Kecskeméti Közlöny, 1927. szeptember (9. évfolyam, 200-224. szám)

1927-09-01 / 200. szám

* Vér-, bőr- és idegbajosok a ter­mészetes „Ferenc József“ keserűvizet igen jó eredménnyel használják. Az orvosi tudomány legjelentékenyebb elméi írják, hogy a Ferenc József víz hatásával min­den tekintetben meg vannak elégedve. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. 38 — Fiú- és leányiparostanoncok isko­lai beiratása. Az ipartörvény 1922. évi XII.­­cikkének 17. §-a értelmében, illetve a vkm. 45800/1927. számú rendelete alap­ján az összes iparostanonctartó munka­adók tanoncaikat szeptember 10., 12. és 13. napjain — újabb figyelmeztetés be­várása és késedelem nélkül — a tanonc iskolába beíratni kötelesek, mivel ennek elmulasztása súlyos büntetést, sőt tanonc­­tartási jog megvonását eredményezheti. A­z­­ iparostanulók beírása a fenti napo­kon délutánonként 4—7 óráig, a leányok pedig délelőtt 10—12 óráig az ipariskola emeleti helyiségében történik. Beírásra minden újonnan jelentkező tanuló leg­utolsó iskolai bizonyítványát, születési anyakönyvi kivonatát, himlőoltási bizo­nyítványát, — az ipariskolába múlt tan­évben járt tanulók pedig ellenőrző köny­veiket és újraoltási bizonyítványaikat kö­telesek magukkal hozni. Minden tanuló taneszközeinek beszerzéséről munkaadója gondoskodik, azonban ellenőrzőkönyvre, mértani, helyesírási, könyvviteli, író és rajzfüzetekre, jegyzetekre, értesítő, illetve bizonyítványra az előkészítő osztály ta­nulói 2'30 pengőt, az első, második és harmadik osztály tanulói 3'40 pengőt, míg a negyedik osztály tanulói 2'80 pengőt kötelesek beiratásnál befizetni. A negyedik évfolyamot végzett tanulók csak szak­rajzra kötelesek járni. Minden elégséges bizonyítványt felmutató új tanuló felvételi vizsgát fog tenni és csak az esetben ve­hető fel első osztályba, ha folyékonyan írni és olvasni tud és a számolás négy alapműveletében teljesen jártas. Felvételi vizsgálatok a beírások alatt tartatnak. Az előadások a fiú tanárácoknál az előkészítő és első osztályokban szeptember 15-én, a második, harmadik és negyedik osztá­lyokban szeptember hó 16-án délután 4 órakor, míg az összes leányosztályokban szept. hó 14 én délután 2 órakor kezdőd­nek. A tanulók tisztán és rendesen öl­tözködve kötelesek az előadásokra járni. Bővebb értesítést az ipariskolában kitett hirdetmény és az iskola igazgatója ad. •­­ Megszüntetik a házaló textilke­reskedelmet. A szövetárukkal foglalkozó kereskedők ellenőrzése tekintetében a ke­reskedelmi miniszter rendeletet küldött a másodfokú iparhatóságoknak, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy a hatósá­gok területén működő elsőfokú iparható­ságokat és a községi elöljáróságokat is utasítsák, hogy a szövetárukkal házalók működésére figyeljenek és haladéktalanul intézkedjenek működésük beszüntetése és a büntető eljárás megindítása iránt. — Emlékeztető. A Kaszinóban ha­­vonkint szokásos barátságos összejövetelt folyó hó 1-én, csütörtök este fél 9 órakor tartják meg. — Szept. 24 én kezdődik Nagykő­rösön a színi szezon. Deák Lőrinc szín­igazgató valószínűleg szept. 24-én kezdi meg Nagykőrösön az előadásokat.