Kecskeméti Közlöny, 1931. november (13. évfolyam, 248-271. szám)
1931-11-03 / 248. szám
2 — Mit visz ki az új pár Kecskemétről Amerikába? kérdezzük. — Amit a Gizi szeme-szája kivár*. Annyi pénze van az urának, hogy csak sok... Kiknek kell beadni házbérvallomási íveket? Az adóhivatal kérése a közönséghez. Tekintettel arra, hogy most van a házbérvallomási ívek beadási ideje, az adóhivatal felkéri a lakosságot, hogy aki adófizetést akar eszközölni, az lehetőleg reggelenként fél 8 és 9 óra közt jelentkezzék, hogy az adóíveket beszedni lehessen. Azok, akik házbérvallomási íveiket be akarják adni, lehetőleg november 15. után jöjjenek. Az adóösszeírás ugyanis folyamatban lévén 1012 adótiszt végezvén ezt a munkát, kevés a tisztviselő a hivatalban. Egyébként házbérvallomási íveket nemcsak a lakók, hanem a háztulajdonosok által lakott lakások s új lakások után is kell beadni. A külterületről azok is kötelesek házbérvallomási íveket beadni, kiknek földje haszonbérbe, harmadába, felébe stb. van adva, sőt a gazdasági cselédlakások után is. Az éjszaai erős fagy kár! Lett a tterti vetemenyesiberl. Kübeilül a dísz telesei* bonítosodását is. Az elmúlt éjszaka folyamán 4 fokos fagy volt. A talaj mentén 6 és fél fok hideget is mértek. A jelentékeny hideg nagy kárt okozott a még kint lévő kerti veteményekben és a répát is, bár az jobban bírja a hideget, megcsipkedte. Az őszi zöldtakarmányokban azonban nem tett kárt. Ellenben a késő őszi vetések kelését, illejj főleg a már kikelt vetések bokrosodását nagyban késlelteti. 350 munkanélküli jelentkezett ma délig. A városházán a munkanélküliek jelentkezése tart. *Ma délig a jelentkezett munkanélküliek száma elérte a 350-et. »› Mangos TOMI. ›» Hétfőn és kedden fél 7 és fél 9 órakor. OROSZ HANGOSFILM SZENZÁCIÓ! DONI Kozákok DALA Orosz ballada a szerelemről 2 részben 13 felv. 1. rész. nenqaisitonyufiítette. n. rész. Ljubsta bOBZola. Rendezte: Girorg Asagaroff. -4- Főszereplő : Hans Adalbert von Schlettow és a világhírű doni kozák kórus Sergej Jaroff vezényletével. Hangos magyar világhíradó. Vakmerő subalopás. Vasárnap este a Szentháromság-temető reáliskola felőli bejárata előtt Nagy József belsőballószögi lakos kocsijáról ismeretlen tettes lelopta Nagy József fekete subáját. Nagy a kivilágításra jött be kocsin. A subát a lóra terítette s a kocsin 8 éves kisleányát hagyta. A kisleány előadása szerint egy fiatal gazdakülsejü ember odalépett s levette a subát a lóról , szólt neki, hogy ne bántsa a subát, az idegen azonban nem vette tudomásul a tiltakozást s akislány bár a közelben sokan jártak-kertek nem mert lármát csapni.. A vakmerő subatolvaj a következő percmár el is tűnt a tömegben. A nyomozást megindították, köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik drága halottunk, Bakkay József október 30-iki temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek s fájdalmunkban való osztozásuknak bármiféle módon kifejezést adtak, ezúton is fogadják hálás köszörtetünket. Kecskemét, 1931. nov. 2. Özv. Bakkay Józsefné és családja. KECSKEMÉTI KÖZLÖNY 1931. november 3. Tízezrek zarándokoltak Mindszentkor a temetőkbe A válság ellenére is nagy pompával, pazar kivilágítással áldozott a kegyelet a halottak emlékének. Mindszent kora délutánján már kezdődött a népes vándorlás a temetőkbe! Meggyűlt az első gyertya s ahogy jött a szürkület s az est, mintha a fény angyalkái röpdöstek volna mindenütt. Itt is ott is föllobbant a gyertyaláng. Nem lett itz a mindent elnyelő sötétség a temetőkben a halottak napjának előestéjén. A gyertyák ezreinek fényében megragyogtak, aranyoslevelűek lettek a fák, bokrok. A gyertyák s virágok zsongitó levegőjébe leereszkedett: az Emlékezés. A sirok százainál, ezreinél állt: itt az árva gyermek, ott az özvegy, vagy népes család a nagyszülők sirhantjánál... Kinek kedves, feledhetetlen halottja van, az tudja, érzi, sirja, hogy mit jelent a kivilágított temető s krizantémos sírhalom. Felemelően szép látványt nyújtottak a kecskeméti temetők. A széleken csak egyegy árva láng pislákolt, de az utak fasora ragyogott a fényben, a középen pedig gyertya erdők fénye verődött az égre. Mindenki megcsodálta a szépen feldíszített Katona-emlékművet. Petur bronzalakja reflektorok és fáklyák fényében ragyogott. Késő este volt már, amikor megindult hazafelé a temetőkből tízezrek zarándoklása. Talán nem maradt kevesebb virágpompa és nem égett kevesebb gyertya a sírokon, mint máskor. A kegyelet az utolsó fillért is szívesen áldozza. 