Kecskeméti Közlöny, 1935. július (17. évfolyam, 148-173. szám)
1935-07-02 / 148. szám
Megbízható fürdőruhát, fürdőköpenyt vagy cipőt __________________________legolcsóbban a Héjjas harisnyaházból vehet.__________________________ Szombaton 2000 „jégcsirkét“ osztanak ki. A „jégcsirkék“ ügyében ma délelőtt Kiss Endre dr. polgármester részvételével bizottsági ülés volt. Dömötör Lajos dr. h. polgármester elnöki megnyitója után Papp Miklós dr. tb. foglamazó ismertette, hogy 424 igénylő 35.925 csirkét kér. Kabay István, a Külkereskedelmi Hivatal felügyelője (akit az egész csirkeakció lebonyolításával bízott meg a Hivatal) előadta, hogy Kecskemétről, Gödöllőről és Pápáról több mint 2000 csirke kerülhet kiosztásra a hét végén. Kisebb turnusok érkeznek még e hó végén. A legnagyobb mennyiséget azonban szeptember elején küldik, amikor a tartási és később az értékesítési lehetőség is nagyobb. A bizottság úgy határozott, hogy 6-án osztják ki a „jégcsirkéket.“ Egy igénylő 30 darabot kap a városi bérházban. Elsősorban a károsult kisembereket (1—5 holdasok) elégítik ki. Az igénylőket beidézik. OOOCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX3COOO 1935. július 2—4. Kedden, szerdán és csütörtökön fél 6 és háromnegyed 9 órakor. SZŐKE SZAKÁLL remek alakítása: Peches ember szerencséje Nóti Károly ragyogó vígjátéka! Zeneszerző: Ábrahám Pál. — Szünet után: Őnagysága ügyvédje A szezon legbájosabb vígjátéka. Rendezte: Reinhold Schünzel. Főszerepben: Renata Müller, Adele Sandrock, Georg Alexander és Adolf Wohlbrück. VÁGYAK RITMUSA. Végre a sok nyári „könnyű“ darab után egy úgynevezett nagy film, Joan Crawford, Clark Gable játszák a főszerepet, gyönyörű görlök, szédületes kosztümök, elsőrangú rendezés, érdekes és ötletes szerelmi mese. A kísérőfilm: „Az igazság bajnokai", érdekes. Aki szereti a lövöldözést és a vágtatást, jól mutat. — A Közlöny tudósítójától.— A Kecskeméti Közlöny csütörtöki számában „Kishírek Magyarországból“ című rovatunkban hírt adtunk róla, hogy a temesvári Schaffer-család 17 millió dollárt örökölt Amerikából. Ma délelőtt jelentkezett szerkesztőségünkben egy hölgy és érdeklődött, honnan kaptuk — A Közlöny tudósítójától. — A szombati hivatalos lap közli a MÁV-nál történt előléptetéseket, amelyben a MÁV kecskeméti személyzete igen szép helyet kapott. Bakay Gábor állomásfőnök, címzetes felügyelő valóságos felügyelő lett. Vas-Eysen Rezső dr. segédtitkárt a VII. fiz. o. 2. csoportjából a VII. fiz. o. 1. csoportjába helyezték. Főtisztté lépett elő Szánthó Árpád és Koncsek László, tiszt lett Rejtő Antal, az osztálymérnökségnél Tóth Ernő Béla mérnököt a VIII. fiz. o. 3. csoportjából a VII. fiz. o. 1 csoportjába léptették elő. A segédtisztek közül egy fizetési fokkal előbbre léptek Bartalos Zoltán, Palotás Pál és Vecsernyés Ferenc. Az altisztek közül előléptek Nagy Sándor, Sági Ferenc és Simon Antal. OOOCXXXXXXXXXXXXXXX700XXXXXXXXXXXXX3 Miniszteri elismerés a tanonciskolának. A kereskedői tanonciskola a ma reggeli postával díszes oklevelet kapott Budapestről. A vallás- és közoktatásügyi miniszter fejezte ki a díszoklevéllel teljes elismerését a tanonciskola igazgatójának és oktatói karának. A tanonciskola a múlt év nyarán részt vett Budapesten a tanoncoktatás 50 éves jubileuma alkalmából rendezett országos tanügyi kiállításon és ott elért sikerének szép jutalma ez a most kapott elismerés. Hirdetmény. Az Újkécskei Tégla- és Cserépgyár Rt. 1935. május hó 15-én tartott rendkívüli közgyűlésén a felszámolást kimondotta. Felhivatnak a hitelezők, hogy követeléseiket a Hirdetmény megjelenésétől számított hat hónapon belül jelentsék be a felszámolónak, illetve a felszámoló részvénytársaságnak. 