­­— A ref. templomban a hétköznapi istentisztelet szeptember elsejével reggel fél 8 órakor kezdődik. — SZÜLETÉSEK: Németh Pál és Farkas Etelka leánya Margit rk., Bereczki Vendel és Bereczki Eszter leánya Eszter rk., Mikecz János és Szabó Mária,leánya Mária Ilona ref., Szeleczki István Ágoston és Kis Julianna fia Antal rk., Czingel Ádám és Kovács Erzsébet leánya Erzsébet rk., Turkevi Nagy János és Szalai Judit leánya Judit ref., Bencsik István és Juhász Etelka leánya Mária Erzsébet rk., Benda Mihály és Pancza Mária leánya Margit rk., Szabó Péter és Gulyás Erzsébet fia István rk., Gyarmati Imre és Szabó Julianna fia Imre ref., Máté Péter és Gara Erzsébet Jolán leánya Magdolna Rozália rk. Kécske határában folyik a földgázkutatás. Újkécske, aug. 30. A Báró Eötvös Lóránt Geofizikai In­tézet tisztviselői a Kecskemét—Kécske— Nagykőrös közötti háromszög földalatti térképezése során Kécskére érkeztek. Igen sok műszert vittek magukkal és megkezd­ték a méréseket. Munkájuk természetesen a földgáz­kutatásra is kiterjed. — Nagykőrös is strandfürdőt épít. Dezső Kázmér polgármester a sajtó útján bejelentette azt az elhatározását, hogy Nagykőrös város a jövő nyáron megépít­teti strandfürdőit .­­ A rokonától lopott pénzt. Lopás­sal vádoltan került a törvényszéken Rág Miklós tanácsa elé Andó Sándor ceglédi kereskedősegéd Előadása szerint nem volt munkája. Nagybátyját, Andó Györ­gyöt kereste fel, aki éppen akkor kapott egy eladásból kifolyólag 7.700.000 koro­nát. Andó, amíg nagybátyja távol járt, a szekrénybe helyezett pénzből két és fél millió koronát ellopott. A bíróság az ügyész vád elejtésére, mert a nagybácsi nem kí­vánta megbüntetését, az eljárást meg­szüntette. — RÁDIÓ. Budapest csütörtöki mű­sora 555.6 (3). — 9.30 Hírek. 11 Zon­gorahangverseny. 12 Időjelzés, hírek. 1 Időjárás. 3 Hírek. 5. Időjelzés, utána ci­gányzene. 6.30 Előadás 7.16 A Magyar Rádió Újság félórája. 8 Kamarazene. 9.20 Időjelzés, hírek. 10 His Masters Voice lemezek. — Elkészült a vásárosok szabályozá­sáról szóló rendelet. A kereskedelmi mi­nisztérium az érdekeltségek állandó pa­naszai alapján már hosszabb idő óta fog­lalkozik a vidéki vásárosok helyzetének szabályozásával. A rendelet, amely meg­állapítja a mozgó vásárosoknak iparren­dészeti helyzetét, értesülésünk szerint el­készült. A kereskedelmi minisztérium azon­ban a rendeletet egyelőre nem lépteti életbe, hanem előbb az érdekképviseleteknek is bemutatja észrevételeik előterjesztése végett. A 21 erkölcsvédelmi rendeletbe üt­köző vétség augusztusban. A rendőrbün­tető bíróság most tűzte ki tárgyalásra az erkölcsvédelmi rendeletbe ütköző vétsé­gek miatt érkezett feljelentéseket. A mai napig tehát egész augusztus hónapban összesen 21 erkölcs­védelmi ügy került a büntetőbíróság elé, amelyek tárgyalásait szeptember első napjaiban tartják meg. A tárgyalásokat az utóbbi időben egy napra csoportosítják, amikor kizárólag erkölcs­védelmi ügy kerül tárgyalásra.­­ Nyomában vannak a körösi tol­vajnak. A Nagy István kárára történt lo­pási ügyben, amely hétfőn a körösi vá­sárban történt, a rendőrség helyes nyo­mon halad a tettes elfogatására. Nagy pontos személylerrást tudott adni a fur­fangos segítőtársról, aki a passzusírást 300 pengő ellopásával fizettette meg. Elfoga­dása órák kérdése. — Öt babtistát kereszteltek a Ti­szában. Az elmúlt napokban Alpár köz­ségben hatalmas nézőtábor szeme láttára öt baptistát kereszteltek a holttiszában, a strandfürdő