván is részt vett a beszámolón. Lendvay István nagyhatású beszédében kijelentette hogy Ceglédről üzen az or­szágnak. ősszel meg kell kezdeni a száz­­százalékos, kíméletlen harcot a mai rend­szer ellen lelkiismereti parancsra, a nem­zet megmentésére. Gömbös Gyula kemény kritikát mondott a mai rendszerről. Eck­hardt Tibor a szolnoki tárgyalásról beszél, majd a moszkvai szovjet elismerésének végzetes következményeit ismertette. A népgyűlést követő banketten Gömbös Gyula nagy beszédben fejtegette, hogy a meg­alkuvás következtében ismét itt a vörös rém, a polgári társadalom ismét forradalmi katasztrófa előtt áll. A zsidóság offenzi­­vába lépett s erre az offenzivára csak egy felelet lehet: erőteljes keresztény, ma­gyar huj—huj—hajrá ! — Ravasz püspök két hét alatt­­ több mint 200 beszédet mondott. Az­­ egyetemes ref. jogakadémia megnyitásá­val kapcsolatban mint ritka érdekességet említjük meg, hogy Ravasz László püs­pök két hét óta van látogató körúton egy­házmegyéjében , ez alatt az idő alatt sa­­­­ját előadása szerint több mint 20 prédif­i­kációt mondott, kisebb beszédeinek a száma pedig meghaladja a 200-at. Ha hozzágondoljuk, hogy Ravasz püspök min-­­­den beszéde egy-egy r­etorikai remek, akkor tudjuk igazán méltányolni a rop­pant teljesítményt. — Október 3-án kezdik fizetni a rokkantak segélyét. A hadirokkantak, öz­vegyek és árvák szeptember havi illetmé­nyének kiutalása a már köztudomású sok huzavona után csütörtökön, október 3-án megkezdődik. — A Mire hálás köszönettel nyug­tázza dr. Wéber Mihály 100,000 koronás adományát. — Szüreti szünet a piarista gim­náziumban. A helybeli róm. kath. főgim­náziumban a szüreti vakáció október hó 1-én délután 1 órakor kezdődik és 6-ig bezárólag tart.­­ A Polgári Daloskor által június 29-én rendezett dalünnepélyen az alábbi felülfizetések folytak be, melyekért ezúton mond köszönetet a rendezőség: N. N. 40000, Lestér Béla 35000, N. N. 30000, Ta­pasztó János, Maga János, Báthory István, Tóth Sándor 25—25 ezer. Molnár Gábor és neje, Stelczer József 20—20 ezer, Deák Lajos, Tóth István, Hegedűs József, Fehér István, Sallay Endre, Rigó Ferenc, Gáspár Lajos, Bálint Károly 15—15 ezer korona. Ezenkívül 17 tízezer, 21 ötezer koronás és több kisebb adomány. Hálás köszönetet mond a vezetőség a nagyszámú termé­szetbeni adakozóknak is. — Nyersbőrpiac. Az árak a követ­kezők : Marhabőrökért a vágóhídon 20— 21.500, magyar ökör, tehén és nehéz bika­bőrökért 20—25.000, tarka ökör- és tehén­bőrökért 21—21.500, dunántúli 23.500 — 24.000, tiszavidéki bőrökért 21.500—22.500 K-t fizettek zöldsúlyban. Borjúbőrökért a vágóhídon 35.000 K-t fizettek fejjel és rö­vid lábbal, a nagykereskedelmi forgalom­ban 38 — 39.000 K-t fizettek. Lóbőrökért 290.000 K-t, vidéki mészárosok lóbőrökért 280.000 K-t, hullott bőrért 240—250.000 K-t fizettek sózott állapotban, míg száraz­­bőrökért 160 170.000 K-t adtak a­ vidéki állomás. Juhbőrökért, közép- és rövidgyap­jas bőrökért 25.500—26.500 K-t, szücsbőr­­ért 28 — 29.000 K-t, goromba gyapjas bács­kai és baranyai bőrökért 28 500-29.500 K-t, merinói irháért 23—24 000 K-t, go­romba gyapjas irháért 27—28.000 K-t fizet­nek vidéken köröm és láb nélkül. Kecske­bőrökért 45- 46.000 K-t, hébelingért 40— 42.000 K-t adnak. — A „Kada“ Gyermek-Otthon ré­szére Benkő István 50.000 koronát ado­mányozott, melyért ezúton is köszönetet mond a vezetőség. — Tenniszezőink győzelmei Nagy­kőrösön. A tenniszverseny döntője szom­baton és vasárnap folyt le, melyen az összes helybeli indulóink fényesen szere­peltek. Eredmények a következők: Női egyes Papp Mariska—Hegedűs Zefi (Kecs­kemét) 6:2, 6:4. Férfi egyes Dávidházy — Horváth G. 0: 6, 6:4, 5:7, 6:4 Ez volt a verseny legerősebb és legszebb küz­delme. Vegyes páros: Papp Marika és Horváth G.