Kecskeméti Közlöny, 1940. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1940-02-01 / 26. szám

1940. február 1. KECSKEMÉTI KÖZLÖH9 Ma utalták ki a — A Közlöny tudósítójától. — A miniszteri rendelettel biztosított illet­ménykülönbözet folyósítására ma került sor először. Két hónapra járó különbözetet utaltak ki a tisztviselőknek, miután a januárra esedé­kes részletet is a februári fizetéssel egyidejű­leg adják ki. — A Közlöny t­u­d­ó­s­í­t­ó­j­á­t­ó­l — A földművelésügyi minisztériumban a napraforgómag-termelés biztosítása ügyében értekezletet tartottak. [~~~ Az értekezleten Kecskemétről, a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Ka­­mara részéről Szabó Lajos c. igaz­gató volt jelen. Szabó Lajos a következőkben informált bennünket: " Az értekezlet határozata szerint rövi­desen rendelet jelenik meg, amely kötelezi a Id. Temesvári Sándor ellen gondatlanság­ból okozott emberölés címén emelt vádat a kecskeméti ügyészség. Mint a vádirat elmond­ja, múlt év december 6-án Budapestről jött haza személyautóval a csúszós betonon. A ko­csiban mellette ült Langermann Ernő vaske­reskedő, a hátsó ülésen pedig Szabó­­ Lajos ipartestületi aljegyző és Kokály Imre vendég­lős. A vezetői igazolvány nélkül hajtó id. Te­mesvári kocsiját a 78-as kőnél szerencsétlenség érte, az úton előzni akart egy teherautót, amelyet Horton József bácsalmási lakos vezetett. Id. Temesvárt előzni akarván, kitért az úttest jobb oldalára, a jobb hátsó kerék ekkor lecsúszott a sárba s közben a gumi kilyukadt. A szél teljesen kiment a kerékből s az autó az országút szélén levő úgynevezett kerékvetőhöz vágódott. Id. Temesvári az utolsó pillanatban még fékezni akart, azonban már nem tudta megakadályozni, hogy kocsija bele ne forduljon az árokba. Mint a tárgyaláson elmondta, mindössze 45— 50 km sebességgel vezette kocsiját a szeren­csétlenség pillanatában, a kisrtjelet idejében leadta az előtte haladó teherautónak. A sze­rencsétlenség következtében Szabó Lajos ipar­­testületi aljegyző előrebukott, feje belevágódott az úgynevezett visszapillantó tükörbe s ennek következtében halálos fejsérüléseket szenvedett, a többiek aránylag jelentéktelen sérülésekkel úszták meg a szörnyű autószerencsétlenséget. A főtárgyaláson kihallgatott Horton József el­mondta, hogy a szerencsétlenség pillanatában egy kerékpáros is haladt előtte s így nem volt elég hely a betonúton. Horton A városi tisztviselők is megkapták, illetve a nyugdíjasoknak 3-án kezdik kifizetni a kü­lönbözetet a februári fizetéssel, nyugdíjjal egy­idejűleg. A város tisztviselőinek és nyugdíja­sainak különbözete mintegy 13.000 pengőt tesz ki. Február elseje tehát különösen örömteljes nap lett­ termesztésére. A megjelenő ren­delet szerint tavasztól kezdve minden kukoricavetést kötelesek a gazdák napraforgóval, vagy cirokkal szegélyezni. Az 50 hol­don felüli szántóval rendelkező gazdák pedig kötelesek szántó­földjük egy százalékát napraforgóval bevetni, ha a föld alkalmas napraforgómag termesz­tésére.