Kecskeméti Közlöny, 1926. augusztus (8. évfolyam, 174-198. szám)

1926-08-01 / 174. szám

2 Holnaptól már nem fogad el új ügyeket a halálra szált lakás­­hivatal. A rendőrség bűnügyi osztályának földszinti folyosója az utóbbi napokban a szokottnál jóval forgalmasabb. A kiván­­csiskodó azt hihetné panaszotok sorakoz­nak, de a kérdésekre csakhamar megtudja, hogy a nagy többség a lakásügyi hatósá­got keresi. Izgatott arcú emberek csoportja, akik a legújabb lakásügyi rendeletre vo­natkozólag érdeklődnek. A nemrég meg­jelent 5200—1926 M. E. számú új lakás­­rendelet ugyanis új helyzetet terem­ett, át­meneti intézkedésével egyidejűleg fokoza­tosan megszünteti a lakásügyi hatóság munkáját, amelynek első lépése már hol­nap augusztus 1 én megtörténik. Érdek­lődtünk ez ügyben dr. Szabó József rend­­őrtanácsosnál a lakásügyek előadójánál, aki az alábbi felvilágosításokat adta: A lakásügyi hatóság egyik eddig leg­fontosabb ténykedése a lakásrekvirálási művelet a mai nappal megszűnik. A la­kásügyi hatóságnál 1926 július 31. -jén igénybevételi eljárást folyamatba tenni nem lehet. A folyamatban levő igénybevételi eljárásokat pedig augusztus 15 ig lehetőleg be kell fejezni, ha pedig jogerős befeje­zést nem nyertek, augusztus 15. után hi­vatalból meg kell szüntetni. Augusztus 1 után lakásügyi kérelmek a lakáshivatalhoz már nem terjeszthetők. Szeptember­­­vel pedig az üresen álló, vagy megürült lak­részek felett a háztulajdonos szabadon rendelkezhet. Ez az első lépés a lakások felszabadítására, amelyel kapcsolatosan a rendőrségi lakáshivatal szept. - vel végér­vényesen megszűnik. A folyamatban levő ügyek fölött pedig a kiküldött miniszteri biztos dönt ahová aug. 31 évet az összes ilyen iratok felterjesztetnek. A kecskeméti lakáshivatal ez évi 728 lakásügye közül mindössze 10—15 marad folyamatban aug. 15.ig, de ezek elintézése is megtörténhet a ha­táridőig. Az új rendelet alapján tehát a szabad rendelkezés visszaállítására irányuló első intézkedés történik meg, azonban ki­fejezetten még csak ez üresedésben levő lakrészekre, amelyeket a tulajdonos bár­kinek bérbeadhatja vagy saját részére el­foglalhatja. Az igénybevétel egyéb esetben csak kellő indokolással és korlátozott fel­mondással a járásbíróság döntése alapján történhet meg. A felmondás általában sza­bad, a tulajdonos a járásbíróságnál kila­­koltatási keresetet indíthat, de ez mint említettük csak indokolt esetekben járhat eredménnyel. A lakáshivatal működésének meg­szűnése átmenetileg bizonyára sok vitás esetet fog produkálni. Kecskeméti Köslöly 1926 augusztus 1. A jövendő évtizedek Kecskemétje. A háború és utána az élettel való­­ küzdelem lefoglalt minden energiát, a rend­kívüli viszonyok közepette öröm volt a régi vívmányok átmentése és megtartása is, évekig alig szabadott gondolni a fej­­lődés fonalénak tovább gombolyítására. Sok a gond, sok a baj most is, erős vál­lakat, erős karokat kíván az élet ezer ter­hének elviselése, de hála a Teremtőnek, mégis megérkeztünk arra az állomásra, ahol beszélni szabad sőt beszélni kell Kecskemét jövő fejlődéséről, jövendő ké­péről. Már benne vagyunk a munkában, a legszükségesebbeken már dolgozik az építő erő és megvan a remény, hogy biz­tosítani fogja folyamatosságát a haladni akaró Kecskemét kijelölt útjain. Örömmel regisztrálja ma