Kecskeméti Közlöny, 1928. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1928-02-01 / 26. szám

2 Korsk­eniefs Köxlörs, 1928. február 1. jék, mert ott több iparigazolvánnyal nem rendelkező egyén is árul, nagy konkur­enciát okozva ez által a legális hús­­iparosságnak, akiknek a nagy adóterhek és egyébb kiadások miatt hasznuk így is alig van, mert két három piacon kényte­lenek egy disznó húsét árulni, h­­ig a sza­lonna egyenesen nyakukban marad. A cse­kély fogyasztásból előálló többszöri fuvar­­költség s az áru apadása stb. Így is olyan mérhetetlen terheket rónak a húsiparos­ságra, hogy haszonról egyáltalában be­szélni sem lehet, s még a mai, magasnak tartott húsárak mellett sem irigylésre méltó helyzetünk. A kecskeméti húsiparosság. Két évi fegyházra ítéltek egy bicskázó legényt. Agyonszúrta a társát. Halált okozó súlyos testi sértés bűn­tette miatt került tegnap délelőtt Rág Mik­lós tanácselnök tanácsa elé Farkas Imre kunszentmiklósi lakos. A vádlott Farkas és Bajnóczi János múlt év augusztus 7 én szóváltás után megtámadtak Nagy Pál földm­ivest, akit Farkas egyetlen késszúrással úgy meg­sebzett, hogy sérüléseibe rövidesen bele­halt. A két bicskázó legény azután Vass Imrét vette üldözőbe s alaposan össze­szurkálták. Farkast 2 évi fegyházra ítélte a bíró­ság, mig Bajnóczit felmentette az ellene emelt vád alól. A kecskeméti vad­állomány felfrissítése. A földmivelésügyi miniszter a Kecs­keméti Vadásztársaság részére a vadállo­mány felfrissítése céljából 24 nyulat utalt ki őrgróf Pallavicini sövényházai uradal­mából. Ezenkívül a Vadásztársaság Sóly­mosai Ödönné soproni­ uradalmából 12 darab nyulat, dr. Bibó Dezső veszprém­­megyei birtokáról 12 darab nyulat, gróf Wenkheim ókigyósi uradalmából, a bán­kúti főhercegi uradalomból és gróf Blan­kenstein Pál békésmegyei birtokáról pe­dig 20­20 fácánt szerzett be. Az eddig beszerzett vadállomány tehát összesen 48 nyúl és 60 fácán. — Itt említjük meg, hogy Zimay Károly polgármester szentlő­rinci vadászterületére 22 nyulat és 20­ fá­cánt hozatott különböző uradalmakból. Vége a jókedvnek, jóhell ha mulatság közben fejfájás, vegy migrén gyötör. A megszakadnának ezen fájdalmaktól és élet­kedved vissza­tér. Kérdezze meg orvosát Valódi­ csak az eredeti „síkkerjsdm“ csomagolásban._________ M­inden gyógyszertárban kapható. I Knock­aut vagyok Szerkesztő Úr! Laikus és abszolút tárgyilagos mun­katársunk kilenc unciás tudósítása az első boxmérkőzésről. Révai Nagy Lexikonét fellapozva, „Ökölvívás” cím alatt a következő tanul­ságos dolgok állanak : „a testgyakorlatok­­nak már a régi görögök és rómaiak által kedvelt az a neme, midőn az ellenfelek karjaik kilökésével igyekeznek egymást érinteni. Az ütés, fogás, a lábbal való gáncsolás tilos. A védelem a karnak el­ütéseiben, a lökés felfogásában vagy a félreugrásban éri. A mai ökölvívásnál a vivők mindkét kezükre párnázott kez­­tyűt húznak, úgy, hogy a lökések nem veszélyesek. A lökések csakis évtől fel­felé engedhetők meg. Az angoloknál a nép minden rétegében nagyon el van ter­jedve, míg más népeknél sem mint látvá­nyosság, sem mint testgyakorlat nem ked­velt. Egyedül Magyarországon gyakorol­ják a sportegyesületek, mint