—Horváth Margit és Dávidházy 6:2, 6:1. Férfi páros: Dávidházy és Hor­váth G. - dr. Hirkó és Burján (Monor) 6 : 3, 6: 1, 6:3. A női párost, mint már előző számunkban beszámoltunk, Papp Mariska és Horváth Margit fölényesen nyerték. A tenniszversenyek Nagykőrösön befeje­zést nyertek s a kecskeméti versenyzők döntő győzelmével végződtek, amennyiben az összes díjakat kecskemétiek hozták el. Örömmel állapítjuk meg, hogy a kecske­méti versenyzők, valamint a kísérők a Nagykőrösi Torna- és Vívóegylet és a nagykőrösi társaság részéről minden di­cséretet megérdemlő vendégszeretetben ré­szesültek. Lehetővé kellene tenni az ille­tékes tényezőknek, hogy a szomszédvá­rosok tenniszbajnoki mérkőzései jövőre Kecskeméten legyenek megrendezhetők. Ehhez azonban legalább 2 tenniszpálya létesítendő. Utóvégre is Kecskemét még sem maradhat Nagykörös, Cegléd és Mo­nor mögött, különösen akkor nem, amikor vidéki viszonylatban olyan elsőrangú ten­­niszjátékosokkal rendelkezik.­­ A gyephockey-mérkőzések iránt a közönség széles rétegében nagy érdek­lődés nyilvánul meg. A Magyar Hockey­ Club európai hírű csapatai fognak mér­kőzni vasárnap délután a KAC széktói pályáján. Ezek a csapatok folyó év július havában az osztrák hockey-csapatot 6: 1 arányban fölényesen verték, őszi prog­ramjuk : október 12-én Bécsben a WAC csapatával, 19-én Budapesten egy angol csapattal, novemberben pedig München, Berlin, Páris és Oxfordban fognak mér­kőzni. Közönségünknek alkalma lesz meg­ismerni és megszeretni egy urisportot, a­melyet neves urak propagandamérkőzés kerdében fognak nálunk bemutatni. — Középiskolai atlétikai verseny. Szombaton délután a helybeli középisko­lák tartottak a KAC sporttelepén szépen sikerült atlétikai versenyt, amelyben pont­­szám szerint első lett a Kereskedelmi 14 ponttal, második a Kollégium 13 ponttal, harmadik a Reál 11 ponttal és negyedik a Kegyesrendi 4 ponttal. Részletes ered­­­mények: 100 m. síkfutás 1. Nagy (Reál). 2. Csernahausz (FIÁK). 3. Héjjas (Reál). 400 m síkfutás 1. Faragó (Reál). Magas­ugrás 1. Holtversenyben Koppányi (FIÁK) . és Vincze (Koll.). 162 cm. 3. Tímár (Kgyr.).­­ Távolugrás 1. Vincze (Koll.) 576, 2. Kop­­­­pányi (FIÁK) 5­43. Súlydobás 1. Prém­­ (Kgyr.) 8­87, 2. Letanóczky (Koll.) 8 28. Diszkoszvetés 1. Szemerey (Koll.) 28 40, 2. Molnár (Koll) 25­ 55, 3. Letanóczky (Koll.) 25 50. — A KAC elnöksége felkéri mind­azokat, akik a pályán a rendezést látták el és akiknél rendezői karszalag van, hogy folyó hó 2-án, csütörtökön este fél 7 óra­kor a Beretvás étteremben tartandó érte­kezleten megjelenni szíveskedjenek. Kar-­­szalagok okvetlen elhozandók. Tárgy a vasárnapi Hockey mérkőzés alkalmával leendő rendezés megbeszélése. Az elnökség. — A KTE választmányi ülése. Teg­nap este népes választmányi ülést tartott a KTE. A választmányi ülés Fehér Jó­zsef titkár jelentésére elhatározta, hogy folyó évi október hó 19-én országos „ju­nior“ birkózóversenyt rendez. Az előzetes tárgyalások már folyamatban vannak és több fővárosi és vidéki egyesület bejelen­tette résztvételét. A futball-szakosztály so­rozatos balsikerei arra indították a szak­osztály vezetőségét, hogy tisztségükről le­mondjanak, mit a választmány sajnálattal vett tudomásul és a szakosztály vezeté­sére ideiglenesen öttagú bizottságot kül­dött ki. A szakosztály levelezését egyen­lőre Fehér József (Tatay-tér 3. sz.) intézi. — Újabb adományok a Horthy-kol­­légium kecskeméti szobájára: Kolumbán Sándorné 100010 K ifj. Sváb Kovács Ist­ván 10 kg. búza, Gyenes Mária 10 kg. búza, dr. Asztalosné 20000 K, Gállné 30000 K Takaró Gyuláné 20000 K, Antal Dániel 15000 K, ifj. Csabay Gergely 15000 K, Kele István 15000 K Kopa József 10000 K, Kúti János 10 kg. búza, dr. Nótáné 10 kg. búza, Lángné 30000 K. — A szőlővessző és szőlőoltvány ára. Az állami szőlőtelepeken az 1924. őszén és 1925. tavaszán elosztásra kerülő szőlővessző és szőlőoltvány árát a követ­kezőképen állapították meg: Amerikai faj­tájú sima szőlővessző, első osztályú, ezre 250.000, másodosztályú 425,000, gyökeres 500.000, illetve 250.000. Európai fajtájú első oszt. sima ezre 150,000, másodoszt. 