Kecskeméti Közlöny, 1941. május (23. évfolyam, 99-124. szám)

1941-05-01 / 99. szám

IMI. május­­ KECSKEMÉTI KÖZLÖIN frass ÖREG talicskás árulja szép új „jár­műveit“ a piacon. Vevő áll meg a ta­­licskák előtt, rámutat a leg­­f­ő * különbre és azt kérdi: „Mi az * ára?“ Az öreg kiveszi szájából • * a pipát és úgy felel: „Nyoc pöngő.“ A vevő — már csak úgy szo­kásból is — alkudni próbál. „Adja azt kend olcsóbban is“ — szól. „Ócsóbban — riad fel az öreg — ma hogy adhat­nám ócsóbban?! Nem úgy* van most, mint régen. Álkormánybiztos van, az m­ongya meg a zárát, oszt !ha ócsóbban annám, tán még meg is csapatna.. RÉMES szójátékairól ismert úr számlája terhére írandó az alábbi. A múlt héten történt, ami­kor három mozink közül valamelyik egy Olga Cse­­hova-filmet játszott. Este­felé arról beszélget a je­les úr társasága, hogy moziba kéne menni. Igen ám, de me­lyikbe. „Ahol a Csehova játszik — szó­lal fel az említett úr — mert én, ha valahol a Csehova játszik, akkor én nem megyek máshova csehova.______ — A KStlftny IndAsitíjítés -Az egész országot érintő nagy események mellett sok helyi kérdés is erősen ébren tartja most a vá­ros figyelmét és így többszörösen indo­kolt volt az a nagy érdeklődés, amely a tavaszi munkáik ellenére megnyilatkozott a város tb. bizott­ságának tegnap délután tartott áp­rilisi közgyűlése iránt. Hozzájárult ehez még a tisztviselőválasztás is, úgyhogy szinte teljesen benépesül­tek a városatyák padsorai. Pár perccel 4 óra után nyitotta meg a közgyűlést d­r. Kiss Endre főispán. Megnyitó szavait mélysé­ges csendben hallgatták a bizottság tagjai. Gróf Teleki Pál emléke — Két, országot érintő nagy ese­mény történt a legutóbbi közgyűlés óta — mondotta a főispán. — Az egyik országos gyászt hozott. Mély­séges megdöbbenés és fájdalom fo­gadta gróf Teleki Pál miniszterel­nök tragikus halálát. Csodálatos képességei, széles látóköre, önfelál­dozó munkája örök példaképpen maradtak ránk. A trianoni Kilin­gaczi Pál tb. főjegyző beterjesz­tette a polgármester jelentését a közigazgatás elmúlt három hónap­járól, amely a város egyetemét érintő rendkívül fontos kérdésekről, a vízlevezetésről, a közellátásról adott tartalmas beszámolót. A vízlevezetésre, mint tudjuk, 242.000 pengős államsegélyt kap­tunk. Ebből eddig már kifizetést nyert 180.332 pengő 29 fillér, az alpári csatorna építésére le van kötve 36.600 pengő, rendelkezésre áll még 4967 pengő 71 fillér. Az újabban rendelkezésre bocsátott 50 ezer pengő elsősorban is a már el­végzett, de még ki nem fizetett munkák bérére, anyagra, fuvarra A REHABILITÁCIÓS törvénnyel kapcsolatban sokan felkeresték az ügyészséget, törvényszé­ket. Érdeklődtek afelől, hogy mi az eljárás. Mi­nap egyszerű tanyai em­ber kopogtatott be a so­ros ügyészhez. „Mi járat­ban, bátyám?“ — kér­dezte­­ az barátságosan. „Hát, teccik tunni, tekintetes uram — kezdte mondókáját a vendég — vöt ne­­kem egy­ büntetésem, oszt az­tal szeret­ném én most nosztrifikálni. . 90000000000000000000000000 VÁROSI SZEMLE SZEGED. A Hadost­yán Egyesület or­­szágzászlót adományozott a most fel­szabadult Zenta városának. * GYÖNGYÖSÖN a mátrai kisvasút az elmúlt év nyári időszakában csaknem 40.000 utast szállított. * CSÍKSZEREDA. A csíkmegyei gaz­dák elhatározták, hogy a cukorrépater­melést megkezdik. Egyelőre 100 hol­­don termelnek cukorrépát.________ esekkel sújtott magyarság minden szomorúságát átérezve vállalta a küzdelmes munka felelősségét és dolgozott hihetetlen energiával nem­zete jobb sorsa érdekében Istentől kapott rendkívüli tehetségével. A munka felőrölte és elesett a köte­lességteljesítés harcterén. Élete, mi­ként gróf Széchenyi Istváné, örök útmutatásul marad nemzetére. A város mélyen átérzett részvétét tá­viratilag fejezte ki, küldöttségileg résztvett temetésén. A részvéttávi­ratra Bárdossy László miniszterel­nök köszönő levelet intézett a város­hoz. — A másik esemény minden ma­gyar szivét nagy örömmel dobog­tatta meg. Visszatért a Délvidék egy része. Erről az eseményről, honvéd­ségünk dicső harcairól a törvényha­tóságnak rendkívüli közgyűlésben lesz alkalma megemlékezni. Bejelentette a főispán, hogy az elhalálozott Hideg Pál helyett pót­tag hiányában nem hívhattak be új tagot, Faragó Fábián volt ház­­főnök helyett pedig P. Károlyi Ber­­nát házfőnököt hívta be a polgár­­mester a közgyűlésbe. fordítják, a többi összeget a folya­matban levő munkákra. Örömmel jelentette be a polgármester, hogy a belvízlevezetési munkálatok a vá­ros egész határban annyira előre­haladtak, hogy olyan