Kecskeméti Közlöny, 1941. június (23. évfolyam, 125-147. szám)
1941-06-03 / 125. szám
2 KECSKEMÉTI KÖZLONY 1941. június 3. Marosvásárhelyen. — Ünnepélyesen iktatták be az új kárpátaljai magyar és görögkeleti rutén érseket. — Hat munkással felborult a csónak a szentendrei Dunán és négyen a vízbe fulladtak. Egyiptom és Szíria között megszakadt a távíró- és telefonösszeköttetés — Gibraltárban falragaszok adják tudtuk hogy a hadiesemények miatt az idén nem ünnepük meg az angol király születésnapját. — Helsinki és Petsamo között megindult a légiforgalom. — Peking környékén újból felélénkült a szabadcsapatok tevékenysége. — A ciprusi angolokat Egyiptomba szállítják. Elfogtak tíz krétai asszonyt, akik szadista kegyetlenséggel gyilkoltak meg német ejtőernyősöket. Ami Férfikalapot is legjobban vehet a Héjjas-harisnyaházban. Megrohamozták a kirándulók s háromszorosára emelkedett pünkösdkor a helyiérdekű vonatok utasforgalma Kisnyír nagy részében is sok helyen ott a vadvíz. A kellemes idő azonban ide is sok kirándulót csalt ki. A legtöbb kiránduló a szőlőkbe vonult ki. A három kecskeméti vasútállomás forgalma az ünnepek alatt háromszorosára emelkedett, pedig igen sokan gyalog, kocsin és kerékpáron siettek a „zöldbe“. Többezer ember tett kirándulást , két napon Kecskemétről. — A Közlöny tudósítójától — A két ünnepen a nagyon szép napos időt sokan kirándulásra használták fel. A város környékén úgyszólván minden erdőbe, szőlőbe és tanyára jutott vendég. A Tisza még mindig nem vonult vissza annyira, hogy nyugodt kirándulási helyet biztosítson, mégis sokan keresték fel Tiszaug környékét, mintegy szemlét tartottak a lehetőségek közt. XXXXXXXX2COOOOCCOQGOOÜOOOOO£XXXXXX3000CQOOOOOOOOOOQGOOG „Zsúfolt házak“ a Fürdőkert pünkösdjén Minden várakozást felülmúlt az az érdeklődés, amellyel Kecskemét közönsége a Fürdőkert kerthelyiségét fogadta. Szombaton, vasárnap és hétfőn este zsúfolásig megtelt a hatalmas, gyönyörű kerthelyiség, ki kellett hordani az összes asztalokat s még így is többszázan mentek el, mert nem jutottak helyhez. Nagy öröm fogadta a zenekar élén a rég látott aradi Farkas Karcsit, zajos sikere volt a szájharmonikás művésznek és a két akkordeon zsonglőrnek, a legnagyobb sikert azonban kétségtelenül és mindenek felett az a pompás jó levegő alatta, amely elönti a kertet, megnyugtatja az idegeket és úgy megfogja az embert, hogy alig akar felállni helyéről. Nincs ma helyiség messze környéken, ahol ilyen kellemesen érezné magát a közönség. Igen népesnek, látogatottnak ígérkeznek a Fürdőkert kerthelyiségének nappalai is. A déli sörözéseken és a délutáni zenén igen sok asztal foglalt volt. A szájharmonikás és akkordémon-művészek szereplését hétfőig prolongálták. PELEXOL állati védő- és tápszerkülönlegesség. A Pelexol erősíti a csontvázat és belső szervezetet. Elősegíti az állatok gyors fejlődését és felhízását. A Pelexol naponkénti gondos adagolásával 7—8 héttel előbb felhízik az állat, ennél fogva 1 métermázsa eleséget és sok fáradságot takarítunk meg. A Pelexol rendszeres adagolásával 20—30 kg-mal többet szed magára az állat, miután a szer olyan vitaminokat tartalmaz, amelyek az eleségből hiányzanak. Ezen vitaminok hiánya okozza a legtöbb állati betegséget, amelyek oly gyakran megtizedelik az állatállományunkat. Minden fejlődésben lévő állatnak adagoljunk Pelexol-t s így elérhetjük azt, hogy pl.: baromfiaknál, a kiscsirkék 7—8 hetes korukban már szép rántani valók lesznek. A Pelexol elősegíti a tyúkok tojásképződését s így a tyúkok télidején a legnagyobb hidegben is rendben tojnak. Egy doboz Peloxol 1 darab sertés és 3000 darab baromfi felhízlalásához elegendő. Saját érdekében próbálja ki. Nagyhasznát fogja látni és szép eredményt fog elérni. Ajánlja mindenkinek, hogy ezáltal minden házhoz eljusson a Peloxol. Egyedárusító ÁRPÁD drogéria, Kálvin-tér. Tel. 447. Személyesen kell jelent-kezni a Kecskemétre érkező Ülogenek-nek — A Közlöny tudósítójától — Keresztes Andor rendőrfőtanácsos, a kapitányság vezetője az alábbi rendelkezést adta ki: A rendőrkapitányság azonnal hatállyal további rendelkezésig akként intézkedett, hogy a városban megszálló idegenek (ideértve a magyar állampolgárokat is) érkezésük bejelentésével kapcsolatban a