Kecskeméti Közlöny, 1939. június (21. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-01 / 123. szám
2 AKIK KIMARADTAK A KÉPVISELŐHÁZBÓL. A választások lezajlása után érdekes pikan tériával szolgál a parlamentből kimaradtak hossszú listája. A nyilasok közül a sors különös szeszélye folytán éppen a legrégibb mozgalmi emberek maradtak mandátum nélkül. Kibukott gróf Festetics Sándor. Vereséget szenvedett az urnák előtt Haám Artúr is. A szociáldemokrata párt régi képviselői közül nem lett tagja az új parlamentnek Esztergályos János, Györki Imre, Buchinger Manó, Farkas István, Szeder Ferenc, Kertész Miklós, Reisinger Ferenc és Takács Ferenc. Hasonlóképpen nem látjuk viszont a parlamentben a Független Kisgazdapárt sok régi tagját, mint például: báró Berg Miksát, Mojzes Jánost, Dulin Jenőt, Andaházy Kasnya Bélát, Dinnyés Lajost, Gaál Olivért, Jenes Andrást, Sulyok Dezsőt és Czirják Antalt. Kimaradt Kun Béla is, aki egyike volt a legrégibb képviselőknek. Shvoy Kálmán, a legfrisebb kisgazdapárti, ugyancsak elbukott. Kimaradt a parlamentből Friedrich István volt miniszterelnök, Bornemisza Géza volt kereskedelmi és iparügyi miniszter, Mikecz Ödön igazságügyminiszter, nemkülönben Halla Aurél ny. kereskedelmi államtitkár. Nem lesz képviselő Zsitvay Tibor, Terbócz Imre, vitéz Makray Lajos, Pintér László kanonok, vitéz Pintér József, Usetty Béla, Payr Hugó, Grecsák Richárd, Fábián Béla, Krüger Aladár, Erődi-Harrach Tihamér, Görgey István, Nirnsee Pál, vitéz Bánsághy György, Végváry József, Szentpály László, Lakatos Gyula, Berki Gyula és Bethlen András gróf.* A felsoroltak a választáson, illetve már az ajánlásoknál buktak el, de igen tekintélyes tudvalévően azoknak a száma is, akik, mint például Bethlen István gróf, Sztranyavszky Sándor, Kornis Gyula, Pesthy Pál, Váry Albert, Nagy Emil el sem indultak a választásokon. Ha az elbukottakat és a választástól távolmaradókat összevetjük, megállapítható, hogy az új parlament összetétele alaposan megváltozott. —o-o-o— Titulescu nem tér vissza Romániába. — Halifax lord külügyminiszter yorkshirei birtokáról viszszatért Londonba. Majszki szovjet nagykövettel tárgyalt. — Az angol királyi pár Vancouverbe érkezett. — Súlyos határsértés történt Mandzsúriában a szovjet és a japán csapatok között. — Egyesítik az olasz-albán hadsereget. — A román király Erdélybe utazott. — Paderewski állapota javult. — A Balkán Szövetség befejezte tíznapos bukaresti gazdasági megbeszéléseit. — Egymillió négyzetkilométernyi területet foglalt el Kína Japántól — Az angol légi haderő új repülőgépe 1115 kilométeres sebességet ért el. Bourbon Ferenc herceg, Albrecht királyi herceg unokaöccse 26 éves korában váratlanul meghalt Magyaróváron. A herceg látogatóban volt Magyarországon szüleivel. — A szlovák ügyvédi kamarába 10 zsidót vettek fel. — Szolnok köz ■lében árokba zuhant egy autóbusz, öt utas súlyosan megsérült. — Magyaros ünneplőruhát csináltatnak a fővárosi tisztviselők. — Sztojka Sándor görögkatolikus püspök tüdőgyulladásban megbetegedett. OOOOOOOCXXMOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO Kovács Sándor pápai prelátus ünnepélyes keretei 1 között megszentelte az alsómonostori templom alapkövét. Pünkösd hétfőjén szentelte meg Kovács Sánoor pápai prelátus Alsómonostoron az ottani róm. kat. templom alapkövét. A templom falai már állnak, a templomépítő bizottság élén Kókay