nagyon erő­sítő mozgást, de általános kedvességre ez ideig nálunk sem emelkedett." A Révai lexikon, amely 1922-es ki­adású, többet nem árul el a tárgyról s ez helyes is. Szabad tere nyílik a fantáziának. Mert aki azt hiszi, hogy most aztán tisz­tában van ezzel a lökdöső sporttal, az élénken téved. Boxoló ismereteim gyara­pítása céljából voltam vasárnap délután az Ókollégium tornatermében végignézni a KTE bemutatót s szives engedelmével Szerkesztő Úr leszek bátor néhány észre­vétellel kiegészíteni a Révai alapján fen­tebb elmondottakat. A teremben, ahol a látványosság lezajlott, többedmagunk helyezkedtünk el. Mintegy két-háromszáz felebarátom, fele­barátnőm és én. Leülni nem lehetett ép­pen, na de viszont állni annál kelleme­sebben. Bal lábamon egy kisközépsúlyú és nagyon kedves szőke hölgy ült lebilin­cselő ríruson­yai, a kemény kalapomon pedig egy vek­ersúlyú és roppant szimpa­tikus fiatalember. Felállították a ringet, ami nem egyéb, mint négy, drótokkal a padlóhoz rögzített karó, mikre hajókötelek feszü­letnek. Belül játszódik a lökdösés. Bebu­t ezután a kötelek közt Radd Miklós kedves barátom az ő zsakettjében. Utána bújt nyolc fiatal gentleman bizarr öltözékben, ami állt egy egy rövid­ alsónadrágból és egyéb ilyen sportfelszerelési tárgyakból, mint könnyű topán a lábakon, satöbbi. A satöbbi az egy-egy lila öv volt a derekakon, jelezvén azt a sávot, mitől a szabályok szerint csak felfelé engedvék a­ lökések. Miklós ezután mondott egy két barátságos szót a közönséghez, általában a boxolásról, majd megkezdődött a lökdösés. A fiatal gent­lemanok kibújtak, majd kettő újra bebújt. Kezeiken ekkor már bőrkeztyü volt. Ez olyan nagyobb fajta keztyü, afféle „két­­ujjú”, mint az utcaseprőké. Lökdöső célra kitűnően alkalmasak. Nyolc, vagy kilenc unciásak, erre már nem emlékszem, majd a Miklóstól megkérdem, ő tudja. A két gentleman — név szerint a Bozsik úr és a Farkas úr — noha előbb igen barátságosan és melegen szorítottak kezet a nyolc vagy kilenc unciás ker­­tjükben, mégis rögtön elárulták, hogy valami miatt régebben neheztelnek egy­másra. Eleinte kecses ténclépésekben kerülgették egymást, mígnem a Bozsik úr sajnálatosan elvesztette hidegvérét és bizony, mi tagadás, orron inzultálta a Farkas urat. Aki viszont szintén nem béránytermészetű és — bár ez szerintem nem volt helyes elintézési mód — vissza­ütött. A dolog természetesen kínos feltű­nést keltett, nyomban közbe akartam lépni, azonban a bal lábamon ülő kedves szőke hölgynek terhére lettem volna . .. (Hiszen tudja Szerkesztő Úr, a hölgyek, a szőkék és én . . ) Roppant csodálkoztam a­zon­ban, hogy a rendőrség tétlenül hagyta el­fajulni a két úr nézeteltérését. Mert elfaju­­t. Ugyennyira, hogy Bozsik úr a lökdösés hevében elesett. A padló persze puha volt. Puhafa — mint­ derék asztalosaink nevezik fenyőfát. Legfurcsábban mégis a Miklós viselkedése hatott, aki a köteleken belül volt az inzultus szemtanúja s ahelyett, hogy megakadályozta volna, odaállt a Bozsik ur fölé s számolni kezdett. Úgy hatott, mintha gúnyolódni akart volna Bozsik úr elesettsége felett. A közönség soraiban akadt több jobb szívű ur, aki beszólt: — Ne üsse má ... Persze a kőszívű ember fiaiból is voltak többen, akik visszafejttek : — Csak hogy üsse ! Mé boxol ? ! Nem monta neki senki ! Hát ami azt illeti, ebben van va­lami. Ellenben az már nem volt helyes, hogy a közönség még ugratta is Bozsik urat. Harsányan biztatták : — Menj neki ! Üsd vissza ! Az ilyen fiatalember persze könnyen hevül s tényleg nagyon haragosan lökte orron Farkas urat, minek következménye az újabb inzultusoknak egész sorozata lett. Nagyon lökdösték egymást. Azután a Fehér úr, aki a kötélen kí­vül guggolt, bekiáltott, hogy idő! Erre aztán abbahagyták a lökdösést s mind­kettőjüket az ellenkező sarokba rángatták, lenyomták egy-egy székre, azután vagy hároman paskolták, legyezték, locsolták. — Na ezt talán én is kibírnám a boxolásból.... —• jegyezte meg mögöttem egy úr igen helyesen. Ez tényleg nem le­het olyan fárasztó. Bozsik és Farkas úr azután újból összekülönböztek, azonban ekkor egy más epizód kötötte le figyelmemet. A terem másik felén álló irányában egy hölgy (vég­telen bájos kis barna) intett át hozzám. Visszaintettem persze (hiszen tudja Szer­kesztő Úr, a hölgyek, a barnák...) Téves kapcsolás volt, rögtön láttam, mert őnagy­­sága, a kedves, kiöntötte a nyelvecskéjét. Roppant hercigül állt neki. Kissé oldalt pillantottam, hát egy mellettem álló úr vette fel a m­orse-jeleket. Élénken kacsintgatott, integetett és főleg csábító mosolyokat kül­dött a hölgynek. Peches volt. Sokkal peche­sebb mint én. Mert pár pillanat múlva rá mordul ám egy birkózótermetű úr igen kevéssé barátságos hangon: — Mit vigyorog maga az én felesé­gemre ? Maga­­holdkóros. Majd a veséjére ütök nyilván....! (Ja, azt elfeledtem megjegyezni, hogy a gentlemanek veséjére ütni nem szabad. A Miklós mondotta a lökdösés megkez­dése előtt. A horgára ütni lehet tetszés szerint. Eszerint ez az úr, ki a hölgynek a férje volt, csak nem vette észre mindjárt a morsejeleket — ilyenek a férjek — me­rőben szabálytalan ütést helyezett kilátásba a véleménye szerint kóros, sőt holdkóros elváltozásban szenvedő urnák.) Közben nagy zaj, vége az első lök­­dösésnek. A Farkas úr nyert — ponto­zással. Több ponton inzulinba a Bozsik urat, mint ez őt. (Jaj ez a vicc! Szedő.) A továbbiak során megismétlődtek a lökdösések, csak más gentlemanok között. Legharagosabb volt az utolsó, a Korti úr és a Mayercsik úr összekülönbözése. A Korti ur a tréner, ő tanítja a többi urat. Bemutatta, hogy ő hogy tanít. A pedagó­giának egy egészen speciális módszere a Kerti úré. Két perc alatt úgy megtanította a Mayercsik urat, hogy annak elég volt a leckéből arra a napra. Kissé nehezen kelt fel a puhafa padlóról, ahova előzőleg — noha nem önként — lefeküdt. (Lefeküdt: így mondják ők, a boxoló urak bájos egy­szerűséggel.) A lökdösések után beszélgettem a Gyulai bácsival, (az „icipici Gyulaival“, ahogyan a KTE­isták hívják) s ő mondotta, hogy nem szereti a box­lást. Biztosan na­gyon sajnálja a gyerekeit, hogy olyan ha­ragosan lökdösik egymást. Az Ambrus Jenő viszont azt mondja, hogy ha boxol valaki, hát boxoljon, nem igaz? De, sőt igaz ! Németh Ernő dr. hazafelé menet nem győzte hangsúlyozni, hogy ő minden sportot fog h űzni, de ezt nem. A Sárkány

Next