közelében. A pap sorra be­vezetgette a lengére levetkőzött hívőket a vízbe s ott egymásután valamennyit a viz alá merítette. A hívek tapadó ruhában, libabőrös ábrázattal, de boldogan lábol­­tak kifelé a friss vízből. A férfiak felavató csókban, a nők kézfogásban részesültek. * Az énektanítást szeptember elején kezdi meg dr. Szilády Károlyné. Tanítási módszer: az olasz bel canto (helyes lé­legzés, hangindítás stb.) Bizonyos fokú zenei képzettséget, jó hallást, szorgalmat megkíván. Jelentkezőket hétköznapokon délután 4—5 óra között fogad (Úri Kaszinó II. em. 3.) — Ma érkeztek meg az uj szintár­sulat tagjai Ceglédre. Gulyás Menyhért uj színtársulatának tagjai ma érkeztek meg Ceglédre s megkezdődtek a próbák a hol­napi bemutatkozó előadásra. A főszerepe­ket Koronkay, Takács, Danics, az uj bon­­vivánt, Kabos, Polgár játszák a „Repülj Fecském“ operettben. * Orvosi dir. Dr. Rosenberg Miklós fogorvos szabadságáról visszaérkezett és rendelését újra megkezdte.­­ Akik túlbuzgón vigyáztak a máj kukoricájára. Andó János 41 éves föld­­míves, aki Antal Dániel gazdálkodó felső­szentkirályi tanyáján van alkalmazásban, a múlt hetekben feljelentést tett a rendőr­ségen, hogy a kukorica táblában, ahová gazdája abraknak való kukoricát törni küldte, ismeretlen tettesek négyen megtá­madták és súlyosan bántalmazták s a támadóktól csak a zajra odasiető id. Csi­kány Mihály szabadította meg. A nagy­kőrösi csendőrség megindította a nyomo­zást és megállapította, hogy a támadást Fehér Balázs nagykőrösi lakos és társai követték el, akik vallomásukban azt ad­ták elő, ahogy Labancz Balázs gépjéhez igyekeztek s későn lévén gyanúsnak tűnt fel nekik, hogy egy ember zsákra töri a kukoricát. Azt hitték tolvajjal van dolguk s felszólították, hogy egy közeli tanyában igazolja magát, a kukoricatörő ezt meg­tagadta, mire Fehér a vitatkozás hevében arculütötte, társai: Virág István, Kallik József és Nagy József napszámosok tagad­ják, hogy Andót megütötték. Az eljárás megindult. — Fajbaromfiak kiosztása. A föld­­mivelésügyi miniszter fajbaromfi kiosz­tási akciója iránt nagy érdeklődés mutat­kozik. Az akció lebonyolításával, amint ismeretes, a ..Baromfitenyésztők Országos Egyesületét (Üllői­ út 25.) bízták meg. Az egyesület közli, hogy az akció lebonyolí­tására ősszel kerül a sor és ezek szerint minden kisgazda két tyúkot és egy ka­kast kaphat oly feltétellel, hogy a szapo­rulatból egy év múlva kétszer annyit ad vissza, az odaszállítást és a csomagolási költségeket pedig viseli Ugyancsak lud­­ból és pulykából is igényelhet minden kisgazda két tojót és egy kakast, ame­lyekből egy év múlva csak ugyanannyit kell visszaszolgáltatni.­­ ( Kecskeméti Közlöny 1927 szeptember 1.3 városi mozi Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor RUDOLF WALENTIWO Az ifjú maharadzsa Regényes történet 8 felvonásban. — Ezenkívül A divat rabszolgája Dráma 6 felvonásban. HETI MŰSOR: Szerda—csütörtök : Valentino. Péntek : Jocaste, Anatol France regénye. Szombat: Pola Negri, Az éjszaka virága. ..ERT£IIÖZi Csütörtök, péntek és szombaton fél 9 órakor MÁGIKUS REVÜ: OLIVÉR a bűvész-király az ördöngős amerikai varázsló és 7 tagú társulatának , r . r . . . vendégjátéka HETI MŰSOR: Csütörtökön : Mágikus revü. Pénteken : Mágikus revü. Szombaton : Mágikus revü.

Next