Kecskeméti Közlöny, 1934. november (16. évfolyam, 247-270. szám)
1934-11-03 / 247. szám
2 KECSKEMÉTI KÖZLÖNY 1934. november 3 férfi és női önzős sportcipők Holnap este ünnepélyes keretek között nyílik meg Kecskemét legszebb mondén helye*, a „ díszek“ HORNYIK JÁNOS-UTCA. Minden hölgyvendég babát, minden férfivendég kalapot kap ajándékba. Megkezdődött az „Egy kis senki“ jegyelővétele. Helyárak a MANSz két színházi estjén. A MANSz «Egy kis senki» műkedvelőelőadása november 10-én este fél 8 és november 11-én délután fél 6 órakor lesz a Katona József-színházban. Helyárak: Proscenium 10, nagy- és földszinti páholy 8, kispáholy 6 pengő. A földszint azutolsó négy sorig 1.20, az utolsó 4 sor 1 pengő. A jegyelővétel Stühmernél megkezdődött. , Meghirdették a pályázatot a kórház gyógyszerszükségletére. Polgármesteri határozat alapján Cserey-Pechány Albin dr. kórházigazgató főorvos versenytárgyalást hirdetett a kórház 1935-ik évi gyógyszerszükségletére, a gyári csomagolású gyógyszerekre, sebészeti kötözőszerekre, orvosi eszközökre és betegápolási cikkekre. A pályázatokat november 13-án, i. e. 10 óráig kell benyújtani. Ugyane napon megtörténik a felbontás is. Az ajánlati feltételek megtudhatók és költségvetési űrlap kapható a kórház gondnoki hivatalában. Szép ünnepségeken emléke társasvacsora volt szépszínű, ” a, , , előkelő közönség részvételével. Az egyezett meg Kecskemét protessület nevében Jeney Pál dr. ügyvéd, egyelne társaHalma a rafzarrrtárvi sületi ügyész köszöntötte a vendégeket. IICJÍ I I v) I vs CS Ilii€1 K W I lila£*I S V f 'y ’F V H1-1 v ^y 'y u1 mr Szerdán, a reformáció évforduló- fvi m ilríkríhan ján az első ünnepély az ifjúságé volt reg . . . . , fél 9 órakor a református templomban. Egy tál torta egy jó elnevezésért. A ref. gyülekezeti ünnepély délután Az Emtericana Famíliája szerdán délután 5 órakor kezdődött a ref. templomban. A népes és élénk összejövetelt tartott Cserey«Térj magadhoz, drága Sion» közének Pechány Albinná dr.-né dombna elnöklésével után Vass Vince dr. ref. lelkész imádka- Elhatározták, hogy havonta irtanak családi ,oft maid Ovönvörn Merdelssohn-számot estet fel 9 orai kezdettcel a Kak Egyletben, zott, majd gyönyörű i Jenneissonn szamot Cserey.pech,ány Albumé mondta róla: adott ele Lovass László tanai vezeresevel — Erre az estre eljön a papa, mama, az a ref.tantionoképző kitűnő énekkara, emericanusz leány, a fiú, a vőlegény, a nagy-Utána Mares Gézáné mély hatást keltő bácsi — és ezek ismerősei, táncosfiuk, más szép szavalata következett s azután mon- egyesület ifjúsága. Azon van a hangsúly, hogy dolja el nagy tudásról, alaposságról, fel mindenki jól érezze magát. A férfiak tarokkészültségről tanúskodó, igen értékesenkozhatnak, az ifjúság részére tánczenéről gomnepi beszédét Dezső Gyula dr. jogakadédoskodunk ha a mamák éppen akarnak, kémiai tanár. A nagy figyelemmel halgatott Áigy Beta- beszédet a Református Egyházi Énekkar nxe.gra&ó, hatalmas osszkara követte^ l^re pályázó egy fás tortát kap a Fanniliától. Aztán Sámuel orsz. társkarnagy precíz^ ve- első est karácsony és újév között lesz. A felzénylese mellett tökéletesen hozta ki az nőttek 40 fillért, a fiatalság 20 fillért fizetnek, angol mű szépségeit. Hetessy Kálmán dr. a táncos fiúk díjtalanul jöhetnek el. ref. lelkész zárószavai után a Himnusz. Elhatározta a Família, hogy Mikulás-estet majd a XC. zsoltár következett, rendez, tombolával. Ez lesz az első nyilvános ... . . . .... , 1 szereplésük. Az esttel kapcsolatban jdtekonyugyanekkor az evangelikus templom- óráju kézimunkakiállítást is rendeznek. Januárban is ünnepély volt. barkany Bela toespe- 19.Kiesz az Emericama-bálL Sedricí, “yki fdktíVoSa'S Hétfőn megkezdik a motorszin bővítési munkáját. Vasárnap ülést tartanak az iparosok a munkacsoportok megalakítására. A gazdasági vasút két új motorja szükségessé teszi a motorszin kibővítését is, amelyet tudvalévően az világi munka keretében végeznek el. Az eddigi épületet mintegy harmadával bővítik ki. Kb. 5 séter szélességben két oldalt, a homlokzatnál 27, a másik oldalon 14 m. hosszúságban. 