Kecskeméti Közlöny, 1934. október (16. évfolyam, 222-246. szám)
1934-10-02 / 222. szám
2 ______ i p KECSKEMÉTI KÖZLÖNY 1934. október 2 IM'» man ilWlHi' i ' mii I m I i«,»M»na»bg«kg»«peMs**« mriwwMTOBtawaa^WM— közöttoruk legnagyobb válasziókban mindig legolcsóbbak a Héjjas Harisnyaházban. 2656 Kecskemét küldöttségileg vett részt a Nemzeti Munkahét káprázatos fényű megnyitásán. Kiküldött munkatársunktól. * Budapest, szeptember 30. Vasárnap a vidékiek tízezrei utaztak fel a fővárosba. Zsúfolt vonatok szállították a tömegeket. Egész nap zsúfoltak voltak a villamosok, vendéglők, szórakozóhelyek. Színpompás foltok sarkitták mindenfelé a hihetetlen méretű forgalmat. A vidék népviseletbe öltözött küldöttségei, vidéki zenekarok megszámláltatlan sokasága járta egész nap az utcákat Az ügetőversenypályán délelőtt 11 órára százezernyi tömeg gyűlt össze. Zászlók erdeje, zsakettes, cilinderes küldöttségek, népviseletbe öltözött csoportok, vitézek, egyenruhás bányászok, végeláthatatlan tömeg. A rendezőség a nagytribün tornyából hangszórók segítségével dirigálta az elhelyezkedést. Kecskemét küldöttségében, hívatlanul a kormányzói tribün mellett, ott láttuk Kiss Endre dr. polgármestert, Harkay Béla főjegyzőt, Szabó Jenőt tb. tanácsnokot, Sárközy Jenő dr. kormányfőtanácsost, Cserey-Pechány Albin dr. kórházigazgatót, vitéz Márkus Ferenc dr.-t tb. tiszti főügyészt, az Ügyvédi Kamara elnökét, Vincze Mihály ipartestületi elnököt és másokat. Fáy István főispán a kormányzói díszpáholy mögött foglalt helyet. Fél 12-kor érkezett autón a kormányzó. Gömbös Gyula miniszterelnök üdvözölte gyönyörű beszédben a nemzeti hadsereg élén történt bevonulásának 15-ik évfordulóján. Azután órákon át dübörögve vonult el a Nemzeti Munkahét ipari felvonulásánakfelmenete. KEGYELET árai olcsók kivitelezés művészi fizetési mód előnyös üzlet: az Iparos Otthonban. 5654 Hivatali szünet órai. 6-án. A kormány rendelete értelmében október Temetjük a hindut... Mirza khánt tegnap délután a KAC sporttelepén koporsóba tették, bekaparták, félóra múlva felásták és olyannyira magához tért, hogy azon nyomban beinkasszált 101 pengőt a bruttóból. — Nem csalás, nem ámítás, csak egy kis autoszuggesztió. Mint a medve, amikor téli álmát alussza. A tiszaföldváriak, akik egy feltűnően elegáns, zöld autóbuszon jöttek, ugyancsak megilletődve nézték, micsoda hatalmas és díszes publikum kiváncsi a futballmérkőzésükre. Még nagyobb lett a meglepetésük, amikor látták, hogy már a sírt is ássák. Csak amikor a programpontot hallották, jöttek rá, hogy az érdeklődés nem annyira a másodosztályú meccsnek szól bár egészen rendes játék folyt mint inkább a legendás Mirza khánnak. A kép szokatlan volt. A pályán huszonkét makkegészséges fiatalember rúgta a labdát egy még makkegészségesebb bíró, Bóka Papp Gyula vezetésével, a taccsvonal mentén pedig Fehér Ferencnek, a Muth temetkezési vállalat tisztviselőjének irányítása mellett egy szaksiráló és egy amatőr dolgozott. A gödör mellett festetten, mint mondani szokták, testhezálló deszkakoporsó feküdt s a közönség türelmetlenül várta a hindut. Háromnegyed három felé az egész tribün felállt. Nem annyira tiszteletből, mint inkább kíváncsiságból. Megjelent a herceg. Nem láttam a kilencágú koronáját, de mögöttem két kis varrólány azt mondta, hogy épp olyan, mint a regényekben szereplő hindu hercegek, ők csak tudják. A herceg jött, megnézte a sírt és elégedetten bólintott. Persze meginterjúvoltam, hindu hercegekkel haláluk előtt félórával a legritkább esetekben van alkalma társalogni az embernek. Terescsényi (Trungel) Károly rendőrfogalmazóval beszélgetett s igen szívesen fogadott. Kévés — mondotta — kévés. Mármint a közönség. — Hány lehet? — kérdezte. — Négyszáz — feleltem — vierhundert. — Ná, ná — rázta a fejét — háromszáz, dreihundert. Én hitem, lesznek ezer. Kévés. Ná nem báj. Jó reklám kedi előadásra. Eredetileg úgy volt, hogy a meccs félidejében temetik és a végén kiássák. Mirza megváltoztatta a programot. Azt mondja, hogy a futkosástól rázkódik a föld és az zavarja az álmát. Levonul a két csapat, nagy izgalom. Készen a sír, a koporsó, megjelenik a herceg. Csak a turbánja és egy kicsi nadrág van rajta, úgy fest, mintha vizipolómeccsre készülne. Fehér Ferenccel leszáll a sírba, megmutatja az ellenőrzőknek, hogy nincs semmiféle svindli, puszta gödör, semmi rejtett cső, vagy oxigéntartály, aztán Fehér ki akar mászni, de nagy derültség mellett visszacsúszik. Ketten nem férnek el? — dörgi egy mély basszus a tribünről. Fehérnek azonban, úgy látszik, semmi kedve betársulni az üzletbe. A herceg szájat, torkot öblít. — Tempó, Mirza khán! — hangzik egy biztató kiáltás a tribünről. — Ne bántsd, most agonizál !