Kecskeméti Közlöny, 1938. augusztus (20. évfolyam, 172-195. szám)
1938-08-02 / 172. szám
2 IEUR03ETIiBZlSfll 1938. augusztus 2. =Megkezdődött és aug. 6-ig tart---------------------------- ||f! = a Héjjas harisnyaház r: —M ■ == olcsó nyári vásárja — 10% engedmény a szezon cikkekből! —. " tettrekészségéről volt ismert. Részt vett a nyugatmagyarországi felkelésben vitéz Héjjas Iván oldala mellett. A világháborúba 18 éves korában vonult be, mint hadapródőrmester szerelt le. Részt vett az ellenforradalmi mozgalmakban, a Héjjas különítményben Taby Árpád hadseregében. Több igen véres ütközetben vett részt. Mindig megbízható, szorgalmas ember volt. Saját szorgalmából lett ember, szerezte kis vagyonát. Éjjel-nappal dolgozott, nem ismert fáradtságot. Családját rajongásig szerette. Fanatikus fajvédő magyar volt, ez az érzés vitte el legelsők között Nyugatmagyarországra, ahol is ,,lefúvásig" kint volt. Mint ember típusa volt annak a magyarnak, aki a jég hátán is meg tud élni. Vendéglőjében a legfigyelmesebb volt a vendégeikhez. A sok munkában, áldozatos, de amellett magyarosan víg élet mellett a szíve elfáradt, az utóbbi időkben már mind sűrűbben járt orvoshoz. Első vendéglőjét a Hegedűs-közben nyitotta meg, majd az Iparos Otthon vendéglő-helyiségét bérelte, vendéglősi pályájának új állomása a Bagoly-vár volt, ekkor elég rosszul ment neki, de Gerley Lepény Mihály mindig kiverekedte a jobb sorsot magának, kibérelte a Vigadót, büffét nyitott a Rákóczi-úton, mindkét szórakozóhely nyombanfellendült, a közönség megkedvelte, felkarolta. „Gerley Miska“ a fél várossal barátságban volt, szerették, becsülték, alakját regényes nimbusz övezte. Vendéglőjét mindig igen nagy rátermettséggel vezette. Temetése kedden délután 6 órakor leszaz ág. ev. egyház gyászszertartása szerint a budai úti rónikát temető halottas házától. Elhunytát felesége és két fiatalkorú gyermeke gyászolják. Gerley Lepény Mihály holtteste jelenleg az izsákmai kórház halottas házában van. A halál okát többféleképpen magyarázzák, különböző híresztelések vannak forgalomban s hogy pontosan meg lehessen állapítani, a holttestet valószínűleg felboncolják. teniszezők I • Fontos • Versenyütők Ital Sport Budapest P 10.— Dunlop labda I tucat P 18 50 Egész húrozás P 2.50 tős Aszódi Testvérek cégnél. Áruforg. bev. helye. PIAC. A hétfői gyümölcspiac. A vasárnapi nagy piac után ma, hétfőn reggel aránylagosan kis felhozatal mellett zajlott le a gyümölcspiac. A részletes felhozatal a következő volt: Rózsabarack 28, apró sárgabarack 25, körte 12, alma 60, vörös szilva 47, nyári aszaló 6, zöldringló, sárgadinnye 8, görögdinnye 10, Csabagyöngye 1 mázsa és őszibarack 50 kiló. Mai, hétfői gyümölcsárak: Kivételes rózsabarack 95—98, I-a 85—90, II-a 70—75, 111-a 60—70, apró sárgabarack 60—75, I-a körte 45—50, II-a 30—35, vajalma I-a 30, II-a 20—25, tüköralma I-a 40—45, II-a 20—25, vörös szilva 30—35, nyári aszaló 30—32, zöldringló 30, sárgadinnye 10—15, görögdinnye 13, Csabagyöngye 70, őszibarack 70—100 fillér kilónként. — A HÉTFŐI ZÖLDSÉGPIAC árai: illa tölteni való zöldpaprika 10—14, lka 6, hegyes 10—12, saláta uborka 3 és fél 4, apró uborka 14—16, zsenge paradicsom 18, érett paradicsom 18—20 fillér kilónként, kelkáposzta 6—8, káposzta 12—16, karfiol 1—12 fillér fejenként, gyökér 4—8, sárgarépa 5—6, kiailaráb 3—7 fillér csomónként és tök'—12 fillér darabonként. A piac felhozatala: Paprika 135, uborka 240, paradicsom 58 mázsa, kelkáposzta 250, káposzta 500, karfiol 60, gyökér 570, répa 250 és kal báb 170 csomó és tök. 640 darab. _ A TEJPIAC árai: Tej 12—14, tejjel 100— 120 fillér literenként, tehén túró 50 fillér kilónként. A szegényházból jelentették ma reggel a rendőrségnek, hogy Szabó József 38 éves napszámos kint a szegényházban meghalt. — A Közlöny tudósítójától. — Érdekes feljelentés futott be ma a rendőrségre. A KGV feljelentést tett, hogy július 24-én a bugaci vonat fékjét valaki behúzta és majdnem balesetet okozott. Amikor a vonat az állomásról elindult, a fékek rendben Hozzászoktunk már ahihoz, hogy ha gyümölcsről van szó, a szomszédosnagykőrösiek alaposan megmondják a magukét Kecskemétnek. Most is az alábbi „megszívlelendő" sorokat olvassuk az egyik körösi lapban: Aűtőház hiányában Nagykőrös elveszti önálló export jellegét. Hűtőház nélkül ma már az exportváros nevet egy város, még ha termelési jelentőségében ezidőszerint még erősen tartja is országosan a második helyet, nem viselheti. Ha összes gyümölcsfajtáinkat összeadjuk, aligha maradunk el mennyiségben ■a szomszéd város, Kecskemét mellett, mégis az exportstatisztikában évről-évre halványodik Nagykőrös neve és jelentősége. A termelésünk alig-alig kisebb, — kivéve a barackot — mégis amíg a kecskeméti állomásról naponta 30—40 vagon áru elmegy, addig a nagykőrösi,röl 8—10—12 a napi elszállítás s ennek is nagy része csak belföldre. Az almán, uborkán és körtén kívül ugyanis ma már az összes gyümölcsfélék, sőt még a zöldbab jó része is hűtőházból indulnak el külföldi útjukra. Nagykőrösről a kiviteli cégek, már mindössze 4—5 van, csak azokat a gyümölcsöket szállítják közvetlenül a külföldi fogyasztópiacra, amik elölűtést nem igényelnek. Pl. a körösi meggyre) még a háború előtt is világhíres Nagykőrös az idén a meggykivitelben egyáltalán nem szerepel, mert az egész külföldnek szánt körösi meggy kivitel előtt minid Kecskemétre kerül. .A magyar nyári barack mind kecskeméti. Hogy mit jelent a hűtőház, mutatja a nyári barack esete is. Ez időszerintaz ,a helyzet, hogy Magyarország úgyszólván egész nyári barack termése Kecskemétről, kecskeméti barack néven kérni a külföldre. Ide hordják össze a kereskedők a kivitelre szánt barackot az egész országból. Pl. az egyik cég a eseti határ mellett vásárolt barackját először lehozza Kecskemétre és hűtés után úgy viszi Prágába. Tárcái, ahonnan szintén, hozzák a barackot, csak 10 kilométerre van Szerencstől, a magyar határállomástól és mégis a Tárcáitól 415 kilométerre levő Kecskemétre hozzák hűteni és szétosztani a tarcali barackot. Budapest is Kecskemétnek termel. Tudjuk, hogyKecskemétnek sok barack terem Budapesten is. A héten is jött egy vagon, barack ügyben megindult a vizsgálat, nem tudni, szerencsétlenség, vagy bűntény történt. A városból kitelefontáttak Nagybugacra, hogy amennyiben az elhúnytnak hozzátartozói vannak, jelentkezzenek a szegényházban, voltak, amint kiérkeztek Bugacra, megdöbbenve látták, hogy az egyik kocsi féktuskói teljesen vörösek és az olaj füstöl. Az utasok közül valaki behúzta a féket. A meggondolatlan tréfából komoly baleset is lehetett volna. A KGV kára 120 pengő. A rendőrség keresi a tetteseket. Kecskemétire Budapestről, mert a budapesti még a szállítási költséggel is olcsóbb 10 fillérrel, mint a kecskemétiKecskeméten. Még ennél is érdekesebb eset történt egy nagykőrösi kiskereskedő meggyével. Az illető Nagykőrösön vásárolt kilónként 40 fillérjével aprómegygyet. Szépen becsomagolta és iselszállította Budapestre. Budapest nem igen bírja a mai drága gyümölcsáraikat. Benedekék ezt a 40 filléres körösi aprómeggyet Budapesten megvették 32 féféllért, és lehozták Nagykőrösre. A kiskereskedő itt kapta vissza a csomagoló ládáit, amikbőlazután megfelelő csomagolás után Kecskemétre a hűtőháziba került a Budapestet megjárt nagykőrösi aprómeggy, hogy onnan vigyék külföldre.“ QjqaaonrTTrrTTTTaxixaxmannDnnrinri Nincs ragadós száj- és körömfájás Bugacon. — A Közlöny tudósítójától. — A bugaci közlegelőn levő szarvasmarhák között fellépett ragadós száj- és körömfájásról elterjedt hírek nem bizonyultak valóknak, mert a miniszteri kiküldöttel kiegészített állategészségügyi bizottság július 30-án a helyszínen megtartott vizsgálatok alkalmával a megbetegedett állatokon nem fertőző természetű fekélyes szájgyulladást állapított meg, melyet a legelőn nagy tömegben előforduló tüskés növények felsebzése okoz, így a Bugacmonostoron a ragadós száj- és körömfájás gyanúja miatt elrendelt óvintézkedéseket a hatóság azonnal hatályon kívül helyezte. Az augusztus 8-iki állatvásár tehát megtartható olyan korlátozással, hogy, a megfigyelési területté nyilvánított V. és VI. állategészségügyi kerület kivételével a város egyéb területéről hasított körmű állatok is felhajthatók Baleset, vagy bűntény... Tegnap délben behoztak a bugaci erdészlakból egy napszámost a szegényházba és ma reggel meghalt. Szabót tegnap délben szállították ki Nagybugacról és, ma reggel halt meg. A különös Ki húzta be a bugaci vonatfékjét? Meggondolatlan tréfacsináló majdnem balesetet okozott — 120 pengő a KGV kára. — A rendőrség keresi a tetteseket. A na^^UacdsteU sxerint Htagtyachc&Száfy egész kacacktecmise „kecskeméti" név, alatt Uccui lacfyalomba. »3K«Ca0K«K3SCHJ9CB0H^a5O interScáners — A Meteorológiai Intézet déli jelentése. — Északkeleti szél, több helyen záporeső és zivatar. A hőmérséklet a Dunától nyugatra emelkedik, keleten alig változik. Nagy nyárvégi (júl. 25-től aug. 6-ig) JL Áruforgalom bevásárlási helye! Olcsó cipővásár a KORZO cipő és divatházban! Kát. bérház. hát, bérház.