2847 Mélygáz biztos védelmet nyújt szőrmék és ruhák molyosodása ellen. Kapható: Bódogh festék raktárában, a híradást, mert úgy véli, hogy családja közeli rokonságban van az óriási vagyont örökölt temesvári famíliával. Készséggel megadtuk a felvilágosítást. Mindenesetre érdekes az ügy és könnyen lehetséges, hogy egy-két bugyellárissal Kecskemétre is kerül az Amerikából Magyarországra jutott dollártömegből. Három fogházőri állást töltenek be Kecskeméten. Július végéig kell beadni a pályázatokat. Az igazságügyminiszter fegyőri, börtönőri és fogházőri állásokra pályázatot hirdetett. A kecskeméti fogháznál három állást töltenek be. Az egyiknek kosárfonó iparüzem önálló vezetésére képesítettnek kell lennie. A pályázók közül föltétlenül előnybe részesítik a tényleges katonákat, csendőröket, a vitézi rend tagjait és a háborúviselteket. A kérvényt az igazságügyminiszterhez kell címezni és az okmányokat is csatolni kell, amelyekre az ügyészség ad felvilágosítást. A közhivatalnokok hivatali főnökeik útján adják be kérvényeiket, mások pedig az illetékes (jelen esetben tehát a kecskeméti) ügyészség elnökénél. Közvetlenül az igazságügyminiszternek nem lehet beadni a kérvényt. A pályázat határideje szerdától, a hivatalos lapban való harmadik közzétételtől számított négy hét múlva, tehát július 30-án jár le.____________ Hölgyeim! Hellas GFB és GEWI harisnyákat, férfi harisnyákat, tenisz- és gyermekzoknikat, selyem fehérneműt, fűzőket, melltartókat, harisnyatartókat legjobban az 50 éve fennálló kemény kesztyű- és fűzőkészítőnél vásárolhatnak. Fűzőket, melltartókat, harisnyatartókat felpróbálunk és esetleges alakításokat díjmentesen azonnal elvégezzük. Női kiszolgálás. Áruforgalom bevásárlási helye. KECSKEMÉTEN ÉL A 17 MILLIÓ DOLLÁRT ÖRÖKÖLT TEMESVÁRI CSALÁD ROKONSÁGA? Jelentkeznek az örökösök az óriási vagyonra. „Melyik a szebb halál a kutbaugrás, vagy a vonatgázolás ? gazdájától napokkal ezelőtt. Megoldódott a halálos gázolás rejtélye: egy 17 éves fiú a motoros áldozata, kérdezte — A Közlöny tudósítójától. — dolgozott. Eltűnt a tanyából csütörtökön és Csak vasárnapra oldódott meg a tiszaugi hiába keresték. Csak később értesültek a motoros által elgázolt ember körüli homály, csendőrségtől a tragikus esetről. Kilétét csak tegnap tudták megállapítani, ami- Kétségkívül öngyilkosság történt, mert kár jelentkezett édesanyja és felismerte a napokkal azelőtt gazdájától ezt kérdezte: deholttestben fiát, Túri József 17 éves gazdaság lyik a szebb halál, a kútbaugrás, vagy a régi cselédet, aki a Kisfái 210. szám alatti tanatelgázolás? Hogy miért követte el tettét, nyán lakott és az egyik ottani gazdaságban senki sem tudja. Haaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaáaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaü A körösi horogkeresztes „lázadás“ a Kúria előtt. — A Közlöny tudósítójától. — bajtársukat, Sima „testvért“ engedjék szóba-Emlékezetes a Kecskeméti Közlöny olvadonsei előtt a nagykőrösi monstre-bűnügy, amely Hatóság elleni erőszakért Lázárt 4 hótavaly 2 napon keresztül foglalkoztatta kecsnapra, az 50 tüntetőt pedig 8 8 napra ítélkeméti törvényszéket. 50 horogkeresztes Lálék. A tábla Lázár büntetését kivéve, csaknem zár István vezérletével fölvonult a körösi valamennyiét fölfüggesztette. A Kúria most rendőrség elé és követelte, hogy egyik vezető a táblai ítéletet helybenhagyta. AAAAAAAAaAAAAAAAA a. aaaaaAAAÁAÁAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Előléptetések a MÁV-nál. QOOOOOOOOOOQOOOOOOOOOQOOOOQOOOOOOG Kiállították a Bugaci Fogadó berendezését. A kecskeméti idegenforgalomnak korszakalkotó eseménye következik be a közeli napokban, amikor berendezik a Bugaci Fogadót. ///. Rigó Zsigmond műasztalosmester szombaton készült el három hálószoba és egy ebédlő készítésével és az iparművészeti szenzációként ható bútorokat kiállította Jókai utcai üzletében. Azóta százak és százak álltak meg a kirakat előtt, rengetegen nézték meg a művészi berendezést. A kecskeméti ipar történetében nagyjelentőségű állomás ez a hallatlanul érdekes kiállítás. Szig-vérig magyaros és kifejezetten kecskeméti stílus alapjait vetette meg az Idegenforgalmi Iroda a bugaci bútorzattal, amely méltán hivatott arra, hogy irányt mutasson és követőkre találjon. A remekbe készült bútorokat Král Ervin művészi ihlettel tervezte meg, ifj. Rigó Zsigmond pedig a hivatott mester tökéletes szakértelmével építette valósággá. A mázolás ízléses munkája Baracsi István, a pompás szobrászmunka Molnár József, a kifogástalan kárpitosmunka Stefkó József nevét dicséri. A nemes ízléssel megteremtett bútorzat híre már túljutott a város határain, úgyannyira, hogy tegnap fővárosi érdeklődők is megtekintették. A kiállítás egész héten nyitva marad. KECSKEMÉTI KflZlflBl 1935. július 2.