István plébános áll, díszelnöke Kertay Ede erdőmester, elnöke Czakó István. Az alapkőletételi ünepélyen megjelent Liszka Béla dr. polgármetser is. Kovács Sándor pápai prelátus, Kertay Ede erdőmester. Az autó érkezéskor a hívek nagy tábora volt együtt, megjelent az ünnepségen özv. Király Sándorné is, aki nem kevesebb, mint kétezer pengőt adományozott a templom felépítésének céljaira. Az alapkő megszentelése után Kovács Sándor prelátus a szabadban felállított szószékről megköszönte az adakozók áldozatkészségét, megmagyarázta az alapkőletétel szertartásának jelentőségét. A szertartás szövege magyar fordításban így hangzik: „A mi Urunk Jézus Krisztusba vetett hittel helyezzük el ezt az alapkövet az Atya, Fiú és Szentlélek nevében, hogy itt virágozzék az igaz hit, az Isten félelme, egymás iránti szeretet és szálljon az imádság és a dicséret a végtelen felségü Istennek.“ Beszéde után üvegtokba helyezték az építésről szóló » KECSKEMÉTI SíiZlfi, 1939. június 1. okmányt. Belekerült az alapkőbe a Kecskeméti foglalkozott Közlöny pünkösdi száma, amely a templomépítés . Értesülésünk szerint szeptember hónapra kérőt írt, valamint a Katolikusok Lapjának az a számaszén lesz a templom és ünnepélyes keretek között ma, amely a templomépítés gondolatával először fogják felszentelni. Kecskemét katolikus társadalma felkéri Szász államtitkárt, hogy a kecskeméti mandátumot tartsa meg. A rk. egyháztanács ma délben ülést tartott, amelyben a választás következtében előállott helyzetet tárgyalták meg. Ugyanis ma már kétségtelen, hogy Csáki István gróf külügyminiszter magasabb érdekekből soproni mandátumát tartja meg, a soron következő Szász államtitkár református vallású, viszont a kisgazdapárti mandátum is reformátusnak jutott. Kovács Sándor prelátus, majd Szabó Iván dr. felsőházi tag szólalt fel. Végül egyhangú lelkesedéssel elhatározta az egyháztanács, mint Kecskemét egész katolikusságának ©oooooexíXDoooeooexDcxaooex^^ <öooqqqooooqo^^ mvatalos képviselete, hogy felelőssége teljes tudatában, a város jól felfogott érdekében — jelen esetben — eltekint a vallási kérdéstől, sőt egyenesen felkéri Szász Lajos dr. államtitkárt, hogy a kecskeméti mandátumát tartsa meg. Az egyháztanács határozatát és a katolikus társadalom kérését ma délután küldöttség hozza Szász államtitkár tudomására. A küldöttségben Kovács Sándor prelátus, Szabó Iván dr. felsőházi tag és Liszka Béla dr. polgármester vesz részt. A választás végeredménye, statisztikája és érdekességei. A választási biztosok eredménymegállapító munkája tegnap egész nap tartott. Horkai József tanácselnök, választási biztos és helyettese, Bátykai Elemér tanácselnök körzetenként a legalaposabb elbírálás alá vették azokat az érvénytelen szavazatokat, amelyeknek elutasítását a szavazatszedő küldöttségek mellé delegált pártbizalmiak kifogásolták. 526 érvénytelen szavazat. Az érvénytelen szavazatok száma összesen 526 volt. Az érvénytelen szavazatok közül 107 esett, volna a Kisgazdapártra, 177 pedig a Magyar Élet Pártjára. 