is a Kecs­keméti Közlöny a pusztai iskolák emelke­dését, aki a város szépítését, előre irá­nyuló lépéseit óhajtva várja, örömmel látja az utcák kövezési munkálatait. A teherrel jövő, teherrel távozó kocsik vidám dübörgését, a kövező mesterek kalapácsá­nak jókedvű csengését és a többi idevágó tevékenységet, amely mind- mind a munka örömét, a híres város szépítésének egy­­egy kicsi határkövét mutathatja. A régi Kecskemét és a jövő Kecskemét. Aki csak az évtizedek előtti régi Kecskemétet ismerte, bizony négyet cso­dálkoznék a város mostani arculatján, ha úgy körülvezetgetnék a szép épületek dí­szével övezett Szabadság-téren, amelyről minden idegen csak a dicséret hangján szokott emlékezni. Mahmoud Omer Abisza a múltkor itt járt világutazó is, aki pedig 900 000 kilométeres útján már elég szép darab földet bejárt, azt mondotta felőle rövidesen, velősen, hogy szívesen elvin­né Kairóba, ha adnánk. Jobb világba köl­tözött derék régi polgártársaink szóval a mai Kecskeméten csodálkoznának el egé­szen bizonyosan, no­­s ép ilyen bizonyo­san mi sem járnánk különben néhány év­tized múltával, ha modern Rip van Winkle módjára pillantanánk me­g szülővárosunkat. Jókai fantáziája kellene ahhoz, hogy 30 - 40, vagy épen 50 évet kihagyva írja meg a dolgok állapotát az ember. Ilyes­­­­mire nem is vállalkozik a riporter, csak­­ épen a kész tervek, rendelkezésre álló adatok alapján vállalkozik halvány képet­­ adni a keresztül­vitelre való változásoknak.­­ Nézzük tehát először az utcákat. A­­ Vásári­ utca kinyitása köztudomású terv.­­ Szinte a félváros képét meg fogja változ-­­ tatni ennek a keresztülvitele. Természete­­­sen hozzá kell kép­zelni, hogy az egész­­ épülettömbök kisajátításáról létesülő új ut­­­­cán szép emeletes paloták sorfala között is szállítja a jövő Kecskemét polgárát a vil­­­­lamos és autóbusz, a négyálloméstól vég­­­gig a máriavárosi állomásig és azon is­­ túl, ki­­ megnövekedett Kiskecskeméten­­ át s tanyák bekapcsolásával a gyors köz­­­­lekedés vonaléba. A Mezei utcából, amely­­ most egyik helyen nagyon keskeny, a mé-­­ sik helyen nagyon széles, a fejlődési fo­ fo­lyamata, a városnak egyik nagyon szép s utcáját varázsolja el ő. A Kertmozi 50 esztendő múlva alig­­ ha lesz jelenlegi helyén, mert a gyönyörű * Széchenyi utca ki fog vezetni egészen az­­ árvahézig, hogy a város egyik legszebb­­ részét, a nagyra fejlődött villanegyedet­­ közvetlen kapcsolja a központhoz. Szép ?­mos központi fekvésű utcára sem lehet­­ majd ráismerni, mert a megállapított aza-­­­bélyozási vonalra épülnek az uj házak és­­ igy levetkőzik gv be görbe vonalaikat. A Szolnoki­ úttól a Czollner-közig vezető ré­szen egységes szép út nyílik, amely egyik igen nagy forgalmú útvonala lesz a vá­rosnak üzletek hosszú sorával. A Nyíri­­úttól jobbra az új városi kórház kijelölt helyén majd messziről szembetűnik az impozáns kórházépület. Környéken villák, szépen szabályozott utcák, házsorokkal. Szóval egy egész új városnegyed, amely jelenleg még csak a képzelet ködében él, de egykor el fog következni a megvaló-­­ sulása. (Folyt. köv.)­­^WWWWWWWWWWWWWWWWWWWWW.^WW^ » ­ Harminc testvérek és íz unoka­­testvér szénája rendben. | Zápor, vasvilla, 8 liter bor, búza, békes­ség és három havi hűvös. 