Kecskeméti Közlöny, 1935. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1935-01-01 / 1. szám
, hogy megsemmissísük-e a szavazást. Az igazolóválaszuttmány 3:2 szavazataránnyal úgy határozott, hogy minden megválasztott szavazatából l levesz kettőt—kettőt s így változatlan az eredmény és ■nem lesz új választás. Csorba Boldizsárt és Csorba Istvánt — akik szállítói a városnak — felhívják, hogy vagy az évi 2.500 pengőn felüli szállításról, vagy mandátumukról mondjanak le. A IX. választókerületben, ahol Bodócs Gyula dr. is indult, észrevétele szerint a papírszállító cég tévedése folytán kétféle papíron volt a két párt listája. Az igazolóválasztmány elrendelte a vizsgálatot is szakértők bevonásával fognak dönteni. SÍRÁTA SELYEMRUHA A FŐNYEREMÉNY A SZILVESZTER-ESTEN A színház háromnegyed 11 órakor kezdődő kabaréestje, amely „Halló, Kecskemét!“ gyűjtőcím alatt 5 pompás bohózat keretében komikusversenyt indít, eredeti bemutatót is hoz. Homoki József, a Kecskeméti Közlöny munkatársa remek kis bohózatát „Bugacsak Kecskeméten“ címmel. Fellép az ■egész társulat. A tombola főnyereménye egy báli selyem ruha. — 2 REPRIZ ÉS 1 BEMUTATÓ jutott a szombat—vasárnapi négy előadásra. Szombaton a „Helyet az ifjúságnak“ repizén láttuk először a prózaegyüttest az új hősnővel, Bán Margittal, este a bűbájos melódiája Kálmán-operett andalított tovatűnt szép idők emlékébe Unger választékos, meleg tónusú játékával, Hajnal Margit felső fekvésben széles terjedelmű és szépen csillogó hangjával. A derűt Barna Anci és Mátray szikráztatták tánctűzzel, Földes, Sugár, Sármássy voltak még az élen. Vasárnap este „Egy görbe éjszaka“ címmel ugyancsak sok nevetésre alkalmas operettbohózat került bemutatóra kellemes, fülbemászó, sőt itt-ott fülben is maradó melódiácskákkal. Főszereplők a hangos hahotára serkentő Mátray, az érzésteljes Hajnal Margit, a pompásan táncoló Kondor Ily és Erős Pál, a kedvesen nyafka Szögi Arany, Fáskerty, Miklósy S. és Szabó László voltak, aki pedig olyan világfájdalmas mélabúval domborította a bonvivánbárót mintha egy hervadt skótot játszana. A másik mágnás kabátján előnyösen érvényesültek a sárfröcsök. MŰSOR: Dec. 31. Hétfő: Este fél 8: Egy görbe éjszaka. Operett. Háromnegyed 11: Halló Kecskemét. Szilveszteri kabaré sorsjátékkal. Bérletszünet. Jan. 1. Kedd d. u.: Egy görbe éjszaka. Operett. — Este: Két lány az utcán. Vígjáték. Bérletszünet. Csak felnőtteknek. Jan. 2. Szerda: Az orvos. Színjáték. Bérlet. Jan. 3. Csütörtök: Az orvos. Színjáték. Bérletszünet. Jan. 4. Péntek: Az orvos. Színjáték. Bérletszünet. Jan. 5. Szombat: Vadvirág. Operett. Bérlet. 1 f r*l * m f*T/1 1935. január 13-án. Újév napján, kedden 4 előadás: 2, negyed 5, fél 7, háromnegyed 9. Szerdán és csütörtökön 3 előadás: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. KABOS, GÓZON, TURAY, TÖRZS, BERKY LILI, RÁDAI IMRE főszereplésével. Márciusi mese A legvidámabb magyar film! Ezenkívül: 2 szenzációs színes rajzfilm és a Magyar Híradó. Olcsó helyárak! — Kecskeméten először! Szilveszter est lesz Gillich János Színházi Etemében Disznótoros vacsorával (malacfogás) elsőrendű cigányzene. 5137 Itt az ideje, hogy ócska kerékpárját, varrógépét kijavíttassa. Olcsó, jó munkát kap itt Papp Sándor és Fiánál, Nagykőrösi u. II. “ns® Mikkelezés: Zománcozás. KECSKEMÉTI KÖZLÖHI 1935 január 1. Átadták a Hírös Hét gyümölcskiállításának kitüntetéseit „Össze kell fogni az alföldi városoknak“ hangsúlyozták Szeged és Nagykőrös kiküldöttei. — A Közlöny tudósítójától. — A Hírös Hét gyümölcskiállításának díjait vasárnap délben ünnepélyes keretek között adták át a városháza kistanácstermében. Kiss Endre dr. elnökölt. Pataky Ferenc dr. egyesületi alelnök üdvözölte a megjelenteket és arról szólt, hogy az Alföldnek össze kell fognia, mert inkább pártolják a hegyvidéki szőlőkultúrát. Kiss Endre dr. polgármester, a Hírös Hét végrehajtóbizottságának elnöke beszédében rámutatott arra, hogy a Hírös Hét igen jól sikerült és hálás köszönetet mondott mindenkinek, aki a munkában segédkezett. Majd átadta a serlegeket, érmeket és őkmegválasztották a rk. virilis egyháztanácsosokat, leveleket. A gyümölcstermelők nevében Laczy János, a kereskedők nevében Kecskeméti Mihály elnök köszönte meg, mindketten emelkedett szavakban emlékeztek meg Kiss Endre dr. munkájáról, amelyet a Hírös Hét érdekében kifejtett, majd Kogutowitz Károly szegedi egyetemi tanár szólt. Ő is elismeréssel nyilatkozott Kiss Endre dr. nagy munkájáról és hangsúlyozta, hogy az alföldi