Kecskeméti Közlöny, 1933. október (15. évfolyam, 223-248. szám)
1933-10-01 / 223. szám
2 KECSKEMÉTI KÖZLÖNY 1933. október 1 na falóban megbízható jó kötöttárut, harisnyát, vagy svájci sapkát akar olcsón venni, úgy 4299 Héjjas Harisnyaházban vásároljon, azután Muraközy Dezső, Fleischmann Oszkár, Kocsis Pál, Wéber Aladár,, Dömötör Pál, Szőlőszövetkezet, Józsa Mihály, Katona János, Fodor örökösök, Ábrahim Béla dr., Zaboretzky Ferenc, Kiss Endre dr. Német József, Vég János, özv. Szappanos Istvánné, ifj. Mészáros László szebbnél-szebb parmen, többféle ranetti, jelev, Jonathan, rozmaring almái. Több különlegesség is akad, néhány ritka fajfzi, így Laczy János kérdőjeles fajtája is, amelynek még nincs neve, mert most van meghatározás alatt. Az elrendezés, pakolás irányítását Muraközy Endre titkár végzi. Az elrendezésnél már kezdettől fogva ott van Szabó Iván dr. kormányfőtanácsos, a kiállítást megszervező Szőlősgazdák Egyesületének elnöke és fogadja a gratulációkat a sajtó embereitől akik elsőnek néznek szét a kiállításon. 10 óra tájban már kezd kialakulni a kecskeméti anyag. A főhelyen, a felirat alatt az állami Mathiász-telep szőlőcsodáiból van egy elenyésző kis anyag. Sokan megjegyzik, hogy erősen lefokozza pompáját az, hogy előírásszerű ládikákban szabad csak kitenni. Egyébként összhatásban nagyszerű az egyforma ládák tömegéből kimosolygó rengeteg alma. Kecskemét, a gyümölcs Édenkertje, szinte megsemmisítő fölénnyel trónol remek húsvéti rozmaringjaival, arany parmenjeivel, török bálint, kanadai ranett, londoni pepin, sárga szép virágú s a többi szebbnél-szebb, épnél-épebb, csillogó csodagyümölccsel. Tömegével és minőségével egyaránt fejedelmi látványt nyújt. Az izgalom a zsűri ítélete iránt egyre csökken, amint a többi kiállítók anyaga előkerül. Szépek-szépek, de a kecskeméti szebb. Külön, a kecskeméti anyag mellett állít ki Beretvás István Kerekegyháza felirattal. Anyaga remek. A szomszéd «egyéni» teremben van a Duna—Tiszaközi Kamara pompás kollekciója és itt látható a kiállítás egyik legérdekesebb része, a Kiviteli Intézet «gyümölcspakolás és kivitel» címet viselő csoportja. Legfőbb érdekessége pedig az, hogy is megnagyított kecskeméti felvétel mutatja be a csomagolást és szállítást. A kecskeméti anyag büszkélkedve várhatja a zsűri ítéletét és a látogatók elismerő bámulatát. (Ra.), Ma délben telefonon jelentik Budapestről. A kiállítást megnyitó Kállay miniszter elragadtatással nyilatkozott a kecskeméti anyagról. A zsűri 2 órakor még tanácskozik. SPORT. Végleges a török válogatott kecskeméti szereplése. Ma délelőtt sürgönyileg megerősítést nyert a török birkózóválogatott kecskeméti szereplése. A török válogatott kedden este 8 órakor mérkőzik meg a KAC és KTE válogatottjával az Iparos Otthon dísztermében. A válogatóverseny holnap. Vasárnap délután 4 órakor lesz a Vigadóban. Vasárnap Szentesen játszik bajnokit a KTE. Ezúton figyelmezteti minden I. és II. csapatbeli játékosát a KTE, hogy a Szentesi TE értesítése szerint a kezdési időt előbbre hozták, így fél 10 órakor már indulni kell. 9-re mindenki legyen Blaskokovicsnál. Vasárnap délután a KAC megerősített ifjúsági csapata Nagykőrösön játszik az ottani orsz. vidéki KISOK-bajnok tanítóképezde csapata ellen. Felhívja a vezetőség az összes ifjúsági, valamint a következő játékosokat, hogy vasárnap délelőtt 10 órakor a KAC-pályán felszerelésük átvétele végett jelenjenek meg: Pulai, M. Kiss, Garzó, Bognár és Csele. Folyó évi október hó 2-án 8 órakor az Erzsébet-laktanya udvarán 1 darab le kerül érverésre. 4307 A KTE Szentesen. A szódásháború a bíróság előtt. S. Nagy Illés mindent beismert és bevallotta, hogy jutalékot kap Kerekestől. Kerekes Sándort a napokban hallgatják ki. — Újabb feljelentés. Ma délelőtt volt az első tárgyalás Bíró Benő tb. tanácsnok, kihágás! büntetőbíró előtt abban a feljelentés-sorozatban, amit a helybeli szódások S. Nagy Illés volt szódáskocsis és Kerekes Sándor szódagyáros ellen tettek. S. Nagy Illés részletesen beismert mindent. Már iparigazolványának kiváltása előtt foglalkozott Kerekes szódájának eladásával, tiltott házalást is végzett, tilalmas időben is szállított. Azt állítja, hogy Kerekestől 5 fillérért kapja a szódát és ugyanannyiért adja el. — Akkor miből él? — kérdezte Biró tanácsnok. Erre S. Nagy Illés azt a meglepő bejelentést tette, hogy 10 százalék jutalékot kap Kerekestől. Egyéb jelek is azt mutatják, hogy S. Nagy Illés bizományosa Kerekesnek, ami ismét szabálytalansági ítéletre nem került sor, előbb Kerekest hallgatja ki a bíróság. Egyébként Kerekes ellen újabb feljelentés érkezett. Szablics Antal jelentette fel idegen üvegek megtöltése miatt. Mit hoz a téli menetrend ? Nem lesznek újsifolt változások — A Közlöny tudósítójától. — Okt. 8.