— viccel a másik. Megvizsgálják, nincs-e valami elrejtve nála. Leveszi a turbánját. Egyszerre vagy ötven női hang hallatszik: — Nézd, milyen szép haja van. Hja, a hölgyeknek ez imponál, nem a hüpomagnieükus energia. Nyomkodja a koporsó oldalát, elég erős-e. Muthék megsértődnek s emberük felugrik a koporsó tetejére, ugrál rajta, gázolja, tapossa, meg se roppan, megbíz- ható kisipari munka, tartós darab, cégünk reklámja. Az ellenőrző orvosnak angolul mond valamit a hindu s az kihirdeti: — Mirza khán azt kéri, szavazzon a közönség, hogy meddig maradjon a sirban. _ j i ' í . Általános kiabálás, végre győz a mérsékelt párt és félórát szavaz a nagytöbbség. A herceg most a sírásókhoz fordul és lelkükre köti, hogy óvatosan kaparják rá a földet, nehogy a koporsó oldala beszakadjon. — Nem bumbum, nem bumbum, csak lásám-lásám — mondja igen sokszor. (Hogy ne hajigálják, zoholják, csak lassanlassan.) Vége az előkészületeknek, belefekszik, ráteszik a fedelét, lehelyezik s óvatosan rákaparják a földet. Egy méter mélyen fekszik, kb. harminc centiméteres földréteg van rajta és a közönség drukkolva várja, mi lesz. — Nem kellett volna megengedni — sóhajt egy gyenge szivü hölgy, látszik rajta, hogy nagyon sajnálja és félti. Nagy lárma a KTE-pálya felől. Odaát is temetés van. A KTE pontjait siratja a gyászközönség és legszívesebben a bírót látná a hindu helyében. Letelik az idő, felbontják a sírt, kinyitják a koporsót, mozdulatlanul, élettelenül fekszik Mirza. Olyan mint egy halott. Az orvos megállapítja, hogy érvelése alig észlelhető. Dörzsölés, lassan magához tér és nagy tapsot kap. Megrohanják autogrammokért. Vége a produkciónak, a közönség vitázva, tanakodva vonul el. A vita témája: Mi a valóság benne, van-e svindli, hol a svindli, tényleg meghal-e, vagy csak ájult, esetleg önhipnózis, altatószer netán? Magyarázat, laikus, népszerű nyelven: Sem nem svindli, sem nem halál, hanem a téli álmot alvó állatokéhoz hasonló alvás. Az embernek két idegrendszere van, az egyikről tudunk, a másikról nem. Amelyikről tudunk, azon keresztül, annak segítségével mozgatjuk kezünket, lábunkat, stb., a másik idegrendszer a szívvel, a tüdővel, a belekkel függ össze és akaratunktól úgyszólván függetlenül működik. A hindu autoszuggesztióval ezt az idegrendszerét is akarata alá vonja, úgy alszik el, mint a medve télen és levegőszükségletét 1—2 százalékra csökkenti. A koporsóban levő levegő, amely egyébként csak 5—10 percre lenne elég, így esetleg órákra is elegendő neki. Amikor kibontják, a bő hideg levegő magához téríti anélkül, hogy dörzsölésre szüksége volna. Ja. Hogy hitvány anyagiakról is szóljunk, a bevételből 101 pengőt kapott Mirza khán. ign a fűül cipében, zsivatáruban és férfirandban a legszebbet, 5647 a legjobbat és legolcsóbbat hozza! 6-án a városházán is hivatalszünet lesz. Csak azokban a hivatalokban tartanak szolgálótól, amelyek feleket idéztek meg tárgyalásra. Megjött az engedély a kosárfonótanfolyamra. Decemberben Monostorfalván, januárban Szentlőrincen lesz a tanfolyam. A polgármester felterjesztésére a minisztérium engedélyezte a kosárfonó tanfolyamokat. Decemberben Monostorfalván, januárban Koháryszentlőrincen lesz tanfolyam. Oktatót államköltségen a minisztérium küld. MOZI Hétfőn, kedden, szerdán fél 6 és háromnegyed 9 órakor Budapesttel egyidőben! Csak 16 éven felülieknek ! A Vígszínház nagysikerű színdarabja filmen . ORVOS Film arról, amiről csak suttogva beszélnek. Ezenkívül: Csákra vár az asszony Történet egy szerelmes tisztről, egy szép asszonyról és egy fiatal leányról. A tiszt: Gustav Fröhlich. Az asszony: Jármit® Novotna. A leány: Christiane Grantoff. Magyar híradó: Kovács Jenő cég Hotsucan. Olcsó vita erős cipője csak akkor lesz, ha Végh Mihálynál vesz. Hol férfi, női és gyermekcipőt legolcsóbban vásárolhat. 5695 Végh Mihály cipész Tatár-tér, a köztisztviselőlkkcel szemben.