2700 peagot stfekasztoli & félegifiiízi posan Mr. negiemsihlidle a cseh Meisei es a pSmzl címüka volt. — Dehotlau a laghftzba. Nagyarányú hivatali sikkasztásnak jött a nyomára a kiskunfélegyházi rendőrség. Ifj. Bari Ferenc az ottani postahivatalnál teljesített szolgálatot főellenőri minőségben. A csekkosztálynál a befizetett csekkeket megsemmisítve az összegeket elsikkasztotta, összesen 2390 pengő 15 fillért sikkasztott el ily módon. A sikkasztó postafőellenőrt tegnap beszállították a kecskeméti fogházba. Az ügy aktái pedig az ügyészségen vannak, ahol Szeley Imre dr. referens ügyész tanulmányozza az ügyet és rövid időn belül megteszi a vizsgálati indítványt. A város megkárosodik a késedelmi kamatok és az illetékek visszautalásával. Ismeretes az a miniszteri rendelet, amely Irak azonban veszteséget jelent. A város a nők értelmében mindazok, akik együttesen ke- I jul. l.óta beszedett illetékek és kamatok jezelt adóikat 1931. nov. 13-ig teljes egészében részétől elesik mindazoknál, kik nov. 15-ig elekiegyenlítik, azoknak 1931. júl. 1. óta az együtt iget tesznek a feltételeknek, mert hiszen a tesen kezelt adók után fizetett késedelmi kamat visszautalt összegeket állami adó tőketartozásaikat és behajtási illetékeiket visszautalják, s sokra számolja el az adóhivatal s az igy beilletve a tőkébe tudják be. (Együttesen be- f folyt összeget - ami már előzőleg a városéreti adók: Föld, ház, jövedelmi, vagyon, tár-j volt osztják szét a város és az állami köztsulati, tantiem, kereseti és ezek pótadói), s az állam kb. 60 -65 százalékát kapja. A rendelet az adósoknak előnyt, a város * . GyégglMatina betegsége adatt felarcasította maiát Ma reggel fél 7 óra tájban id. Héjjas dalmai voltak s ez keserítette meg öreg Pál volt kocsis, Arany János utca 5. szám napjait Ma reggel még rövid időre maalatti lakásán felakasztotta magát és meggára hagyták a lakásban az ágya meghalt, lett a gerendába vert szögre felkötöttel Az előrehaladott korú ember gyógyíta magát s amikor fia visszatért, már halhatatsan betegségben szenvedett, nagy fájtan találta atyját. Módosították a társasvadászatok sorrendjét. A Kecskeméti Vadásztársaság választmánya az 1931 1932. évi társasvadászatok sorrendjét az alábbiak szerint módosította: 1. 1931. évi november hó 8-án Ceshai Vágójárás. Nyúl és fácánkakasra. Találkozás reggel 8 órakor Picura erdőör lakásánál. 2. November 13. Szikra, Nyúl és fácántvkakasra. Találkozás reggel 8 órakor az id. Fincziczky-féle lakás mellett. 3. November 22. Szikra Alsószentkirály, Nyúl és fácánkakasra. Találkozás reggel 8 órakor aszentkirályi korcsmánál. 4. November 29. Kis- és Nagynyir, Nyúl és fácánkakasra. Találkozás reggel 8 órakor a kisnyiri megállónál. 5. December 8. Szikra. Fácánkakasra. Találkozás reggel 8 órakor a világoshegyi megállónál. 6. December 13. Cethal Vágójárás. Fácánkakasra. Találkozás reggel 8 órakor Priezura erdőőr lakásánál. 7. December 20. Bugac Nyúl és fijeártkakasra. Találkozás a bugaci megállónál a vonat kiérkezésekor. •Nyúlra. Találkozás reggel 8 órakor a borbási iskolánál. 9. január 6. Kis- és Nagynyir. Fácánkakasra. Találkozás reggel 8 órakor a kisnyiri megállónál. 10. Január 10. Bugac. Nyúl és fácánkakasra. Találkozás az alsóbugaci megállónál a vonat kiérkezésekor. 11. Január 17. Tiszaughy-sziget, Tösszdió, füzesek és Kisrét. Nyúl és fácánkakasra. Találkozás reggel 8 órakor a tőserdői erdősalakásnál. 12. Január 24. Felsőszentkirály, Nyulra. Találkozás reggel 8 órakor a szentkirályi templomoknál. 8. 1932. január 3. Alsó- és Felsőszentkirály. hoftani@gQaei m mm olcsó tandíjjal, vizsga sikere garantálva. Benzin (metalkő 38 film), olaj, űr- és használt gumik, autó- és motor alkatrészek, felszerelések a legolcsóbban beszerezhetők. Autó és motorok adás» vétele' BEISZMANN naUTi«Anu afca 12. ufia A Mer. raaAftftsegnfet szakBissfih&s&iaah Ktörciiae ti in. segítő DÍZottSÉg&OZ. A Keresztény Munkásegylet ács- és kőműves szakmunkásai ma délelőtt küldöttségileg keresték fel a Kecskeméti Közlönyt. Arra kérik lapunk utján a fh. segítő, bizottságot, elsősorban pedig Fáy István főispánt, hogy a föld- és erdőmunka mellett szakmunkára is biztosítson alkalmat. Megnyugtattuk a küldöttséget, hogy a segítő bizottság, élén Fáy főispánnal, mindent elkövet a téli munkaalkalmak biztosításáért és megteszi, ami emberileg lehetséges. A Meteorológiai Intézet déli jelentése: Csöndes, hideg idő, semmi, vagy egészen kevés csapadékkal