­­ Ahol a föld erre nem alkalmas, ott a Mezőgazdasági Kamara ad felmentést. szerint Temesvári nagy sebességgel akart előzni. Kihallgattak egy másik tanút, Füsti Molnár Imre szentesi kereskedőt is, aki azt vallotta, hogy Lajosmizse előtt találkozott Temesvári autójával, s akkor a kocsi 90 km-es sebességgel haladt. Temesvári elmondta még a tárgyaláson, hogy Budapestről való elindulás előtt előírás szerint megvizsgálta az autóját s mindent rendben találva, nyugodtan indult el Kecskemét felé. A csaknem egész délelőttöt igénybevevő tárgya­láson a vád- és védbeszédek elhangzása után id. Te­mesvárit a vád szerint mondták ki bűnösnek és 100 pengő pénzbüntetésre ítélték. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett.__________ Vítfón tesz a Hlisszia táncestéltye. Kecskemét farsangi mulatságait hagyomány­­szerűen mindig a Nővédelmi Misszió táncestélye szokta bezárni. Az idén is így lesz s 5-én, hét­főn este 8 órai kezdettel rendezi meg a Misszió farsangi táncestélyét, amelynek teljes bevételét a rendőrfalui napközi otthona javára fordítják. Vágya mindenkinek, hogy vásznat, szőnyeget, zsákot,takarót olcsón vásároljon . SZŐKE ISTVÁN üzletében, Gáspár András­ u. 4 (Nagytemplom­ mögött) Teasütemények csokoládé bonbonok és cukorkák lego­lcsób ba­n a Csokoládéházban! N ép b a n k_____p a 1 t a. Kötelező lesz a napraforgó termesztés, gazdákat napraforgó, vagy cirok Szabó Lajos ipartestületi aljegyző halálos autó­szerencsétlenségét tárgyalta a törvényszék. Száz pengő pénzbüntetésre ítélték id. Temesváry Sándort, aki a halála időt vezette. « , hogy ezek a híresztelések nem fedik a valóságot,­­ én sem dr. Kiss Emil orvos úrhoz, sem feleségem­­­­hez egy ujjal sem nyúltam. Én a feleségemmel a legnagyobb és legboldogabb családi életet élem. A I Extraerős kivitelű szőlő-, tökéletes és jó -w* -»w 1 0* 4- not rw K 4-szabadalmazott nyitással készített, magasnyomású gyümölcsfa *3 K Hfl 13­­3 Z öl Csak: Szíj­jár­tó Gyula rézművestől, Kiskunfélegyháza, vasútállomás mellett. Telefon: 114 A TISZTELETNEK és az őszinte örömnek szívből fakadó jelei fogadták Kecskeméten a dísz­­közgyűlés nagy vendégét, Hóman Bá­­­lint kultuszminisztert. Különösen élénk örömet váltott ki a városi urak között, amikor megérkezése után első szava volt, felemelték a kecskeméti iskolák állami hozzájárulását. A jó hír hozóját mindenütt megbecsülik, derűs helyes­léssel találkozott hát, hogy képviselőnk, Szász La­jos államtitkár a következő üdvözléssel válaszolt: „Legyen szerencsénk máskor is!“ au ilathánykutynfüzetet. ERŐLEVESSEL kezdődött és kitűnő volt a bankett menüje, de be is vasaltak érte minden egyes résztvevőtől háromötvenet. Mi­re az ember elintézte a cigányt, a ruhatárat és esetleg egy feketét is megszavazott, azon vette észre magát, hogy öt pengő a ku­­tyáké. Sóhajtott is egyet a spártai életmódjáról mert úr: „Hej, ezért a pénzért hányszor vacsorá­zom én otthon..." „Hányszor?“ — kérdezte va­laki. „Vagy negyvenszer“ — felelte ő. „Hogy­hogy?“ — csodálkoztak el rajta. „Úgy, — felelte ■— hogy egy vacsorám tizenhárom fillérbe kerül. Fél liter tejet vacsorázom minden este egy darab kenyérrel.