Kecskeméti Közlöny, 1933. szeptember (15. évfolyam, 198-222. szám)
1933-09-24 / 217. szám
1933. szeptember 24 KECSKEMÉTI rvo.. ——■■■ i i i —-■■■ ■- ...... Közli Szabó Kálmán dr. KOZMA Döme egy alkalommal Szikrából Muraközy Imrével kocsizott hazafelé. Amikor a Borbási-útban egy nagy pocsolyához értek, vetélkedtek, hogy melyikük hajtson át a veszedelmes részén. A vége az lett, hogy beleragadtak. Kénytelen, kelletlen nekivetkőződtek. Leszálltak és próbálták a kocsit kihúzatni a sárból. Amikor nem sikerült, a közelben lévő napszámos embereket kiáltották oda, akiknek segítségével a pocsolyából ki is evickéltek. Kozma Döme a napszámos emberek szívességét így köszönte meg: — «Nagyon köszönöm a szívességüket. Andorházán az én földem mellett is van egy éppen ilyen csúnya hely, ha arra jönnek és így járnak, majd én is kisegítem kendteket.» BALLUS táblabíró kiváló jogász és művelt ember volt, de a kecskeméti magyar ember nyelvén nem tudott beszélni, mit bizonyít az alábbi eset Egy tárgyaláson az volt a kérdés a tanúhoz, hogy a vádlott a vádlóra csakugyan használta-e a sértő kifejezéseket. Ballus táblabiró úr a következőképpen tette fel ezt a kérdést: — Melyek azok a ténykörülmények, amelyekből — hogy a vádlott által a vádbeli alkalomkor használt inkriminált kifejezések tényleg a sértettre érttettek — folyományozik. A tanú gondolkodott és rá vágta: — Igen. A felelet sehogysem vágott, tehát Ballus táblabiró úr újra kérdezte: — Talán a tanú nem értette jól a kérdést, mégegyszer kérdezem: Melyek azok a ténykörülmények, melyekből — hogy a vádlott által a vádbeli alkalomkor használt inkriminált kifejezések tényleg a sértettre értettek — folyományozik. ! A tanú ismét gondolkozott és most rávágta: «• — Nem. A kátyúba jutott tárgyalást az ügyvédjelölt mentette meg, rámutatván a vádlóra, megkérdezte a tanút, hogy a vádlott csakugyan őreá mondotta-e a sértő szavakat fb. muzeumigazgató. Vasárnap nagy ~~~ ,— ünnepe lesz a fe- f rencrendi templom- ’ Illír ' nak. Reggel 8 óra- "Tjh*, / kor fényes külsőjén * It. igek között Zadraj ,^'fjN' .Jvecz István püspök áldásban részesíti a templomot, amelyet újrafestettek. — P. fera-at----hi ...jó Szujjó Times ferencrendi páter kutatásai szerint fennállásának félezer éves fennállását is ünnepli egyben az ősi Isten-ház. Érdekes ezzel kapcsolatban egy-két adatot feleleveníteni a nagymultú templom életéből. 1678-ban, amikor a félváros leégett, a lángok a templomot sem kímélték. Sokat szenvedett az épület a török dúlás idején is, míg végre 1633-ban Nazur bég engedélyezte, hogy kijavíthatják az épületet. 1741-ben fejezték be a zárda építését, 1790-ben pedig az addig csonka tornyot kiegészítették, 1819-ben leégett a tetőzet, 1826-ban ismét általános renoválás alá kertült az épület, azóta a templom belseje változatlanul állt, most a házfőnök ifj. Fridschler Móric festőművésszel kifestette a templomot. Az újrafestett templomban P. Halász Jeromos házfőnök mondja az első szentmi- _ ... séjét abból az alkalom-Fridschier M, hogy 25 éve szentelték pappá. — A jubiláns pap ezüstmi-FIZESSEN ELŐ A KECSKEMÉTI KÖZLÖNYRE! séfé vasárnap reggel 9 órakor kezdődik a ferencrendiek hőtemplomában. Miséjén P.Ungh-váry Antal tartományfőnök tölti be a közvezetői tisztséget. Délelőtt 11 órakor a ferencrendi irodában az egyesületek tisztelgő küldöttségeit fogadja . Halász J. P. Halász Jeromos. Halász Jeromos házfőnök hét éve van a kecskeméti zárda élén. Nevéhez számtalan alkotás fűződik, házfőnöksége alatt vették az orgonát, renoválták a templom külsejét, készítették a lurdi barlangot. P. Halász Jeromos tagja a th. bizottságnak, a szegényügyi bizottságnak, ezenkívül hitoktatási felügyelő, irányítja, vezeti a Kér. Munkás Egylet, a Temetkezési Egyesület, a Szent Antal Imaegyesület és a Szent József Társulat életét. P. Halász Jeromos most 48 éves, a zalamegyei Bagonyán született. Baján és Kalocsán a teológiai főiskolán filozófiai és theológiai lektor volt, Márigyüdön mint házfőnök 6 évet töltött, végül is több lelkészi állomáson keresztül Kecskemétre került. Itt köztiszteletben és szeretetben működik. Szép jubileuma alkalmából sokan keresik fel gratulációikkal. völüm&ttl irodat. Birtokosztás, felmérés, mesgyekitűzés, birtokrendezés, parcellázás, összes kataszteri munkák stb. végzését vállalom. + Iroda Fecske u. 5. sz., a törvényszék mögött. Díjtalan felvilágosítás. POLITZER DEZSŐ. FÖLDMÉRŐ. 3238 GAZDÁK FIGYELMÉBE! ÁRJEGYZÉK KIVONAT: 1 kg kátrány P -*26 1 kg kocsi kenőcs -'50 1 kg kreolin P -78 1 „ carbolineum -’36 1 „ bőrzsirkfi,os dobozba. 1’30 1 „ formaldehyd 192 1 „ halzsir - 82 1 „ szerszámolaj fekete -‘60 1 „ vaslakk -’98 1 „ gépolaj vékony -‘52 1 „ takarmánymészpolitoft-*08 1 „ olajfesték fsääer’ 1’24 1 „ gépolaj vastag -*88 1 „ takarmány mész darab08-* 10 1 „ olajfesték különleges színek) 104 1 „ motorolaj 1*28 1 „ rézgálic (kékka) -'58 (Az olajfestékek doboz nélkül értendők) 1 „ traktorolaj 1*16 Vetőmagosítvfizószerek: 1 „ zománclakk Slép 2 — 1 „ hengerolaj -*88 i ks. -^tsopéc., jwiv 1 ffr fedéllemez 200.a, 4’50 1 „ gépzsir SsS -82 i k4. AS? p m u,„ petroleum -'31 ■■■■:» Az összes növényvédelmi szerek kaphatók! «■■■■ m \n JÓZSEF RT. vegyészeti gyár Nagyarország legnagyobb festékkereskedelmi vállalata. Központ: Budapest, V., Pozsonyi út 31. 28. sz. Elök: Kecskemét, Főtér, Takarékpalota .___________________3348 I * A FÉLEZER ÉVES TEMPLOM ÜNNEPE. Zadravecz püspök vasárnap ujraszenteli a ferencrendiek templomát. P. HALÁSZ JEROMOS HÁZFŐNÖK EZÜSTMISÉJE. 9