Kecskeméti Közlöny, 1934. május (16. évfolyam, 97-121. szám)

1934-05-01 / 97. szám

1954. május 1 KECSKEMÉTI KÖZLÖNY 3 Mteg­izUuiá Hi iákeziqui/ UatisHUötőllánd kevés A LÁSZLÓ ÁRUHÁZBAN SZEREZHET BE 5245 Kiss Endre életrajza. Kiss Endre dr. 1886-ban született., Édesapja balásfalvi Kiss József, akkor kir. járásbiró, később temesvári kir. táblabiró volt. Édesanyja Kozma Emilia. Tehát mind­két ágon régi kecskeméti családból szár­mazott. A balásfalvi Kiss-család 200 éve szerepel a városvezetésben. Szenátorok, főbirák kerültek ki a soraiból. Kiss Endre szüleinek hetedik gyermeke volt. Közép­iskoláit a kecskeméti reáliskolában tanul­ta végig, is jogot a helybeli akadémián, majd a pesti egyetem­en. A pesti egyete­men szerzett jogi doktorátust is. Részt­­vett a jogászmozgalmakban. Bátyjánál, Kiss Kálmán dr.-nál, majd Angyal Vidor tiszti főügyész mellett jelöltösködött. A főügyészi hivatalban önállóan végezte el az akkoriban parcellázott 7.000 hold váro­si birtok telekkönyvi átírását. 1913-ban tette le az ügyvédi vizsgát. 1914-ben, nyomban a mozgósítás után az első Mollináry kisegítő szállítmánnyal a szerb frontra került, mint kadett. Szep­temberben, a surcini ütközetben súlyos kézlövést kapott, tífuszban és tüdőgyul­ladásban megbetegedett. Hónapokig rend­kívül súlyos állapotban volt. Utána pót­zászlóaljszolgálatot teljesített, amelyért a ritka hadtestparancsnoki elismerésben ré­szesült. 1916-ban önként jelentkezett frontszolgálatra. Az orosz frontra került, ahol hamarosan főhadnaggyá nevezték ki. 1917-ben az Isonzóhoz került, majd a ro­mán frontra vitték. Az összeomlás megint az olasz fronton, a Piavenál találta.­­Kü­lönféle beosztásokban állt helyt. Század­­parancsnok, zászlóaljsegédtiszt volt. Nagy részt vett abban az önfeláldozó munká­ban, amelynek eredményeképpen mi­nor Hahne Rezső ezredes vezetésével az ezred roncsai minden felszereléssel, podgyász­­szal, trénnel hazaérkeztek Kecskemétre. A piavei Papadopoli szigettől indultak ok­tóber 28-án és 600 kilométeres út után november 14-én érkeztek haza. A proletárdiktatúra alatt túsz volt. A vörösök bukása után összejöttek a tettre­­tkészebb férfiak. Megtárgyalták a teendő­ket és feladatokat. Kiss Endre rámutatott arra, hogy a sajtót kell elsősorban kéz­bevenni. Őt bízták meg a könnyűnek ép­pen nem mondható feladattal. Kiss Endre fényesen megfelelt a bizalomnak. Meg­szervezte a Kecskeméti Közlönyt, amely azóta is folyton fejlődik és ma elismer­ten egyike az ország legnagyobb, legerő­sebb vidéki lapjainak, amelynek folyton felfelé haladó útját még az általános vál­ság sem tudta megtörni. Kiss Endre a Kecskeméti Közlöny élén mindenben részt vett. Óriási energiával fe­küdt bele a város politikai és társadalmi irányításának munkájába. Már 1920-ban beválasztották a th. bizottságba. 1925-ben tiszti főügyész, 1926-ban pótképviselő, 1929-ben iparegyesületi elnök lett. 1932-ben az Ügyvédi Kamara, 1933-ban a Katona József Társaság választotta elnökévé. Minden tisztségében érvényesült Kecskemét iránti rajongása, a modern ha­ladást valló meggyőződése, nagy tehetsé­ge, páratlan éleslátása, ítélőképessége és közmondásos szivjósága. Élénk irodalmi működést fejtett ki, beszédei a szónoklás művészetének igazi remekei. Ezerirányú elfoglaltsága mellett arra is maradt ideje, hogy a gyümölcstermelést, amelyet min­dig Kecskemét nagyságának és jövőjének legfőbb alapjául tekintett, példátódóan művelje. A népszerűséget sohasem hajszolta. A választás megtörténte után aktuális a kérdés, hogy mikor foglalja el hivatalát az új polgármester. ! j­­ ! Miután Kiss Endre dr.