242 érvénytelen szavazatnál nem lehetett megállapítani, hogy melyik pártra akarták leadni. A választók 90 százaléka leszavazott. Végeredményben a választás számadatai a következőképpen alakultak: Az összes választóknak tehát csak 10 százaléka nem szavazott, ami óriási szavazási arány, különösen akkor, ha figyelembe veszszük, hogy a zsidó választók nagyobb részének elveszett a szavazati joga. A rossz névjegyzékek erősen sújtották a Magyar Élet Pártját. A választói névjegyzékek, sajnos, igen rossznak bizonyultak A Magyar Élet Pártjában többszáz olyan tagról tudnak, aki csodálatos módon kimaradt a névjegyzékből. Közöttük előkelő, vezető állásban levő személyiségek, akiknek évtizedek óta van szavazati joguk. A városban egész házak kimaradtak a választók összeírásánál. A pusztán számtalan esetben előfordul, hogy a cselédnek van szavazati joga, a gazda viszont kimaradt a névjegyzékből. 6924 szavazattal már nem kapott volna mandátumot a Kisgazdapárt. A választási biztosok megállapítása szerint az érvényes szavazatok száma 20.775 vöd. A törvény értelmében ennek egyharmada, 6925 szavazat elegendő egy töredékmandátum megszerzéséhez. 6924 szavazattal tehát már nem jutott volna mandátumhoz a Kisgazdapárt. Vagyis, ha 97 szavazattal kevesebbet kap, akkor nincs mandátum. A városban mindenütt óriási fölénye volt a MÉP-nek. A választás statisztikája szerint a városi körzetben mindenütt 65—82 százalékát kapta a Magyar Élet Pártja a szavazatoknak. A puszták túlnyomó része is átlag 60 százalékos volt. A leggyengébb puszta volt a MÉP szempontjából Lakitelek, ahol az ellenzék 58,5 százalékot kapott. A legjobb puszta viszont Burac volt, ahol a szavazatoknak majdnem 83 százaléka esett a Magyar Élet Pártjára. A választás eredményének kihirdetése. Hegedűs Ferenc dr. választási elnök tegnap este fél 7 órakor hirdette ki a választás eredményét a városháza erkélyéről. Megválasztott képviselőknek jelentette ki Csáki István grófot és Révész László dr.-t. Hangsúlyozta a választási elnök, hogy a választás Kecskeméten a legnagyobb rendben, zavaró momentum nélkül folyt le. A választási bizottság dicsérete. A választással kapcsolatban külön kell megemlékeznünk a választási bizottság minden elismerést megérdemlő lelkiismeretes munkájáról és annak kitűnő elnökéről, Hegedűs Ferenc arról, aki példás, mindenre kiterjedő figyelemmel irányította a bizottság munkáját. Külön dicséret és elismerés illeti a bizottság rendkívüli munkateljesítményt nyújtó jegyzőjét és h. jegyzőjét: Laczy Pál I. oszt. aljegyzőt és Papp Miklós dr. fogyasztási adóhivatali h. főnököt. összes szavazó .................. 23.671 Leadott szavazat.................. 21.301 A Csáky-listára esett ...... 13.754 A Révész-listára esett.......... 7.021 Érvénytelen volt ................. 526 Nem szavazott ............... . 2.370 Hémetek, UHQyoltU, svédek, amerikaiak Pünkösd két napján a szeszélyes időjárás ellenére is élénk idegenforgalmunk volt. Nagy csoport német, lengyel vendég érkezett, ezenkívül itt volt Ruben Lennmalm dr. svéd birtokos, aki arról nevezetes, hogy ő volt az osztrák—magyar monarchia utolsó svéd konzula. Ezenkívül egy amerikai házaspár is részt vett az idegenforgalmi kiránduláson. Az IBUSz autóbuszain érkező vendégek sétát tettek a városban, majd Bugacra rándultak ki Szoba Ambrus dr. könyvtáros kíséretével. Pompásan érezték magukat, elragadtatással nyilatkoztak az élményt jelentő bugaci útról. A lengyelek különösen lelkes hangulatban voltak, éltették a lengyel-magyar barátságot. Tegnap egy külön csoportban a müncheni botanikai intézet tagjai tettek látogatást nálunk F. v. Faber igazgató vezetésével, az egész napot Kecskeméten töltötték, itt éjszakáztak, hajnalban a gyümölcspiacot is megnézték, ma reggel utaztak el.