városoknak egybe kell fogni, hogy eredményeket érjenek el. Meg kell szüntetni a rivalizálásokat. Ugyanezt hangsúlyozta Havas Mihály főkertész, Nagykőrös kiküldöttje is. Az ünnepélyt Pataky Ferenc dr. zárta be. Ötvennégy esztendős fennállása után ma délután végleg lehúzzák a Nyirády-üzlet redőnyeit A híres üzlet útja a régi városházától, az itcéspiacon át a csendes elmúlásig A régi Kecskemét történelmének egyik legérdekesebb lapja fordulma el az olvasó szeme elől. A békevilág híres fűszerüzleteinek triásza közül ma megszűnik a harmadik is, Gyenes Sándor és Fiai, Bóka Zsigmond és Fia után ma bezárja ajtaját véglegesen Nyírády László fűszerüzlete is. A Nyírády-név 54 évig díszelgett a kecskeméti tisztes kereskedelem életének homlokzatán. Még 1880-ban alapította meg fűszerüzletét Nyírády László a régi városháza épületénekegyik tágas bolthelyiségében. Pataky Györggyel közösen vetették meg az üzlet alapját és 1888-ig működtek együtt. Akkor Nyírády maga vette át az üzlet vezetését. A fűszerüzlet ekkor már dúsan virágzott, annyira, hogy tulajdonosa hét év múlva már saját házába költözködött. A régi litccspiacon, a mai Arany János utcában vette meg a híres görög família, a Juhász-család házát s az üzletet egészen a mai napig itt folytatta tovább. Nyírády László üzletét érdekes felismerés virágoztatta fel. Rájött arra, hogy a rosszvizű Kecskeméten nagy szükségletet jelentenek az ásványvizek. A legkülönfélébb ásványvizekből óriási forgalmat bonyolított le. Hat-hét vagon ásványvizet is kapott egyszerre és tőle vették át a félegyházi, nagykőrösi, ceglédi kereskedők is, akik társzekerekben vitték tovább. Élt, virágzott az üzlet s 1914- ben már a kétemeletes palota felépítésének tervével foglalkozott a tulajdonos. Apósa, Szappanos János, néhai Szappanos István képviselő öccse, ekkor adott el ezer hold földet, hogy részvényeket vásároljon. Kitört a háború s a négy esztendő elvitte a részvények értékét, de elvitte a palota árát is. Ami az üzletben megmaradt, arra a kommunisták tették rá a kezüket. De megmaradt a ház, a 100 holdas ágasegyházi föld és Nyírády László munkaszeretete, munkabírása. A kecskeméti fűszerkereskedők nesztora, a közélet egykori igen tekintélyes tényezője az idén a nyolcvanadik esztendejébe fordult be. Ez a nagy idő természetszerűleg fáradttá tette s most, hogy vesebaja is elővette, megérlelte benne a lemondás gondolatát, ötvennégy esztendő után, amelynek minden egyes napján ott ült a kasszában, ma délután 6 órakor bezárja az üzlet ajta Arónikát. egyháztanácsba vasárnap virilis jogon 20 rendes és 10 pótegyháztanácsost választott a 178 legtöbb adófizető. Mihalovits Zsigmond c. kanonok, lajosmizsei esperes-plébános 9 órakornyitotta meg a szavazást. A bizalmi férfiak Koncz Mihály dr. és Kelő János voltak. Elsőnek szavazott Vajai Béla dr., másodiknak Koncz Mihály dr. 12 óra után lefejtették a szavazás eredményét, amelynek alapján a hivatalos lista jutott be a következő sorendben. Rendes tagok: Dékány László, Szabó Iván dr., Nóta István dr., Wágner Béla dr., Kallivoda Andor dr., Hegedűs Ferenc dr., Zs. Szabó József, Magyar József dr., Vaja Béla dr., Fehér József, Zs. Kovács István, Hajnóczy Iván dr., Cserey-Fedány Albin dr., Székely Sándor, Horváth Iván, Szarvas András dr., Koncz Mihály dr., Gerber Ferenc, Hammerschmied József dr. és Steiskal Ottó dr. Póttagok: Fehér Miklós, Pataki Antal, Diószeghi József, Stoy Antal, Csabai Gergely, Rapcsányi István dr., Szili Kovács József, Ábrahám Béla dr. Oláh Béla és Feszler György dr. jár. Az üzletben, amelyet 39 esztendővel ezelőtt még fakilinccsel nyitott ki, ma utolsót csikordul a zár. A kecskeméti kereskedelmi élet szegényebb lesz egy tisztes, fényes névvel, a kecskeméti utca pedig egy patinás üzlet antik színfoltjával. (OOOOOOOOCXXJOCXXXXXXXXXXXXXXXXXJOOOC Jl szikrai körvadászat eredménye : 225 nyúl, 61 fácán. Tegnap Szikrában tartott körvadászatot a Vadásztársaság 34 résztvevővel. Eredmény: 2215 nyúl és 61 fácán. Hölgyek figyelmébe! Haj vágás, ondolálás, manikűr, vizondolálás 1/ ®.s szőkités a legmélyebben leszállított árban. /NI Úgyszintén a férfi oldalon is elsőrangú ■ I I kiszolgálás. Szives pártfogást kérek Hegedűs Gyula, Gáspár András u. 4. Egyben boldog újévet kívánok kedves vendégeimnek. 5109 le Piac #11 — Az újévi malac piacán félezer malac került eladásra. Kilónként 70 fillértől 1 pengőig, darabonként pedig 3—’9 pengőért vették. 1 üveg Törley Reserve pezsgő 4.70 P 1 üveg Hon Ami pezsgő 2.80 P Kun csemegeüzlet 5048