-nnak sokirányú tár­sadalmi és hivatali kötelezettséget kell fel­számolnia, a hivatalbalépés csak az installá­ció után történik meg A beiktatás valószínű­leg a pünkösd előtti héten, esetleg a pünkösd előtti szombaton délelőtt történik meg ünne­pélyes keretek között. Itt mondja el Kiss End­re polgármester részletes programbeszédét A beiktatáson a t­. városok vezetői és előkelő vendégek vesznek részt A beiktatás utáni ebéd lesz a polgármester tiszteletére a vendégek részvételével. A beiktatásig Kiss Endre dr. régi hivata­lában marad. A Nemzeti Egység Pártjának május 10-ére ismeretes, hogy Gömbös Gyula miniszter­­elnök már régebben tervb­e vette kecskeméti látogatását. A látogatásra most valószínűleg rövidesen sor kerül. A miniszterelnök ugyanis kilátásba helyez­te Fáy István főispánnak, hogy amennyiben váratlan akadály nem merül fel, rész­tvesz jn­Bardocz Árpádné MANSz ügyvezető elnök vezetése mellett népes értekezlete volt a női egyesületeknek vasárnap dél­után a Városháza kistanácstermében. Gróf Bethlen Györgyné, szül. gróf Bethlen Má­ria tartott ismertető előadást arról, hogy erdélyi magyar népművészeti vándorkiál­lítást rendez Kecskeméten. 18-án délután 6 órakor fog megnyílni az Iparos Otthon dísztermében és hat napig tart, minden századik látogató ajándékot kap, lesz sor­solás is. A bemutató alkalmából Visky Károly, a Nemzeti Múzeum néprajzi osz­tályának egyik vezetője előadást fog­ tar­tani. A kiállításról a Közlöny elbeszélge­tett a grófnővel. — Három éve rendezzük ezeket a be­mutatókat — mondotta. Kérem, hogy szeressék ezt a kiállítást, amely üzenet akar lenni onnan, túlról... Egy vagon hol­mival jövünk Kecskemétre, bemutatjuk az egész erdélyi népművészetet, fonott, var­rott textíliákat, bútorokat, cserepeket, ke­rámiákat, agyagtárgyakat, alabástromot, külön attrakció lesz Vass Áronnak a szo­­borkollekciója, Vass valamikor a Zsilvöl­­gyében volt bányamunkás, leépítették és puritánsága, páratlan egyéni tulajdonai olyan osztatlan szeretetet, tiszteletet, te­kintélyt és elismerést biztosítottak szá­mára, hogy polgármesterré történt egy­hangú megválasztását mindenki természe­tesnek, magától értetődő ténynek tekinti. Megürül az Ügyvédi Kamara és az Ipartestület elnöki széke. Kiss Endre dr. polgármester, értesülésünk szerint, lemond az Ügyvédi Kamara és az Iparegyesület elnöki tisztéről. A Katona József Társaság elnöki tisztét előreláthatólag megtartja a polgármester, mi­után a Társaság irányítása új munkaköre mel­lett sem jelent f elviselhetetlen terhet Az Ügyvédi Kamara elnöki tisztére már a közeli napokban megejti a jelölést a vá­lasztmány. Előreláthatólag az Iparegyesület is hamarosan kénytelen lesz elbúcsúzni szeretett elnökétől, aki évek óta igaz ragaszkodással és örömmel vett részt a tekintélyes, nagy­­múltú egyesület életében. tervezett gyűlését júniusra halasztották m­ ájus elején a Nemzeti Egység Pártjának kecs­keméti nagygyűlésén, amelyet éppen ezért má­jus 10-éről júniusra halasztottak el. Valószínű, hogy a miniszterelnök Bugacra is kirándul, mert már régebben kifejtette azt az óhaját, hogy szeretné megtekinteni Kecske­mét híres pusztáját, azóta szobrász. Kecskeméten sikerülni kell mindennek, mert itt mindenki mosolyog, örül, itt lehet teremteni. A Nagytakarék közgyűlése. Vasárnap délelőtt tartotta évi rendes közgyűlését a Kecskeméti Takarékpénz­tár Egyesület Sárkány Béla főesperes, igazgatósági elnök elnöklése mellett. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta az igaz­gatóságnak a nyereség felosztására tett előterjesztését, mely szerint a részvénye­sek részvényenként 2 pengő osztalékot kapnak. Ágynemű-, fehérnemű-, kelengye-, ■triRv.v/nova kézimunkára N­appár a legjobb, leg­megbízhatóbb és legfinomabb. Nemes anyagból készül, t­e­h­át minden igényt kielégít. Ha még nem ismerné, okvetlenül ezt vegye. 5225 Gyopár vászon LANTOS I. RÁKÓCZI-ÚT 5. SZÁM Mikor lesz az installáció? Kiss Endre or. asz ünnepélyes beiktatás után foglalja el a polgármesteri szék­et. Gömbös miniszterelnök valószínűleg június elején jön Kecskemétre. j­gJJ^EUIMP­H^dapa| Beretvárssal | PERL-nd vásárol, nu* # ^ 5230 BETHLEN MÁRIA GRÓFNŐ KECSKEMÉTEN. «esek» kis a Barna, Uránia zöld por, arzols, sulfatol, szőlőfrírtös résgálic + Kertész Dezső nagykereskedésében­­perlsö, tutor és Petii.________ Rérgdfk­, raffia, juttatónál, azzola, steinfurti és urániazöld beszerezhető Pataki Albert nagykereskedésében Rákóczi­ út 3. 5312 Telefon: 132.

Next