1j Nagy nyári zápor mié­rt kerültek teg­nap a kir. törvényszéken Daróczy János­­ tanácselnök ítélőbiró elé a Harminc test­­i­vérek: Harminc János, Harminc Pál és 1 unokatestvérük: Opócki István, mindan­­­­­nyian gyóni lakosok. Tisztére a zápor volt az oka, amint­­ utólag és főként bolitaitól mentes fővel­­ végig lehet gondolni az esetet. Mert tavaly­­ augusztusban történt, hogy Harminc Pál, Harminc János és egy Opócki István,­­ Gyónról 3 kocsi szénát indítottak útnak,­­ saját bölcs kormányzásuk alatt. A leg­­s­szebb egyetértésben érkeztek a kecskeméti­­ hetipiacra és itt célirányos összjátékkel, egymás szénájának feldicsérésével, egy­­ gazdának adták el mindhárom kocsival. A sikerült vásárt nem akarták áldo­mással befejezni, mert e téren már volt kedvezőtlen tapasztalásuk s a pénzt is igen őriz­ék. Itt játszott bele a dolgokba aztán a sors, nagy haragos záporeső formájában, ami miatt nem indulhattak hiába, korcs­mába sem­­akartak menni s örömmel fo­gadták el a gazda meghívását, aki meg­vette tőlük a szénát. Itt pohsrazgatni kezd­tek, a bor ízlett, a zápor nem állt el egy­hamar s mire indulni lehetett, néhány liter méz benn volt. Közben az eladott szénára terelődött a szó s kezdték egymás széná­ját ócsárolni. A bor közben fogyott s ami­kor felhajtották a Szent János áldását, a nyolcadik literes üveg ürült ki. Útnak in­dultak a tovább vitatkoztak a szénáról, egymásét alaposan lecsepülve. Harminc Pál elmaradt kocsijával, Harminc János és unokatestvére, Opócki Ütvén előrehaj­­tottak egymás mellett. Valahogy aztán olyan súlyosan meg­sértették egymás szé­náját, hogy vasvilla került elő. Opócki szerint őt Harminc János leráncigálta ko­csijáról, lekapta saját vasvilláját és fejére hajigált vele. Súlyos sérüléseket szenvedett. A bíróság 3 havi fogházra ítélte Harminc Jánost, aki felebbezett. — A KTE ifjúsági csapata a KTE­­ pályán a vasgyár csapatéval tréning mér­­­­kőzést tart, előzőleg Molnárok Testvériség­e tréningez. ^ Csak egyil­ió hakta bort szüretel idén az ország. Éppen a közelmúlt napokban jelez­tük, hogy a katasztrófális idő miatt, a jó termés esetén szoká­so­s 200.000 hektó he­lyett az idén alig 40—60 ezer hektó bort szűrhetnek hordóikba a kecskeméti gaz­dák. Most kapjuk ,a jelentést, hogy szak­körök becslése szerint országos viszony­latban sem jobb a helyzet Tavaly 4,5 millió hektoliter volt a termés, ez idén aligha szüretel többet az ország egymillió hektoliternél. A Borászati Lapok jelentése szerint a borárak mindenfelé emelkedőben van­nak. Az áremelkedést nemcsak a rossz terméskilátások okozzák, hanem elősegí­tik a külföldi, főként olasz borok áremel­kedése is. A terméskilátások tudniillik a külföldön sem a legrózsásabbak. A keres­let egyébként a magyar borpiacon élénk és nagyobb mennyiségik­­haltak el az utóbbi napokban emelkedő árakon. Az emelkedő árakra Kecskemét város tegnapi boreladása is bizonyíték, amikor is 6500— 15 000 K­­ kapott különböző évfolyamú és minőségű kisebb tétel boraiért. WWWWWNAWWWWWWWWWWWWWWWSrWWWWWW) AlifA Könyvi Kivonat, Jul. 30. Születés: Mészáros János és Pesti Mária Magdolna leánya Mária Magdolna rom. kath. Halálozások: Széli László ref. 61 éves, Szabó Lajos rk. 3 hónapos, Garasi János Károly rk. 48 éves, Székács János 4g. h. ev. 82 éves, Csorna Mária rk. 11 éves. ­wwwvwwwvwwwvwwwwwwwvvwwwvwv Laptulajdonos és kiadó: Dr. HORVÁTH ÖDÖN

Next