2 uj sínpárt is vezetnek az épületbe. A munka már hétfőn megkezdődik és kb. 15.000 uj téglát fognak beépíteni a bontásból kikerülő anyaggal együtt. A kibővítés jelentős munkaalkalmat ad az iparosságnak. Vasárnap délelőtt fél 11 órakor ebben az ügyben értekezletet tart az iparosság, a munkacsoportokat alakítják meg. Temetői viráglopásért 3 napra ítélték. Lopás vétsége miatt állott ma a járás- s loptak egy kosár művirágot és azon mrgosztoitóság előtt Surányi Etel 18 éves és egy ftozkodtak. A bíróság Surányi Etelt 3 napi fiatalkorú cigánylány. Még Márciusban a Szent- J fogházra ítélte, fiatalkorú társát pedig meghárcoltság-temetőben az egyik sír mellől el- dorgálta. A Meteorológiai Intézet déli jelentése: Élénk északnyugati szél, változó felhőzet, helyenként, de inkább a hegyeken hó. ELSŐRENDŰ gyümölcsfacsemeték, sima és gyökeres szőlővesszők kaphatók Fleischmann Oszkár él Ágagegyháza. Lerakus: Belső-Széchenyi utca 2. sz. Az eső oltotta el a halottak napi gyertyákat és áztatta meg a millió őszirózsát, krizantémumot. Tízezrek zarándokoltak Mindszenthor a katolikus temetőkbe. — A Közlöny tudósítójától. — Nagy előkészületeket tett Kecskemét a Halottak napjának Megünneplésére, óriási és olcsó virágpiacban válogathatott a közönség s úgyszólván miniden lépésre gyertyát árultak, üzletben, vagy utcai sátorban egyaránt kínálták a fehér s színes gyertyákat. Nemi egy síron már délelőtt világítottak, akik megnéztek rá máskor. Ko adé után csodálatos volt a temetőkben járni, kábítóan szállt az illat, s tele volt a levegő, ezrek és ezrek fordultak . Meg a temetőkben, kegyelettel áldoztak szeretteik sírjánál. Nemsokára meggyulladt a rengeteg gyertyafény, az arcokra kiült az emlékumi tanár méltatta az évforduló jelentősékezés... Remek kivilágításban pompázott a Katona-emlékmű, amelyet mindenki megcsodált, az iparoscserkészcsapat megkoszorúzta. Alig, hogy besötétedett, a nehéz felhőkből megindult az eső. A temetők látogatói egy ideg türelmesen várták, hogy elmúlik. Később megindult az emberek hazazarándoklása, a legtöbbje esernyő nélkül indult el. A legnagyobb számú közönség az óriási Szentháromság-temetőben volt Közel egy órába került, amíg mindenki kijutott a temetőből. Az útszélen perhanyós, illatos gesz e gét k nának, nem győzték árulni. M re a hat órát harangozták, az eső sötétre mosta a tóműtöket. évfordulójáról. Élénk élet indul az Emericana ünnepi beszédet, újabb meggyőző bizonyit «4 játékát nyújtva annak, hogy személyében a #Mc Ilind'VW fiatalabb lelkészgeneráció egyik legkép- sikollílll **#11 hmfflzettebb és legkitűnőbb szónokát bírja a kecskeméti evangélikus egyház. Szép volt gazdaság november hó 4-én, vasárnap reg- Gerencsér József tanító szavalata és az gej fél 8 órai kezdettel önkéntes árverée;v. férfikar énekszáma Szarka Jenő an sen kocsigyártó és tüzelési célokra alkahol vezetésével. Amas kőris- és szilfát ad el. A gazdaság A Keresztyen ifjúsági Egyesült e vasútja: Csengőd, távírdája és telefonja, ünnepélyen Soos Tamas ref. realgimnazi- Dábi 4298 S SÄTsÄ ■FPpiJJjjlllHipM^’ saavalf, Veber János ref. s. lelkész Enye- * tavenytekfffl. di István tanár harmóniumkisérete mellett Ke* 700 35- é v énekelt, Tantó Sándor ref. s. lelkész pte- HIkDlb.M.£.NY. dig a záróáhitatot tartotta, csődönkivüli kényszeregyességi ügyben. A Protestáns Egyesületben este 8 óra- A kir. törvényszék közhírré teszi, hogy ..... .... Kara László be nem jegyzett hentes és mé... . * » fezáros, kecskeméti lakos elleni kényszeregyez-Az összes fóvárosi lapokra légi ügyben psz o. h. E.-nél létrejött 25 Százalékos magán egyezséget jogerősen jóváhagy ,, , ... „ minv a T3 UTvinta. Kezesek Klausz Jakab és Kara Lászlóné előfizetéseket felvesz a MAGYAR ÚJSÁGoZ !(ISS Mária kecskeméti lakosok. 4292 ÉS KÖNYVTERJESZTŐ VÁLLALAT Kecskemét, 1934. okt. 23-án. Arany János~u. 8. sz. Tel.: 114. ORBÁN JÁNOS sk. kir. tsz. bíró. A kiadmány hiteléül: Bajtayné kéz.