rendőrkapitányságnál (dr. Demjéndy Gusztáv rendőrfogalmazónál, városháza, földszint 13. sz. a.) igazoló okmányaik felmutatása mellett személyesen jelentkezni tartoznak. — Kecskemét, 1911 június 3. — A kapitányság vezetője: Keresztes Andor m. kir. rendőrfőtanácsos. aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa Klapka uccén! Kézimunka, papíráru: Fekete Soma sosem drágult. Akár új a háza, akár a Fodor kenyér mindig jó. Nem lesz Önnek pénztől láza, az edényén marad máza, ha Langermannál vesz az edényházban. Ha pecsétes a ruhája, Szabóéknak nincsen párja. Kötött holmi legszebb köntös: Schreiberéknél ruhát kössön. Klapka utcán, a Fodor-házban jó hauert kap olcsó árban. — Fenti sorok faragója legyen az ön hajvágója. Milliók filmje Budapesttel egyidőben mutatták be Kecskeméten az utóbbi évek legszebb filmjét, amelynek címe: Érik rí gyümölcs. A világ legnevesebb kritikusai állapították meg róla, hogy nagyobb és nemesebb filmet még alig forgattak. A hollywoodi filmakadémia az idén az akadémiai díjat — három nagy aranyszobrot — a film rendezőjének, zenei vezetőjének és S&éft sikeredett meg— 34- enkéttes áfiottv& — A Közlöny tudósítójától. — Kecskemét légoltalmi parancsnoksága a Vöröskereszt Egylet kecskeméti választmányával együttműködve, elsősegélynyújtó tanfolyamot rendezett, amelyen 34 önkéntes ápolónő vett részt és nyert kiképzést. A tanfolyamondr. Aigner Károly közkórházi alorvos adott elő. A vizsga a Vitézi Székházban volt és azon a budapesti Vöröskereszt Egylet központi képviseletében Szabadhegyi Lajos ny. ezredes is megjelent. Jelen volt vitéz nemes Kovács Istvánná vöröskeresztes társelnök, az önkéntes ápolónők főnöknője, dr. Cserey- Pechány Albinné társelnök, a légoltalmi segélyhelyek vöröskeresztes parancsnoka, dr. Soós József egyetemi magántanár, a Vöröskereszt Egylet titkára, a város képviseletében dr. Labancz Ferenc tanácsnok, Keresztes Andor rendőrfőtanácsos, légoltalmi parancsnok képviseletében pedig Szabó József rendőrtanácsos. A vizsgát dr. Aigner Károly vezette. Elméleti és gyakorlati kérdésekre feleltek az ápolónők és valamennyen szép felkészültségről, alapos tudásról tettek tanúbizonyságot. A vizsgát tett ápolónők névsora: Hammer Schmidt Teréz, Pásztor Jánosné, Szabó Mária, Horn Irén, Kiss Erzsébet (Egressy utca 4.), Lukács Zsuzsanna, Jőrei Tóth Józsefné, Zsámboky Lászlóné, dr. Dunszt Jenőné, dr. Héjjas Elekné, Póta Aladárné, dr. Virágh Lászlóné, Herczeg Jánosné, Herczegh Maya, Slavitsek Aidorjánné, Torma Jánosné, Szőke Ibolya, Kiss Antalné, ifj. Stefanovits Gyuláné, Kiter Éva, Kiss Erzsébet, Kiss Rózsa, Kiss Istvánné, Szabó Mihályné, dr. Tóth Dezsőné, Szabó Margit, Jeney Kálmánná, Faluhelyi Józsefné, Király Ida, Petrzilka Józsefné, dr. Vass Eysen egyik szereplőjének, Joad mama megszemélyesítőjének adta. Az eredeti regény, John Steinbeck könyve, 11 nyelven, 46 kiadásban jelent meg és egymillió példányban fogyott el. A filmet Amerikában 12 millió ember nézte meg, Európában 15 milliónál több. A nagyszerű film még ma és holnap megy az Árpád-mozgóban. ooooQoooo Pünkösd szombatján nyílt meg a Vigadó kerthelyisége. A gyönyörűen berendezett kerthelyiség már az első napokban, a két ünnepen bebizonyította, hogy minden érdeklődést megérdemel. Új elgondolások érvényesülnek a vezetésben. Átalakítások lesznek új, igen kellemes benyomást az érkezőkre. Kitűnő zenekara, remek italai és főképp városszerte ismert és neves konyhája a tartalom a szép külső alatt. Már látszik, hogy a Vigadó kerthelyisége az idei nyár legkeresettebb szórakozó helye lesz. O--O—O Még ma és holnap : Érik a Gyümölcs ___________az Árpád-mozgóban. 300 állatot vágtak le az ünnepekre a vágóhídon A húsellátás javítása érdekében minden lehetőt elkövet a hatóság. Intézkedéseinek igen kedvező eredménye mutatkozott az ünnepek előtti napokban. Pénteken és szombaton mintegy 300 állatot vágtak le a közvágóhídon, hogy az ünnepek húsellátását zavartalanul biztosítsák. Volt elegendő hús a székekben, piacon egyaránt. Remélhető, hogy az eljövendő napokban sem lesz rosszabb a helyzet, annál is inkább, mert mostmár egyre több baromfi is kerül felhozatalra. A fürdő javítja az étvágyat és megszünteti az álmatlanságot. Rendszeres fürdésre csak a gőzfürdő alkalmas.