80.000, gyökeres 200,000, illetve 100,000 K. Első oszt. gyökeres, fás és gyökzöldolt­­vány ára ezrenként 2.563,000, szépséghi­­bás gyökeres, fás és sima zöldoltvány 1.600,000 K. Csak azok a vételajánlatok számíthatnak kielégítésre, amelyek a f. év november végéig beérkeznek. — A vállalatok kényszerkölcsöne. Az 1924. VI. te feljogosl­ja a kormányt arra, hogy a vállalatoktól kényszerkölcsönt vehessen fel. Ezt a kényszerkölcsönt, mely az 1923. év december 31-iki árfolyam sze­rint megállapítandó részvénytársasági va­gyon (december 31-iki árfolyam szorozva a részvények számával) 2 százalékát teszi, a törvény szerint öt félévi részletben kel­lene befizetni 1925. január elsejétől kez­dődően. Most az a kérdés merül fel és válik­ mind aktuálisabbá, hogy a kormány éljen-e e felhatalmazás adta jogával, vagy sem. Közgazdasági körökben kívánatos­nak tartanák, ha a kormány eltekintene e felhatalmazásban adott jog gyakorlásától, mert hiszen a legutóbb felvett népszövet­ségi kölcsön révén az állam pénzügyi szükségletei fedezve vannak annyira, hogy az utóbbi időben a P. K. révén az állam még hathatósan alimentálni is tudja a pénzpiacot, ami annak a jele, hogy a kincstár megfelelő pénzzel rendelkezik. Mindezeknél fogva érdekelt körökben re­­­mélik, hogy most már nem kerül sor a­­ felhatalmazás gyakorlására. A Magyar Köztv. Szöv. értesíti­­ az igényjogosultakat, hogy a B jelzésű­­ szövet kiosztása a mai napon kezdetét­­ veszi. Az A­ osztályból csupán csak 4 m.­­ és 3­20 m. van. * A Pesti Tőzsde legújabb számá­ban szenzációs riportok számolnak be a Szalámi intimitásairól, az Iparbank, Gaz­dabank és Magyar Német Bank fúziójá­ról, a Közúti és Városi, Nova részvények emelkedéséről, az Atlantikáról, a Miskolci és Vas megyei papírokról, a Trösztről, a Vas és Gépipar helyzetéről, az Égiszről, az egzótapiac papírjairól. Ezen kívül gaz­dag árupiac, árutőzsde és egyéb érdekes hírek egészítik ki a lapot, melynek előfi­zetési ára egész évre 250000, félévre 125000, negyedévre 65000 K. Rökk-Szilárd­ utca 9.­­WVVWWWVWWWVWVVWVWVWVWVWWVWVWVVS 3 T­őzsde 'M'M szept. 3­3. A* M. T, I *•* «*onj»l*atét­an­­ an­dai­«st (Ma délié érvényben v .a'f­­|*yxések.) Font 342ooo 346ooo leva 541 -5*6, dollár 7682o~ 77?8o, lira 3364-3397, osztrák korona 109'!o— lo9'7o, lei 398 - 4ot, siokol ‘285—2304, sv. frank 14745-14820, dinár lo55 lo77. tanom (Mai nyitó­.) Magya­ror. 0,0068, oretiák kor. 6­oo 735/s, dollár 523, sv kői 1515, font 23 27Ws, fr. frank 27 4o, liva 22 8% lei 2*7o, leva 3'8o, dinár 7­22. Sabtteimpiac (Hétfői zárlat.) Buza tisza­vidéki 76 l g-os: 42;5oo-427'oo, egyéb 42oooo— 425ooo, 78 kg-08 : 4325oo 435ooo, egyéb 4 ioooo— 4325co, rozs 385ooo—39iooo, tak. arpa 38oooo — 4ooooo, sörárpa 45oooo- 47oooo, repce 64oooo - 6600CO tengeri 38oooo 38*ooo, zab 33o-3‘oooo, korpa 2250000—23oooo, köles 280000 3ooooo K q-ként. Sc­tAnpiao. (Hétfői zárlat.) Felhajtás 566. 1. rendű 285oo-29ooo, közép 27 - 27 oo, környű­ és öreg 26ooo 265oo, szalonnás félsertés 3,— 33ooo, lenyúzott hús 34 00 351oO, sózott szalonna 325oo 3£5oo kor. kg-ként. Irányzat közepe-i. G­abonapiac (Mai nyitás.) Zsidóünnep­­ miatt nincs üzlet.

Next