terület, ahol a fővízlevezető csatornákat meg ne állapították volna, már nincs. Az elvégzett és még folya­matban levő ilyen nagyobb munkák Matkó, Fehértó, Belsőballó­­szög, csalánosi, Széktó, Belső­nyír, Hetényegyháza, Talfája, Hegedűs­ köz, Lajosmizse és Talfája, Vacsiköz-dülő lajos­­n­izsei vízlevezető-csatorna. Az esőzésekig a legszebb remé­nyeikkel biztatott a vízlevezetés munkája, az újabb csapadékok és az egyes gazdaérdekeltségek türel­metlensége több helyen, az alsóbb területeken károkat okozott. A gyors lefolyást akadályozta az a körülmény is, hogy a csatornák ál­landó ellenőrzéséhez, tisztításához nem lehetett megfelelő embereket kapni, viszont a csatornák gondozá­sát az érdekelt gazdaközönség tel­jesen elhanyagolja, bár erre felszó­lítást kaptak. Kiépítettek 65 km hosszú csa­tornát és elintézett a város több mint 400 vízlevezetési magán­kérelmet, amellyel több, mint 100 km hosszú vízlevezető árok létesült. Sok baj van az átereszek megépí­tésével is. A város és állami utakon kívül az érdekeltségeket terheli ez a feladat. Szólott a polgármesteri je­lentés a th. utak karbantartásáról is. A th. mérnöki hivatal a víztele­nítési és javítási munkálatok kér­dését hitelátruházással kívánja meg­oldani és ezúton 30.000 pengőt for­dít a város az utak karbantartására. Ezt a munkát azonban csak a többi munkával párhuzamosan tudja vé­gezni, mert minden idejét lefoglal­ják a megsokszorozódott feladatok. Memelíti a polgármester, hogy a gazdák közül többen fuvarfelaján­­lásra siettek segítségül és kívánatos volna, ha ez a segítség minél széle­sebb arányú lenne. A közellátás kérdéseivel kapcso­latban megállapítja a jelentés, hogy a közellátás általában kielégí­tőnek mondható, előfordultak kisebb zökkenők, de azokat sikerült kiküszöbölni. Liszt tekintetében az a helyzet, hogy bú­­zából Kecskemét mindig bevitelre szorult, a gyenge termés miatt most nagyobb a hiány, de nagy kihatás­sal volt a kedvezőtlen termésered­mény a rozsnál is, amelyből pedig mindig kivitelünk is szokott lenni. Három hónap alatt 2400 mázsa lisztet kapott Kecskemét. Ebből februárban 1050 g az egy­séges búzaliszt és 150 mázsa nullás, márciusban 220 mázsa az egységes és 80 mázsa a nullás, áprilisban 600 mázsa az egységes és 300 mázsa a nullás. Ezenkívül igénybe vették a malmok készletének igen tekinté­lyes részét is. A nullás liszt a keve­rési arány miatt kevés, a fogyasz­tóknak ezt is figyelembe kell venni és aránylag igen nagy a kereslet iránta. Az igényt csökkenteni kell. A zsírellátás terén kedvezően be­folyásolta a helyzetet a magánhizla­­lá­s, az újabb zavarok a legújabban kiadó rendelkezéssel függnek össze, mert kisebb tartalékolást kellett bevezetni. Könnyít azonban a hely­zeten az a körülmény, hogy a vá­rosnak 80.000 pengő áll rendelkezésre sertésbeszerzésre a Nép- és Családvédelmi Alapból 48 sertést már levágatott és a hűtő­­házban helyezte el. Remélhető, hogy a hízott sertés felemelt ára is jótéko­nyan befolyásolja a helyzetet. Megemlékezett a jelentés a cipőel­­látásáról is. Az igénylés ezen a téren tudvalevőleg erősen meghaladja a rendelkezésre álló mennyiséget. Ta­karékoskodni kell, az igényt le kell csökkenteni. Hozzá kell szoknunk a fatalon cipők, szandálok viselés­éhez. Ha az igénylés ilyen arány­aikba is?, folytatódik, akkor évenként a lakosságnak csak 80 száza­léka juthat egy pár új cipőhöz, vagy fejeléshez, vagy talpaláshoz. A csizmakészítés­hez és javításhoz egyelőre nem ad­hatnak ki utalványt, de erre vonat­kozólag folyamatban van a tárgya­lás. Az előtakarmányigénylést sike­rült úgy megoldani, hogy a város igényli a Mezőgazdák Szövetkezeté­nél. Eddig 661 mázsa korpát, 90 mázsa takarmánylisztet és 100 mázsa olajpogácsát sikerült biztosí­tani. A terményfelajánlásnál a felaján­lott készletek beszolgáltatása szép eredménnyel halad, a terményfe­leslegek igénybevétele folyik é­s semmi határozott panasz nem hang­zott el. A cukor és tüzifaellátás tel­jesen zökkenőmentes. Kéri a polgár­ A város közellátási kérdései, a vízkárok, a Duna-Tisza csatorna a közgyűlés előtt Visz Bánhidi Jánost irodalisztté, Rozsnyai Józsefet írnokká választották Polgármesteri beszámoló a vízlevezetésről, közellátásról, gabonaigénybevételről A fogak egészségének forrása az ODOL Ha naponta egy kis ^ODOL-fogpépet használ, úgy ez már valóságos üdítő kúra a *foQ , részére. Az ODQUfogpep fehéríti a fo­gat, a­­jus hab behatol a szájüreg zugaiba és meg* akadályozza a káros fogkő képződést ^Lehelete üde és kellemes lesz. 3 m i­iii­­­mi mm—11.

Next