-án életbelép a téli menetrend. A d. u. 17.33-kor Budapestről induló* vonal csak Lajosmizséig közlekedik, hajnali eli lenvonata pedig (3.20-kor indult Kecskemétről) csak Ócsáról indul. A Nyugatiról 16.33-kor induló vonat naponta közlekedik. A reggel 9.30-as lajosmizsei vonat 10.15-kor indul Kecskemétről. A harmadik gyorsvonatpár menetrendje— A Közlöny tudósítójától. — Ma reggel szűkszavú csendőri jelentés érkezett a kecskeméti ügyészségre, amely szerint Fürj János napszámost Kisnyír és Méntelek között holtan találták a síneken. A csendőrségnek az a véleménye, hogy Fürjét előzőleg agyonverték és a holttestét fektették a sínekre. " Nem lehet tudni, bűntényről, véletlen szerencsétlenségről, vagy öngyilkosságról van e szó. Az egészségügyőr kiszállt a helyszínre. Komplikálja az esetet az a körülmény is. Hétfőn megkezdődik az adóösszeírás. A városi adóhivatal 14 tisztviselője hétfőn, okt. 2.-án megkezdi a pusztákon a jövő évi adóösszeírást. A „Gyurkovics lányok“ műkedvelői előadása, a sisinaszban. A Herczeg-jubileum alkalmából október 21 —22.-én kitűnő műkedvelői gárda előadja a színházban a Gyurkovics lányokat. A tiszta jövedelem a Szegénygondozó ,és a monostorfalvai templom céljait szolgálja. A nagysikerűnek ígérkező előadás főrendezője Cserey-Pechány Albinné dr.-né. filleren 1 kgr. i. r. Sertéshus (minden része). Zsirszalnna 1( 6 10 fül. Marhahús 708) fillér. Sósszalonna 130 és olvasztott zsír 126 fillér. Kapha a Vörösmarty u 6 sz. (Szappanos-ház). 106 warier©* lesz folyó évi október 4-én reggel 8 órakor a Szolnoki-uti huszárlaktanyában. 4342 a kecskeméti vonat járatokban. ben, mint elsőnek jelentettük, hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap gyorsmotor közlekedik, a többi napokon pedig autóbusz. Az új délutáni személyvonat nem 226-kor fog indulni Pestről, hanem este 7.10-kor. Tiszaug felé a délután 16 óra 25 perckor induló, az este 8 óra 10 perckor induló és este 21.48-kor érkező tiszaugi vonatok nem fognak közlekedni. Kecskemétről Lajosmizsére— új időben — 5.02-kor megy a vonat, hogy a külső kórházban érdeklődtek egy elgázolt ember után, aki hagyatéki tárgyalásra jött volna be Kecskemétre, útközben azonban halálra gázolta a vonat. Nincs kizárva, ahogy egy halottról van szó, az mindenesetre különös, hogy annak az embernek, akit a kórházban hozzátartozói keresnek, hiányzik a fél lába és ötvenszázalékos hadirokkant Fürj viszont nem volt katona és semmi testi fogyatékossága nincs. Lehet, hogy félreértésről van szó, azonban az sincs kizárva, hogy két embert gázolt el a vonat. Emlelt A TEGNAPI EXPORT 11 vagon volt. A GYÜMÖLCSPIAC. Őszibarack I.-rendű 8—10, II.-rendű 3—6, paradicsom I.-rendű 30- 42, II.-rendű 15-20, vegyesalma I.-rendü 15 20, II.-rendü 10 12 nyári piros 15-18, körte I.-rendü 15-20, szőlődkertek királynéja 45, saszla 22 25, 15-20, II.-rendű 10-12, ősziaszaló 10-12, birsalma sárfehér 16 fillér. rTVVTTTV Revolverlövéssel riasztották el a betörőket a Körösi-hegyben. Ma hajnalban betörők akartak behatolni Szarka Lajosné Körösi-hegyi fűszerüzletébe, az ablakot ki is vágták ,de Szarkáné fia revolverrel kilőtt és a betörők megugrottak. Vagyont nyerhet az osztály sorsjátékokon Vásároljon szerencseszámokat 4336 Ambrus sorstegohuuftbae stollarni utcai a. (Borotvossal tömben ) Egész 24., fél 12., negyed 6., nyolcad 3. P. ---------Mindazoknak a rokonoknak, jó ismerősöknek, akik felejthetetlen jó testvér és neveltleányunk, T. Nagy Zsófia, folyó évi szeptember24-iki temetésén megjelentek, ravatalára koszorút és virágot helyeztek, a bennünket, a Váratlanul ért csapásban vigasztalni szívesek voltak, ez után mondunk hálás köszönetet. Kecskemét, 1933. szept. 30-án. 4305 A gyászoló család. — A KAC választmánya október 2-án, hétfő délután 5 órakor a női felső kereskedelmi iskolában választmányi ülést tart. Bűntény, öngyilkosság, vagy véletlen szerencsétlenség ? Két embert gázolt halálra a kisnyiri vonat ?