“ A TAVASZ A TÉLBEN-est megrendezéséért az Emericana Famíliájának aranykönyvébe került mindazoknak a neve, akik közreműködtek, így a már említetteken kívül Ábrahám Bé­­láné, Tóth Sándorné, Garzó Sándor- Vier­né, Égető Edéné, Horváth Istvánná és még számosan mások. Égető Edét pedig, aki sok egyéb mellett még a művirágkészí­­tésben is bokros érdemeket szerzett, a Família tisz­teletbeli nagyasszonnyá nevezte ki. NEM Ő AZ ELSŐ tiszteletbeli nagyasszony. Évekkel ezelőtt történt, hogy Beke Kálmán dr. vá­rosi tanácsnok neve tévedésből húga, a Beke Ida dr. helyett — belekerült a kis­­asszonyok névsorába. Nagy volt a de­­rültség és Beke Kálmánt közfelkiáltással "­s kinevezték tiszteletbeli kisasszonnyá. Egyben ígé­retet kapott, hogy ha megnősül, nagyasszonnyá lép­tetik elő. Minden más embert megszédített volna ekkora érvényesülési lehetőség, kitűnő tanácsno­kunk azonban ellenállt és ma is nőtlen. A Familia azóta —­ egyéb érdemeire való tekintettel — a fel­tétel teljesítése nélkül előléptette tiszteletbeli nagy­asszonnyá és viseli is a címet büszkén. NEM LENNE teljes a beszámoló, ha meg nem említenénk, hogy a „Tavasz a télben“-esten tánc-­ verseny volt a legszorgalmasabb táncos cí­méért. Csak férjek részére rendezték és holt­versenyben első lett a következő hét úr: Halmi Lajos min. tanácsos, Ackermann Ar­túr ezredes, Cserey-Pechány Albin dr. kórházigaz­gató, Kovács Elemér százados, Póta Aladár, Schum­mer Ferenc, Égető Ede banktisztviselő. A legszebb csárdásért pedig Halmi Lajos és Ackermann Artúr nyert külön díjat, egy-egy üveg családi sört. (Hogy azonban az esten nem csupán a vigasságra gondol­tak, annak bizonyítéka többek között, hogy a ren­dezőség eladott ezer darab légoltalmi bélyeget.) AZ ISMERT CÉGNEK van egy jeles alkalma­zottja, aki nagyon szeret idegen szavakat hasz­nálni, de rendszerint rosszul alkalmazza azokat. A laikus helyett következetesen Ús tragikust mond, a volán helyett pedig minden alkalommal azt, hogy volát. Mi­­nap a cég nagy tanácskozást folytatott, hogy vár­jon a teherautót neki merjék-e indítani a pesti út­­nak. A többség végre úgy döntött, hogy menjen. Persze nem sokkal később jött a hír, hogy elakadt a hóban. Diadalmasan szólalt meg a tragikus alkal­mazott: „Na, úgy-e mondtam, hogy ilyen időben nem renonsz elindulni.“ (Rezon helyett..) A főnök, akit egyébként is evett a mérete, csendes düh­vel fordult hozzá: „Tudod, fiam, mi az a renonsz? Az, ha te zöld kalapot teszel a fejedre.“ Barátunk ma is kétségek közt tűnődik, miért renonsz a zöld ka­lap spéci éi az ő esetében. BEFEJEZÉSÜL szabad legyen ideiktatnunk azt a nyílttéri nyilatkozatot, amelyet az egyik nagy­kőrösi lapból ollóztunk ki: „Nyilt-tér. Tudomásomra jutott, hogy a nagy­közönség között valamelyik jóakaróm olyan hírt terjeszt, hogy én feleségemet félholtra vertem, dr. Kiss Emil orvos úrra pedig rájöttem. Kijelentem: Tűzhelyek,kályhák “Il. Békeffy és Klátik Tel: 393. Köztisztviselőkkel szemben. hír terjesztőjét pedig figyelmeztetem, hogy tartóz­kodjon az ilyen hazug hírek terjesztésétől. — Nagy­kőrös, 1940 január 29. — Zombory Antal mészá­­ros- és hentesmester.“______________________

Next